A terapeuta kérdése, hogy „Emlékszik arra, ki választotta ezt a festményt?”, már önmagában is elindítja a gondolkodást. Ez a kérdés nem csupán a festmény eredetére irányítja a figyelmet, hanem lehetőséget ad arra, hogy a páciens visszatekintsen a múltba, és új perspektívából vizsgálja meg a családján belüli dinamikákat. Az otthoni tárgyak, mint a festmény, lehetőséget adnak arra, hogy feltárjuk az intergenerációs kapcsolatokat, és rávilágítsunk arra, hogyan hatnak a múlt eseményei a jelenlegi családi kapcsolatokra. A múltbeli konfliktusok gyakran újra és újra megjelennek a család tagjai között, és sokszor a jövőbeli kapcsolatokban is visszatérnek. A terapeuta feladata ilyenkor az, hogy segítsen a családnak a régi minták átdolgozásában.

A festmény, mint a család egyik szimbolikus objektuma, számos titkot és érzést hordoz magában. A festmény története, amelyet a szülők az esküvőjük alkalmával örököltek, a múlt fájdalmas és boldog pillanatait egyaránt megörökíti. Az objektumok így nem csupán díszítő elemek, hanem mélyebb, érzelmekkel teli történeteket is hordoznak, melyek révén a terapeuta jobban megértheti a családot. Ahogyan a festmény kerül előtérbe, úgy a család tagjai is megjelennek a terápia színpadán, és kezdik felismerni a közöset, amit a múlt és jelen viszonyai közvetítenek számukra.

A családtagok közötti interakciók, az érzelmi feszültségek és a titkok, amelyek régóta fennállnak, most egy új keretbe kerülnek. A terapeuták a kreatív metodológia segítségével új narratívákat alakítanak ki. Egy példázat, mint a festmény vagy egy szék, segíthet abban, hogy a családtagok új perspektívából lássák egymást, és átírják a régi, merev szerepeket. Az ilyen típusú terápia nem a múltat próbálja megváltoztatni, hanem azt a kreatív teret, amely lehetőséget ad a jövő új irányainak felfedezésére.

A családtagok helyzetváltoztatása, mint például a székek elhelyezkedése, új dinamikákat eredményezhet a család életében. Minden egyes kérdés, amelyet a terapeuta feltesz, mint például „Ki szeretne helyet cserélni és miért?”, hozzájárul a történet alakulásához, és lehetőséget ad arra, hogy a családtagok újragondolják a saját szerepüket. A terapeuta jelenléte, aki nem csupán megfigyelő, hanem aktív résztvevője a folyamatnak, segít abban, hogy az új helyzetekben mindenki megtalálja a saját helyét.

Ez a változás nem csak az egyéni szinten történik meg, hanem a család egészére is hatással van. A szülők és a gyerekek közötti kapcsolat, amely eddig zárt és korlátozott volt, most lehetőséget kap arra, hogy újraformálódjon. A terapeuta által javasolt új szerepek és új pozíciók lehetővé teszik, hogy a családtagok szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással, miközben elkerülik a régi minták ismétlődését.

Fontos megérteni, hogy a múltat nem lehet teljesen eltüntetni, de új értelmezéseket és perspektívákat lehet adni neki. A terápia célja nem az, hogy megoldja az összes problémát, hanem hogy új lehetőségeket kínáljon a családnak. Az intergenerációs erők, amelyek eddig meghatározták a családtagok kapcsolatát, most egy új keretbe kerülnek, ahol a kreativitás és az önreflexió lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a saját hangját.

Ez a fajta terápia különösen fontos azok számára, akik szeretnék megérteni, hogyan formálódnak a családi kapcsolatok, és hogyan lehet a múlt hatásait új módon értelmezni. A család nem csupán egy intézmény, hanem egy dinamikus rendszer, amely folyamatosan változik és fejlődik. A kreatív terápia lehetőséget ad arra, hogy a családtagok új szerepeket öltsenek magukra, és így képesek legyenek átírni azokat a történeteket, amelyek eddig meghatározták életüket.

Is Teletherapy Truly Independent from Time and Space?

A telematic approach to therapy introduces a dimension of flexibility that allows therapy to be decoupled from traditional constraints of time and place. This shift raises fundamental questions about the nature of therapy itself. Is it a liberation or merely a new form of technological dependency? Does the virtual space offer more agency to participants, allowing them to co-create the therapeutic experience, or does it risk shifting the balance of power too far in their favor? While online therapy became a necessity during the COVID-19 pandemic, its role in therapy now seems to extend beyond mere practicality, perhaps becoming a preferred modality despite its limitations.

The hybrid model of therapy—combining both in-person and online modalities—facilitates change by introducing new methods of engagement. It allows therapists and clients to adapt to their individual needs and contexts. However, this comes with its own set of challenges. One of the most profound of these challenges is how the virtual environment impacts the therapeutic relationship. In my experience, online therapy can be just as effective as in-person therapy, though it may be "impoverished" by the difficulties inherent in navigating this new medium. The “virtual” element always feels somewhat detached, as if the office is a distant space and the therapeutic exchange a bit more diffuse. This detachment can, at times, lead to a sense of boredom or distraction, feelings that seem rare in traditional in-person sessions.

The question remains whether online therapy requires specialized training or if the increasing market demand for it is what drives this push. While the digital space offers unprecedented reach, it also presents new dynamics that are not yet fully understood. The technology we use—whether in the form of online platforms or therapeutic tools—may enhance the experience, but it is the therapist’s comfort and confidence in using these tools that determines their success.

The essential challenge of therapy—finding the right distance—becomes particularly complex in online settings. The sense of "being there" is often diluted by the physical separation, making it difficult to stay present. Despite this, there is no denying that the virtual space is not entirely neutral. Technology, much like the narratives of life and psychotherapy, is never without bias. Cultural nuances, social dynamics, and even the mere method of engagement with digital tools can shape the outcome of therapeutic work. These aspects need to be deeply considered by therapists when utilizing online methods. Understanding that the virtual world introduces complexities beyond what is seen on the screen is crucial for effective therapy.

Furthermore, it’s important to consider that the digital revolution has fundamentally altered the way people experience relationships. While it is easy to assume that the presence of the internet itself is responsible for shifts in interpersonal dynamics, the true influence lies in the ways the internet is used. The meaning we attach to these virtual exchanges, and the emotional and psychological engagement we allow them to generate, shapes our relationships more than the medium itself.

Social and political dynamics are shifting constantly, and new tools and frameworks emerge to keep pace. Therapists must adapt not only to new technologies but also to the constantly evolving world they reflect. This adaptation is essential for staying relevant and effective in our work. It is not merely about using new tools, but about understanding how these tools interact with the broader social, cultural, and psychological landscapes in which they operate.

The advent of online therapy is a sign of a more complex web of human interaction—a web that includes not just face-to-face relationships but also digital and virtual ones. These new types of connections demand new kinds of professional reflections and actions. We must ask ourselves: how do these connections redefine our understanding of the therapeutic space? How does a digital interaction change the very nature of the therapeutic encounter? The answer, still unfolding, is likely to have profound implications for the future of psychotherapy and other helping professions.

Miért fontos a semleges állásfoglalás és az erőforrás-központú megközelítés a szisztémás terápiákban?

A szisztémás terápiákban alapvető szerepe van annak, hogy a terapeuta semleges állásfoglalást tanúsítson a család, párkapcsolat vagy más társas rendszerek problémáival kapcsolatban. A semleges állásfoglalás biztosítja, hogy a terapeuta nem álljon egyik fél mellett sem, hanem a rendszer teljes egységét és dinamikáját figyeli, ezzel segítve a változások előmozdítását. Az ilyen típusú terápia során különböző eszközökkel és módszerekkel dolgoznak, amelyek a családok, párkapcsolatok problémáit nem csupán egy-egy egyéni nézőpontból, hanem a rendszer egészének szintjén vizsgálják.

Az egyik legfontosabb elv, amelyet a szisztémás terápia alkalmaz, az erőforrás-központú megközelítés. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a problémákra, hanem a rendszerben rejlő erőforrásokra, a pozitív változásokat támogató tényezőkre is fókuszálnak. A szisztémás terápiákban a hangsúly tehát nem a negatív viselkedéseken vagy szimptómákon van, hanem azon, hogyan lehet ezeket a problémákat a meglévő erőforrások, például a párkapcsolati dinamikák, kommunikációs stílusok vagy szociális támogatás segítségével átalakítani. A megoldásorientált nyelv alkalmazása, a helyzetek újraértelmezése és a szituációk átfogalmazása lehetőséget ad arra, hogy az egyes tagok a problémákat másképp lássák, és így új megoldásokra lelhetnek.

A szisztémás terápiák során elengedhetetlen a folyamatos értékelés, hogy nyomon követhessük a rendszer állapotának változásait, és figyelemmel kísérhessük, hogyan hatnak ezek a változások az egyes tagokra. Ezt gyakran körkérdésekkel és skálázásos módszerekkel végezzük, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyes személyek kifejezhessék, hogyan érzékelik a változásokat és azok hatásait.

Az egyik legújabb fejlesztés ezen a területen az internet- és mobilalapú intervenciók alkalmazása, amelyek lehetővé teszik, hogy a szisztémás terápia eszközei elérhetővé váljanak a párkapcsolati problémákkal küzdő párok számára, anélkül hogy személyesen kellene találkozniuk a terapeutával. Az ilyen típusú eszközök, mint például a Couple Time alkalmazás, kifejezetten a párkapcsolatok megerősítésére és fejlesztésére összpontosítanak. A Couple Time alkalmazás alapja tíz modul, melyek a párkapcsolat különböző aspektusait célozzák meg, és ezekhez kapcsolódóan további tíz "booster" modul is rendelkezésre áll. Ezen modullok célja, hogy a párok számára olyan eszközöket biztosítsanak, amelyek segítik őket a kapcsolati dinamikák javításában és a problémák kezelésében.

A rendszerelméleti megközelítésben fontos figyelmet fordítani a terápia során alkalmazott technikai eszközökre is. A szisztémás intervenciók, mint például a genogramok, családi szobrok vagy narratív idővonalak, digitális formában is elérhetők, és segíthetnek a pároknak abban, hogy jobban megértsék saját családi vagy párkapcsolati történeteiket, valamint az ezekben rejlő erőforrásokat. Az ilyen típusú vizualizációs eszközök, mint a grafikus ábrázolások vagy videó alapú bemutatók, lehetőséget adnak a pároknak, hogy új perspektívából szemléljék problémáikat és erőforrásaikat.

A szisztémás terápia alkalmazása során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a terapeuta soha ne formáljon szövetséget a kliensekkel. Ez a semleges állásfoglalás különösen fontos, ha a terápia során a pár vagy család egyik tagjának társadalmi támogatását is igénybe veszik. A terápia célja, hogy minden résztvevő egyenlő mértékben elköteleződjön a változás iránt, és a terapeuta semmilyen módon ne támogassa egy-egy fél pozícióját. Az ilyen típusú eljárás lehetőséget ad arra, hogy a párok saját maguk dolgozzanak a problémák megoldásán, és egy közös álláspontot alakítsanak ki a kapcsolaton belül.

Fontos, hogy a terápia során a párkapcsolatot nem csupán problémaként tekintsük, hanem olyan dinamikus rendszerként, amelyben a résztvevők folyamatosan hozzájárulnak a változásokhoz. A párkapcsolat fejlesztéséhez nemcsak a problémákra kell koncentrálni, hanem a pár egyedi erőforrásainak és erősségeinek is figyelmet kell szentelni. Ez a megközelítés segít abban, hogy a párkapcsolatok ne csupán a problémák feldolgozásának színtereivé váljanak, hanem olyan helyszínekké is, ahol a résztvevők közösen dolgoznak a jövőbeli változások és fejlődés érdekében.

Hogyan befolyásolja a felhasználói interakció és a terápiás irányítás az online pszichoterápiás programok hatékonyságát?

Az online pszichoterápiás programok (IMI-k) lehetőséget adnak a résztvevők közvetlen kapcsolattartására, tapasztalataik megosztására és a felmerülő kérdések megbeszélésére. A közvetlen üzenetváltás, az egymás közötti feladat- és kihívás-emlékeztetők, a más résztvevők előrehaladásáról szóló értesítések, vagy akár a kölcsönös jutalmazás mind olyan elemek, amelyek növelhetik a motivációt és a programokhoz való elköteleződést (Miller et al., 2014). Mindezek lehetőséget adnak a felhasználóknak a közvetlen interakcióra, ezáltal erősítve a programban való részvételt. Azonban fontos figyelembe venni, hogy ezek a lehetőségek a magánélet védelme és a potenciálisan káros hatások szempontjából aggályos kérdéseket is felvethetnek.

A terapeutikus támogatás az IMI-k használata során különböző formákban valósulhat meg (Heber et al., 2017). A leggyakoribb forma az aszinkron irányítás, például e-mail vagy chat segítségével (Baumeister et al., 2014b). Számos kutatás kimutatta, hogy a vezetett IMI-k olyan hatékonyak lehetnek, mint a személyes terápiás találkozók (Carlbring et al., 2018). Az irányítás szükségessége az IMI-k hatékonyságának és az elköteleződés növelésének érdekében nyilvánvaló, ugyanakkor az irányítás mértékét több tényező befolyásolja, mint például a pénzügyi források, az időkeret, illetve a célcsoport igényei (Baumeister et al., 2014b; Domhardt et al., 2019).

A legújabb fejlesztések között szerepelnek azok a chatbotok, amelyek képesek az emberi beszélgetéseket szimulálni. Mivel ezek alacsonyabb költségvetéssel működnek (Bendig et al., 2019), számos helyen kezdenek elterjedni, de a kutatások és az eddigi tapasztalatok egyértelműen arra mutatnak, hogy az emberi irányítás továbbra is kulcsfontosságú tényező az IMI-k elfogadottságában és sikeres alkalmazásában (Apolinário-Hagen et al., 2018). Egyes kutatások és a pszichoterápiás szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy a pszichológiai problémákkal küzdő emberek és a mentálhigiénés szakemberek vegyes vagy pozitív attitűdöt tanúsítanak a kevert ellátási formákkal szemben, míg a kizárólag digitális programokkal szembeni elfogadottság mérsékelt, annak ellenére, hogy azok hatékonyak lehetnek (Baumeister et al., 2014a, 2020).

A pszichoterapeuták szerepe kulcsfontosságú az IMI-k sikeres bevezetésében és terjesztésében, mivel ők azok, akik megnyithatják az utat ezeknek az eszközöknek a szélesebb körű alkalmazására (Kivi et al., 2015; Vis et al., 2018). Ennek megfelelően a pszichológusok és tanácsadók elfogadottságát fontos további kutatásokkal vizsgálni, és ha szükséges, elfogadást elősegítő beavatkozásokat kell alkalmazni. Az ilyen típusú intervenciók lehetnek például pszichoedukációs videók, tájékoztató anyagok, helyszíni tréningek vagy próba verziók, amelyek lehetőséget adnak a felhasználóknak az IMI-k tesztelésére (Baumeister et al., 2020). Ezen beavatkozások alkalmazása az elfogadottság növelésére egyértelműen pozitív hatásokkal bírhat, amint azt a különböző kutatások is bizonyítják (Baumeister et al., 2015, 2020).

Az IMI-k fejlesztésének és elfogadottságának további vizsgálata érdekében a jövőbeni kutatásoknak szükséges felmérniük a felhasználói viselkedést, a programok által biztosított támogatás minőségét, és azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a felhasználók hűségét, illetve a lemorzsolódás okait (Wu et al., 2016). A terapeuta és a felhasználó közötti kapcsolat dinamikája kulcsfontosságú tényező lehet, amely a programok hatékonyságát és a felhasználók elégedettségét befolyásolja. Különböző kutatások mutatják, hogy egy-egy partner részvétele önállóan nem elegendő a kapcsolat minőségének javításához, ezért fontos, hogy mindkét fél aktívan részt vegyen az IMI-k alkalmazásában (Nowlan et al., 2017).

Az IMI-k alkalmazásának hatékonyságát számos változó befolyásolhatja, mint például a pszichológiai rugalmasság, a kognitív tényezők (pl. az attitűdök, a kontroll érzete, a szelf-efikátiás), valamint a pozitív viselkedések, érzelemkezelési gyakorlatok és más közvetített készségek (pl. a mindfulness, a negatív problémamegoldó attitűdök megváltoztatása, a szelf-help stratégiák fejlesztése) (Domhardt et al., 2019). Ezen tényezők figyelembevételével az IMI-k hatékonysága és alkalmazásuk sikeressége még javítható.

Rendkívül fontos az is, hogy a különböző célcsoportok igényeit szem előtt tartva a pszichoterápiás módszerek adaptálása biztosítsa, hogy az IMI-k a legszélesebb körben elérhetők legyenek, különösen azok számára, akik nem férnek hozzá hagyományos terápiás formákhoz. A rendszerszemléletű IMI-k lehetőséget adhatnak olyan csoportok számára, akik számára a pszichoterápiás ellátás nem elérhető, például a migráns háttérrel rendelkező emberek, a krónikus betegségekkel, pszichoszomatikus problémákkal küzdők, idősebbek, valamint a társadalmi és gazdasági szempontból hátrányos helyzetű családok számára (Wampler & McWey, 2020).

Az IMI-k hatékonysága és fenntarthatósága kulcsfontosságú tényező, amit jövőbeni kutatásoknak feltétlenül vizsgálniuk kell, különös tekintettel a lemorzsolódás mértékére és a hosszú távú hatásokra, mivel ezek az interjúk során fontos mutatók lehetnek, amelyek lehetővé teszik a programok további finomítását és alkalmazásuk sikeres bővítését.

Hogyan alapozható meg az államok jogának érvényesítése a migrációs politikában?
Miért fontos ellenőrizni az AI rendszerek kimenetét és hogyan javítható a Google Gemini és IBM Granite integrációk működése?
Milyen a határesemények (AH) természete a Lemaître–Tolman modellekben?
Hogyan alakította a sajtó az amerikai demokráciát?