A digitális radiográfiában alkalmazott expozíciós indikátorok (EI) fontos szerepet játszanak a beteg sugárzásnak való kitettségének meghatározásában. Bár az EI értékek tájékoztatást adnak az alkalmazott sugárzás intenzitásáról, nem mérik közvetlenül a beteg sugárdózisát, mivel nem veszik figyelembe a fotonok energia szintjét vagy az anyagok elnyelését. Minden digitális rendszer gyártója saját módszert dolgoz ki az optimális EI tartomány meghatározására, és ezeket az értékeket biztosítja a radiológus technikusok számára a helyes expozíció eléréséhez.

Az optimális EI értékek az ideális szürke szintet reprezentálják, ami jellemzően a lágy szöveteket jelzi. Digitális rendszerek képesek sikeresen újraméretezni a felvételt, amelyet akár kétszer nagyobb vagy kisebb expozícióval készítettek, mint amennyi az ideális EI számára szükséges. Az EI elfogadható tartományai azokat az értékeket mutatják, amelyeket akkor kapunk, ha az expozíciót az ideális EI értéktől kétszeresére növeljük, vagy felére csökkentjük. Mivel az EI kifejezés minden gyártónál más lehet, a technikusoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy az adott intézményben milyen rendszerrel dolgoznak.

A felvétel histogrammja létrehozása és elemzése után az EI értékét a számítógép az ismert VOI (Volume of Interest) közepén olvassa le, és ezt az értéket megjeleníti a digitális projekción. A technikusok célja, hogy az EI értéke minél közelebb álljon az ideális EI értékhez, hogy optimális expozíciót érjenek el. Ha az EI érték nem éri el az ideális szintet, de még az elfogadható tartományon belül van, akkor a felvétel nem szükséges megismételni, hanem kiértékelik, hogy mi okozta ezt az eltérést, és milyen technikai változtatások szükségesek a jövőbeli felvételek során, hogy az EI értéket a lehető legjobban közelítsük az ideálishoz.

Fontos, hogy a technikusok tisztában legyenek azzal, hogy amikor egy testtájon sorozatfelvételek készülnek, és az első felvételen az EI érték nem ideális, akkor az expozíció előtt módosítani kell a technikai paramétereket a következő felvételekhez. Például, ha az AP lumbális gerinc felvétel EI értéke az elfogadható tartományon belül van, de közelebb van az alulexponált vagy túlexponált végletekhez, akkor azt nem szükséges megismételni, de a technikát ki kell igazítani az AP obliqua és oldalsó felvételekhez, hogy azok az ideális expozíciót közelítsék.

A histogrammaelemzés és az EI hibák fontos szerepet játszanak a képek minőségében. Ha a histogram elemzés hibát mutat, akkor a képen a nem kívánt adatok is bekerülhetnek az újraméretezett LUT-ba (Look-Up Table), ami végül túl világos vagy túl sötét képeket eredményezhet. Az EI hibák az elemzés típusának hibájából eredhetnek, amikor a számítógép nem képes megfelelően értelmezni az adatok histogramját. A nem megfelelő expozíciókat egyébként nem mindig szükséges megismételni, ha azok az elfogadható EI tartományon belül maradnak. Azonban az ilyen típusú hibák miatt a felvételek minősége jelentősen csökkenthet, és sok esetben újrafeldolgozásra lehet szükség.

A histogram elemzés típusának választása is kulcsfontosságú. A típusok eltérő módon kezelik a háttérsugárzásokat és a fehér zárványokat, amelyek a felvételeken gyakran előfordulnak, mint például csavarok vagy protézisek. Az, hogy milyen típusú histogram elemzést választunk, meghatározza a VOI meghatározásának helyességét, és végső soron az expozíció helyességét is befolyásolja. Ha a nem megfelelő típusú elemzést választjuk, akkor a VOI nem megfelelően lesz kijelölve, és a kimeneti kép túlságosan világos vagy sötét lesz, ami rontja a diagnosztikai értékét.

Az ilyen típusú hibák és eltérések felismerése érdekében fontos, hogy a technikusok folyamatosan figyeljék a felvételek minőségét, és ha szükséges, végezzenek módosításokat a következő expozíciók előtt. A technikai paraméterek pontos beállítása és az EI optimális értékhez közeli elérése alapvető ahhoz, hogy a képek diagnosztikai értéke a legmagasabb legyen.

Hogyan lehet összetéveszteni a patella szubluxációját a térd rotációjával?

A patella szubluxációja és a térd rotációja mindkettő olyan állapot, amely laterálisan elhelyezkedő patellát eredményez. Azonban a két jelenség közötti különbségek szoros figyelmet igényelnek a diagnosztikai értékelés során. Miközben a rotált térd esetén a femorális kondílusok magassága ugyanazon a szinten van, vagy a mediális kondílus magasabb, mint a laterális kondílus, addig a szubluxált patellával rendelkező nem-rotált térd esetén a laterális kondílus magasabb, mint a mediális. E különbségek felismerése elengedhetetlen a helyes diagnózis felállításához.

A patella szubluxációjának bemutatása érdekében a quadriceps femoris izmainak ellazulása szükséges. Ez úgy érhető el, hogy a beteget arra kérjük, lazítsa el a láb izmait, miközben a vádli pántok fenntartják a láb belső rotációját. Ha a beteg nem képes ellazítani a quadriceps izmokat, akkor a patella, amely szubluxált lenne, ha az izmok ellazulnának, normálisnak tűnhet.

A patella szubluxációjának helyes értékeléséhez elengedhetetlen az alapos pozicionálás és a megfelelő módszerek alkalmazása. A Merchant módszer, amely tangenciális patella projekciót használ, alapvető a pontos diagnózis felállításához. Az egyik legfontosabb tényező a megfelelő térdflexió és a CR (centrális sugár) pontos beállítása. A femurok és a térd helyes pozicionálása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a patellofemorális ízület megfelelően megjelenjen a röntgenfelvételen. A femorális csontok elhelyezkedése az ágyékon történő helyezkedés határozza meg, mennyi elülső femorális puha szövet fog megjelenni az AP axialis patella projekciók során.

Ha a femurok a képkészítő asztallal párhuzamosak, akkor a legkevesebb mennyiségű elülső femorális szövet fog megjelenni az ízületi résben, ezzel biztosítva a legjobb felvételt. Ha a femurok nem megfelelően helyezkednek el, és a térd nem a megfelelő szögben van, akkor a képen a patellofemorális ízület megjelenítése nem lesz teljes, és az ízületi tér gyakran alulexponálódik.

Ha a térd túlfeszül, a patella nem helyezkedik el a patellofemorális ízületben, és a posterior térdhajlatok nem helyezkednek el megfelelően az axális néző előtt. Az ilyen hibák elkerülése érdekében figyelni kell arra, hogy a térdhajlatok pontosan a néző görbéje fölött helyezkedjenek el, mivel másképp a patella a szalonnákra vagy az intercondylaris sulcusokra fog nyomódni, ezzel zárva a patellofemorális ízületi rést.

Amennyiben a térdhajlatok nem megfelelő pozícióban vannak, és a térdet kevesebb, mint 45 fokos szögben hajlítják, akkor a tibialis tuberositás a patellofemorális ízület térébe kerülhet. Ez különösen vastagabb vádlik esetén lehet probléma, mivel a láb emelkedése miatt a térd nem hajlik meg annyira, mint ahogy az az axális nézőn beállított szög szerint szükséges lenne. Ilyen esetekben az axális néző szögét csökkenteni kell, hogy a térd 45 fokos szöget érjen el.

A megfelelő képfeldolgozás szempontjából a pontos pozicionálás mellett fontos, hogy a fénymező sziluettjét is figyelembe vegyük. A collimációs fény segítségével ellenőrizhetjük, hogy a patella hogyan jelenik meg a képen. Ha a pozicionálás helyes, akkor az IR sziluettjei ovális árnyékokat fognak vetni, amelyek az oldalakon bemutatják a patellát.

A megfelelő diagnózis felállításához alapvető a Merchant módszer helyes alkalmazása. Ez magában foglalja a megfelelő térdflexiót, a femurok pontos beállítását és a CR pontos angulációját. Ha bármelyik tényezőt helytelenül állítják be, akkor a patellofemorális ízület helytelenül fog megjelenni a felvételen, és a diagnózis pontossága csökkenhet.

Hogyan használhatjuk az SQL string feldolgozó funkcióit hatékonyan?
Hogyan alakíthatják a 2D félvezető anyagok az elektronikai és energiatárolási eszközöket?
Hogyan alakítják a rasszizmusról szóló elnöki beszédek az amerikai közvéleményt?
Hogyan segít a Visual Studio 2022 fejlett hibakeresési eszköztára a párhuzamos szálak hatékony kezelésében?
Hogyan befolyásolja a beszéd és a kommunikáció szándékos megformálása a hallgatóságot?