A digitális eszközök és platformok alkalmazása a családi terápiában új lehetőségeket kínál a terapeuta és a családtagok közötti interakciókban. A hagyományos, személyes találkozók során alkalmazott játékos tevékenységek, mint például a közös játék, rajzolás vagy más analóg kommunikációval alapozott feladatok, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a családtagok közötti kapcsolatok feltárásához és megerősítéséhez, miközben a terapeuta figyelemmel kíséri az eseményeket. Az ilyen típusú tevékenységek lehetővé teszik, hogy a családtagok közvetlenül és nyíltan kapcsolatba lépjenek egymással, miközben a terápia folyamatában fontos tartalmakat és érzéseket tárnak fel, amelyeket szóban nem biztos, hogy kifejeznének.

A digitális térbe való áthelyezés azonban nem csupán egy egyszerű transzferálás a személyes találkozókból, hanem egy új eszköztár kidolgozása, amely figyelembe veszi a digitális környezet sajátosságait. A gamifikáció, mint a szórakoztató és vonzó felhasználói élmény biztosításának módja, egyre inkább jelen van a pszichoterápiás folyamatokban. Az ilyen típusú interaktív játékok segíthetnek a terapeutáknak strukturálni a szekciókat, különösen gyermekek és serdülők esetében, akik más típusú digitális tartalmakhoz vannak szokva. Az online játékok alkalmazása segíthet abban, hogy a fiatalok aktívabban vegyenek részt a terápiás folyamatban, miközben szórakoztató módon oldják fel az interakciós akadályokat.

Az online családi terápiás munkában kulcsfontosságú, hogy a terapeuta megfelelően felkészítse a családot a játékos tevékenységekhez. Az irányelvek világos megfogalmazása, mint például az, hogy mikor szükséges megszakítani a játékot, vagy hogyan kezeljük a konfliktusokat, elengedhetetlen ahhoz, hogy a terápiás élmény hatékony és céltudatos maradjon. A családtagokkal való előzetes megbeszélés és beleegyezés minden ilyen szabályba segít megelőzni a zűrzavart és a családtagok frusztrációját, különösen a problémás interakciók kezelésében.

Bár a Nivalis Games nem a legújabb technológiai fejlesztéseket alkalmazza, azok egyszerűsége és alacsony költsége miatt különösen hasznosak lehetnek a családi terápia során. A játékok nemcsak hogy megőrzik a hagyományos társasjátékok kapcsolódó erejét, hanem új lehetőségeket is kínálnak a digitális eszközök révén. Mindezek mellett a digitális környezethez való alkalmazkodás és a digitális készségek elsajátítása újfajta kreativitást és rugalmasságot igényel a terapeuták részéről. A terapeuta nemcsak hogy hozzáférhet a már létező eszközökhöz, hanem maga is fejlesztheti azokat, így aktívan alakíthatja a terápiás eszköztárát.

A digitális játékok alkalmazása nemcsak hogy segíthet abban, hogy a terápia jobban illeszkedjen a mai technológiai világba, hanem különböző szinten is támogatja a családtagok közötti kapcsolatok fejlődését. Az interaktív játékok különösen fontosak lehetnek akkor, amikor a cél a családok közötti kommunikáció javítása és a kapcsolatok erősítése. A fiatalok számára, akik gyakran szembesülnek a digitális eszközökkel és gyorsan változó tartalmakkal, a játékos aktivitások nemcsak hogy érdekesebbé teszik a terápiát, hanem biztosítják azt is, hogy a fiatalabb generációk figyelme hosszú távon megmaradjon.

Fontos ugyanakkor, hogy a családok biztonságos környezetben vegyenek részt az online terápiában. Ha a családtagok olyan környezetben vannak, amely korábban bántalmazásnak vagy elhanyagolásnak volt kitéve, akkor különösen fontos, hogy a terapeuta ezt figyelembe vegye és szükség esetén alternatív helyszínt biztosítson. A biztonság megteremtése alapvető a sikeres online terápiás munkához.

A digitális játékok, különösen azok, amelyek egyesítik az analóg és digitális elemeket, hatékony eszközként szolgálhatnak a családok számára. A Nivalis Games és hasonló alkalmazások előnye, hogy lehetőséget adnak a terapeuták számára a játékok testreszabására, adaptálására, valamint azok tervezésére, hogy azok maximálisan megfeleljenek a család igényeinek. A jövőben elengedhetetlen, hogy a terapeuták kreatívan és aktívan vegyenek részt az ilyen típusú eszközök fejlesztésében, hogy azok a lehető legnagyobb hatással legyenek a családokra és a közvetített terápiás folyamatokra.

Hogyan alkalmazzuk a szisztémás terápiát online környezetben? A kihívások és lehetőségek

Az online terápia világába való belépéskor sok terapeuta olyan érzéssel találkozik, mint egy ismeretlen digitális világba való katapultálás, tele kétségekkel és kérdésekkel. Ezzel a kihívással kellett szembenéznem én is, amikor először kezdtem el online terápiás üléseket tartani. Az egyedüli tapasztalatom az internetes terápiában egy szokatlan és ismeretlen helyzetbe sodort. A COVID-19 járvány miatt bekövetkező lezárások mindannyiunkat destabilizáltak, így én is hasonlóan éreztem magam, mint a klienseim: elvesztem az irányítást, miközben meg kellett találom a módját annak, hogyan alkalmazkodjak ehhez az új, digitális terápiás formához.

Az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon képes leszek-e ugyanúgy hatékonyan elérni a családokat a képernyőn keresztül, mint személyesen, amikor az emberek szemtől szemben érzik magukat igazán elkötelezettnek. Az online terápiás üléseken való munkavégzés, az alkalmazott metaforikus eszközök és a szisztémás megközelítés – melyek minden egyes terápia szerves részét képezik – hirtelen átalakulóban voltak. Nem csupán magamnak kellett alkalmazkodnom, hanem meg kellett találni a módját annak, hogy ezeket az eszközöket a digitális térben is használni tudjam.

Az online terápia gyakorlati előnyei mellett számos kihívással is szembesültünk. A terápia folytatása az interneten nem volt egyenértékű a személyes találkozókkal, hiszen a digitális tér nem képes teljes mértékben átadni azt az interaktivitást és érzékenységet, ami a hagyományos terápiás ülések sajátja. Wilson (2022) kiemeli, hogy az egyik legnagyobb nehézség abban rejlik, hogy sok terapeuta megpróbálta pontosan úgy reprodukálni a hagyományos munkát a digitális platformokon, ahogyan azt személyesen tette, ami lehetetlen. A digitális közvetítés sosem lesz ugyanolyan, mint az élő kapcsolat.

A kutatások azt mutatják, hogy az online terápia legalább olyan hatékony lehet, mint a személyes találkozók. McKenny és munkatársai (2021) szerint a legtöbb brit szisztémás terapeuta pozitívan értékelte az online videótechnológia alkalmazását. A kutatásuk szerint a terapeuta-kliens kapcsolat számos előnyt kínál, de ugyanakkor sok technikai és pszichológiai kihívás is felmerül. Mindezek ellenére a terapeuta kreatív megoldásokat keresett a terápiás lehetőségek maximális kihasználása érdekében, annak ellenére, hogy nem voltak mindig a szokásos metaforikus eszközök, amelyek segíthettek volna a mélyebb elmélyülésben.

A kutatások azt is kimutatták, hogy az online terápia, bár bizonyos jogi, technikai és pszichológiai kérdéseket vet fel, teljesen megvalósítható és tartós eredményeket produkálhat, amelyek nem maradnak el a személyes terápiák eredményeitől. Az online terápia előnyei, mint például az alacsonyabb költségek, a kényelmes hozzáférés és a szélesebb közönség elérése, különösen azok számára előnyösek, akik fizikailag távol élnek vagy akiknek nem áll rendelkezésükre hagyományos terápiás lehetőségek.

Az online terápia bevezetését megelőzően, az 1990-es évek végén kezdtek elterjedni az e-therapiák. Az amerikai pszichológusok és terapeuták először az interneten próbálták meg segíteni a betegek kezelését, különösen azok számára, akik nem fértek hozzá hagyományos ellátáshoz. A technológiai fejlődés lehetőséget adott arra, hogy a terápia határokon átívelő módon működjön, még akkor is, ha a pszichológiai támogatás szükségessége elválasztja egymástól a terapeutát és a pácienst.

A kutatások az online terápiák hatékonyságát is alátámasztják. Wagner és Maercker (2011) vizsgálatai szerint az internetalapú programok és a megoldásorientált szisztémás terápiák éppolyan eredményesek lehetnek, mint a hagyományos személyes terápiák. A kutatások azt is kimutatták, hogy az online terápiák hatása hosszú távon is fennmaradhat, és az online programok költséghatékonyan és könnyen hozzáférhetők, különösen olyan esetekben, mint a trauma vagy a gyászkezelés.

Fontos azonban figyelembe venni, hogy az online terápiák nem mentesek a kihívásoktól. A terapeutáknak, különösen a pszichodinamikus vagy analitikus megközelítést alkalmazó szakembereknek, nehézségekkel kell szembenézniük, amikor online próbálják meg alkalmazni a hagyományos terápiás módszereket. Mégis, a kutatások szerint az egyik legfontosabb tényező az, hogy a terapeuta előzetesen személyesen találkozzon a beteggel, hogy biztosítsa a terapeutikai kapcsolat minőségét, mielőtt online platformra vált.

A szisztémás terápia digitális alkalmazása a jövőben számos új lehetőséget nyújt. Bár számos technikai, jogi és pszichológiai kérdés felmerül, az online terápia hatékonyan bővítheti a pszichológiai támogatás elérhetőségét, és lehetőséget ad arra, hogy szélesebb közönség számára váljon elérhetővé a segítség. Azonban a terapeuták számára kulcsfontosságú, hogy folyamatosan frissítsék tudományos és gyakorlati ismereteiket, hogy a digitális térben is megfelelő szakmai és etikai keretek között végezhessék el munkájukat.

Hogyan alakítja az online tér a családterápiát és a terapeuták szerepét?

Az online családterápiák egyik alapvető eleme a résztvevők teleprészenccel való rendelkezése, vagyis az a képesség, hogy képesek legyenek fókuszálni arra, ami az adott szakaszban történik, anélkül, hogy elkalandoznának, és hogy a terapeuták jelenléte olyan mély kapcsolatokat eredményezzen, amelyek mind verbális, mind non-verbális jelekre reagálnak (Geller, 2020). A teleprészencia a terápiás kapcsolat alapvető eleme, amely javítja a kliens és terapeuta közötti viszonyt (ibid.). Az online tér lehetőséget biztosít arra, hogy a családokat a saját otthonukban figyeljük meg, ahol több családtag is részt vehet, mivel az idő- és távolságbeli korlátok kevesebb gátat jelentenek (Burgoyne & Cohn, 2020). A családok így önállóan dönthetnek arról, hogy melyik teret használják és hogyan szervezik meg az online szession során a tér elrendezését – például együtt ülve a képernyő előtt, attól távolabb, hogy mindenki részt vehessen, így elveszítve a közvetlen arcfelismerést, vagy különböző szobákból, külön képernyőkön, vagy külső helyszínekről csatlakozva.

A terapeuták szintén különféle módon csatlakozhatnak, egyénileg, csoportosan vagy al-csoportokban, szakmai környezetükből vagy saját otthonaikból. A képernyőn keresztül látható résztvevők otthonainak valós tere az online ülések során jelentős hatást gyakorol arra, hogy mi történik az adott pillanatban. A terapeutáknak figyelniük kell erre és észlelniük kell, hogy mi történik, hogy azt terápiás módon tudják kihasználni, vagy ha szükséges, semlegesíteni valamit, ami elvonja a figyelmet a folytatólagos munkától. Például, ha egy kutya elhalad a szülők képernyője előtt, akik a nappaliban ülnek, az reagálást válthat ki egy másik résztvevőnél, aki szintén kutyát tart, és egy beszélgetést indíthat a kutyákról, elvonva a figyelmet a szession lényegétől. Bár néha ez lehetőséget adhat egy termékeny párbeszédre – például hogy hogyan befolyásolja egy házikedvenc jelenléte a családi kapcsolatokat egy adott családban, míg másokban máshogy –, máskor zavarhatja a dialógust.

Míg a terapeuták a személyes térben felelősek a környezet megszervezéséért, és az külső zavaró tényezők elhárításáért, addig a virtuális térben ezt a felelősséget megosztják a kliensekkel, akik maguk dönthetnek arról, hogyan helyezkednek el, mit mutatnak be a képernyőn, és mi zajlik a terükben a kapcsolat során. Mivel minden résztvevő egyszerre figyeli, mi történik minden kis ablakban, beleértve magukat is, és esetleg olyasmit észlelnek, amit a terapeuták nem, a több terapeuta jelenléte különösen értékes lehet a multifamiliáris terápiákban, és még inkább előnyös lehet az online változatban. A terapeutáknak világosan meg kell határozniuk a program kezdetén, hogyan fejtik ki felelősségüket az online tér és a szession struktúrája tekintetében, nemcsak a csoport működésére vonatkozó szabályok tekintetében, hanem az online tér határainak is.

Az online környezet egyik legnagyobb kihívása a magánélet védelme, amit a terapeuták gyakran nagyobb problémának tartanak, mint a kliensek (Borcsa et al., 2021). A terapeuták rendszerint arra kérik a klienseket, hogy találjanak egy nyugodt és biztonságos helyet a csatlakozáshoz, ahol nem zavarják őket mások, bár gyakran nem képesek ellenőrizni, hogy ez valóban megvalósul-e (Albertini, 2020). Az online családi és multifamily terápiák esetében más a helyzet, mivel a cél a család minden tagjának bevonása a terápiába. Ennek eredményeként az online forma lehetőséget adhat arra, hogy egy vonakodó fiatal személy „véletlenszerűen” részt vegyen a szessionben, vagy egyáltalán ne érezze magát kényszerítve, így rugalmasabb elköteleződést kínál.

Az online csoportterápiák során a dialógusok tartalmában is megfigyelhető egy eltolódás, amely a diagnózisról, a tünetekről és a gyógyszeres kezelésről való beszélgetésről inkább a mindennapi élet nehézségeire, gyakorlati problémákra, jövőbeli aggodalmakra helyezi a hangsúlyt, míg a terapeuták felé irányuló kérdések száma csökken, és megnövekszik az interperszonális kíváncsiság. A családok otthoni környezete, amely jelentősen eltér a kórházi szobákban zajló személyes csoporttalálkozóktól, más diskurzusokat formál, amelyek inkább a mindennapi élet problémáira összpontosítanak, mintsem a pszichopatológiára. A környezet változása tehát a tartalom és a kapcsolatok átalakulását eredményezi (Bertrando, 2000). Ezen kívül több lehetőséget biztosít a terapeuták számára, hogy jobban megismerjék az egyes családok kontextusát, és apró részleteket figyeljenek meg az otthoni környezetükben.

Az online szessionök időérzékelése és az idő folyása is megváltozik: a képernyő fáradtsága (Bailenson, 2021) javasolhatja, hogy rövidebb üléseket tartsanak, mint a szokásos, kétnapos személyes találkozók, vagy szünetet iktassanak be a szession közepén. Az ülések közötti szünetek eltérnek a személyes csoportterápiás találkozóktól, ahol a szünetek lehetőséget adnak informális találkozásokra és beszélgetésekre, amelyek növelik a csoport kohézióját és a társas érintkezést. Az online szünetek alatt a videókat és mikrofonokat gyakran kikapcsolják, azonban egyes családtagok a szünetekben is kapcsolatban maradnak, és informális beszélgetéseket folytatnak, különösen a csoport előrehaladott szakaszában, amikor már magabiztosabbak és ismerősebbek egymással, így a szünetek alatt is több társas érintkezést folytatnak.

Az online tér olyan tevékenységek, mint a szerepjátékok és analóg gyakorlatok elvégzését is nehezebbé teszi, de nem lehetetlen. Az A-MFGT szerepjátékok az egyik alapvető tapasztalati gyakorlatok. Az ilyen gyakorlatokat egy adott probléma (például egy verbálisan agresszív interakció az apa és az IP között) vagy a családok által említett közös helyzetek (pl. szülői aggodalom a gyógyszerelés betartásával kapcsolatban) ihlethetik. A terapeuták arra kérik a családtagokat, hogy más szerepeket vegyenek fel, mint amilyen pozícióban a saját családjukban vannak, és a szereplők, miután eljátszották a szituációt, megoszthatják tapasztalataikat.

A személyes találkozókon a terapeuták és a résztvevők a gyakorlatokhoz igazítják a tér elrendezését, míg az online térben a helyszín (a képernyő) egy olyan környezet, amelyet az otthoni környezetek befolyásolnak

Hogyan formálja a távoktatás a pszichoterápiás képzést: A virtuális terápia és tanulás lehetőségei

A távoktatás és a virtuális pszichoterápiás képzés terjedése komoly változásokat indított el a terapeuta-képzésben, amelyeket sokan nem várt módon pozitívan értékelnek. Bár a hagyományos, személyes képzés számos előnnyel jár, az online oktatás számos új lehetőséget kínál, amelyeket a képzésben résztvevő szakemberek egyre inkább elismernek és alkalmaznak.

A távoktatás egyesek számára kezdetben csak nehézségeket hozott, hiszen az online közeg, ahol a fizikai jelenlét és a személyes interakciók hiányoznak, gyakran korlátozó tényezőnek tűnt. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a digitális térben is fennmaradtak a hatékony kommunikáció és az érzelmi kapcsolatok, amelyek elengedhetetlenek a pszichoterápiás munkához. Az online fórumok, a videóhívások és a digitális csoportos megbeszélések lehetőséget adtak arra, hogy a tanulók és oktatók megosszák egymással gondolataikat, tapasztalataikat, sőt, érzelmeiket is, így nem csupán a tudás átadása, hanem a személyes kapcsolatok is érdemben megmaradtak.

A képzés során a gyors, élő, személyes viták, amelyeket a hagyományos tanulási formákban megszokhattunk, valóban nehezebben jöttek létre az online környezetben. Azonban az online oktatás egy jól strukturált, átgondolt vitát biztosít, amely elősegíti a mélyebb és reflektáltabb eszmecserét. Ennek eredményeként az oktatók és a hallgatók egyaránt arra kényszerültek, hogy más módon közelítsenek a tanulás és a terápia alapvető kérdéseihez, és különös figyelmet fordítottak arra, hogyan alakíthatják az érzelmi kapcsolatokat és a terápiás környezetet.

A távoktatásban szerzett tapasztalatok segítettek a pszichoterápiás képzés újraértékelésében is. Az oktatók, akik kezdetben az online oktatás kihívásaival szembesültek, mára már képesek a virtuális térben is hatékonyan vezetni a tanulási folyamatokat. A kamera használata, mint képzési eszköz, különösen fontos szerepet játszott a terápiai munkában, mivel új figyelmet irányított a kommunikáció bizonyos aspektusaira, a térrel való kapcsolatra és az érzelmi interakciókra. A tanulók számára ez lehetőséget biztosított arra, hogy finomítsák a terápiás készségeiket, figyelmesebbek legyenek saját reakcióikra, és tudatosabban alkalmazzák a terápiás eszközöket.

Az online képzés tehát nem csupán egy kényszerű megoldásként alakult, hanem értékes lehetőséggé vált, amely új módszereket és perspektívákat kínál a pszichoterápia tanításában. Az online környezet nemcsak az oktatás, hanem a terápiás munka szempontjából is új kihívások elé állítja a jövő terapeutáit. Az online terápia és az online oktatás közötti párhuzamok segíthetnek a terapeutáknak abban, hogy hatékonyabban navigáljanak a virtuális kapcsolatok és az érzelmi interakciók világában.

Mindezek mellett érdemes figyelembe venni, hogy az online terápia különböző módszerei és eszközei az érzelmi és kapcsolati dinamikák új megértését is lehetővé teszik. Az online környezet az intimitás és a távolság finom egyensúlyát követeli meg, amelyet nemcsak a terapeutáknak, hanem a pácienseknek is tudatosítaniuk kell. Az érzelmi kötelékek megteremtése, a terápia mélységei, valamint a szakszerű és empatikus jelenlét mind olyan elemek, amelyek egyaránt fontosak a digitális térben is.

A távoktatás hatékonyságát tehát nem csupán a tanulás tartalmának átadásában, hanem az érzelmi és interperszonális kapcsolatok alakításában is mérhetjük. A virtuális tér lehetőséget ad arra, hogy a pszichoterápiás szakemberek új, kreatív megközelítésekkel dolgozzanak, és megtanulják, hogyan alkalmazzák az új technológiákat a terápiás munkában.

Hogyan alakítottuk a családterápiás munkát a digitális térben: egy klinikai modell alkalmazása

A csoportdinamikát és annak fejlesztését célzó megértés alapját a Tuckman (1965) által eredetileg javasolt lineáris modell adja: forming, storming, norming, performing. Ezt a modellt különböző szituációkban használtam a mentorommal és a kollégáimmal, hogy önreflektíven figyelemmel kísérjük fejlődési folyamatunkat. A jó csapatszellem előmozdítása érdekében olyan tevékenységeket végeztünk, amelyek középpontjában a közös tapasztalatok álltak: közösen készítettünk kulturális genogramokat, közös konzultációkat tartottunk szociális munkásokkal, szerepjátékokkal gyakoroltuk a családokkal való interakciókat, valamint sikeres interakciókban vettünk részt, amelyek során tisztáztuk a félreértéseket és alkalomadtán javítottuk a kapcsolatokat.

A családi fák kitöltése során arra ösztönöztem a csapattagokat, hogy mondják el, milyen bölcsességet hoz számukra a családi örökségük, akár büszkeség, akár szégyen formájában (Hardy & Laszloffy, 1995). Ezt követően explicit módon "újra-emlékezünk" – egy olyan valóság, amely a klinikán tovább él, mint a közös narratíva része, miután a csapattagok már elhagyták a szolgáltatást (White, 1997). Nadine, az egyik első csapattagunk elmesélte egy kedves, gondoskodó édesanyját, akinek korai halála mély spirituális növekedést indított el benne. Miután Nadine elhagyta a csapatot karrierjének előrehaladása érdekében, még hosszú hónapokkal később is érzem őt és az édesanyja megnyugtató jelenlétét. Barbara Myerhoff (1982, p. 111) szavait idézve: "Az emlékezés nélkül elveszítjük történeteinket és önmagunkat. Az idő tehát nem felhalmozás, hanem erózió."

A csapattagok távozásakor arra törekedtünk, hogy egy transzformációs diskurzust alakítsunk ki, inkább a veszteség, mint a metamorfózis szemléletét. A szociális gondozás területén működő klinikák felállításának és felügyeletének központi problémája a hatalom kérdése. A szupervízióban való átláthatóság, valamint az online találkozók szervezésének könnyebbsége segített mérsékelni a szervezeti hatalmi egyensúlyhiányokat (Campbell & Mason, 2002). Például egy szociális munkás 15 éves lány szüleit küldte el a családterápiás klinikánkra, aki nevelőszülőknél élt, és akit a Családjogi Bíróság ideiglenes gondozás alá helyezett a bűnözés és szexuális kizsákmányolás veszélye miatt. A szülők éppen az ítélkezési eljárás során vették részt az értékeléseken, abban a reményben, hogy lányukat visszafogadhatják, miután sikeresen befejezték a családterápiát.

A család önkéntes részvétele kulcsfontosságú volt, ezért találkoztam a vezető családterapeutával és a szociális munkással, hogy tisztázzuk a munkánk és a jog közötti határokat. Azt állapítottuk meg, hogy a szülőkkel közösen elkészített ülések jegyzőkönyveit elküldjük a szociális munkásoknak, kivéve, ha a gyermekvédelmi kérdésekben bárminemű nézeteltérés adódik. Minden új esetben, amelyet a klinikára küldenek, meghívjuk az ajánlót, hogy részt vegyen az interjúk közötti értékelésen, amely a kollaboratív munkát és a rendszerben való esetleges "otthonos" kötődést igyekszik megelőzni (Selvini Palazzoli et al., 1980b).

A klinikai csapatunk számára különösen fontos kérdés volt a digitális térben végzett családterápiás munka. Az online terápia hatékonyságáról és a terapeuta-kliens kapcsolat kialakításáról végzett kutatások alapján úgy találtuk, hogy az online térben is kiépíthetők erős terápiás szövetségek (Helps & Le Coyte Grinney, 2021). Mi magunk is tapasztaltuk, hogy a digitális térben is sikerült mély kapcsolatokat kialakítani, amelyek új típusú beszélgetéseket tettek lehetővé. A gyakorlatban a milánói modell (Selvini Palazzoli et al., 1985) adaptált változatát követtük, figyelembe véve a digitális munkát.

A digitális térben való munkavégzés során felmerült az a kérdés is, hogy milyen hatással van a digitális és szakmai jelenlétünk a terápiás kapcsolatra. Fontos volt átgondolni, hogyan tudunk fókuszálni egy terápiás ülés során anélkül, hogy elterelnék figyelmünket az e-mailek vagy a virtuális hívások. Emellett a családi környezetből adódó zűrzavarok, például egy csengő hangja vagy egy kutya ugatása, új kihívások elé állítottak bennünket. A fizikai térben jelentkező zűrzavarra a relaxáltabb hozzáállást választottuk, meghívtuk a családokat, hogy ismerjék el saját otthonukban a zűrzavart, például engedjék meg maguknak, hogy válaszoljanak a csengőre, ha szükséges. A digitális térben azonban a figyelem fenntartása komolyabb kihívást jelentett, mivel az új környezet folyamatosan megkövetelte tőlünk a koncentrációt.

Fontos, hogy a digitális terápia során a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat fenntartása érdekében figyelmesen és tudatosan kezeljük a munkát, megértve, hogy a digitális környezet más típusú jelenlétet és interakciót kíván. Emellett célszerű olyan online erőforrásokat kialakítani, amelyek segíthetik a családokat a terápia során szerzett tapasztalatok feldolgozásában, ezzel is hozzájárulva a terápia hosszú távú hatékonyságához.

Hogyan alkalmazkodnak a kígyók a túléléshez: veszélyes alkalmazkodások és szaporodási stratégiák
Hogyan alkalmazhatóak a gépi tanulási módszerek a pénzügyi modellezésben, és miért fontos a jellemzők fontosságának elemzése?
Hogyan találhatunk egyensúlyt a siker és a közösségi felelősség között?
Hogyan automatizálhatjuk a kódunkat Airflow DAG segítségével?