A rendőri erőszak és az állami terrorizmus nem csupán a társadalom legszegényebb vagy legkiszolgáltatottabb rétegeit sújtják. Az ilyen erőszak gyökerei mélyebben húzódnak, és összefonódnak a társadalmi osztályok, faji, etnikai, nemi és szexuális identitások, valamint a környezeti pusztulás különböző regisztereivel. Bár nem hagyhatjuk figyelmen kívül a rendőrség szerepét a faji erőszak és az állami terrorizmus előidézésében, az igazi okokat sokkal mélyebb gazdasági és politikai struktúrákban kell keresnünk. William Barber lelkész pontosan rávilágít, hogy a rendőri erőszakot egy szélesebb politikai kontextusban kell értelmeznünk, és bevezeti a "haláli mérőszám" fogalmát. Barber szerint minden regresszív politikai intézkedésnek van egy rejtett haláli mérőszáma, ami szoros összefüggésben áll a társadalmi igazságtalanságokkal.

Például, amikor a fekete férfi, George Floyd haláláról beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy a rendőri brutalitás csupán egy része a rasszizmusnak és osztálykülönbségeknek, amelyek emberek életét követelik. Az egészségügyi ellátástól elzárt 500 000 ember esetében évente 2800 ember hal meg, és a szegénység következtében napi 700 ember hal meg, még a COVID előtt. És most, az elkövetkező gazdasági válság idején, a szegénység szintje várhatóan 50%-kal nőni fog. A rasszista választási elnyomás, amely lehetővé teszi, hogy politikusok kerüljenek hatalomra, aztán blokkolják az egészségü

Hogyan szembesülünk az egyenlőtlenség csapásával a járványok idején?

Az egyenlőtlenség olyan rendszerek által fenntartott, komplex apparátus, amelyek meghatározzák, hogy mely életek számítanak értékesnek, és melyek azok, amelyek bizonytalanok és így eldobhatóak. Ebben a kontextusban a strukturális egyenlőtlenség és a vállalati hatalom nemcsak igazságtalanságot, hanem valós fenyegetést is jelent az emberi életre, a bolygóra és a demokráciára. Mindez annak ellenére van így, hogy a neoliberalizmus csődje – amely az állami javak és szociális védőhálók elleni támadásában merült ki – továbbra is háttérbe szorítja azokat a gazdasági egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kérdéseket, amelyek ma már a média figyelmének perifériáján vannak. Mindeközben a Trump-adminisztráció a világjárvány közepette már nem tudta elhallgatni annak a gazdasági és faji alapon diszkrimináló államnak a kudarcaikat, amelyek szétzilálták a társadalmat. E kudarcos intézkedések közé tartozik az, hogy a kormány nem tudta biztosítani az alapvető tesztelést, lélegeztetőgépeket és védőfelszereléseket a frontvonalban dolgozó egészségügyi és sürgősségi dolgozóknak, részben azért, mert nem volt hajlandó olyan szövetségi tervet támogatni, amely szilárd befektetéseket irányozott volna elő egy igazságos egészségügyi rendszerbe, erős jóléti rendszerbe és alapvető társadalmi juttatásokba.

A járvány pedagógiájának és a látvány politikájának előtérbe kerülése révén a COVID-19 világjárvány feltárta az elmúlt negyven év gyorsuló egyenlőtlenségeinek társadalmi költségeit, miközben az állam polgári funkcióit szinte teljesen felszámolta, és egyre több embert kényszerített lakhatási válságba, diszkriminációba, választási elnyomásba, alacsony bérű munkákba, valamint a városokat harci övezetté alakította. Az egyenlőtlenség mértéke különösen szembetűnő az egészségügyi ellátás alulfinanszírozottságában és diszkriminatív gyakorlatokban, amelyek árucikként kezelik az egészségügyi szolgáltatásokat, miközben óriási pénzügyi terhet rónak azok millióira, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással, vagy akik biztosítása épphogy elegendő és rendkívül hiányos.

A járvány kitörése egy neoliberális ethoszt tárt fel, amelyben az egyenlőtlenség olyan méreteket öltött, amelyek már nem magyarázhatók el egyszerűen, és amelyek teljesen nyilvánvalóak voltak a tömeges munkanélküliségben, a munkák rekord mértékű elvesztésében és egy olyan egészségügyi válságban, amely egyedülálló volt az amerikai történelemben. Az egyenlőtlenség nemcsak olyan, mint a lángra öntött benzin egy égő tűzre a jelenlegi járvány idején, hanem etikátlan taktikákat alkalmazott a COVID-19 válság közepette is, hogy a gazdagokat helyezze előnybe, hatalmas vagyont áramoltatva az alsóbb rétegekből a gazdagok kezébe, tovább mélyítve a pénzügyi elit és a szegények közötti szakadékot. A neoliberalizmus nem hátrál el a válság elől, hanem éppen hogy próbálja saját céljaira kihasználni azt, új energiát adva annak a „kreatív rombolásnak”, ahogyan Joseph Schumpeter nevezte.

David Harvey jól ragadja meg a kreatív rombolásba beágyazott erőszakos dinamikát: a folyamatos innováció hatására az előző beruházások és munkavállalói készségek leértékelődnek, sőt elpusztulnak. A kreatív rombolás beágyazódik a tőke forgalmának folyamatába, és az innováció fokozza az instabilitást, a bizonytalanságot, végül pedig a kapitalizmust válságos periódusokba kényszeríti. A kapitalizmus nem használja fel az ilyen válságokat az alapvető okok kezelésére és azok pusztító hatásainak enyhítésére, hanem épp ellenkezőleg, új lehetőségeket keres, hogy miként használhatja a válságokat saját előnyére, miközben közömbös marad a korlátlan kapitalizmus erkölcsi következményeivel szemben.

A COVID-19 világjárvány idején a pénzügyi és politikai elit a tömeges szorongás és félelem ködét kihasználva olyan törvényeket alkotott, amelyek valójában saját érdekeiket szolgálták, és tovább mélyítették a gazdagok és szegények közötti szakadékot. Az ilyen etikátlan és korrupcióval átszőtt politikai elmozdulásokat nemcsak az olyan törvények révén hajtották végre, mint a 2020-as amerikai pénzügyi gazdaságélénkítő csomag, hanem egy olyan járvány pedagógiája is segítette, amely a vállalati és mainstream propagandán keresztül próbálta legitimálni azokat, és meggyőzni a közvéleményt, hogy azok valójában a társadalom javát szolgálják, nem pedig a pénzügyi elit, a nagyvállalatok, a befektetési házak és a hatalmas bankok érdekeit.

Ez a kettős mérce által végrehajtott politika a neoliberalizmus szívében rejlő brutalitást és kapzsiságot tárja fel. A neoliberalizmus társadalmi és gazdasági rendszere teljesen destruktív, hiszen a profitra törés, a szenvedő emberek és a halálra ítélt társadalmi rétegek kizsákmányolása és az alulról történő profitálás jellemzi. Az egyenlőtlenség erősíti a társadalmi szakadékokat, miközben még jobban kiélezi a társadalmi osztályok, a faji és a nemi megkülönböztetés vonalait. Ahogy Max Fisher a New York Times-ban írja, a COVID-19 világjárvány idején az egyenlőtlenség és a szegénység mindenki számára növeli a fertőzés és a halálozás kockázatát, de különösen azok számára, akiket társadalmi és faji marginalizálásuk miatt hajlamosak eldobni. Fisher megjegyzi, hogy a vírus terjedésével a társadalmakban a gazdasági egyenlőtlenség következményei még súlyosabbá váltak, mivel a járvány fokozza a már most is polarizált gazdaságok terheit.

Hogyan alakította a járvány a politikai diskurzust és a közvéleményt?

A COVID-19 világjárvány nemcsak egészségügyi krízist, hanem politikai és társadalmi zavart is okozott, amely alapvetően formálta a globális politikai diskurzust. Míg az emberek életét és gazdasági környezetüket alapvetően átalakította a vírus, a vezetők reakciója, a médiában való megjelenésük és a választói magatartás is jelentős változásokon ment keresztül. A járvány hatásai nemcsak a közvetlen válaszintézkedéseket, hanem azokat a narratívákat is formálták, amelyek politikai erővonalak mentén bontakoztak ki, ezáltal fokozva a társadalmi feszültségeket és politikai polarizációt.

Az Egyesült Államokban, Donald Trump vezetésével, az adminisztráció több alkalommal is próbálta elterelni a figyelmet a járvány kezelésének kudarcairól. Az elnök a vírus kezelését politikai eszközként használta, miközben gyakran megpróbálta a közvéleményt manipulálni, például a média elleni támadásokkal és a vírusra vonatkozó információk elferdítésével. A járvány nyújtotta helyzetet arra is felhasználta, hogy a saját politikai rivalitásait erősítse, és a közvéleményt megosztó diskurzust építsen.

A vírus megjelenése és annak kezelésére adott válaszok az Egyesült Államokban komoly társadalmi és politikai megosztottságot eredményeztek. Míg egyesek a járványt a kormányzó hatalom hibájaként kezelték, mások a közegészségügyi intézkedések, például a karanténok és a kötelező maszkviselés szükségességét kérdőjelezték meg. Az ilyen ellentétek nem csupán a közpolitikai diskurzust formálták, hanem a közvéleményt is folyamatosan polarizálták.

A vírus hatásai nemcsak a gazdaságra és az egészségügyi rendszerekre voltak mélyrehatóak, hanem a társadalmi mozgalmak és politikai diskurzusok új dimenzióját is hozták. A faji egyenlőségért és a rendőri erőszak ellen küzdő Black Lives Matter (BLM) mozgalom a járvány alatt is folytatta tevékenységét, még inkább rávilágítva a társadalmi igazságtalanságokra. A társadalom ezen rétegei számára a járvány kiemelte azokat a strukturális problémákat, amelyek az egészségügy, a gazdaság és a közrend terén évtizedek óta jelen voltak.

A pandémia idején az információáramlás és a média szerepe különösen fontosá vált. A társadalom gyors reagálása, a politikai döntések hitelessége és az állami intézményekbe vetett bizalom mind függtek attól, hogy a média milyen formában és hogyan tájékoztatta a közvéleményt. A járvány elleni küzdelemben a média különböző szereplői kulcsfontosságú szerepet játszottak: nemcsak az információk közvetítése, hanem a kormányok és a társadalom közötti hidak építése terén is. Míg az állami narratívák és intézkedések széles körű társadalmi elfogadottságot igényeltek, a média gyakran kerülhetett konfliktusba a politikai erőkkel, különösen akkor, amikor a közegészségügyi információk és az állami döntéshozatal kérdései a politikai diskurzus részévé váltak.

Ez a szoros összefonódás a politikai diskurzus és a közegészségügyi válaszok között számos kérdést vetett fel a demokratikus rendszerek működésével kapcsolatban. Hogyan hatnak a politikai hatalom válsághelyzetekben történő kihasználásai a demokratikus elvekre és a választói jogok védelmére? Az ilyen válságok ugyanis rendkívüli lehetőséget biztosítanak a politikai vezetők számára, hogy a közvéleményt irányítsák, miközben a közintézmények és a jogállamiság aláássák a hatalom korlátozását.

A politikai diskurzus ezen elemei nemcsak a közvetlen válságkezelést érintik, hanem annak következményeit is hosszú távon. A választások és a választói jogok kérdése például egyre inkább a politikai harcok eszközévé váltak. A járványhelyzet alatt a szavazás módja és a választói regisztráció folyamatai is jelentős változásokon mentek keresztül, miközben a politikai elit próbálta megerősíteni saját pozícióját.

Ezeket az összefüggéseket figyelembe véve fontos megérteni, hogy a járvány nem csupán egy egyszerű egészségügyi probléma, hanem egy olyan komplex társadalmi és politikai helyzet, amely újraértelmezi a hatalom, a jogok és a közvélemény viszonyát. Az ilyen típusú válságokban a politikai diskurzus és a közegészségügyi intézkedések határvonalai elmosódnak, miközben az információ, a média és a központi hatalom szerepe kulcssá válik a társadalom működésének fenntartásában.

Hogyan működik az alkalmazásikonok és widgetek létrehozása az Android rendszerben?
Miért fontos az orvosi képalkotás elemzése a radiológiában?
Hogyan formálódik a bűnügyi regények és rejtélyek világának dokumentációja és kutatása?