Mike Pence Indiana kormányzójaként valóban megosztotta az állam politikai táját. A republikánus párton belül nemcsak támogatókat szerzett, hanem olyan döntésekkel is elásta magát, amelyek végzetes hatással voltak nemcsak politikai karrierjére, hanem a közegészségügyre is. Különösen figyelemre méltóak azok a válsághelyzetek, melyeket Pence nemcsak hogy figyelmen kívül hagyott, hanem hozzájárult azok súlyosbodásához. Ilyen eset volt például az HIV-járvány kitörése Austinban, Indiana egy kisvárosában, amelyet a kormányzó mulasztásai idéztek elő.

2013-ban, mikor Pence átvette Indiana irányítását, már látszódtak a drog- és gyógyszerhasználat következményei az állam déli részén. Hepatitis C fertőzések és túladagolásos esetek tűntek fel, amelyek előjelezték egy potenciálisan széleskörű HIV járvány lehetőségét. A szakértők figyelmeztettek arra, hogy a tűcserélő programok bevezetése kulcsfontosságú lenne a járvány megfékezésében. Ezek a programok sikeresen mérséklik a fertőzések terjedését, mivel biztosítanak tiszta tűket a droghasználók számára. Pence azonban nemcsak hogy ellenállt a tűcsere programok bevezetésének, hanem tiltakozott azok ellen. Amikor egyes republikánus politikusok már sürgették, hogy állapotot hirdessenek ki a régióban, hogy kikerüljék a tűcsere programokkal szembeni törvényi akadályokat, Pence mereven elzárkózott.

Az HIV kitörése Austinban 2015 márciusára vált különösen súlyossá, amikor már több tucat fertőzésről tudósítottak. Az állami hatóságok azonban nem figyelmeztették megfelelően a helyi közösségeket, és a helyi tesztelési lehetőségek is korlátozottak voltak, mivel a költségvetési megszorítások következtében egyetlen helyi tervezett szülői központ is bezárt. Még amikor végre engedélyezte a tűcsere programot, Pence olyan törvényeket hozott, amelyek a tűk birtoklását bűncselekménnyé tették, így teljesen ellehetetlenítve a program hatékony működését.

Trump 2016-os választási kampányában Pence-t választotta alelnökének, hogy segítsen megszólítani a vallásos keresztény közönséget. Azonban az állami vezetői tapasztalatok, különösen az olyan súlyos közegészségügyi válságok kezelésének teljes hiánya, mint az Austinban kitört HIV-járvány, nem csökkentették Pence vonzerejét Trump számára, aki saját kampányát is a vallásos értékek hangsúlyozásával próbálta népszerűsíteni.

A politikai döntések és a közegészségügy kezelésének hiányosságai nemcsak Indiana közösségeire, hanem a Trump-kormányzás alatti országos válsághelyzetekre is kihatottak. Pence ugyanis, noha egyes kérdésekben támogatta a tudományos alapú megközelítéseket, azok gyakorlati alkalmazásában gyakran hozott döntéseket, amelyek több ezer ember életére voltak hatással.

Scott Pruitt, Trump egy másik kulcsfontosságú politikai döntése, ugyanezt a kérdést tükrözi a környezetvédelem terén. Pruitt, Oklahoma állam főügyésze volt, és politikai karrierje során az ipari érdekek védelmére, valamint a környezetvédelmi szabályozás elleni fellépésre helyezte a hangsúlyt. Trump, aki hasonlóan elutasította a környezetvédelmi törvényeket, Pruitt-ot választotta az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) vezetőjévé. Az ő irányítása alatt az EPA-t a legrosszabb ipari érdekszempontok szerint alakították át, és a legfontosabb környezetvédelmi törvények gyengültek, miközben az ügynökség költségvetését és munkatársi létszámát is drámaian csökkentették.

Pruitt legnagyobb megpróbáltatásai azonban nem csupán környezetvédelmi szempontból váltak kritikák célpontjává, hanem etikailag is megkérdőjelezhető döntései miatt. A Pruitt által alkalmazott politikai trükkök, mint a titkos szerződések és a drága, indokolatlan külföldi utak, hatalmas közfelháborodást váltottak ki. Az egész Trump-kormányzás egyik jellemző példájaként az ő vezetése alatt is kirajzolódott, hogy a politikai megbízások és személyes érdekek gyakran elhomályosították a közjó iránti felelősséget.

Ezek a példák, miként Pence és Pruitt döntései, elválaszthatatlanok a Trump-adminisztráció politikai és kormányzati döntéshozatali gyakorlatától. Az ideológiai elkötelezettség, a vallásos és ipari érdekek érvényesítése a politikai színtéren gyakran háttérbe szorította a tudományos alapú, embereket segítő döntéseket. Ez pedig olyan politikai tájat eredményezett, amelyben a választási ígéretek, a politikai szövetségek és a személyes érdekek dominálták a közszolgáltatások és a közegészségügy kezelését.

Pence és Pruitt példája rávilágít arra, hogy milyen következményekkel járhatnak azok a politikai döntések, amelyek nem az emberek, hanem a pártpolitikai érdekek mentén születnek. Az ilyen típusú döntéshozatal következményei messzemenően hatással vannak a társadalom egészére, mivel gyakran az állampolgárok egészségét és jólétét veszélyeztetik. A tanulság tehát az, hogy a politikai felelősségvállalás és a közjó iránti elkötelezettség nélkül a kormányzati döntések könnyen rombolóvá válhatnak.

Hogyan befolyásolták a politikai döntések az egészségügyi ellátást és a gyógyszerárakat az Egyesült Államokban?

A politikai döntések gyakran alapvetően befolyásolják az egészségügyi rendszert, különösen az olyan területeken, mint a gyógyszerárak és a szociális szolgáltatások. Az Egyesült Államokban a gyógyszerárak növekedése és a születésszabályozással kapcsolatos törvényi változások példát adnak arra, hogyan változik az egészségügyi politika, amikor egyes politikai szereplők saját meggyőződéseiket a közjó elé helyezik. Az egyes kormányzati tisztviselők, mint például Alex Azar, komoly hatást gyakoroltak az amerikai egészségügyi politika irányvonalára, gyakran visszavonulva a tudományos és szakmai konszenzustól.

Alex Azar, aki 2017 és 2021 között az Egyesült Államok Egészségügyi és Humánszolgáltatási Minisztériumát vezette, felelős volt számos olyan intézkedésért, amelyek közvetlenül befolyásolták a gyógyszerek árait és a reproduktív jogokat. Az Azar által irányított Eli Lilly gyógyszergyár például 2012-ben megháromszorozta az inzulin árát, miközben az iparág egyes szereplői stratégiai helyzetüket kihasználva a verseny minimalizálására törekedtek. A kongresszusi jelentés, amely az inzulin árának emelkedését vizsgálta, megállapította, hogy a növekedés nem a gyártási költségek emelkedése miatt történt, hanem egyszerűen azért, mert egyes szereplők több profitot kívántak realizálni. Az ilyen árnövekedések gyakran nemcsak a betegek pénztárcáját terhelik, hanem az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát is.

Azar politikai döntései nem korlátozódtak csupán a gyógyszerek árára. 2019-ben, a Title X program átalakításával, Azar jelentős változásokat eszközölt a családtervezési szolgáltatások finanszírozásában, amelyek a nők reproduktív jogait érintették. A Title X program célja, hogy alacsony jövedelmű amerikaiak számára biztosítson családtervezési ellátást, de a változások következtében azok a klinikák, amelyek abortuszt végeztek, már nem kaphattak állami támogatást. Ezzel a döntéssel Azar egyértelmű üzenetet küldött azoknak, akik a nők jogait és az abortuszt védték. A változtatások hatására több ezer női egészségügyi ellátó hely szűnt meg, és az alacsony jövedelmű nők, akik számára ezen szolgáltatások nélkülözhetetlenek voltak, egyre inkább kiszorultak a rendszerből.

A politikai döntések ezen hatásai nemcsak az érintett személyek vagy csoportok életére van hatással, hanem az egész társadalomra. Az egészségügyi ellátás hatékonysága és elérhetősége szoros összefüggésben áll az állami szabályozásokkal és azok változásaival. A példák, mint Azar döntései, világosan mutatják, hogy a politikai vezetés nemcsak az egyéni jogok védelmét vagy megsértését határozza meg, hanem azt is, hogyan férhetnek hozzá az emberek a szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz.

A gyógyszerárak növekedése és a reproduktív jogok korlátozása nem új jelenségek az Egyesült Államokban, de a politikai ideológia folyamatos beépítése az egészségügyi politika szintjén új dimenziókat ad a problémának. A politika és az orvosi szakma közötti határvonalak elmosódása gyakran azt eredményezi, hogy az orvosi döntések helyett politikai indíttatású döntések kerülnek előtérbe. Egyes vezetők, mint Azar, a vallási és ideológiai szempontokat előbbre helyezhetik a tudományos és szakmai konszenzusnál, aminek súlyos következményei lehetnek az egészségügyi ellátásban.

A politikai döntések egészségügyi következményeit mindig figyelemmel kell kísérni, hiszen a döntések hatása közvetlenül befolyásolja az emberek életminőségét és a közegészségügyet. Különösen fontos, hogy megértsük, hogyan működnek az ilyen döntések a háttérben, és hogyan lehetne biztosítani, hogy a politikai hatalom ne kerüljön ellentétbe a tudományos és szakmai normákkal, amelyek az emberek valódi jólétére koncentrálnak.

Miért veszélyes a tudományos elutasítás és hogyan határozza meg jövőnket?

Nelson Mandela 1997 decemberében, a dél-afrikai kormányzó párt vezetőjeként, elmondta utolsó beszédét. E beszédében, mint szinte minden olyan aktusában, amelyet az apartheid utáni bizonytalan időkben hozott, Mandela a jövőbe tekintett. Helyét Thabo Mbeki vette volna át, akit ő maga választott ki utódjaként. Mandela ugyan bizalmat szavazott Mbeki vezetői képességeinek, de tartott attól, hogy a párt tagjai egyhangúlag támogatják a kiszemelt jelöltet, ami sajátos veszélyeket rejthet magában. A beszédében megemlítette azt a kísértést, amely a támogatás nélküli vezetőt érheti: „Egy választott vezetőnek, akit nem ellenőriz senki, könnyen adódhat a lehetőség, hogy azt a hatalmat a személyes bosszúra, a kritikusok marginalizálására használja, és bizonyos esetekben eltávolítsa őket, magát pedig 'igen emberekkel' vegye körbe." E szavak, bár akkor talán nem mindenki értette meg teljesen, sajnos előre megjósolták, mi fog történni.

Mbeki elnökké választása után nem sokkal elkezdte megkérdőjelezni a tudományos konszenzust a HIV/AIDS kérdésében. Emlékezetes beszédében figyelmeztette a kormányt a vírusellenes gyógyszerek alkalmazásának veszélyeire, miközben arra biztatta a kormányzati képviselőket, hogy az interneten tájékozódjanak a lehetséges mellékhatásokról. Az általa említett források nem a tudományos közösség szakértői voltak, hanem két amerikai férfi, akik azt állították, hogy a HIV nem okoz AIDS-et. E téves elképzelések a tudományos közösség figyelmeztetései ellenére is megmaradtak, és Mbeki hivatali ideje alatt, 2000 áprilisi levelében összehasonlította a HIV tagadókat a faji megkülönböztetés áldozataival. Az elnök ezt követően nemcsak hogy elutasította a tudományos alapú kezeléseket, hanem alternatív gyógyászati módszereket ajánlott, mint például masszázsterápia, jóga, homöopátia és egyéb áltudományos kezelések. Mindez a világ legnagyobb tragédiái közé tartozik, hiszen a dél-afrikai kormány tíz éven keresztül nem biztosította a szükséges HIV-gyógyszereket, ami végül több mint 343 000 dél-afrikai halálát okozta.

A történet tanulsága nem csupán Dél-Afrikára vonatkozik. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a demokratikus intézmények és a jól bevált mechanizmusok megvédenek minket az ilyen típusú irracionális döntésektől. A világ számos országában már láttunk olyan vezetőket, akik populista vagy demagóg politikájukkal súlyosan károsították a társadalmat, és mégis könnyedén ki tudták játszani azokat a mechanizmusokat, amelyek elvileg megvédtek volna minket ettől. A legnagyobb hiba azonban, hogy ezek az események nemcsak más országokban fordulhatnak elő, hanem valójában már megtörténnek velünk is.

Tudományos ismeretek és a tények elutasítása nem csupán távoli országok problémája. Az Egyesült Államok vallási vezetői, mint például Pat Robertson vagy Kenneth Copeland, hatalmas tömegeket vonzanak, miközben ők nemcsak hogy elferdítik a vallásos tanításokat, hanem hatalmas üzleteket is építenek erre. Az amerikai evangéliumi kereszténység sikeres vezetői, mint Joel O’Steen vagy Joyce Meyer, nemcsak vallási gyakorlatokat, hanem vállalkozásokat is irányítanak, miközben elutasítják a tudományos gondolkodást és a modern orvosi gyakorlatokat. Ezt a jelenséget nem csupán vallási fanatizmus mozgatja, hanem egy olyan társadalmi dinamikát, amely hajlandó feladni az igazságot és a tudományt a politikai és vallási ideológiák kedvéért.

A vallási és politikai vezetők, akik képesek figyelmen kívül hagyni a tudományos tényeket, rendkívül veszélyes hatással vannak a társadalomra. A COVID-19 pandémia idején több tucatnyi lelkész és vallási vezető vonzotta be híveit a templomokba, miközben figyelmen kívül hagyták a vírus terjedésének kockázatát. Több amerikai állam is kivételt tett a vallási összejövetelek karanténintézkedései alól, és a vallási vezetők maguk is aktívan harcoltak a szigorúbb intézkedések ellen. Az ilyen viselkedés nemcsak hogy veszélyezteti az egyes emberek életét, hanem kockáztatja az egész közösség jólétét.

A társadalom számára fontos megérteni, hogy a vallási szabadság nem adhat felmentést a tudományos tények figyelmen kívül hagyása alól. A tudomány és a vallás két különböző, de egyaránt fontos terület, és a tudományos igazságoknak mindig elsőbbséget kell élvezniük, amikor az emberek életéről, egészségéről és jólétéről van szó. Az ideológiai meggyőződések, legyenek vallási vagy politikai jellegűek, nem igazolhatják a tények elutasítását. Ha a társadalom hajlandó feladni a tudományos alapú döntéshozatalt, akkor könnyen elérhetjük, hogy a vallási fanatizmus és a politikai manipuláció átvállalja azokat a helyeket, ahol a tényeknek kellene dominálniuk.

Hogyan alakította a könyvkiadás a bűnügyi irodalom megítélését és fejlődését?
Hogyan segíthet egy többnyelvű szótár a nyelvtanulásban?
Miért tekinthető Benoît de Boigne uralma az északi India egyik utolsó stabil korszakának?