Costa Rica a 90-es évek elején különleges helyzetben találta magát, mivel az ország gazdasági alapja nem a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésén alapult, így a politikai döntések nem voltak közvetlenül befolyásolva ezen iparágak érdekei által. Ennek köszönhetően az ország vezetése, különösen a zöld elit, lehetőséget látott a fenntarthatósági politikák előmozdításában. A 90-es évek közepére Costa Rica nemcsak a regionális, hanem a globális színtéren is elismertté vált, különösen a környezetvédelem terén. Ebben az időszakban az ország számos olyan intézkedést tett, amelyek lehetővé tették, hogy a közép-amerikai állam a fenntarthatóság élharcosává váljon.

A legnagyobb változást a fenntartható energiaforrások iránti elkötelezettség hozta el. A központi kormányzat, élén José María Figueres elnökkel, már 1990-ben előkészítette azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé tették, hogy az ország megkezdje a megújuló energiaforrások, például a vízenergia, a geotermikus energia, a szélenergia és a biomassza hasznosítását. A 7200-as törvény lehetővé tette, hogy a Costa Rica-i Villamosenergia Intézet (ICE) magánvállalatoktól vásároljon elektromos energiát, amelyek kis mennyiségben megújuló forrásokból állították elő azt. Az 1995-ös módosítás (7508-as törvény) már lehetővé tette, hogy a magánvállalatok kisebb mennyiségben, de számos különböző megújuló energiaforrásból termeljenek áramot, így hozzájárulva az ország energiaellátásának diverzifikálásához.

A kormány ambiciózus célokat tűzött ki, hogy a 21. századra az ország áramellátása szinte teljes mértékben megújuló forrásokból származzon. E célok elérése érdekében Costa Rica kiemelkedett a nemzetközi klímaegyezmények terén is. 1992-ben aláírta az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét (FCCC), és az 1994-1998 közötti időszakban aktívan részt vett a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (CDM) bővítésében is. Bár Costa Rica zöld elitének tapasztalatai és az ország korábbi eredményei nem eredményeztek széleskörű részvételt a CDM projektjeiben, a döntéshozók nem hagyták figyelmen kívül azokat a lehetőségeket, amelyek nemcsak a környezetvédelem, hanem a gazdaság számára is előnyösek lehettek.

1995-re Costa Rica 72%-a a vízenergiából származott, de az ország vezetése továbbra is igyekezett olyan alternatív energiaforrásokat kiépíteni, amelyek segítségével csökkenthették a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását, különösen a hosszan tartó száraz időszakok idején. A Figueres kormányzat kezdeményezései között szerepelt a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése és a szén-dioxid-kibocsátás minimalizálása, a "Racionális Energiahasználat" törvény révén. E törvények célja nemcsak a megújuló energiák előnyben részesítése volt, hanem a környezeti hatások minimalizálása is. Az ország 15%-os nemzeti üzemanyag-adót vezetett be, melynek bevételéből erdőtelepítési projekteket finanszíroztak.

A 90-es évek végére Costa Rica a klímaváltozás elleni küzdelemben nemcsak a regionális, hanem a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltette. Az ország sikeresen szoros kapcsolatokat alakított ki más nemzetekkel, például az Egyesült Államokkal, amely lehetővé tette számára a külföldi tőke bevonását az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó projektekbe. E kezdeményezések egy része ugyan inkább szimbolikus jelentőséggel bírt, de hozzájárultak Costa Rica nemzetközi elismeréséhez és a zöld elit további megerősödéséhez.

A politikai stabilitás, a környezetvédelmi fejlesztések iránti elkötelezettség és a nemzetközi együttműködések révén Costa Rica különleges helyet foglalt el a világ klímapolitikai térképén. Az ország példája világossá tette, hogy még egy kis, közepes jövedelmű ország is képes lehet komoly hatást gyakorolni a globális klímaváltozás elleni küzdelemre, ha van elkötelezett vezetés, jól kidolgozott politikai stratégiák és nemzetközi együttműködés.

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején Costa Rica nemcsak hogy megteremtette az alapokat a fenntartható fejlődéshez, hanem példaként szolgált más fejlődő országok számára is. Fontos, hogy a fenntarthatóságra irányuló politikai döntések nem csupán környezeti, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is előnyösek lehetnek, különösen, ha a nemzetközi közösség is támogatja ezeket a kezdeményezéseket. A klímaváltozás elleni harc nem csupán globális, hanem helyi szinten is megvalósítható, ha van politikai akarat és a megfelelő eszközök a sikerhez.

Miért fontos a karbonsemlegesség elérhető célja, és hogyan változtatott Costa Rica?

Ignacio szerint a Figueres-korszakban volt lelkesedés az éghajlatvédelmi kezdeményezések iránt, de Arias évei alatt ezek a kezdeményezések nagyrészt szimbolikus jelentőséggel bírtak. Az INDC (Nemzeti Különleges Elköteleződés az Éghajlatváltozás Elleni Küzdelemben) lehetőséget biztosított arra, hogy tudományos alapokra helyezzék a korábbi vállalásokat, beleértve a szén-dioxid-semlegesség elérésére tett ígéretet is. Ignacio elmondása szerint a zöld elit, őt is beleértve, azt szerette volna látni, hogy Costa Rica egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása kevesebb mint egy tonnára csökkenjen. 2019-es interjúnkban arról beszélgettünk, hogy a kibocsátás már több mint 1,5 tonna volt egy főre, és az ország azon az úton haladt, hogy 2030-ra ez az érték emelkedjen, majd csak ekkor kezdjen csökkenni. Ignacio remélte, hogy Costa Rica 2050-re eléri az egy tonna per fő célját. Az utolsó alkalom, amikor Costa Rica egy főre jutó szén-dioxid kibocsátása 1 tonna alatt volt, 1991-ben történt.

Az INDC-ben alkalmazott „visszafelé előrejelzés” (backcasting) módszerével a csapat azt modellezte, hogy 2050-re szeretnék elérni a 1 tonna per fő alatti szén-dioxid kibocsátást. A kezdeti elképzelés szerint ezt a célt 2100-ra érték volna el, de az INDC-ben ezt a célkitűzést előre hozták 2050-re. Ahogyan Ignacio fogalmazott, így emelték a célkitűzés mértékét az INDC-ben. Bár hozzáférésem nem volt a szükséges adatokhoz, elmondása szerint a csapat számos szimulációt végzett a számítások elvégzéséhez. Ez szöges ellentétben áll a szén-dioxid-semlegesség korai munkájának leírásával, amikor a kormánynak nem voltak adatai, és nem végeztek szimulációkat annak ellenőrzésére, hogy mikor és hogyan érheti el az ország ezt a célt.

Julieta, aki segített megírni az INDC-t, szoros kapcsolatot von a szén-dioxid-semlegesség célja és az INDC között. Amikor a folyamatot kérdeztem, amely az INDC-hez vezetett, elmondta, hogy a 2008–2009-es politikai környezet határozta meg a szén-dioxid-semlegesség célját. Miután ez a cél megszületett, megírták a Nemzeti Klímaváltozási Stratégiát és a későbbi Akciótervet. Ő ezeket az iratokat „eszközöknek” nevezte az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, amelyek mind hozzájárultak az INDC fejlesztéséhez. Így tehát még egy szimbolikusnak tűnő célkitűzés (a szén-dioxid-semlegesség terve) is pozitív következményekkel járt, mivel politikai nyomást gyakorolt az állami tervezőkre, hogy megírják a következő tervezési dokumentumokat. Az INDC megírása során ezek a dokumentumok segítették Costa Rica zöld elitét. Az INDC-ben az állami tervezők megerősítették Costa Rica célját a szén-dioxid-semlegesség elérésére, de ellentétben a korábbi dokumentumokkal, az INDC pontosította, hogy Costa Rica „2021-re el szeretné érni a szén-dioxid-semlegességet, a 2005-ös kibocsátásokkal összehasonlítva” (Costa Rica Kormánya 2015, 3). A kiindulási év alkalmazása nem szükséges egy szén-dioxid-semlegességi ígéretben, mivel az ilyen kötelezettségvállalások egyszerűen arra vonatkoznak, hogy az ország egyensúlyba hozza az áramlásba kerülő és elnyelt kibocsátásokat. A kiindulási év nem szerepelt a szén-dioxid-semlegességi ígéret korai szakaszában. Például a 2009-es Nemzeti Klímaváltozási Stratégia dokumentumban a cél egyszerűen az volt, hogy Costa Rica szén-dioxid-semleges országgá váljon 2021-re.

Az INDC dokumentumban később az állami tervezők azt írták, hogy „Costa Rica hosszú távú célja kihívás, mert a célja az, hogy 2085-re nulla nettó kibocsátásokat érjen el, és számos lehetőség van arra, hogy időszakosan felülvizsgálják az országos és szektoriális stratégiákat, hogy biztosítsák ezt a hosszú távú célt” (Costa Rica Kormánya 2015, 10). Ignacio, egy volt miniszter kommentálta a 2021-es és 2085-ös határidők közötti eltérést, elmagyarázva, hogy a MINAE (Környezeti Minisztérium) próbálta megkülönböztetni a 2021-es célt, ahol a kibocsátások a 2005-ös szinthez képest semlegesek lesznek, és a 2085-ös évet, amikor a kibocsátás nullára csökken. Ez az eltérés a 2021-es és 2085-ös dátumok között egyesek számára érthető volt, de nem mindenki számára volt világos. Gerardo, a volt DCC alkalmazottja úgy vélekedett, hogy az INDC egyszerűen elhalasztotta a szén-dioxid-semlegesség elérését 2085-re, ami politikailag nem volt jó lépés. Véleménye szerint Costa Rica még mindig rendelkezik hitelességgel, de „a varázsa” kezdett elhalványulni.

2015-ös párizsi COP-találkozó előtt a Figueres család fenntarthatósággal és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságokkal kapcsolatos kapcsolatainak széleskörű nemzetközi sajtóvisszhangja volt. A 2012-es The Guardian cikk például párhuzamot vont Don Pepe politikai forradalma és a huszonegyedik századi zöld forradalom között, amelyet gyermekeik vezetnek. José María Figueres, miután Christiana-t kinevezték az UNFCCC (Éghajlat-változási Keretegyezmény) végrehajtó titkárának, átvette a Carbon War Room, egy globális think tank és NGO vezetését, amelyet Richard Branson és más befektetők alapítottak, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzleti megoldásokat találjanak. A Figueres testvérek ezekben a két befolyásos pozícióban való jelenléte a barátságos testvérháború hagyományos folytatása volt.

Miközben Figueres számára nagy tét volt a párizsi COP előtt, 2015 októberében Figueres Oslo-ban izgalmas beszédet tartott egy klímacsúcson. Politikai újságírók és tudományos írók széleskörűen beszámoltak a Figueres-ről, akit gyakran emlegettek, mint a „klíma forradalmárt”. Beszédében párhuzamot vont Costa Rica és Norvégia klímasemleges jövőbe történő átmenetének szükségessége, valamint apja forradalmi múltja között. Az alapvető cél mindkét ország számára közös: helyreállítani az ökológiai egyensúlyt, amelyet hosszú évek alatt elvesztettek.

Hogyan alakította a könyvkiadás a bűnügyi irodalom megítélését és fejlődését?
Hogyan segíthet egy többnyelvű szótár a nyelvtanulásban?
Miért tekinthető Benoît de Boigne uralma az északi India egyik utolsó stabil korszakának?