A valóság megértése: a tények és azok értelmezése

Két- vagy hároméves gyermekek kérdései, mint például a „Mi az?” vagy „Ez mi?” sokszor visszhangoznak a mindennapi életünkben. Az emberek, különösen a fiatalok, folyamatosan próbálják megérteni, hogy miként kategorizáljuk a dolgokat és hogyan nevezünk meg egy-egy tárgyat vagy jelenséget. Az érdeklődés, hogy mi is pontosan egy dolog, és hogy miért kell annak pontosan az adott nevet adni, rendkívüli módon befolyásolja mindennapjainkat, legyen szó családról vagy iskoláról. Az a képesség, hogy felismerjük, mit látunk, és hogy ne keverjük össze egymással olyan dolgokat, amelyek hasonlóak, de nem ugyanazok, a tudósok és a szülők számára is alapvető feladat. Azonban ez az alapvető tevékenység rendkívül bonyolult, mivel gyakran filozófiai és epistemológiai nézeteltérésekhez vezet arról, hogyan és miért nevezzük meg a dolgokat.

A kérdés, hogy a csirke saláta különbözik-e a csirke trágyától, vagy ugyanaz a dolog-e, nem csupán szellemi kíváncsiságot tükröz, hanem gyakran praktikus céllal is felvetődik. Ha ételről beszélünk, akkor a nevek és tények megértése nemcsak szórakoztató játék, hanem alapvető a döntéshozatalhoz. Miért van szükség arra, hogy a dolgok sokféle nevét ismerjük, például egy róka vagy egy sündisznó nevét, vagy elég csupán azokra koncentrálni, amelyek valóban fontosak?

A tudományos és közéleti epistemológia, vagyis a tények és azok megértésének kérdései mélyen megosztottak. Nemcsak a tényeket, hanem azt is, hogyan és miért keresünk tényeket, filozófiai viták tárgyává váltak. A filozófia történetében két alapvető megközelítés alakult ki a valóság megértésére: a koherencia és a megfelelés elmélete. A koherencia elmélete azt állítja, hogy a tények igazságát csak úgy tudjuk meghatározni, hogy azok mennyire illeszkednek más, már elfogadott hiedelmekhez és elveinkhez. Másrészt a megfelelés elmélete azt sugallja, hogy a tények akkor igazak, ha megfelelnek a valóságnak, tehát azok az empirikus megfigyelésekhez illeszkednek.

Carl Bernstein, a híres újságíró, a 2017-es Fehér Ház Riporterek Szövetsége vacsoráján kifejtette, hogy a „legjobb elérhető verziója az igazságnak” a kontextus és a nüánszok figyelembevételével, nem csupán az egyszerű tények szintjén értelmezhető. Az igazság nem csupán a nyers tények összessége, hanem annak jelentése is, amelyet az adott tények köré értelmeztünk. Az igazság tehát sokkal inkább egy olyan folyamat, amelyben a tények és a kontextus összefonódnak, és ahol az értelmezés, a jelentésadás alapvető szerepet kap.

Ezek a különböző epistemológiai irányzatok alapvetően befolyásolják, hogyan tekintünk a tényekre. Az igazság megértésében szerepet játszó filozófiai irányzatok versengése napjainkban is rendkívül élénk. A koherencia elmélete például erőteljesen megjelenik a közbeszédben és a politikai diskurzusban, ahol sokszor azokat a tényeket tartják igaznak, amelyek illeszkednek a már meglévő hiedelmekhez. Ez azonban olyan kérdéseket vet fel, mint hogy a tények hogyan befolyásolják a társadalmi és politikai diskurzust, illetve mi történik, ha az alapvető közvélemény és az elismert tudományos közösségek közötti bizalom csökken.

Miért fontos megérteni a bullshit fogalmát a mai politikai diskurzusban?

A bullshit fogalma az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott, különösen a társadalmi és politikai diskurzusokban. Harry Frankfurt 1986-ban publikált esszéje, mely később egy rövid könyv formájában is megjelent 2005-ben, fontos alapot ad ahhoz, hogy megértsük, miért vált olyan elterjedté a bullshit a mai kommunikációban. Frankfurt szerint a bullshit nem ugyanaz, mint a hazugság, bár mindkettő eltér a valóságtól. A hazugság célja, hogy téves benyomást keltsen a valóság egy adott aspektusáról, míg a bullshit célja inkább az, hogy téves benyomást keltsen magáról a beszélőről. A bullshit célja tehát nem a tények közvetítése, hanem a beszélő személyes státuszának növelése, szemben a hazugsággal, mely egy adott állítást próbál meg hamisnak feltüntetni.

Frankfurt azzal érvel, hogy a bullshit előtérbe kerülésének egyik oka, hogy a tények, amelyek lehetővé teszik az igazság vagy hazugság megítélését, egyre kevésbé elérhetők. A politikai diskurzusban és a médiában gyakran előfordul, hogy a beszélők nem rendelkeznek a kellő információval, és ezért inkább önmagukat próbálják hitelesíteni, mintsem hogy ténylegesen az igazságot közvetítsenek. Ez a jelenség különösen figyelemre méltó a politikai kommunikációban, ahol a céltudatos bullshit alkalmazása sokszor hatékonyabb, mint a tényleges igazság vagy tények felhasználása.

A bullshit egyik fő jellemzője, hogy nem csak a politikai diskurzusban, hanem a mindennapi életben is elterjedt, különösen a közösségi médiában. A digitális térben a valódi, megalapozott vélemények helyett gyakran olyan kijelentésekkel találkozunk, amelyek a beszélő társadalmi státuszát próbálják növelni, függetlenül azok valóságtartalmától. Az internetes fórumok és a közösségi média különösen kedveznek az ilyen típusú kommunikációnak, mivel az azonnali reakciók és a szűrt információk lehetővé teszik, hogy a beszélők gyorsan és anélkül jelenjenek meg a közvélemény előtt, hogy ténylegesen megbízható információval rendelkeznének.

A bullshit társadalmi értéke abban rejlik, hogy képes növelni a beszélő társadalmi státuszát anélkül, hogy az igazsághoz ragaszkodna. A politikusok és közszereplők gyakran alkalmazzák ezt a technikát, mivel az nem jár olyan kockázatokkal, mint a hazugság. Míg a hazugságok felfedése súlyos következményekkel járhat, addig a bullshit gyakran könnyebben elfogadható és tolerálható. A társadalmi diskurzusban tehát a bullshit gyakran érvényesül, hiszen sokkal inkább a szórakoztatásra, meggyőzésre és az egyén státuszának növelésére összpontosít, mintsem hogy tényleges információkat közvetítene.

Ez a jelenség nemcsak a politikai kommunikációban, hanem a mindennapi életben is jelen van, és érdemes figyelmet fordítani arra, hogy miként formálja a társadalmi diskurzust. Az olyan közszereplők, mint Jon Stewart, akik a bullshit mindenható jelenlétét szórakoztató módon, de komolyan ábrázolják, rávilágítanak arra, hogy a bullshit nem csupán ártalmatlan beszédtömeg, hanem társadalmi és politikai eszközként is működik. Az emberek gyakran hajlamosak tolerálni a bullshitot, mivel az nem kelt olyan súlyos következményeket, mint a hazugságok, és egyes esetekben el is várják azt.

Ezért fontos, hogy a mai társadalomban és politikai diskurzusban kritikusan szemléljük a bullshit terjedését, és tudatosan válasszuk el a valódi tényeket a szórakoztató vagy manipulációs céllal elhangzó állításoktól. Ahhoz, hogy elkerüljük a félrevezetést és a manipulációt, szükség van arra, hogy folyamatosan kérdéseket tegyünk fel a hallott állításokkal kapcsolatban, és ne hagyjuk, hogy a bullshit átvegye az irányítást.

Hogyan befolyásolják a társadalmi identitások és a pártpolitikai média a politikai véleményeket?

A politikai vélemények kialakulása rendkívül összetett folyamat, amelyet számos tényező alakít. A politikai diskurzusokban és társadalmi dinamikákban kulcsszerepet játszanak nemcsak a pártállás, hanem olyan mélyebb társadalmi identitások is, mint a rassz, a nemi identitás, és a médiában való részvétel, amely az egyének véleményét a társadalmi valóságról, különböző társadalmi kérdésekről formálja. Az alábbiakban olyan tényezőkről van szó, amelyek a társadalmi identitás és a pártpolitikai média hatásait vizsgálják a politikai vélemények alakulásában.

A politikai pártok közötti ideológiai ellentétek is jelentős szerepet játszanak az egyes politikai vélemények formálódásában. A pártállás pszichológiai elköteleződése – amelyet gyakran „fandomként” is értelmezhetünk – mélyen beágyazódik a politikai diskurzusba. Ezen a területen a politikai vezetők és a pártpolitikai média hatása kiemelkedő, mivel a média gyakran képes megerősíteni az emberek pártállásukhoz való kötődését és ideológiai meggyőződéseiket. A médiában való aktív részvétel vagy a pártpolitikai üzenetek fogyasztása hatékony eszközként jelenhet meg, amely az egyéni politikai döntéseket irányítja. A pártpolitikai média manipulációja, mint például a híres jobboldali műsorvezetők, mint Sean Hannity vagy Rush Limbaugh, az ideológiai polarizáció növekedését eredményezheti.

Azonban nem csupán a pártállás és a média szerepe fontos ebben a kérdéskörben, hanem a társadalmi identitások – különösen a rassz, a nemi hovatartozás és az etnikai hovatartozás – is jelentős hatással vannak a politikai véleményekre. A kutatások azt mutatják, hogy míg a politikai pártállás hatása meglehetősen erős, az identitásból fakadó politikai és társadalmi meggyőződések gyakran túlmutatnak a pusztán pártpolitikai diskurzusokon. A nemi és rasszidentitás például különösen erőteljesen befolyásolhatja, hogy miként reagálunk a politikai és társadalmi problémákra.

Bár a média és a pártpolitikai vezetők hatása kétségtelen, az empirikus kutatások arra is rámutatnak, hogy az emberek véleményei nem csupán kívülről jövő hatásokra alapozódnak. A politikai vélemények mélyebb, belsőbb mechanizmusok, például a társadalmi identitások és alapvető értékek révén formálódnak. A társadalmi és politikai identitások tudatosítása segíthet a közönség számára abban, hogy jobban megértse a politikai és társadalmi dinamizmusokat, amelyek alapvetően befolyásolják véleményeiket.

Ahogy az empirikus kutatások is mutatják, a politika nemcsak a pártállások és ideológiák küzdelme, hanem mélyebb, személyes és közösségi tapasztalatokból, identitásokból fakadó reakciók összessége. A különböző politikai kérdésekkel való azonosulás – mint a rasszizmus, a gazdasági egyenlőtlenség vagy a szociális igazságosság – minden ember számára más lehet, az identitás különböző rétegei és megélt élményei szerint. A pártpolitikai média hatása, bár erős, gyakran nem elegendő ahhoz, hogy önálló politikai véleményeket formáljon, ha nincs közvetlen kapcsolatban az egyén személyes értékeivel és identitásával.

Hogyan befolyásolja a PolitiFact grafikon a politikai diskurzust és a közvéleményt?

A PolitiFact grafikonok elemzésekor gyakran találkozunk azzal a következtetéssel, hogy Donald Trump tényállításainak 70%-a a "nagyjából hamis", "hamis", vagy "tűzön ég" kategóriákba sorolható. Ez a statisztika félreérthető lehet, mivel a PolitiFact nem állítja, hogy az összes Trump által tett állítás hamis, hanem csupán azok közül válogatott, amelyeket már eleve kétesnek találtak. Így a 70%-os érték csupán azokra az állításokra vonatkozik, amelyeket a PolitiFact előzetesen vizsgálatra gyanúsnak ítélt. Ennek tükrében nem lehet úgy értelmezni, hogy Trump beszédeinek 70%-a hazugság, hanem csak azoknak, amelyeket a tényellenőrök célzottan felülvizsgáltak. Hillary Clinton hasonló aránya mindössze 26%, ami lényegesen alacsonyabb, mint Trumpé, ám ez sem jelenti azt, hogy Clinton minden negyedik mondatával hazudott volna. Az ilyen típusú médiatájékoztatás és statisztikai bemutatás gyakran vezet félreértésekhez, mivel a PolitiFact értékeléseit sokszor nem a teljes spektrumot figyelembe véve interpretálják, hanem csak azokat az eseteket, amelyek már eleve kétségesek.

A kutatás során arra a következtetésre jutottunk, hogy a PolitiFact grafikonjai különböző hatásokkal bírnak a különböző politikai háttérrel rendelkező emberek számára. Clinton támogatóinak körében a grafikon megerősíti a tényellenőrzők megbízhatóságát és a jelölt őszinteségét, míg Trump és Sanders hívei esetében inkább csökkenti a tényellenőrök megbízhatóságát és tovább erősíti a már meglévő negatív percepciókat. Az is kiderült, hogy azok, akik populista nézeteket vallanak, hajlamosabbak negatívan értékelni a tényellenőröket és a politikai elitet, míg az oktatásban magasabb szinttel rendelkező válaszadók gyakran nagyobb bizalmat szavaznak a tényellenőröknek.

A választói reakciók is függnek attól, hogy milyen politikai nézeteket vallanak, és hogy milyen mértékben bíznak a mainstream médiában és a tényellenőrző platformokban. Azok, akik erősebben hisznek a populista retorikában, hajlamosak elutasítani a PolitiFact és hasonló szervezetek értékeléseit, mivel ezek gyakran ellentmondanak a politikai narratívájuknak. Ezzel szemben a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező választók többnyire pozitívan reagálnak a tényellenőrzők megállapításaira, és hajlamosak megerősíteni azok megbízhatóságát. Ebből következik, hogy a tényellenőrzés hatékonysága nem csupán a tények tisztázásában rejlik, hanem abban is, hogyan kommunikálják és hogyan fogadja el őket a közönség.