Hogyan befolyásolják a nyugati titkosszolgálatok a médiát és a közvéleményt?

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság titkosszolgálatai hosszú ideje kulcsszereplők az információs háborúban, különösen, amikor arról van szó, hogyan manipulálják a globális médiát és közvéleményt. Az Egyesült Államok 1953-ban, Dwight D. Eisenhower elnöksége alatt, a CIA vezetésével, amelyet Allen Dulles irányított, megbuktatta a demokratikusan választott guatemalai elnököt, Jacobo Árbenzt. A CIA titkos műveletei nemcsak katonai puccsokat, hanem egy olyan propagandaháborút is magukban foglaltak, amely célzottan és szisztematikusan igyekezett manipulálni a közvéleményt.

Bernays híres „forrás elrejtésének tudatosságát” szolgáló propagandaformája, amely hamis híreket terjesztett az Árbenz-rezsimről, egy hírügynökség létrehozásához vezetett Közép-Amerikában. Ezen híreket a nyugati média szorgalmasan átvette és terjesztette, ezáltal alakítva a közvéleményt. A CIA számára nem volt ismeretlen ez a módszer, hiszen az 1990-es nicaraguai választások előtt, amikor a Sandinista kormány volt hatalmon, hamis híreket ültettek el a német újságokban a sandinista vezetők svájci bankszámláiról. Ez a manipuláció lehetővé tette Violeta Chamorro washingtoni párti jelölt győzelmét.

Bár a Fehér Sisakosok hivatalosan humanitárius segítséget nyújtottak, több esetben is felmerült, hogy tevékenységük nemcsak a helyi lakosság támogatását célozta, hanem titkosszolgálati és politikai célokat is szolgált. Le Mesurier maga is elismerte, hogy a Szíriai Polgári Védelem tagjait, akik többségükben szunnita közösségekből származtak, nem lehetett teljesen pártatlanoknak tekinteni.

A Trump-korszakban, különösen a „fake news” (álhírek) eszkalációjával, a titkosszolgálatok és a média közötti kapcsolat még inkább felértékelődött. A Steele-dosszié és az Egyesült Államok Hírszerzési Közösségének 2017 januári értékelése például kulcsszerepet játszottak a Russiagate ügyben, amely az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás gyanúját vetette fel. A hírszerzési ügynökségek részvétele és az ehhez kapcsolódó manipulációs technikák, mint a hamis információk terjesztése, egy új szintre emelték az információs háborút.

A Skripal-ügy 2018-ban újabb figyelemre méltó esete volt a titkosszolgálatok és a média összefonódásának. A brit kormány gyorsan orosz bűnösséget hirdetett a Skripal és lánya, Julija megmérgezésével kapcsolatban, annak ellenére, hogy az eset körül több kérdés is felmerült. A Porton Down kutatóközpont vezetője, Gary Aitkenhead a mérgező anyagról szóló hivatalos nyilatkozatában nem tudta megállapítani a forrást, és nem tudott határozott bizonyítékot felmutatni arra, hogy a novicsok nevű idegméreg Oroszországból származott volna. Ennek ellenére a brit kormány és szövetségesei gyorsan, „megfelelő” válaszként orosz diplomatákat küldtek el, ezzel tovább erősítve a nemzetközi feszültségeket.

Fontos megérteni, hogy ezek az információs háborúk nem csupán titkosszolgálati játszmák, hanem az állami hatalom egyik formája, amely hatással van a globális politikai és gazdasági tájképre. A nyugati média felelőssége, hogy ne váljon manipulált eszközzé, és fenntartja a függetlenségét és az objektivitását, még akkor is, ha a politikai érdekek gyakran próbálják alakítani a hírek áramlását.

Miért nem volt indokolt az, hogy a Skripal-ügyben Oroszországot tegyék felelőssé?

A mérgezés vizsgálatának kezdete után, március 5-én, mikor még Fentanylt tartottak valószínű ártalmas anyagnak, egyre inkább világossá vált, hogy a mérget valószínűleg nem Oroszország szállította. Az OPCW (Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete) eredeti jelentése, amely március 21-én érkezett, számos kérdést hagyott megválaszolatlanul. Kiderült, hogy a mérgező anyag egy rendkívül tiszta idegméreg volt, amit szakértők nehezen tudtak volna összefüggésbe hozni bármely állami programmal, különösen egy olyan programmal, amelyet a brit kormány az orosz állammal azonosított.

A Porton Down szakemberei, akik a mintákat vizsgálták, egyértelműen kijelentették, hogy nem tudják megállapítani, honnan származik a mérgező anyag. Ugyanakkor a brit kormány áprilisi nyilatkozatai mindent elmondtak: az Oroszországra tett nyilvánvaló gyanúsítgatások inkább tűntek előre megfontolt politikai lépésnek, semmint valós bizonyítékokra alapozott megközelítésnek. Az, hogy március 7-én a hatóságok közölték, hogy "idegméreggel mérgezték meg a Skripalokat", még a vizsgálatok hivatalos megkezdése előtt történt.

A brit álláspont, miszerint az A-234 vegyi fegyver kizárólag Oroszországból származhatott, szemben állt más országok, például a Cseh Köztársaság és Irán hivatalos nyilatkozataival, amelyek megerősítették, hogy képesek voltak előállítani és tesztelni novicsokot. A Cseh Köztársaság 2017-ben kísérletezett vele, míg Irán 2016-ban az OPCW segítségével hozta létre az anyagot. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság egyébként szintén részt vettek a novicsokok kutatásában, mivel mindkét ország tisztában volt az anyag létezésével és annak potenciális alkalmazásával a vegyi fegyverek programjaikban.

Az OPCW végül azt állapította meg, hogy az alkalmazott idegméreg rendkívül magas tisztaságú volt, és valószínűtlen, hogy azt bármely ország a katonai célú programjai keretében készítette volna. Az ilyen tisztaságú vegyi anyag előállítása kis mennyiségben, egy rendkívül precíz laboratóriumban lehetséges, de a mérgező anyag nagy mennyiségben történő gyártása sokkal alacsonyabb tisztaságot eredményezett volna. Ez mindent elmondott arról, hogy a brit kormány állítása, miszerint az anyag "katonai minőségű" volna, valószínűtlen volt.

Még azután is, hogy a brit kormány megerősítette az orosz felelősséget, az ügyben való nyomozás folytatódott, és május 1-én a brit miniszterelnök nem tudott még gyanúsítottakat felhozni, míg június 5-én a londoni rendőrség úgy nyilatkozott, hogy "még számos nyomozati irányvonal létezik". Mindezek ellenére, az orosz vonatkozású vádak egyre inkább valószínűtlennek tűntek, hiszen nem volt semmilyen nyílt indok arra, hogy Oroszország miért is mérgezte volna meg a két brit állampolgárt épp egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi kapcsolatok fokozott feszültségnek voltak kitéve.

Sokan úgy vélték, hogy az orosz érintettség elmélete túlzottan leegyszerűsítette a bonyolult geopolitikai és technikai kérdéseket, és arra utalt, hogy a mérgezés valóban inkább egy politikai fogás volt, semmint egy alaposan átgondolt titkosszolgálati akció. Az amerikai és brit titkosszolgálatoknak egyaránt lehetett érdeke a nyilvános bűnbak keresése, és Oroszország politikai és diplomáciai befolyása elleni fellépés.

Endtext

A DNC-hack és a titkos hackerek: Mi történt valójában 2016-ban?

A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány alatt felmerült számos titkos információ, amelyek komoly politikai és biztonsági vitákat váltottak ki. A legnagyobb figyelmet a Demokratikus Párt Nemzeti Bizottsága (DNC) szerverének feltörése kapta, melyet egy sor különböző forrás és megközelítés övezett, és a leghíresebb titkos dokumentumokat a WikiLeaks tette közzé. Azonban sokan kétségbe vonják, hogy valójában mi is történt, és hogy ki áll a hackerek mögött. Mi volt valójában az orosz beavatkozás, és milyen szerepe volt ebben a DNC informatikai incidensnek?

A történet szálai 2014 októberéig nyúlnak vissza, amikor az első hírek szerint a holland hírszerzés figyelte meg az orosz hackereket, amint sikeresen támadtak meg egy amerikai állami minisztériumot, a Külügyminisztériumot. A támadást egy APT29 nevű rosszindulatú szoftver végezte, és az orosz állami hírszerzés, az SVR állítólag tudott a támadásról. Ekkor kezdődött az orosz kiberhadviselés, amely több mint tíz hónapon át tartott, és amelynek célja nemcsak az adatlopás, hanem az amerikai hírszerzés figyelmének felkeltése volt. A DNC hackje 2015-ben kezdődött, és végül 2016 áprilisában hozták nyilvánosságra.

A DNC szerverének feltörése és a kiberhadműveletek nyilvánosságra kerülése rendkívüli politikai következményekkel járt, és az orosz hatóságokat vádolták az amerikai választási folyamatba való beavatkozással. Az orosz szál megjelenése azonban még több kérdést vetett fel. A Guccifer 2.0 néven ismert hacker, aki állította, hogy ő egyedül felelős a DNC hackért, kétségbe vonta az oroszok részvételét, és azt állította, hogy ő saját magától töltötte le a dokumentumokat. A metadata elemzése azonban azt mutatta, hogy a dokumentumokat valószínűleg egy belső forrás másolta, nem pedig külső hackerek.

Bár az amerikai hírszerzés hivatalosan megerősítette, hogy a hackerek orosz állami támogatással dolgoztak, és az oroszok is próbálták titokban tartani a műveleteiket, a valóság ennél összetettebb lehet. A nyilvánosságra hozott iratok és bizonyítékok sok kérdést vetettek fel, például azt, hogy vajon a nyomokat szándékosan hagyták-e, hogy úgy tűnjön, mintha Oroszország lenne a felelős, miközben a valós elkövetők mások voltak. Egyes szakértők arra is rámutattak, hogy az Egyesült Államok hírszerzése képes volt ilyen manipulációkat végezni, különösen a 2013-as Snowden-ügy után, amikor kiderült, hogy az NSA képes volt követni az internetes adatforgalmat, és akár hamis nyomokat is elhelyezhetett az operációk során.

Az a tény, hogy az amerikai hírszerzés és a sajtó a legtöbb esetben "valószínűnek" és "összhangban lévőnek" titulálta a bizonyítékokat, arra utal, hogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb lehet. Bár az orosz kapcsolatok erősen domináltak a nyilvános diskurzusban, más, kevésbé ismert tényezők is szerepet játszhattak abban, hogy mi történt. A politikai befolyásolás és a titkosszolgálatok közötti háború még tovább bonyolítja az ügyet. Az elemzés azt mutatja, hogy a hackelés és a kiszivárogtatás nemcsak egy orosz akció volt, hanem egy összetett titkosszolgálati játszma, amelyben sokféle érdek és szereplő találkozott.

Hogyan befolyásolják a média és a politikai érdekek a globális geopolitikai narratívákat?

A 2018. július 6-án közzétett OPCW (Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete) ideiglenes jelentés a Dhouma incidensről helyszíni látogatások, tanúvallomások és adatgyűjtés alapján készült. A jelentés nem talált bizonyítékot idegméreg használatára (OPCW 2018). Ezt azonban nem akadályozta meg több médiumot, köztük a BBC-t, hogy tévesen állítsák: az OPCW megtalálta a vegyi fegyverek támadásának bizonyítékait. A végleges OPCW jelentés és az azt követő, 2019 áprilisában és májusában kiszivárogtatott technikai értékelés azt sugallja, hogy a klórbombás támadás bizonyítékait megrendezték (McKeigue, Miller és Robinson 2019).

Ez a példa jól illusztrálja, hogyan működhet a globális politikai narratívák kialakítása, amelyeknek célja lehet a közvélemény manipulálása. Az ilyen események politikai és médiabeli interpretációja gyakran olyan szándékokat tükröz, amelyek túlmutatnak a tényszerűség határain. Az OPCW jelentésében foglaltak nem találták alátámasztva azokat az állításokat, melyek szerint vegyi fegyverekkel támadtak volna. A médiumok azonban gyakran nemcsak tényeket közvetítenek, hanem aktívan formálják is azokat a narratívákat, amelyek befolyásolják a közvéleményt.

Ezek a narratívák, amelyeket különböző geopolitikai érdekek vezérelnek, és amelyek folyamatosan jelen vannak a médiában, képesek erőteljes hatást gyakorolni az egyes országok politikai döntéshozatalára és a nemzetközi kapcsolatok dinamikájára. Ez különösen érvényes, ha a közvéleményt olyan eseményekről próbálják meggyőzni, amelyek valószínűleg nem történt meg a valóságban, vagy amelyeket bizonyos érdekek szolgálatába állítanak.

A Dhouma incidens kapcsán, amit a média és bizonyos politikai csoportok a vegyi fegyverek használataként próbáltak bemutatni, az ilyen események összefonódása a nagyhatalmi geopolitikai vetélkedésekkel, mint például Oroszország és a Nyugat közötti versengés, különös figyelmet érdemel. Az Oroszország elleni, vegyi fegyverekkel kapcsolatos vádak és azok világszerte történő elterjesztése szoros kapcsolatban állnak a globális erőviszonyokkal, amelyek gyakran nemcsak a közvetlen geopolitikai szituációkat tükrözik, hanem a mélyebb gazdasági és politikai érdekeket is.

Az orosz intelligentsia jelentős része pro-nyugati nézeteket vall, és kritikus a Putyin-rendszerrel szemben, amelyet sokan „irányított demokráciának” tekintenek. Ez a helyzet gyengítheti a Putyin-rendszert, mivel az orosz értelmiség hiányos megértése a nyugati, különösen a NATO politikai realitásairól, további regime-change műveletekhez vezethet, amelyeket nyugati hatalmak támogathatnak. Ugyanakkor az orosz szellemi körök pro-nyugati orientációja lehetőséget ad arra, hogy Oroszország egy fontos gazdasági és politikai szereplővé váljon Eurázsiában, és erősítheti a BRICS szövetség lehetőségeit, különösen Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezésével összefüggésben. A BRICS államai között ugyanakkor jelentős különbségek figyelhetők meg: eltérő nyelv, kultúra, gazdasági fejlődés, és politikai orientációk határozzák meg viszonyukat.

A globális energiapolitika szintén jelentős szerepet játszik Oroszország geopolitikai pozíciójában. Mint független energiaforrás és gazdagság birtokosa, Oroszország komoly hatással van a világ olaj- és gázpiacaira, valamint Európa és Kína energiaellátására. Emellett Oroszország szövetsége Kínával, valamint a Közel-Keleten, különösen Szíriában és Iránban betöltött szerepe meghatározó tényezővé válhat a jövőbeli globális politikai és gazdasági fejlődésben. A nemzetközi kapcsolatok ezen rétegei – az energiapolitikai érdekek, a politikai szövetségek és a kulturális különbségek – mind hozzájárulnak a globális hatalmi egyensúly alakulásához.

A közösségi médiának a politikai hatalomhoz való kapcsolódása különösen aggályos, mivel a legnagyobb információs monopóliumok képesek eldönteni, hogy mely tartalmakat népszerűsítenek, és melyeket elnyomnak. Ennek következményeként a felhasználók számára elérhető információk egyoldalúvá válhatnak, és a politikai diskurzust egy-egy globális hatalmi szempontok mentén alakíthatják át. A médiaszabályozás és a net semlegesség kérdései tehát a jövőben egyre inkább fontos szerepet kapnak a politikai vitákban és a demokratikus diskurzus alakításában.

Az ilyen típusú manipulációk és dezinformációk tehát nemcsak hogy jelentős politikai hatásokkal bírnak, hanem arra is rávilágítanak, hogy a média szerepe és felelőssége egyre inkább meghatározóvá válik a globális politikai tájban. A média képes formálni és irányítani a közvéleményt, különösen, ha nemcsak híreket, hanem ideológiai diskurzust is közvetít.