A globális éghajlati válság korában Costa Rica különleges helyet foglal el a fenntartható fejlődés és a környezeti megoldások terén. Az ország nem csupán a Latin-Amerikai régióban, hanem világszerte is példát mutat arra, hogyan lehet a környezeti felelősségvállalás és gazdasági növekedés egyensúlyát megteremteni. 2018. május 8-án, Costa Rica új elnöke, Carlos Alvarado Quesada és felesége, Claudia Dobles a hidrogénhajtású buszon érkeztek meg az elnöki beiktatási ceremóniára. Az esemény nemcsak Costa Rica zöld politikai céljait szimbolizálta, hanem egy olyan állam modern arculatát is megjelenítette, amely elkötelezett a klímaváltozás elleni harcban.

A dekarbonizáció, azaz a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének irányába tett lépések már évek óta alapvető célkitűzései az országnak. Alvarado elnök kifejtette, hogy a dekarbonizáció a legnagyobb küldetése generációjuknak, és Costa Ricának az a célja, hogy az elsők között érje el ezt a célt. Miért éppen Costa Rica vállalhatja fel ezt a globális kihívást, és mi az, ami lehetővé teszi számukra, hogy ezen az úton járjanak?

A globális klímaváltozás már most is komoly hatásokat gyakorol a világ minden táján. A Föld légkörének hőmérséklete több mint 1 fokkal emelkedett az iparosodás előtti szinthez képest. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az ipari rendszerek működtetése és a közlekedés mind hozzájárulnak a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségének növekedéséhez. A Föld erdőinek pusztítása pedig további káros hatásokat okoz, mivel a fák a szén-dioxid elnyelői helyett kibocsátó forrásokká válnak. Az iparosodott országok, különösen a gazdagabb és iparosodott nemzetek, valamint Kína – amely a globális kereslet kielégítésére végzett ipari termelés miatt emeli meg kibocsátásait – felelősek a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának legnagyobb részéért.

Ez a megnövekedett hőmérséklet már most is különböző, rendkívül szembetűnő hatásokat eredményez, amelyek az alacsony jövedelmű országokat és közösségeket érintik a legnagyobb mértékben. A hurrikánok, aszályok, árvizek, erdőtüzek és szélsőséges hőmérsékletek mind-mind a globális felmelegedés következményei. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy a fejlettebb országok, bár ők is érzékelhetik a globális felmelegedés hatásait, sokkal kisebb mértékben szenvednek tőle, mint a globális délen élő, már most is hátrányos helyzetű közösségek.

A globális klímaváltozás kezelésére kétféle megközelítés szükséges: az alkalmazkodás és a mérséklés. Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy a közösségek próbálnak alkalmazkodni az új környezeti feltételekhez, míg a mérséklés az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányul. Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében elengedhetetlen a globális kibocsátások csökkentése, és számos szakértő szerint ennek érdekében azonnali és drámai intézkedésekre van szükség.

A 2018 októberi IPCC-jelentés szerint ahhoz, hogy a globális felmelegedés 1,5 °C-ra korlátozható legyen, a világ kibocsátásait 2030-ra 45%-kal kell csökkenteni az 2010-es szinthez képest, és 2050-re nullára kell csökkenteni a nettó kibocsátást. A 2020-as COVID-19 járvány következtében globálisan csökkentek az emissziók, de ez a csökkenés csak átmeneti volt, hiszen 2021-re a kibocsátások újra emelkedni kezdtek.

Costa Rica, bár kisméretű ország, kiemelkedő szerepet vállalhat a globális dekarbonizációban. Az ország évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít a környezeti fenntarthatóságra, beleértve a megújuló energiaforrások használatát, az erdőirtás elleni küzdelmet és a fenntartható mezőgazdaság támogatását. Az ország a világ egyik legnagyobb arányú megújuló energiaforrásból működő energiarendszerével rendelkezik, és az erdőségek védelme révén jelentős mértékben képes csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A dekarbonizáció nem csupán egy környezeti cél, hanem gazdasági és társadalmi kihívás is. Az ország gazdaságának zöld alapokra helyezése elősegítheti a fenntartható fejlődést, a munkahelyek teremtését és a nemzetközi piacokon való versenyképesség megőrzését. Azonban ezen célok eléréséhez nemcsak a politikai elköteleződés szükséges, hanem a társadalom minden szintjén való aktív részvétel is.

A nemzetközi szinten Costa Rica a környezeti politika élvonalában helyezkedik el, többek között az olyan nemzetközi szervezetekben, mint az ALBA, ALIDES, és a COP, amelyek célja, hogy elősegítsék a fenntartható fejlődést és a klímaváltozás elleni globális fellépést. A világ többi országának számára is tanulságos lehet Costa Rica példája, mivel az ország, bár kis mértékű kibocsátó, képes globálisan is jelentős hatást gyakorolni a dekarbonizációs folyamatokra.

Hogyan érhet el egy ország valódi éghajlatvédelmi eredményeket? A Costa Rica esete

A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos növekedésének elérése az éghajlatvédelem egyik legfontosabb célkitűzése, és Costa Rica, miközben apró és fejlődő ország, figyelemre méltó eredményeket ért el ezen a téren. A világ egyik legjobb – második helyezett – országaként, amely az éghajlatváltozás mérséklésére tett kötelezettségeit teljesíti, Costa Rica példaértékű modellnek számít. Azonban a siker, amit az ország elért, nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a statisztikák első ránézésre sugallhatják.

Costa Rica teljes szén-dioxid-kibocsátása az 1990-es évek óta dinamikusan változott. Az ország a legtöbb szén-dioxid-emisszióját a földhasználat változása és az erdőgazdálkodás révén érte el, és bár 2019-ben a kibocsátás jelentősen csökkent, a közlekedési és ipari szektorokban még mindig emelkedő tendencia mutatkozik. Ha figyelembe vesszük a földhasználat és az erdőgazdálkodás változásait (LUCF), Costa Rica szén-dioxid-kibocsátása 1990-ben 5,34 millió tonna volt, míg 2019-re 937 ezer tonnára csökkent. Ez a szám azt mutatja, hogy Costa Rica sikeresen csökkentette az erdőirtást, amely kulcsfontosságú lépés a fenntartható fejlődés irányába.

De a teljes kép bonyolultabb. Ha kizárjuk a földhasználatot és az erdőgazdálkodást, a szén-dioxid-kibocsátás 1990 és 2019 között csaknem háromszorosára nőtt. Az ipari és közlekedési ágazatok, amelyek jelentős részesedést képviselnek az ország gazdaságában, nem követték az erdőgazdálkodásban elért eredményeket. A növekvő kibocsátás tehát rávilágít arra, hogy Costa Rica éghajlatvédelmi stratégiájának jövője nem csupán az erdők megóvásán múlik, hanem a szennyező iparágak átalakításán is.

Ezek a jelenségek azonban nem egyediek Costa Ricára. A latin-amerikai országok szélesebb körére is jellemzőek, mint ahogy az is, hogy az ország, bár kicsi, jelentős mértékben hozzájárul az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Costa Rica különleges helyzetét az adja, hogy míg más országok, különösen a globális déli régiók, sokáig elhanyagolták a klímapolitikát, addig Costa Rica politikai vezetése már évtizedek óta komolyan veszi az éghajlatváltozást. Az olyan kezdeményezések, mint a Környezeti Szolgáltatásokért Nyújtott Kifizetések (PES) program, az „szén-dioxid semlegesség” és a dekarbonizáció mind olyan példák, amelyek más országok számára is tanulságosak lehetnek.

A politika és az éghajlatváltozás elleni intézkedések közötti konfliktusok figyelmet érdemelnek. Costa Rica esetében a politikai döntéshozók, akik úgy tűnik, hogy nem rendelkeznek jelentős érdekekkel az éghajlati kibocsátások csökkentésében, mivel a kibocsátásuk rendkívül alacsony, mégis erőteljes politikai elkötelezettséget mutatnak. Ez érdekes kérdéseket vet fel: Mi motiválja Costa Rica politikai vezetőit, hogy ilyen ambiciózus vállalásokat tegyenek, amikor sok más ország, még a gazdagabbak is, nem hajlandó érdemi lépéseket tenni? Miért vállalhat egy fejlődő ország ilyen nagy kötelezettségeket, amelyek látszólag túlmutatnak saját közvetlen érdekein?

Costa Rica sikeressége és a nemzetközi elismerés ellenére számos kihívással néz szembe. A legfontosabb kérdés talán az, hogy mi áll a célok elérése útjában, amikor az ipari és közlekedési szektorok továbbra is hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. A szennyezés visszaszorítása nem csupán az energiaforrások megújuló jellegére építhet, hanem a közlekedés és ipar struktúrájának alapvető átalakítására is szükség van.

Costa Rica esetét nem lehet teljesen egyedinek tekinteni, hiszen hasonló problémák, mint a közlekedési szektor növekvő kibocsátása vagy a globális déli országokban egyre inkább előtérbe kerülő természeti erőforrások kinyerése, több latin-amerikai országot is érintenek. Ezért Costa Rica éghajlatvédelmi politikájának tanulmányozása nemcsak ezen ország számára fontos, hanem a fejlődő világ számára is iránymutató lehet. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy minden ország helyi körülményei, gazdasági és társadalmi állapota különböző módon befolyásolja, hogy miként tudják a zöld politikát valódi változásokkal összeegyeztetni a fejlődés szükségességével.

Ezen kívül elengedhetetlen figyelmet fordítani arra, hogy Costa Rica, mint egyedülálló ökoszisztéma és természetvédelmi célú politikai döntéseket hozó ország, még mindig számos kihívással néz szembe. A bányászat, különösen az aranybányászat esete, számos társadalmi és környezeti konfliktust okozott, amely nagyban befolyásolta az ország politikai klímaképét. E konfliktusoknak nemcsak közvetlen környezeti hatásai voltak, hanem komoly társadalmi és politikai következményekkel is jártak, melyek a helyi közösségeket és az éghajlatvédelem politikáját egyaránt érintették.

A karbonsemlegességtől a nettó nulla kibocsátásig: A klímacélok és a dekarbonizáció fejlődése

A klímaváltozás elleni küzdelemben az ambíciók folyamatosan növekednek. Az egyik legnagyobb változást az jelenti, hogy a karbonsemlegesség célja helyett a nettó nulla kibocsátás célja kerül előtérbe, de ennek tartalmát és határait még mindig nem tisztázta mindenki. A nettó nulla kibocsátás célja ugyanis nem egyértelmű: vajon az összes üvegházhatású gáz (GHG) kibocsátásra vonatkozik, vagy csupán a szén-dioxid (CO2) kibocsátás csökkentésére összpontosít? A kérdés nem csupán a célok szintjén merül fel, hanem a globális és helyi klímapolitikai diskurzusban is fontos szerepet játszik.

A dekarbonizáció, mint cél, még szorosabban összefonódik a klímaellenálló és fenntartható fejlődéssel. A dekarbonizáció az energiaipar és ipari folyamatok szén-dioxid kibocsátásának drámai csökkentésére összpontosít, és a legszélesebb értelemben véve azt jelenti, hogy az energiatermeléshez kapcsolódó kibocsátások nullára csökkentek, miközben lehetőség van a kibocsátott szén-dioxid természetes vagy mesterséges módon történő elnyelésére (szén-dioxid megkötés), így elérve a tényleges nulla kibocsátást. A dekarbonizáció tehát nem teljesen kizárja a kibocsátásokat, hanem inkább a kibocsátás és a szén-dioxid megkötés közötti egyensúlyt keresi.

Costa Rica példáján látható, hogy a dekarbonizáció nem csupán egy szűk értelemben vett energiakérdés, hanem sokkal szélesebb körű társadalmi és gazdasági változásokat igényel. Az ország 2018-as dekarbonizációs terve kiemelten figyelmet fordít a legnagyobb szén-dioxid kibocsátók csökkentésére, de a terv céljai közé tartozik a gazdaság egyéb szektorainak, például a közlekedésnek és a mezőgazdaságnak a fenntartható átalakítása is. A dekarbonizációs cél tehát egyfajta "ernyőcél", amely alatt különböző, egymással összefüggő környezetvédelmi célkitűzések csoportosulhatnak.

A dekarbonizációs tervek sikere nem csupán a kibocsátások csökkentésében mérhető. Ahhoz, hogy egy ország sikeresen megvalósítsa a dekarbonizációt, a társadalmi támogatottság és az intézményi struktúrák is alapvető fontosságúak. A costa rica-i modell egy másik fontos tanulsága, hogy a célok elérése érdekében erőteljes közpolitikákra és az állami szektor aktív szerepvállalására van szükség. Az ország például a fenntartható energiaforrások fejlesztésére irányuló programokat indított, miközben erőteljes ösztönzőket alkalmazott az elektromos járművek elterjedésének elősegítésére, így nem csupán a kibocsátásokat csökkentette, hanem egyben gazdasági növekedést is generált.

A dekarbonizáció azonban nem csupán az állam feladata. A magánszektor szereplői is kulcsszerepet játszanak a kibocsátások csökkentésében. Az elektromos járművek piacának növekedése, a fenntartható mezőgazdaságra való átállás, valamint az energiahatékonyság javítása mind olyan területek, ahol a vállalkozásoknak és a helyi közösségeknek is részt kell venniük.

A klímaváltozás elleni küzdelemben tehát a legfontosabb cél nemcsak az, hogy csökkentsük a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátását, hanem az is, hogy olyan gazdasági és társadalmi rendszereket alakítsunk ki, amelyek képesek fenntartható módon működni, még a legnagyobb környezeti kihívások közepette is. A dekarbonizációs célok nem csupán technikai kérdések, hanem társadalmi és politikai döntések eredményei is.

A dekarbonizáció valós megvalósítása tehát szoros összefüggésben van a gazdaság egészének fenntarthatóságával. A siker kulcsa nem csupán a technológiai innovációkban rejlik, hanem a társadalmi és gazdasági rendszerek mélyreható átalakításában is. Az ilyen átalakítások véghezvitele nem csupán a globális klímacélok elérésére irányul, hanem egy olyan világ kialakítására is, amely képes fenntartható módon élni a Föld erőforrásaival. A jövő klímapolitikai döntései tehát nem csupán technológiai, hanem társadalmi kérdések is lesznek.

Hogyan értelmezzük a determinánst és annak alapvető tulajdonságait?
Hogyan kapcsolódnak a globális minimum és a fõkomponens-analízis?
Hogyan építsünk NeoPixel Shell-t: A modern fények és áramkörök prototípusának megtervezése
Miért fontos a családi telefonok szerepe a mindennapi életben?