Donald Trump elnöksége alatt a "kivételes elnökség" gondolata egyre nagyobb szerepet kapott, különösen az őt körülvevő retorikai környezetben. Már az első hónapokban is gyakran hangsúlyozta saját politikai teljesítményét, mintha mindaz, amit tett, mindent felülmúló siker lenne. Az első év végén, a híres beszédeiben egy sor rekordot emelt ki, amelyek, mint mondta, az ő elnöksége alatt születtek: rekordalacsony munkanélküliségi ráták a fekete és a spanyol ajkú amerikaiak körében, magas kisvállalkozói bizalom, az amerikai tőzsdék történelmi rekordjai, valamint a 401(k)-s számlák és nyugdíjalapok kiugró növekedései.

Trump beszédeiben az önfényezés és a sikerhangsúlyozás jellemzővé vált. A retorikai stratégiáját nem csupán a politikai döntései és azok eredményei határozták meg, hanem az is, ahogyan saját magát és politikáját „kivételesnek” állította be. A gazdaság emelkedése, a munkanélküliségi adatok javulása és a tőzsdék rekordja mind hozzájárultak ehhez az önmagát felmagasztaló diskurzushoz. Trump nemcsak azt akarta bemutatni, hogy mi történt az országban, hanem azt is, hogy mindezt ő irányította, és hogy az ő elnöksége alatt ezek a csúcsok és változások történtek meg.

Ezek a beszédek azonban nem csak a politikai eredmények bemutatásáról szóltak. Trump igyekezett minden alkalmat megragadni arra, hogy saját politikai örökségét hangsúlyozza. Már 2017 februárjában, mindössze egy hónappal a beiktatása után, elmondta, hogy a tőzsdék majdnem három trillió dollárral növekedtek az elnökválasztás óta, és hogy a határ menti illegális bevándorlás csökkentése is rekordot döntött. Ugyanakkor, a 2017 augusztusában elmondott beszédében Trump kiemelte, hogy már több mint 1 millió munkahelyet teremtett, és hogy az amerikai gazdaság máris erősebb, mint valaha.

A "kivételes elnökség" retorikája idővel egyre inkább dominálni kezdett a Trump által tartott beszédekben. 2019-es állami beszédében, mintegy 21 alkalommal hivatkozott erre a fogalomra, és így folytatta: "Az elmúlt két évben adminisztrációnk példa nélküli gazdasági fellendülést indított el, amit korábban soha nem láthattunk." Majd 2020 januárjában, az utolsó állami beszédében, Trump már 42 alkalommal említette a "kivételes elnökség" fogalmát, ezzel is alátámasztva, hogy politikai öröksége és újraindítási tervei a legkiemelkedőbbek közé tartoznak.

Ez a retorikai stratégia nemcsak a hivatalos beszédekben volt jelen, hanem Trump híres "Make America Great Again" (MAGA) rendezvényein is. A rendezvények során, amelyek jórészt szabadon folytatott beszélgetésekből álltak, Trump sokkal inkább saját magát mint egy kivételes elnököt, illetve politikai személyiséget emelte ki. A szabadabb beszédformákban Trump gyakran nemcsak a gazdasági sikereket, hanem politikai ellenfeleit is támadta, sőt, azokat is, akik szerinte ártottak neki vagy a politikai programjának. Az ilyen beszédek a közvetlen kapcsolatot szolgálták Trump és hívei között, akik számára az elnök személye sokkal fontosabb volt, mint bármely politikai intézkedés vagy társadalmi változás.

Ezek az események és beszédek lehetővé tették Trump számára, hogy az "egyedülálló elnök" identitását erősítse és alátámassza a politikai diskurzust, amelyben nemcsak a hagyományos politikai teljesítményt, hanem a személyes karizmát is központba helyezte. A retorikai erőfeszítései egyáltalán nem csupán politikai szintű manőverek voltak, hanem egy komplex stratégiát alkottak, amely az egész politikai karrierjét meghatározta.

Ez a diskurzus segítette Trumpot abban, hogy kiemelkedjen az amerikai politikai tájképen, miközben más elnökökkel szemben, akik inkább a közösség vagy az ország által elért eredményeket helyezték előtérbe, ő saját személyét és annak kivételes jelentőségét hangsúlyozta.

Fontos megjegyezni, hogy az ilyen típusú retorika nemcsak egyéni politikai stratégiaként jelenik meg, hanem egy új típusú vezetői megközelítést is reprezentál. Trump elnöksége alatt a politikai diskurzus középpontjába került a vezetői személyiség és annak minden aspektusa, míg a hagyományos politikai programok és intézkedések gyakran háttérbe szorultak.

Mi a "nép" Trump szemszögéből? A populizmus és az elfeledett emberek

Trump kampányának és elnökségének egyik legfontosabb jellemzője volt a néphez való viszonya. 2016-ban, amikor elindította elnöki kampányát, egyértelműen kijelentette, hogy ő a „nép” számára küzd, és a nép érdekében fog dolgozni. Az egyik első tweetje így szólt: „Én a népért vagyok, és a nép velem van. #Trump2016.” Az amerikai közvélemény-kutatások szerint Trump népszerűsége soha nem haladta meg az ötven százalékot, amit ő azonban másképp értelmezett. Szerinte „a nép” csupán azokat jelenti, akik őt támogatták. A kampány és az elnöki időszak alatt Trump számos alkalommal hangoztatta, hogy ő nem csupán az amerikaiak elnöke, hanem a saját hívei képviselője, akiket ő a valódi amerikai népnek tekintett.

Trump, aki gyakran emlegette, hogy ő a „nélkülözhetetlen emberek” hangja, úgy gondolta, hogy azok az amerikaiak, akik a korábbi kormányok idején elhanyagoltak vagy figyelmen kívül lettek hagyva, valójában a „valódi” amerikaiak. Őket képviselte, és elmondása szerint saját luxus életmódját is feladta, hogy mellettük álljon. A kampány során azt hangoztatta: „Nem rólam van szó. Soha nem rólam volt szó. Azokról az emberekről van szó, akiknek nincs hangjuk. Én azért indulok, hogy őket képviseljem.” Ez a retorikai fordulat folytatódott elnökként is, amikor azt mondta, hogy a „némák” visszatértek, és ők fogják visszavenni az ország irányítását.

Trump gyakran említette a „feledett férfiakat és nőket”, akik szerinte már nem lesznek elfeledve. A „feledett emberek” Trump felfogásában nem csupán azok voltak, akik valamiért nem kaptak figyelmet, hanem azok, akik a hatalom „elitjei” által elnyomották. Trump szerint a valódi elit nem a politikai vezetők, hanem azok az emberek, akik keményen dolgoznak, adót fizetnek, vállalkozásokat működtetnek és saját sikerüket a saját kezükbe veszik. Ezzel szemben a politikai elit, amelyet Trump mindig is gúnyolt, nem volt valódi elit, hanem inkább elválasztotta magát a néptől.

A populizmus egyik alapvető jellemzője, hogy a politikai vezető az őt támogató közösség tagjait tekinti a „valódi népnek”, miközben azokat, akik nem osztják a nézeteit, „ellenségnek” tekinti. Trump elnöksége alatt ezt a megközelítést következetesen alkalmazta. Egyesek számára a politikai diskurzust kizárólag a Trump hívei képviselték, míg mindenki más, aki nem támogatta őt, az ellenségnek számított. Így a demokraták, a sajtó, a soha nem Trump-republikánusok, és minden kritikus számára az volt a vád, hogy ők próbálják aláásni az amerikai demokráciát, szemben a valódi nép akaratával.

Trump rendszeresen hangsúlyozta, hogy ő a valódi amerikai nép képviselője, és a választások megnyerése után azt mondta, hogy ő és hívei a „valódi amerikaiak”, akik most már visszanyerték a hatalmat. A választások eredménye számukra megerősítést adott abban, hogy ők az igaz emberek, és most már ők irányítják az országot. Trump maga is úgy érezte, hogy ő és hívei közvetlen kapcsolatban állnak az amerikai nép akaratával, míg mindenki más pusztán az elitet alkotta.

Ez a felfogás, miszerint csak egy szűk csoport, Trump hívei és támogatóik jelentik a „valódi népet”, másokat kirekesztett a politikai diskurzusból. Ez a retorikai stratégia azonban nem csupán az amerikai közvéleményt polarizálta, hanem szemben állt a demokratikus elvek alapjaival is, amelyek szerint minden állampolgár véleménye számít, függetlenül attól, hogy kit támogat.

A Trump-féle populizmus kiemelkedő jellemzője a „mi és ők” megosztottságának állandó hangsúlyozása. Míg Trump és hívei a valódi amerikai népet alkotják, mindenki más egy idegen csoportot képvisel, akik veszélyeztetik az amerikai eszméket. Ezzel a megközelítéssel Trump elérte, hogy szoros kapcsolatot építsen ki saját támogatóival, akik számára ő volt a vezető, aki képes volt újra egyesíteni és képviselni őket, miközben az ellenfeleit és a kritikusokat elutasította.

A Trump által megfogalmazott „ellenfelek” és „elitek” ellen irányuló beszédmód fontos része volt annak, hogy miként értelmezte a politikai hatalom dinamikáját és hogyan kapcsolódott a saját politikai bázisához. Trump nemcsak az amerikai politikai térképet, hanem az amerikai közbeszédet is átalakította, különös hangsúlyt fektetve a híveire, akik számára ő volt a politikai rendszer egyetlen igazi képviselője. Trump saját támogatóihoz való viszonya egyedülálló politikai elköteleződést eredményezett, melynek következményeként az amerikai közéletben minden egyes megnyilvánulása valóságos kultuszt alakított ki a hívei körében.

Miért egyesültek a vallási, gazdasági és fehér rasszista konzervatívok a Republikánus Pártban?
Miért és hogyan válik a profithajhászás értelmetlenné a galaxisban?
Milyen diagnózis áll legvalószínűbben egy gyermek bőr- és szisztémás tünetei alapján?
Hogyan alakíthatunk ki egy beporzóparadicsomot a kertben?