Az amerikai elnökválasztás eredményei komoly vitákat váltottak ki a politikai diskurzusban, különösen azzal kapcsolatban, hogy mi volt az a mozgatórugó, amely elvezette Donald Trump győzelméhez. Az egyik leggyakoribb elmélet, amelyet a média és a politikai elemzők egyaránt gyakran hangoztatnak, az a gazdasági szorongás elmélete. E szerint Trump választási győzelme leginkább az alacsony jövedelmű és munkásosztálybeli fehér választók gazdasági aggodalmaira vezethető vissza. A teória szerint ezek az emberek agóniával figyelték az amerikai álom fokozatos erózióját, és a gazdasági helyzetük romlásával szembesülve Trump populista ígéretei és "Nagy Amerika újra" jelszava vonzotta őket.

Bár a gazdasági szorongásról beszélni kétségtelenül tükrözi az amerikai társadalom egyes szegmenseinek megélhetési problémáit, fontos figyelembe venni, hogy ez az elmélet nem veszi kellőképpen figyelembe a rasszizmus, a szexizmus és a xenofóbia szerepét a választók motivációjában. Roediger (2017) marxista elemzése rávilágít, hogy a társadalmi rétegződés és az osztályharc mellett a faji ellentétek hogyan segítettek a kapitalizmus fenntartásában. A fehér munkásosztály gazdasági helyzete, valamint a globalizáció és a munkaerőpiac átalakulása sokak számára elviselhetetlenné vált. Az amerikai ipar elköltöztetése, a munkahelyek megszűnése, és a kisvárosi gazdaságok szétmorzsolódása mellett megjelentek az olyan "nagydobozos" kereskedők, akik alacsony bérű, juttatások nélküli munkákat kínáltak. Ez a gazdasági helyzet egyre inkább a faji és politikai diskurzus középpontjába került.

Az "öreg idők" utáni nosztalgia, amelyet Trump kampányában is fellelhetünk, egy olyan elmélet, amely nemcsak a gazdasági helyzetet elemzi, hanem a rasszizmus és szexizmus minden szintű erősödését is elhallgatja. Fletcher (2016) is pontosan azt hangsúlyozza, hogy Trump támogatóinak egyik alapvető problémája nemcsak az, hogy gazdaságilag hanyatlottak, hanem az, hogy a társadalmi és etnikai változásokkal való megküzdésük formálja világnézetüket. A társadalmi egyenlőség és a diverzitás politikája ellenérzéseket váltott ki a fehér férfiak körében, akik úgy érezték, hogy az ő helyzetük nem kap kellő figyelmet a politikai diskurzusban.

A gazdasági szorongás elmélete három kulcsfontosságú jellemzővel rendelkezik, amelyek mindegyike segít megérteni a Trump jelenséget. Az első az a narratíva, amely a lefelé irányuló mobilitásra összpontosít. Az amerikai álom egykori ígérete, miszerint kemény munkával és oktatással bárki elérheti a gazdagodást, mára egyre inkább a múlté. Az 1970-es évek óta a kapitalizmus átalakulása, a munkahelyek kiszervezése és a munkavállalói jogok csökkentése olyan társadalmi feszültségeket teremtett, amelyek a fehér munkásosztályban csalódottságot váltottak ki. A második jellemző, hogy a gazdasági szorongás elmélete hajlamos figyelmen kívül hagyni a rasszizmus és a szexizmus hatását. A gazdasági problémák okainak keresése során az elmélet gyakran alulértékeli a faji és társadalmi egyenlőtlenségeket. Végül pedig a gazdasági szorongás elmélete elkerüli a kapitalizmus, rasszizmus, szexizmus, xenofóbia és homofóbia bírálatát, ami lehetővé teszi, hogy a fehér munkásosztály "autentikus amerikaiakként" jelenjen meg, akiknek szükségleteit más csoportokkal szemben előnyben kell részesíteni.

A gazdasági szorongás tehát egy olyan diskurzust teremt, amelyben a gazdasági problémák és a rasszizmus összemosódnak, de nem kerül sor a rendszerkritikára, amely elengedhetetlen a társadalmi és politikai változások megértéséhez. A Trump-éra és a populista politikák előretörése mind a globális kapitalizmus, mind pedig a faji, nemi és társadalmi feszültségek keveredésének következménye. Ahhoz, hogy valóban megértsük, mi vezetett a Trump-féle populizmus terjedéséhez, elengedhetetlen, hogy a gazdasági és politikai diskurzust ne csak a gazdasági válságra, hanem a társadalmi struktúrák alakulására is figyelemmel kísérjük.

Hogyan alakultak át a fehér munkásosztály gazdasági és politikai nézetei az évtizedek során?

A fehér munkásosztály gazdasági és politikai nézetei, különösen az 1970-es évek közepétől kezdve, jelentős változásokon mentek keresztül. Az egykori, erős munkáshatalmat képviselő szakszervezetek és baloldali mozgalmak hanyatlása közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy az ipari munkásosztály egyre inkább a politikai jobboldal felé forduljon. A gazdasági válság, a munkások életszínvonalának csökkenése, és a neoliberalizmus előretörése elvezette a munkásokat egy olyan identitásformálódáshoz, amely a fehér etnikai identitás köré épült. E folyamatok kulcsszereplője volt a „fehér munkásosztály” képe, amelyet a közbeszédben egyre inkább a republikánus párttal és annak populista retorikájával azonosítottak.

A 70-es években a gazdasági problémák és a társadalmi mobilitás csökkenése következtében sok fehér munkásosztálybeli egyénben kialakult egy olyan érzés, hogy a kisebbségek – akik véleményük szerint kisebb előnyökhöz jutottak – a gazdasági nehézségek közepette nekik nemcsak politikai, hanem gazdasági előnyöket is biztosítanak. A „nullösszegű” gondolkodásmód erősödése, vagyis az az elképzelés, hogy ha mások előrelépnek, az a fehér munkásosztály rovására történik, egyre inkább meghatározta a politikai diskurzust. Ez a jelenség különösen a 90-es években vált dominánssá, amikor a középosztálybeli liberálisok „új elit” képét kezdték népszerűsíteni, akik elárulták a dolgozókat, miközben a gazdasági globálissá válás irányába tett lépéseik a munkásosztály érdekeivel szembementek.

Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a liberális értelmiségi elit, ahogyan David Brooks is fogalmazott, egyfajta sztereotípiaként jelent meg: a „latte liberálisok”, akik a gazdag és kulturálisan kifinomult környezetben élnek, miközben a valódi dolgozó emberek helyzete romlik. Az ilyen és hasonló retorika – amely a liberálisokat sznobnak és elidegenedettnek állította be – különösen a republikánus populizmus térnyerését segítette elő. A globális piacokba való belépés és a jóléti állam csökkentése olyan politikai diskurzust teremtett, amely a fehér munkásosztályt a republikánusok hűséges szavazóiként ábrázolta.

Ezek a társadalmi és gazdasági változások nem csupán a gazdasági elosztás kérdéseit érintették, hanem mélyebb kulturális és identitáspolitikai feszültségeket is előhoztak. A fehér munkásosztály identitása egyre inkább a gazdasági elmaradottságra és a kulturális „elnyomásra” épült, miközben a baloldali politikai elemzők a munkásosztály gazdasági helyzetét próbálták rehabilitálni, és a fehér munkásokat a társadalmi és politikai nyomorúság központjává tették. A 2000-es években a baloldali politikai diskurzus a fehér munkásosztály gazdasági helyzetére építve próbálta kifejezni az identitáspolitikai kérdések feletti aggodalmat, és igyekezett a szegénység és a társadalmi problémák kezelésére koncentrálni.

De még ekkor is elmondható, hogy a demokraták nem tudtak teljes mértékben megszólítani a fehér munkásosztályt. A médiában továbbra is az a kép élt, hogy a republikánusok az „igazi munkásokat” képviselik, míg a demokraták az identitáspolitikai ügyeket helyezik előtérbe. 2016-ban, Trump győzelmével, vált világossá, hogy az a retorika, amely az amerikai fehér munkásosztály gazdasági nyugtalanságára épít, hatékonyan képes mozgósítani egy jelentős politikai bázist.

Az identitáspolitikai kérdések tehát nem csupán a kisebbségek jogai körül forogtak, hanem a fehér munkásosztály elhanyagolt és elnyomott helyzetére is reflektáltak. Trump választási győzelme ezt a feszültséget egyértelműen kijelölte, hiszen a fehér munkásosztály politikai mozgósítása ebben az időszakban alapvető fontosságú tényezővé vált. Ez a helyzet azt is megmutatta, hogy a gazdasági és politikai nyugtalanságot nem lehet csupán a baloldali identitáspolitikai diskurzusra redukálni, hanem az azt kísérő társadalmi és gazdasági problémákra is nagy figyelmet kell fordítani.

A fehér munkásosztály identitása és politikai irányultsága tehát az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan átformálódott. A politikai diskurzust az gazdasági és társadalmi környezet változásai, valamint a kultúrális identitás kifejeződésének kérdései határozták meg. A „fehér munkásosztály” retorikája nem csupán gazdasági, hanem kulturális dimenzióval is bír, amely a társadalmi igazságtalanságok megértését és kezelését is megköveteli. A jövőben ezen kérdések kezelésében kulcsszerepet kap, hogy miként kezeljük a gazdasági bizonytalanságot és az identitáspolitikai kérdéseket egyaránt.

Hogyan alkalmazkodnak a kígyók a túléléshez: veszélyes alkalmazkodások és szaporodási stratégiák
Hogyan alkalmazhatóak a gépi tanulási módszerek a pénzügyi modellezésben, és miért fontos a jellemzők fontosságának elemzése?
Hogyan találhatunk egyensúlyt a siker és a közösségi felelősség között?
Hogyan automatizálhatjuk a kódunkat Airflow DAG segítségével?