A világ információval való ellátottsága az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben megnövekedett, miközben a feldolgozási képességünk nem követte ezt a növekedést. Az internet hozzáférhetősége, amely a legnagyobb tudásbázist tartalmazza, lehetővé tette, hogy a világ népessége szélesebb körben hozzáférjen az információkhoz. Mégis, miközben az információkhoz való hozzáférés nőtt, a háború utáni demokratikus intézmények szilárd alapja fokozatosan gyengülni kezdett. Ez arra utal, hogy bár az információk elérhetősége megnövekedett, az nem oldotta meg az információs és demokrácia dilemma problémáját – sőt, még súlyosbította is azt.

A hamis hírek kulcsfontosságú szereplői ennek a dilemmának. A hamis hír nem csupán egy-egy történetre vonatkozik, hanem egy tudatos, stratégiai erőfeszítés a közbeszéd elhomályosítására, amelynek célja a közönség érzelmeinek manipulálása, hogy politikai célokat érjenek el. A hamis hír hatása gyakran felülírja az egyének próbálkozásait, hogy racionálisan mérlegeljék a politikai kérdéseket. A társadalmi kutatások kimutatták, hogy az ilyen típusú manipulációk gyakran elnyomják az érvelésre irányuló próbálkozásokat.

A hamis hírek ereje az érzelmekre épít, nem pedig a logikára és a tényekre. A célja nem csupán a téves információk terjesztése, hanem a közvélemény szétforgácsolása, amely politikai vagy gazdasági előnyöket hozhat az azt használó fél számára. A hamis hírek hatása különösen erősödik az interneten, ahol az információk könnyedén manipulálhatóak, és egyre nehezebb megkülönböztetni az igazat a hamistól. A hagyományos média szerepe és a szakértők hitelessége csökkent, így a közönség sokkal könnyebben érik el az érzelmi politikai üzenetek, mint a tényalapú diskurzusok.

A hamis hírek hatékony alkalmazása összefügg azzal, hogy az állampolgárok egyre inkább aktív válogatókká válnak a politikai információkban, nem csupán passzív fogyasztókká. Ezt a jelenséget különböző fogalmakkal írják le a tudományban, például a szelektív expozícióval, a megerősítési torzítással, vagy a filterbuborékokkal. Az emberek hajlamosak olyan információkat keresni, amelyek megerősítik már meglévő véleményüket, miközben egyre inkább elzárkóznak az ellentétes nézetektől.

A szelektív információkeresés és a szűkített információs környezet kialakulása azt jelenti, hogy az egyének olyan információval találkoznak, amely már megerősíti meglévő hiedelmeiket, miközben egyre kevésbé vannak kitéve a más szempontokat bemutató narratíváknak. Ez a jelenség ideális talajt biztosít a hamis hírek számára, hiszen azok könnyedén elérhetik azokat, akik már hajlanak a félrevezetett információk elfogadására.

Európában, mint az Egyesült Államokban, a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a hamis hírek és a konspirációs elméletek ugyanolyan népszerűek, sőt, előfordulhat, hogy még inkább elterjedtek, mint a tengerentúlon. Az ilyen típusú hírek hatása nem csupán a fogyasztásra, hanem a politikai manipulációra irányul. A hamis hírek nemcsak információkat közvetítenek, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy politikai szándékok érvényesüljenek a társadalmi diskurzusokban. A demokrácia szempontjából ez komoly problémát jelent, hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy eltereljék a közbeszédet, és hamis alapokon építsenek politikai ideológiákat.

Az internet és a digitális technológiák elterjedésével megjelent a vélemények demokratizálódása, amely eredetileg pozitív jelenségnek tűnt. Azonban a szabad információáramlás nem feltétlenül jelentette azt, hogy a legjobb és legmegbízhatóbb információk kerülnek előtérbe. Az internet által lehetővé tett egyenlőség azt eredményezte, hogy minden vélemény – függetlenül annak megalapozottságától – egyenlő figyelmet kapott. Ennek következményeként az a társadalmi hit, hogy az információ önállóan elegendő tudást képvisel, hamar illúzióvá vált. Az igazság és a tények fontosságát felváltották a személyes érzések és meggyőződések, ami pedig megteremtette a hamis hírek számára a megfelelő környezetet.

Az a vélekedés, hogy minden vélemény egyenlő, nem tartalmazza azt a mechanizmust, amely biztosítja, hogy a tények és a megbízható szakértői vélemények helyet kapjanak a közbeszédben. A tudományos és szakértői konszenzusok nem egyenlők minden egyes véleménnyel, és ezért szükséges egy olyan igazságos rendszer kialakítása, amely lehetővé teszi a tények és a megbízható információk megkülönböztetését a hamis narratíváktól. Az internetes térben az a félelem is valóságossá vált, hogy a megbízható tudás háttérbe szorul, miközben az érzelmek és a manipulációk érvényesülnek.

Ezek a jelenségek komoly veszélyt jelentenek a demokratikus diskurzusokra, hiszen az emberek politikai döntéseik meghozatalában nem tényekre, hanem érzelmekre támaszkodnak. Az a társadalmi dinamika, amelyben a tények helyett a személyes hiedelmek és érzelmek kerülnek előtérbe, már számos politikai és társadalmi válságot előidézett. A társadalom számára rendkívül fontos, hogy megértsük, hogy a hamis hírek nem csupán téves információk, hanem rendkívül kifinomult és manipulatív politikai eszközök, amelyek a közvélemény polarizálására és manipulálására irányulnak.

Miért terjednek gyorsabban a hamis hírek, és hogyan befolyásolják a politikai diskurzust?

A hamis hírek gyors terjedése különösen politikai hírek esetében vált szembetűnővé. A kutatók szerint a hamis hírek újdonságfaktora (mely a hamis hírek esetében magasabb) és azok érzelmi töltése (szintén magasabb a hamis hírek esetében) felelősek lehetnek azért, hogy a Twitter felhasználók hajlamosabbak hamis híreket megosztani. Egy kapcsolódó kutatásban Törnberg (2018) a hamis híreket mint komplex fertőzést modellezte, kiemelve az úgynevezett „echo chamber” (visszhangkamra) hatását. Ha a hamis hírek társadalmi hálózatokon való gyors terjedését egy erdőtűzhöz hasonlítjuk, akkor az echo chamber hatása olyan, mint egy száraz tűzifa-pilha, ami segíti a tűz kezdeti lángját, hogy nagyobb ágakat, fákat gyújtson meg, míg végül eléri az egész erdőt. Más szóval, a hamis hírek könnyebben terjednek azokban a hálózatokban, ahol echo chamber-ek vannak jelen. Az echo chamber-ek segítenek megérteni, miért terjednek gyorsabban a hamis hírek, és azt is, hogy kik azok, akik leginkább találkoznak velük.

Grinberg et al. (2019) kutatásukban a Twitter felhasználóinak hamis hírekkel való találkozását vizsgálták a 2016-os amerikai elnökválasztás során. Azt találták, hogy a hamis hírek jelentős része (mintegy 61%) jelen volt a Twitteren, azonban az átlagos Twitter felhasználó számára a hamis hírek mindössze 1,2%-ot tettek ki a politikai tartalmak közül. Ami még érdekesebb, hogy a hamis hírek terjedése rendkívül koncentrált volt: az összes hamis hírt közvetítő felhasználók 1%-a felelt a hamis hírek 80%-áért. A hamis hírek retweetelése még koncentráltabb volt: körülbelül az összes felhasználó 0,1%-a osztotta meg az ilyen történetek 80%-át. Azok az egyének, akik leginkább interakcióba léptek a hamis híreket közvetítő forrásokkal, általában konzervatív beállítottságúak voltak, és erősen érdeklődtek a politikai hírek iránt. Ennek ellenére a legtöbb politikai hír, függetlenül a politikai spektrumtól, még mindig a hagyományos médiából érkezett.

A hamis hírek terjedése a Facebookon is hasonló trendeket mutat. Guess, Nagler és Tucker (2019) kutatásukban megállapították, hogy a hamis híreket megosztó felhasználók viszonylag ritkák voltak. A Facebook felhasználók nagy része 2016-ban nem osztott meg hamis hírekkel kapcsolatos tartalmakat, és azok, akik megosztották, azok is inkább politikai beállítottságuknak megfelelően tették. A kutatók ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy a legkonzervatívabb felhasználók voltak a legvalószínűbbek, hogy hamis híreket osszanak meg.

Egy másik érdekes aspektus, hogy a hamis hírek látogatottsága az amerikai választások során a Trump-pártiak körében volt a legnagyobb. A kutatók azt találták, hogy a legkonzervatívabb 10%-os csoport felelős volt a hamis hírek weboldalaihoz történő látogatások 60%-áért. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy még ebben a csoportban is a hamis hírek csak kevesebb, mint 8%-át tették ki az összes politikai információfogyasztásnak.

A 2018-as választások előtt a hamis hírek terjedése jelentősen csökkent. Míg 2016-ban 27,4%-os volt azoknak az amerikaiaknak az aránya, akik hamis hír weboldalakat látogattak, 2018-ban ez az arány már csak 7%-ra csökkent. Ezt követően a hamis hírek hatása, úgy tűnik, jelentősen csökkent.

Az említett kutatások összességében arra a következtetésre jutottak, hogy a hamis hírek elterjedtsége a közösségi médiában túl vanértékelt, és valószínűtlen, hogy jelentős hatással lenne a közvélemény változására, ahogyan azt sok kommentátor előrejelezte. A hamis hírforrások inkább a szűkebb közönséget érdeklik. Az algoritmusok és a szűrőbuborékok, amelyek biztosítják, hogy az emberek olyan politikai tartalmakat lássanak, amelyekhez már hajlamosak hozzájárulni, valójában korlátozzák a hamis hírek politikai diskurzusra gyakorolt hatását.

A választási magatartással kapcsolatos kutatásokban viszont kevesebb közvetlen bizonyítékot találunk arra, hogy a hamis hírek befolyásolták volna a választási eredményeket. Nuyhan (2019) például arra a következtetésre jutott, hogy a hamis hírek hatása nem változtatta meg a 2016-os választások kimenetelét. A hamis hírek elérhetősége és azok elterjedése mellett fontos figyelembe venni azt is, hogy azok a felhasználók, akik leginkább ki voltak téve a hamis híreknek, azok a csoportok voltak, akik már eleve hajlamosak voltak a politikai diskurzust egy adott irányba terelni.

Mindezek alapján arra is következtethetünk, hogy bár a hamis hírek terjedése figyelemre méltó volt, a politikai diskurzusra gyakorolt hatása nem olyan drámai, mint ahogyan azt gyakran ábrázolják.

Miért fontos a "valóság" meghatározása a mai orosz politikában és hogyan alakítja a hatalom kommunikációját?

A valóság és az igazság kérdése központi szerepet játszik a szovjet és orosz rendszerek politikai diskurzusában. A szovjet időkben, ahogy ma is, a hatalom számára az igazság gyakran nem csupán egy fogalom, hanem politikai eszköz, amelyet manipulálni lehetett és kellett, hogy fenntartsa az ideológiai és hatalmi struktúrákat. Az orosz rendszer, amelyet a szovjet örökségre építenek, ugyanezt az igazságot tekinti a politikai hatalom és legitimitás kulcsának. A történelmi tapasztalatok és a jelenlegi orosz állami narratíva világosan mutatják, hogy a valóság meghatározása a politikai stratégia része, és nem pusztán a tények objektív bemutatása.

A szovjet rendszer szoros összefonódása az igazság és a hatalom kérdésével egy olyan mechanizmusban öltött testet, ahol a rendszer elnyomta minden alternatív valóság vagy vélemény létezését. Az igazság tehát nem volt mindenki számára hozzáférhető, hanem egy szűk elit kiváltsága, amely birtokolta a "helyes" nézeteket és információkat. Ennek következményeként a társadalom elzárva maradt a valódi információktól, és a valóság két, egymástól eltérő verziója alakult ki: az, amelyet a kormányzat hirdetett, és az, amelyet a rendszerellenes hangok, mint például a szamizdat vagy a nyugati rádiók, terjesztettek.

A legmegdöbbentőbb példa erre a rendszer viselkedésére a Csernobili katasztrófa esete, amely jól mutatta, milyen károkat okozott a valóság elnyomása. A szovjet hatóságok a katasztrófa tényeit és mértékét elrejtették, ami hosszú órákra vagy napokra késleltette a mentési munkálatokat, és ezzel több ezer ember életét veszélyeztették. A valóság késlekedése és elrejtése egy olyan rendszer sajátja, amely nem tűrte az ellentmondást és nem bírta elviselni a kritikát. Különös módon, több mint harminc évvel később, a Csernobillal kapcsolatos HBO sorozat ábrázolásának orosz politikai reakciója nem csupán a múlt értékelésére vonatkozott, hanem annak bizonyítéka is, hogy az orosz kormányzat még mindig nem hajlandó szembenézni az igazsággal, amely az egykori szovjet rendszer bukásához vezetett.

A szovjet rendszerben az igazságot politikai fegyverként használták. A Kátyi erdői mészárlás és a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos protokolljai például olyan dokumentumok voltak, amelyeket még a legmagasabb szintű vezetők is ignoráltak vagy elfojtottak. Gorbacsov, a szovjet unió utolsó elnöke, például sokáig nem tudott a Kátyi mészárlás valódi elkövetőiről, pedig ő volt az ország legfőbb vezetője. Ezen igazságok ismeretének hiánya nem csupán a politikai döntésekhez kapcsolódott, hanem annak a rendszernek a működéséhez is, amely nem volt hajlandó szembenézni saját hibáival.

A mostani orosz politikai rendszer hasonlóan épít a "helyes" igazságok köré, és ennek érdekében bárminemű eltérést elnyom. A rendszeren belüli embereket nem ösztönzik arra, hogy igazat mondjanak a fölötteseiknek, mert az ilyen viselkedés kockázatos: az igazat mondók könnyen elveszthetik pozíciójukat, míg a rendszer hűséges tagjai megkapják a kívánt állami támogatást. Ez a jelenség jól tükrözi, hogy a hatalom megőrzi fennhatóságát, miközben az igazságot manipulálja saját politikai céljai érdekében. A Putyin-adminisztráció számára az igazság nem csupán a valóság bemutatása, hanem a saját politikai narratívájuk megszilárdítása és legitimizálása.

A háborús narratívák, mint például a második világháborúval kapcsolatos orosz álláspont, szintén fontos szerepet játszanak a mai orosz politikában. A háborúval kapcsolatos "igazság" védelme, amelyet Putyin maga is egy jogalkotási változtatás keretében szentesített, egy olyan politikai stratégia, amely arra irányul, hogy megőrizzék Oroszország helyét a nemzetközi porondon, mint a háború győztese. Az igazság ezen átalakítása, és annak megvédése, hogy Oroszország mindig is a győztesek oldalán állt, szoros kapcsolatban áll a rendszer legitimitásának fenntartásával.

Az orosz állam számára tehát nem a tényleges történelmi igazságok számítanak, hanem az a valóság, amelyet a hatalom szeretne láttatni. Az a narratíva, amely nem csupán a múlt eseményeit formálja, hanem a jelenlegi politikai törekvéseket is alátámasztja. Az orosz hatalom kommunikációja tehát a valóság formálására épít, nem pedig annak tényleges bemutatására. Ezt a manipulált igazságot az orosz állami propaganda és a cenzúra erősíti, miközben a rendszer minden eszközzel igyekszik elfojtani a kritikát.

A történelmi példák és a jelenlegi orosz politika fényében a legfontosabb dolog, amit meg kell értenünk, hogy az igazság manipulálása és a valóság definíciója egy politikai hatalom fenntartásának alapvető eszköze. Oroszországban ma, akárcsak a szovjet időkben, a "valóság" nem egy objektív fogalom, hanem egy hatalmi eszköz, amelyet a vezetés a saját politikai céljainak alárendel. Az igazság tehát nem egy önállóan létező entitás, hanem egy olyan dolog, amelyet a hatalom alkot meg és védi, hogy megerősítse saját dominanciáját. A valóság átalakítása így nem csupán politikai szükségszerűség, hanem a hatalom egyik legfontosabb fegyvere.

Hogyan formálja a poszt-igazság politikája a közvéleményt és a választói döntéseket?

A politikai döntéshozatal egyre inkább érzelmi és ideológiai impulzusok alapján történik, szemben a tényeken alapuló, racionális választásokkal. A választók hajlamosak olyan érveket elfogadni, amelyek összhangban állnak saját érzelmeikkel és meggyőződéseikkel, nem pedig azokkal, amelyek tényekre és szakpolitikai értékelésekre építenek. Ez a tendencia különösen a politikai választásokon és népszavazásokon mutatkozik meg, ahol az érzelmek és felszínes benyomások gyakran erősebb hatást gyakorolnak, mint a gazdasági és politikai programok alapos elemzése. A racionális érvelés relevanciájának gyengülése lehetőséget ad a hamis információk könnyű elterjedésére. Ebből a perspektívából a hazugság nem feltétlenül az igazsággal szembenálló állítás, hanem inkább annak torzított változata, így az igazság és a hazugság közötti határvonalak elmosódnak. A poszt-igazság politikája pontosan azt jelenti, hogy az igazság már nem tűnik elengedhetetlennek; az igazság helyett a manipulált értelmezések és a valóságnak nem megfelelő, de mégis hihetően előadott tények kerülnek előtérbe.

Ahogy Bufacchi (2020) is kifejti, "míg egy hazugság egy specifikus igazságot igyekszik aláásni, a poszt-igazság maga az igazság aláásására irányul", és a "poszt" előtag azt jelenti, hogy egy meghatározott idea elavulttá vált, így biztonságosan el lehet vetni. A hamis hírek nem feltétlenül tagadják meg a tényeket, hanem félrevezető értelmezéseket vagy teljesen kitalált, de a közönség számára mégis elfogadható, valóságközeli eseményeket találnak ki. Az ilyen hírek hatása sokkal tartósabb lehet, mint azt sokan gondolnák, mivel a hamis információk előkészítése és terjedése egyfajta "politikai astroturfing" eszközeként működik, amely könnyedén manipulálhatja a közvéleményt.

A poszt-igazság politikájának térnyerése szoros összefüggésben áll a hamis hírek gyors terjedésének lehetőségével. A technológiai fejlődés mellett a világpolitika rendszeres változása, a hidegháború végét követően a világnézetek és ideológiák eltűnése is hozzájárult ehhez. A globális politikai tér egyre inkább hektikus lett, a menekültáradatok, a globális mozgások és a virtuális csoportok mind hozzájárultak egy olyan de-territorializált polgárság kialakulásához, ahol az államok biztonságának megőrzésében egyre inkább elveszítik az irányítást. Az állami szuverenitás eróziója a 20. század vége felé a hagyományos állam végét jelentette, ám a 2008-as gazdasági válság épp ellenkező hatást váltott ki: megerősítette az államok szerepét, mivel sok kormány gazdasági beavatkozással próbálta enyhíteni a válság hatásait.

A poszt-igazság politikája nemcsak az információ manipulálására irányul, hanem a politikai diskurzus fokozódó polarizálódását is elősegíti. A populista beszédmódok, a kompetenciák delegitimálása, a gyűlölet- és ellenségképek kialakítása, a politikai ellenségek démonizálása és a politika személyesebbé és látványosabbá válása mind egyre inkább jelen vannak a demokratikus és autokrata rendszerekben egyaránt. Mindez egy olyan politikai légkört eredményezett, amelyben a választók inkább a szenzációkat és a manipulált információkat keresik, mintsem a tényszerű politikai diskurzust. A hamis hírek és az információ manipulálása különösen érzékeny ponttá vált a fontos politikai választások és népszavazások idején, mivel ezek az események gyakran vonzanak külső beavatkozásokat és manipulációkat, amelyek tovább üresítik a határok fogalmát, és erodálják az állami szuverenitást.

A hamis hírek terjedésének egy másik problémás aspektusa az, hogy bizonyos országokban – mint például India, Nigéria és Brazília – a WhatsApp és más titkosított üzenetküldő platformok, mint a Telegram vagy a Signal, az információk gyors és kontrollálatlan terjesztésére adnak lehetőséget. A személyes adatvédelem védelme fontos, azonban az ilyen platformok könnyen lehetővé teszik a bűnözői tevékenységeket és a manipulált információk gyors elterjedését, amely politikai és társadalmi manipulációhoz vezethet.

A krízisek, például a Covid-19 világjárvány, különösen kedveznek a hamis hírek elterjedésének. A válságok információs vákuumokat hoznak létre, miközben a közönség hatalmas mennyiségű információt keres, ami még inkább táplálja a hamis információk áramlását. A WHO által is használt "infodémia" kifejezés jól tükrözi ezt a jelenséget, ahol az emberek nehezen tudják eldönteni, hogy mely források megbízhatóak, különösen akkor, amikor a tudósok is különböző magyarázatokat és megoldásokat adnak a helyzetre. A tudományos információk gyors és olcsó terjesztése, míg az alapos, pontos kutatások időigényesek és költségesek, lehetőséget ad arra, hogy a közönség gyors válaszokat találjon, amelyek nem mindig a valóságot tükrözik.

A tudomány és a politika közötti törékeny kapcsolat a pandémia idején különösen kiéleződött, mivel a tudományos döntések és azok politikai alkalmazása alapvetően befolyásolják a polgárok szabadságjogait. A kérdés, hogy a tudományos eredmények alapján milyen mértékben korlátozhatók a szabadságjogok, és milyen politikai döntések indokoltak, különösen fontos, mivel a különböző kormányok a közös tudományos alapokra építve eltérő intézkedéseket hoztak a vírus megfékezésére.

Miért fontos Washington öröksége és mi marad meg belőle a történelemben?
Miért veszett el Bres királysága és mit tanulhatunk belőle?
Hogyan kezdjünk el SQL használatával a PostgreSQL adatbázis-kezelésben?