Hogyan érzékeli az ember a valódi és hamis információkat? Az igazság megítélésének „öt nagy” tényezője: analitikus és intuitív folyamatok

A tudásunk és tapasztalataink alapján könnyebben elhisszük azokat az állításokat, amelyek összhangban állnak már meglévő meggyőződéseinkkel, mint azok, amelyek ellentétben állnak velük. Az összhangot analitikusan is felmérhetjük, ha összevetjük az új információt a meglévő tudásunkkal, azonban ennek a feldolgozása motivációt és időt igényel (Petty & Cacioppo, 1986). Másrészt, sokkal kevesebb erőfeszítést igényel, ha az információval kapcsolatos metakognitív tapasztalatainkra és érzelmi reakcióinkra támaszkodunk. Ha valami ellentmond a meglévő hiedelmeinknek, hajlamosak vagyunk elakadni: hosszabb ideig tart elolvasni, és nehezen dolgozzuk fel az információt (pl. Taber & Lodge, 2006; Winkielman et al., 2012). Ráadásul az, hogy az információ nem egyezik meg a meggyőződéseinkkel, gyakran negatív érzelmi válaszokat vált ki, amit a kognitív következetesség kutatása is alátámaszt (Festinger, 1957; Gawronski & Strack, 2012). Így az információk feldolgozásához kapcsolódó tapasztalataink és érzelmi reakcióink hasznos, ha nem is hibátlan, indikátorai annak, hogy egy állítás összhangban van a meglévő hiedelmeinkkel.

Egy adott állítás nagyobb valószínűséggel lesz elfogadva igaznak, ha illeszkedik egy szélesebb történetbe, amely koherenciát biztosít az egyes elemek között. Ez a jelenség a mentális modellek kutatásában (Johnson-Laird, 2012) és az esküdtszéki döntéshozatal elemzésében is megfigyelhető (Pennington & Hastie, 1993). A koherencia felmérhető a deklaratív információk közötti kapcsolat rendszeres elemzésével. Azonban ezt meg lehet ítélni a feldolgozási élmény alapján is: a koherens történetek könnyebben feldolgozhatók, mint azok, amelyek belső ellentmondásokat tartalmaznak (Johnson-Laird, 2012). Ezért a feldolgozás gördülékenysége (amikor könnyen és gyorsan megértjük a dolgokat) egy (téves) mutatója lehet a koherenciának. Az emberek gyakran a feldolgozási élményeikre támaszkodnak, amikor megítélik, hogy mennyire illenek össze a dolgok (Topolinski, 2012), és ez érvényes az érzelmi koherencia megítélésére is (Topolinski & Strack, 2008, 2009), valamint a szillogizmusokra (Morsanyi & Handley, 2012).

Az információ nagyobb valószínűséggel lesz igaznak ítélve, ha megbízható és hiteles forrásból származik. A meggyőzésről szóló kutatások évtizedei bizonyítják, hogy a forrás hitelességét a közvetítő szakértelme, iskolai végzettsége, eredményei, intézményi hovatartozása, valamint az érdekkonfliktusok jelenléte vagy hiánya alapján értékelhetjük (Eagly & Chaiken, 1993; Petty & Cacioppo, 1986). Azonban a hitelesség megítélése gyakran nemcsak a tényeken alapul, hanem a forrás ismerősségén is. Az emberek az ismerős személyekre általában jobban bíznak, mint az idegenekre (Luhmann, 1979), akár személyes interakciókról, akár az e-kereskedelemről van szó (Gefen, 2000). Az ismerős emberek – akár személyes találkozók, akár egyszerűen az arcuk fényképei révén – könnyebben hitelesnek és őszintének tűnnek, és hajlamosak vagyunk egyetérteni azzal, amit mondanak (Brown, Brown & Zoccoli, 2002; Weisbuch & Mackie, 2009). Hasonlóképpen, ha egy név gyakran megjelenik, akkor ez növelheti a személy hírességét és szakértelmét is (Jacoby, Woloshyn & Kelley, 1989). Az ismerősség általában azzal is együtt jár, hogy könnyebben felismerjük és megjegyezzük az ismerős személyeket, és a nevüket könnyebb kimondani. Az olyan tényezők, amelyek befolyásolják a forrással kapcsolatos információk feldolgozásának könnyedségét, ezért fokozhatják a forrás hitelességét. Egy adott állítást gyakrabban ítélnek igaznak, ha annak forrása könnyen kiejthető (Newman et al., 2014).

Az emberek a lehetséges igazságot is akkor mérlegelik, ha mások is elfogadják azt – ha sokan egyetértenek, valószínűleg van valami igazság benne. Ez a szociális konszenzus (Festinger, 1954) alapelve, amely a szociális hatás gyakori folyamataiban központi szerepet játszik, és gyakran „szociális bizonyíték” néven ismert (Cialdini, 2009). Számos kutatás azt mutatta, hogy az emberek magabiztosabbak a hiedelmeikben, ha mások is osztják azokat (Newcomb, 1943; Visser & Mirabile, 2004), és hajlamosabbak egy üzenetet elfogadni, ha sokan mások is így tesznek (Cialdini, 2009). Ezenkívül jobban bíznak abban, amit emlékeznek, ha mások is hasonlóan emlékeznek rá (Harris & Hahn, 2009; Ross, Buehler & Karr, 1998). Ezzel ellentétben, ha a nézeteltérés észlelhető, az jelentősen csökkenti az üzenet elfogadását, ezért a valódi vagy manipulált viták megjelenítése hatékony módszer a közvélemény befolyásolására (Lewandowsky, Ecker, Seifert, Schwarz & Cook, 2012; Lewandowsky, Gignac & Vaughan, 2013). A konszenzus mértékének felmérésére az emberek nyilvános közvélemény-kutatásokat is konzultálhatnak, vagy egyszerűen a saját tapasztalataikra támaszkodhatnak, amelyek az általánosan elterjedt hiedelmekre utalnak. Az ismerős információt könnyebb olvasni, megérteni és megjegyezni, mint az ismeretlent, ezért az információk feldolgozásának könnyedsége egy (téves) indikátora lehet a hiedelmek ismerősségének és népszerűségének.

Végül az emberek magabiztossága egy hiedelemben akkor nő, ha annak támogatásához elegendő bizonyítékot találnak. A támogatást külső keresés révén is felmérhetjük, például tudományos irodalom áttekintésével, vagy egyszerűen a releváns információk felidézésével az emlékezetből; bármelyik esetben a magabiztosság növekszik, ha több támogató információ áll rendelkezésre. Alternatívaként a támogatás mérhető abból is, hogy mennyire könnyen találunk megfelelő bizonyítékokat – minél több a bizonyíték, annál könnyebb találni belőlük. Ez a Tversky és Kahneman (1973) elérhetőségi heurisztikájának alapja. Sajnos ez a heurisztika félrevezető lehet. Ha a támogató információk közül csupán egyetlen egy könnyen eszünkbe jut, mert azt végtelenül megismételték vagy mert rendkívül élénk és emlékezetes, akkor tévesen arra következtethetünk, hogy erős a támogat

Hogyan alakítja a dezinformáció a társadalmi identitást és a választási döntéseket?

A dezinformáció kampányok olyan erőteljes hatással lehetnek a választások eredményeire, amelyek túlmutatnak a puszta tények manipulálásán. Az ilyen típusú kampányok célja nem csupán az információk torzítása, hanem a választópolgárok társadalmi identitásának és a döntéshozatali mechanizmusoknak a befolyásolása is. A választásokat követően a dezinformáció hatásai hosszú távon is érezhetők, mivel ezek nem csupán a választói magatartást formálják, hanem azokat a társadalmi normákat is, amelyekhez az egyének azonosulnak.

A dezinformáció, amely a társadalmi identitásra épít, képes alakítani a választói döntéseket. Például a Brexit kampány során, ahol a brit identitás a kampány üzenetének középpontjában állt, a választók hajlamosak voltak arra, hogy a brit identitásukat összekapcsolják a politikai döntéseikkel. Mivel a dezinformáció az identitás-alapú gondolkodást erősíti, a választópolgárok nemcsak a kérdéses politikai döntésről alkottak véleményt, hanem arról is, hogy mi "illik" az ő társadalmi csoportjukhoz. A politikai cselekvések tehát nem pusztán a racionalitás vagy a tények figyelembevételével születtek meg, hanem azon az alapvető érzésen, hogy ezek a döntések összhangban vannak a saját közösségi értékeikkel.

A dezinformációs kampányok hatása gyakran nem a közvetlen tények megváltoztatására irányul, hanem arra, hogy a közösségi identitások révén befolyásolják a választók döntéshozatalát. Ha egy kampány sikeresen összekapcsolja egy társadalmi identitást egy politikai állásfoglalással, akkor a választók számára a választás már nem csupán egy politikai kérdés, hanem identitásuk kifejeződése is. A választók így hajlamosak elutasítani azokat az információkat, amelyek nem illeszkednek az általuk elfogadott társadalmi normákhoz, és inkább alternatív tényeknek tekintik őket.

A dezinformáció tehát nem csak a politikai diskurzust, hanem az azt körülvevő kultúrát is formálja. A társadalmi identitásokat erősítő üzenetek olyan kognitív struktúrákat alakítanak ki, amelyek segítenek a választóknak meghatározni, hogy milyen információk illeszkednek az ő társadalmi identitásukhoz. A politikai döntések tehát egyre inkább az identitás-alapú gondolkodás eredményeként születnek, és nem feltétlenül a tények és információk alapos mérlegelése alapján.

A dezinformáció hatásainak tartóssága különösen abban rejlik, hogy az identitás-alapú gondolkodás nem igényel közvetlen emlékezést arra, hogy az információ honnan származik. Ha egy adott információ egy társadalmi identitáshoz kapcsolódik, akkor az annak a csoportnak a normáinak megfelelően értelmezhető, és így kevésbé valószínű, hogy a választó más forrásból származó információkat figyelembe vesz. A dezinformáció tehát képes megerősíteni a csoporthoz tartozás érzését, és fenntartani egy olyan kognitív keretet, amely az adott társadalmi csoport értékrendjéhez illeszkedik.

A dezinformáció és a félrevezető információk közötti különbség abban rejlik, hogy míg a félrevezetés elsősorban az információ pontosságát és igazságát érinti, addig a dezinformáció sokkal inkább az emberek döntéshozatali mechanizmusait célozza meg. A dezinformáció nem csupán az információ torzítását jelenti, hanem a cselekvést is – azt a mechanizmust, amely alapján az emberek politikai döntéseiket meghozzák. Ezáltal a dezinformáció hatása sokkal mélyebbre hatol, mint csupán egy-egy tény hamisítása.

Fontos, hogy megértsük, hogy a dezinformáció nemcsak a politikai diskurzust befolyásolja, hanem a társadalmi csoportok közötti különbségeket is felerősíti. A dezinformációs kampányok célja, hogy rávilágítsanak azokra a társadalmi és politikai törésvonalakra, amelyek megléte sokszor a választók számára csak akkor válik világossá, amikor már beállt a döntés. Az ilyen kampányok sikeressége abban rejlik, hogy képesek az emberek alapvető társadalmi identitására hatni, és ezt a hatást hosszú távon fenntartani.

A választói magatartás és a társadalmi identitás közötti kapcsolat megértése kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni a dezinformáció hatásait. Ahhoz, hogy hatékonyan reagáljunk a dezinformációra, elengedhetetlen, hogy megértsük, hogyan formálódnak az identitásalapú döntések, és hogyan lehet ezeket a mechanizmusokat ellensúlyozni, hogy a választók képesek legyenek objektíven mérlegelni az információkat.