A személyes megfigyeléseinket gyakran az igazság legfőbb bizonyítékának tartjuk. Ha valaki megkérdőjelezi azt, amit saját szemünkkel láttunk, hajlamosak vagyunk őket ostobának, őrültnek vagy hazugnak tartani. Az internetes fórumokon megosztott idézetek, még ha a téma szinte abszurd is, érdekes betekintést nyújtanak abba, hogyan alakítjuk a személyes tudásunkat. Ahogy „snacksandharts” fogalmaz, „ha ez nem arany, akkor egész életem hazugság volt.” Talán arra utal, hogy ha már saját szemünkben sem bízunk, akkor minden egyes információt hazugságnak tarthatunk. Egy másik posztoló, „littlewotsit” azt kérdezi: „Mi is az a látás?” Valószínűleg arra próbált rávilágítani, hogy vajon a látás valóban pontos eszköze-e a tudás megszerzésének. Milyen epistemológiai alapokra támaszkodhatunk, ha nem a látásra? A tapasztalataink forrása, a látás, nem biztos, hogy olyan megbízható, mint ahogy azt gondolnánk.

Ez a kérdés szoros kapcsolatban áll a norvég mitológia egy fontos eseményével, amelyet a második fejezetben tárgyaltunk: amikor Odin feláldozza egy szemét, hogy mélyebb tudást nyerjen. Talán érdemes lenne egyetértenünk a norvégokkal, miszerint amit a szemünk lát, az gyakran téves, és az igaz megértést más módon kell megszerezni, különösen a Photoshop világában. Az, hogy „mi a látás?” — azaz a személyes megfigyeléseink — korlátozott és gyakran félrevezető módja lehet a világ általános állapotainak megértésére. Ez ellentmond a legtöbb ember szilárd meggyőződésének, amely szerint a közvetlen személyes tapasztalat mindig helyes.

A személyes megfigyelések korlátainak és a beléjük vetett mély hit közötti különbség egyik oka a pszichológiai hajlamunk, hogy túlértékeljük a saját tapasztalatainkat, miközben figyelmen kívül hagyjuk mások, objektívebb tapasztalatait. Például ha mi vagy egy barátunk egy bizonyos autómodellt használunk, és az rendszeresen meghibásodik, akkor hajlamosak vagyunk azt a márkát megbízhatatlannak tartani, még akkor is, ha mások több pozitív véleményt osztanak meg velünk. A személyes tapasztalatok erejét Michael Polanyi a „Személyes tudás” című munkájában is kifejtette. Polanyi, bár kémikus volt, úgy véli, hogy „a teljes objektivitás, amelyet gyakran az exakt tudományoknak tulajdonítanak, illúzió, és valójában egy hamis ideál.” Polanyi szerint a személyes tudás, vagy ahogy ő nevezi, a hallgatólagos tudás, az alapja a legmegbízhatóbb következtetéseinknek és az innovációk forrása.

A hallgatólagos tudás az a tudás, amelyet tapasztalat útján szerzünk, és amelyet nem lehet szabályos, közvetíthető módon átadni másoknak. Gondoljunk csak arra, hogy hogyan tanulunk meg biciklizni vagy baseball ütőt lengetni. Ez a tudás nem adható át pusztán verbális leírással, de mégis képesek vagyunk azonnal alkalmazni. Polanyi azt állítja, hogy nemcsak hogy nem kellene eltávolítanunk „a személyes ítélet elemeit”, amelyek tudásunk alapját képezik, hanem azt kellene elfogadnunk, hogy azok nélkülözhetetlenek.

A személyes tudás ereje abban rejlik, hogy képes felülírni más tudásalapokat, mint az autoritások szakértelme vagy tudományos konszenzus. Egy jól ismert példa erre az oltásellenes mozgalom, amely azzal a hiedelemmel táplálkozik, hogy az oltások autizmust okoznak, ami ellentétben áll az összes elismert orvosi tudással. Amikor egy oltásellenes aktivista, mint Jenny McCarthy, megkérdezik tudományos véleményéről, válasza az volt: „A tudományom Evan, és otthon van. Ő az én tudományom.” Az ilyen példák azt mutatják, hogy miközben a személyes tudás nagyon erős és meggyőző lehet, előfordulhat, hogy nem minden kérdésben alkalmazható, különösen, ha politikai vagy társadalmi problémákról van szó.

A politikai kérdések és konfliktusok többnyire olyan távoli tényekkel foglalkoznak, amelyek „csak távolról tapasztalhatók, vagy érzékileg nem ellenőrizhetők.” Az ilyen távoli, érzelmileg nem hozzáférhető tényeket gyakran próbáljuk megérteni a személyes tapasztalatok és metaforák segítségével. Az emberi szexualitásról vagy a rasszizmus hatásairól alkotott véleményeinket is gyakran a saját érzéseink és tapasztalataink formálják, nem pedig a tudományos kutatások eredményei. Ezt láthatjuk a fehérek és az etnikai kisebbségek közötti különbségekben, amelyek az egyes közösségek személyes tapasztalatai alapján alakulnak ki.

A politikai és társadalmi kérdésekben tehát a személyes tudás nemcsak hogy erőteljesen befolyásolja, hogyan értékeljük a világot, de gyakran meghatározza, hogy mit hiszünk el és mit utasítunk el. A személyes tapasztalatok gyakran nemcsak hogy elhitetnek minket, de torzítják is a valóságot, amely sokkal komplexebb és szélesebb körű, mint amit a saját szemünk láthat. A közvélemény és a politikai vélemények gyakran szoros összefüggésben állnak ezekkel a személyes tapasztalatokkal, amelyek helytelen értelmezésekhez vezethetnek, különösen ha azok nem veszik figyelembe a tágabb, objektívebb információkat.

Hogyan befolyásolják értékeink a tények percepcióját?

Az emberek hajlamosak úgy érzékelni a világot, ahogyan szeretnék, hogy legyen. Ezt az észlelési torzulást gyakran vezérlik belső értékeik, melyek meghatározzák, hogyan értelmezik a tényeket és hogyan reagálnak azokkal kapcsolatos információkra. A pszichológiai kutatások szerint az értékek hatása nem csupán a világ megértésére, hanem annak ismereteire is kihat, és különböző csoportok számára más és más valóságot eredményezhet. E mechanizmusok megértése kulcsfontosságú lehet a társadalmi párbeszédben, mivel rámutat arra, miért tűnhet úgy, hogy ugyanazok az objektív tények más és más módon értelmezhetők.

Az emberek gyakran olyan tényekre összpontosítanak, amelyek megerősítik meglévő világnézeteiket, miközben figyelmen kívül hagyják azokat, amelyek ellentmondanak azoknak. Ez az úgynevezett értékprojekció jelensége, amely lehetővé teszi, hogy a társadalmi, politikai vagy vallási értékek hatással legyenek arra, hogy egy adott csoport hogyan észleli a tényeket. A csoportok hajlamosak elismerni azokat a tényeket, amelyek megerősítik világképet, miközben igyekeznek figyelmen kívül hagyni azokat, amelyek azt fenyegethetik.

Például az egalitáriusok, akik nagyobb egyenlőséget szeretnének elérni, hajlamosak arra, hogy a társadalmat egy olyan világként lássák, ahol még mindig jelentős egyenlőtlenségek vannak, és ezért szükség van további intézkedésekre. Ugyanakkor az individualisták, akik az egyéni szabadságot és önállóságot tartják fontosnak, hajlamosak figyelmen kívül hagyni azokat a tényeket, amelyek az állami beavatkozás szükségességére utalnak, vagy amelyek a társadalmi egyenlőtlenségekre mutatnak rá.

Az értékek tehát nemcsak a társadalmi és politikai diskurzust alakítják, hanem a tényekről alkotott tudásunkat is formálják. A politikai helyzet és a társadalmi diskurzusok is meghatározzák, hogy miként értelmezzük a világot. A politikai tájékozottság mértéke nem szükséges, hogy különösebben magas legyen ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek projekteket alkotni a tényekről, még akkor is, ha azok gyakran saját értékrendjük alapján szűrődnek.

Például a klímaváltozás kérdése egyesek számára egy globális, kollektív problémát jelent, amelyet közös erőfeszítésekkel kell megoldani. A kollektivisták hajlamosak ezt a problémát a társadalom közös felelősségeként érzékelni, míg az individualisták, akik inkább az egyéni felelősséget hangsúlyozzák, hajlamosak figyelmen kívül hagyni a klímaváltozás társadalmi és gazdasági hatásait. Az individualisták nem akarnak elismerni olyan tényeket, amelyek a szabad piac kudarcát mutatják, vagy amelyek az állami beavatkozás szükségességét jelzik. A kollektivisták ezzel szemben hajlamosak az ilyen tények figyelembevételére, mivel számukra a közösség érdekei állnak az első helyen.

A vallás és a világképek hatása szintén fontos szerepet játszik a tények észlelésében. A teisták, akik a vallásos értékeket vallják, hajlamosak úgy látni a szexualitást, mint valami, ami szociálisan alakult ki, és nem egy velünk született jellemző. Az ő világképükben a homoszexualitás nem természetes, és a bibliai vagy isteni törvények szerint a szexualitás nem választható. A humanisták ezzel szemben, akik kevésbé kötődnek vallási tanításokhoz, inkább a szexualitás természetes aspektusait hangsúlyozzák, és hajlamosak elismerni, hogy az emberek sokszor már gyerekként tudják, milyen nemi irányultságot képviselnek.

Ezek az észlelési torzulások a társadalmi és politikai diskurzusok szintjén is megjelennek, és különböző értékrendek és ideológiák hatására alakítják a tényekről alkotott véleményeket. Az értékek tehát nem csupán a társadalmi és politikai diskurzust alakítják, hanem mindennapi döntéseinket és társadalmi viselkedésünket is meghatározzák.

A tények észlelésének és értelmezésének pszichológiája azt mutatja, hogy a tények nem csupán a valóság egyszerű tükörképei. Az emberek hajlamosak olyan információkat keresni, amelyek összhangban vannak belső értékeikkel és világnézetükkel. Ezért fontos megérteni, hogy egyes értékek – mint a kollektivizmus, az individualizmus, a humanizmus vagy a teizmus – hogyan formálják a tényekről alkotott képünket. Ez a megértés segíthet abban, hogy jobban eligazodjunk a társadalmi diskurzusban, és a jövőben képesek legyünk olyan párbeszédeket folytatni, amelyek a tények helyes értelmezésére építenek.

Hogyan befolyásolják a vallási és morális értékek a tényekhez való viszonyulást?

A tényekhez való viszonyulás kérdése rendkívül fontos szerepet játszik abban, hogyan formálódnak az emberek értékrendjei, valamint abban, hogy az egyének hogyan alakítanak ki bizonyos nézeteket társadalmi és politikai kérdésekkel kapcsolatban. Az egyes tények, például a klímaváltozás, a rasszizmus vagy a szexualitás kérdései, nem csupán objektív tények, hanem mélyebb, vallási vagy morális értékekhez kapcsolódóan is értelmezhetők. Ez a kapcsolat még inkább felerősödik, amikor az emberek biztosak abban, hogy egy adott tény igaz vagy hamis, hiszen a bizonyosság ezen a szinten gyakran az egyéni értékrendekhez kötődik.

Például, ha valaki biztos abban, hogy a szexuális orientáció veleszületett vagy tapasztalaton alapul, az befolyásolhatja a szexualitásról alkotott nézeteit, amelyeket mélyebb vallási vagy morális értékek határoznak meg. Ezen túlmenően a szubjektív bizonyosság érzése a társadalmi kérdésekkel kapcsolatban szoros kapcsolatban állhat a különböző értékek, például a kollektivizmus vagy az individualizmus, a humanizmus vagy a teizmus szélsőséges mértékeivel.

A 2013-as adatokat elemző kutatás, amelyet a következő táblázat mutat be, rámutat arra, hogy az egyes tényekkel kapcsolatos bizonyosságérzet erősebben összefügg a morális értékek szélsőségeivel, mint a pártpolitikai identitással (PID) vagy az ideológiával. Például a klímaváltozás és a rasszizmus kérdései esetén az erősebb kollektivizmus vagy individualizmus kapcsolatban áll a tényekkel kapcsolatos nagyobb mértékű bizonyossággal, míg a pártpolitikai identitás szélsőségessége alig vagy egyáltalán nem befolyásolja ezt a kapcsolatot.

A 2017-es adatok, amelyek szélesebb körű ténypercepciókat tartalmaznak, még inkább megerősítik ezt a tendenciát. A kutatás arra a következtetésre jut, hogy a moralitás szélsőségei, mint például a "gondoskodás" és az "egyenlőség" értékei, közvetlen kapcsolatban állnak a tényekről alkotott bizonyosság fokozódásával. Az "egyenlőség" értékrendje különösen fontos szerepet játszik abban, hogy az emberek hogyan ítélik meg a társadalmi kérdéseket, és hogyan reagálnak a különböző tényekre.

A "szentség", "lojalitás" és "tekintély" értékei szintén befolyásolják a tényekről alkotott nézeteket, bár ezek hatása némileg enyhébb, de ugyanakkor nem elhanyagolható. Azonban a pártpolitikai hovatartozás szélsőségei nem mutatnak olyan erős kapcsolatot a tényekről alkotott bizonyossággal, mint a morális értékek. Ez azt sugallja, hogy a politikai ideológia kevésbé formálja a tényekről alkotott véleményeket, mint a személyes vallási vagy morális meggyőződések.

A kutatás alapján úgy tűnik, hogy a tényekhez való biztos hozzáállás gyakran a vallási és morális értékek hatása alatt alakul ki. Az emberek a szentnek tartott értékekkel összefüggésben szentnek tekinthetik azokat a tényeket is, amelyek alátámasztják meggyőződéseiket, míg az ellentmondó tények elutasítása a védekező mechanizmusok fokozódását eredményezheti. Ez a jelenség egyfajta megerősítő körforrást alkot: a megerősített értékek biztosítják a tényekhez való hozzáállás biztoságát, míg a szilárd tények erősítik a vallási és morális nézeteket.

A "szent tények" fogalmát úgy is értelmezhetjük, mint a tényekről alkotott biztos vélemények és az értékrendek közötti szoros kölcsönhatást. Amikor valaki erősen hisz valamiben, mint például a klímaváltozás vagy a rasszizmus tényeiben, akkor ezek a vélemények nem csupán intellektuális meggyőződések, hanem mélyen vallási vagy morális alapú meggyőződések is. Ezáltal a tényekről alkotott vélemények nemcsak a tudományos megértésből erednek, hanem a szentség, a lojalitás és az autoritás értékeivel való összefüggésből is.

A 2017-es adatok alapján látható, hogy a szélsőséges morális értékek és a tényekhez való biztos hozzáállás közötti kapcsolat különböző társadalmi és politikai kérdésekre vonatkozóan is érvényesül. A legnagyobb összefüggéseket a gondoskodás, az egyenlőség és a proporcionalitás értékei mutatják, amelyek különösen erősen befolyásolják az emberek tényekről alkotott véleményeit. Ez a jelenség arra is rávilágít, hogy nemcsak a politikai ideológia, hanem az alapvető vallási és morális értékek határozzák meg, hogyan értékeljük a világot és hogyan alakítunk ki véleményeket a társadalmi kérdésekről.

A kutatás további eredményei arra is felhívják a figyelmet, hogy a tényekről alkotott vélemények nem csupán egyéni megítélésen alapulnak, hanem szoros összefüggésben állnak a közösségi identitással és az egyéni világnézettel. Az emberek tehát nemcsak a tények alapján, hanem azok társadalmi, politikai és morális kontextusában alakítják ki meggyőződéseiket.

Miért nem bízhatunk mindig a tényellenőrzésben? A politikai diskurzus és a faktumok problémái

A tényellenőrzés folyamata a politikai diskurzus egyik központi eszközévé vált az elmúlt évtizedekben. Sokan úgy vélik, hogy a politikai diskurzus megértéséhez elengedhetetlen a tények hitelesítése, és hogy a tényellenőrök képesek megbízható információkat szolgáltatni a közönség számára. Azonban a valóságban a tényellenőrzés nem mindig olyan megbízható és hatékony, mint azt sokan gondolják. Egy Rasmussen-felmérés, amely 2016 szeptemberében készült, ezt a problémát jól szemlélteti: „Bízik-e Ön a médiák tényellenőrzésében a politikai szereplők kijelentéseivel kapcsolatban, vagy inkább úgy gondolja, hogy a hírszolgáltatók torzítják a tényeket, hogy segíthessék az általuk támogatott jelölteket?” A válaszadók mindössze 29%-a bízott meg a tényellenőrzésben. Ez az adat azt mutatja, hogy a közönség nem mindig tekinti hitelesnek az ilyen típusú ellenőrzéseket, különösen akkor, ha azok politikai vagy ideológiai szempontból nem egyeznek meg a saját nézeteikkel.

Ennek ellenére a tényellenőrök, különösen azok, akik a politikai tudományok és a kommunikációs területeken dolgoznak, hajlamosak hinni abban, hogy a tényellenőrzés hatása végül pozitív lesz. Kathleen Hall Jamieson, az Annenberg Iskolából, a Pennsylvániai Egyetemről, aki a FactCheck.org társalapítója, úgy érvel, hogy a tudás-hitelesítő intézmények hitelességének eróziója csökkenti ezen intézmények képességét arra, hogy közvetítsenek és bíráskodjanak a politikai diskurzusban. Jamieson úgy véli, hogy a politikai aktorok gyakran aláássák a tényellenőrző intézmények pártatlanságát, miközben saját ideológiai és politikai érdekeiket érvényesítik. Ezt a jelenséget a politikai diskurzus „taktikai manipulációjaként” is lehet értelmezni.

A tényellenőrzés iránti elkötelezettség és támogatás a szakmai közegben széleskörű. A szakértők, mint Michelle Amazeen és Lucas Graves, akik a témával foglalkoznak, szintén támogatják a tényellenőrzés pozitív hatásait. Graves 2016-os könyve, Deciding What’s True, teljes mértékben kiáll a tényellenőrzés mellett. A sajtó is számos alkalommal hangsúlyozza a tényellenőrzés fontosságát, mint a politikai diskurzust tisztító eszközt. Michael Shermer, a tudományos író, 2018-ban a Scientific American hasábjain így ír: „Míg a publicisták az igazság végét hirdették és a politikusok szabadon kezelték az igazságot, a versenyképes eszmecserében megjelent egy új eszköz: az internetes valós idejű tényellenőrzés.” Egyes empirikus kutatások azt mutatják, hogy a tényellenőrzés valóban képes befolyásolni a politikai diskurzust: a kampányok során segíthet csökkenteni a hamis reklámok hatását, és arra ösztönözheti a politikusokat, hogy tartózkodjanak a megalapozatlan állításoktól.

Mindazonáltal a kutatások azt is rámutatnak, hogy a tényellenőrzés hatása nem minden esetben éri el a kívánt eredményt. A kutatások többsége arra utal, hogy az emberek hajlamosak elutasítani a tényellenőrzést, ha az ellentétes a saját világnézetükkel vagy ideológiai álláspontjukkal. Az egyes állítások hitelessége gyakran nem csupán objektív kérdés, hanem szubjektív és politikai diskurzustól függő elem. Még ha a tényellenőrzés formálisan korrekt, az emberek továbbra is hajlamosak ragaszkodni a már meglévő, akár téves információkhoz. Ennek következményeként a tényellenőrzési próbálkozások akár „visszaható hatást” is válthatnak ki, vagyis még inkább megerősíthetik a már meglévő tévhiteket.

Joseph Uscinski, a tényellenőrzés egyik legélesebb kritikusai közé tartozik. Szerinte a tényellenőrzés gyakran nem tisztázza megfelelően, hogy mely kijelentéseket érdemes ellenőrizni, és mikor kell egyáltalán egy politikai állítást "hamisnak" tekinteni. A tényellenőrzés, ha nem veszi figyelembe a politikai diskurzus komplexitását, könnyen leegyszerűsödhet, és nem képes igazán értékelni a politikai viták mélységét. A politikai diskurzust nemcsak tények, hanem gyakran értelmezések, szubjektív vélemények és ideológiai nézetek határozzák meg, amelyek a tényellenőrzési módszerek számára kihívást jelenthetnek.

A tényellenőrzés tehát nem csupán egy eszköz a politikai diskurzus tisztázására, hanem egy komplex, ideológiai és politikai tényezőktől is függő jelenség. Ebből a szempontból fontos, hogy a közönség tudatosan kezelje a tényellenőrzési eredményeket, és mindig figyelembe vegye, hogy az ellenőrzés nem minden esetben képes teljes mértékben megbízható képet adni a valóságról. Az információ fogyasztásában fontos a kritikai gondolkodás és a több forrásból való tájékozódás, hogy a politikai diskurzust ne csak egyszerűsített tények, hanem a komplex társadalmi és politikai összefüggések is jellemezzék.

Mi formálta Marcus Aureliust? A család, amely életét meghatározta
Hogyan végezzük el a traumás röntgenfelvételeket megfelelő beállítással?
Hogyan kezeljük a tudományos csalásokat, amikor saját munkánkban találunk hibát?