A lumbális gerinc laterális vetítése az egyik legfontosabb képalkotó technika, amelyet a gerinc anatómiai vizsgálata során alkalmaznak. A helyes pozicionálás és a megfelelő sugárirány, valamint a helytelen testhelyzetek korrigálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az orvosi képalkotás során pontos és megbízható eredményeket kapjunk. A lumbális és szakrális régiók vetítéseinek sikeres megértéséhez alaposan figyelembe kell venni az anatómiai struktúrákat, az intervertebrális rések nyitottságát, és a helytelen elhelyezkedések által okozott eltorzulásokat.

A lumbális gerinc laterális vetítése különböző testhelyzeteket igényel, hogy megfigyelhessük a gerinc mozgását és elrendeződését. A megfelelő pozicionálás kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a röntgensugár pontosan megjelenítse a kívánt anatómiai struktúrákat. Ha a beteg a megfelelő pozícióban van, és a sugár derékszögben halad a gerinc mentén, az L5-S1 intervertebrális résének nyitottsága és a szakrális szakasz megjelenése egyértelművé válik. Azonban ha a beteg helytelenül van elhelyezve, az intervertebrális rések nem lesznek megfelelően láthatók, és a femorális fejek elhelyezkedése sem fog megfelelni a kívánt normáknak.

Az egyik leggyakoribb hibás elhelyezkedés a gerinc „süllyedése”, amely az röntgenfelvétel során szalagot vagy radiolucens szivacsot használva korrigálható. A szivacsot a beteg oldalsó testfelülete és az röntgenasztal közé helyezve elérhetjük, hogy a gerinc a kívánt irányban legyen igazítva, párhuzamosan az iránytűvel (IR). Ezen kívül a középpontba eső sugár, amely a keresztirányú sugárzást figyelembe véve a megfelelő szögben van beállítva, segíthet abban, hogy a vizualizált felvételek jobban megfeleljenek az anatómiai normáknak.

A szakrális szakasz vizsgálata során az AP tengely mentén történő vetítés, amelyet jellemzően caudális CR szöggel végzünk, a lumbális lordózis és a szakrális kyphosis egyensúlyának figyelembevételével biztosítja a legjobb képminőséget. Ha nem megfelelően történik a sugárirány beállítása, a sacrum torzulni fog, és a szakrális szegmensek elcsúsznak, így a sacrum nem jelenik meg helyesen. A túl nagy vagy túl kicsi szögű sugárbeállítás a sacrum előretolódását, illetve eltúlzott nyújtódását eredményezheti.

A rotációk felismerése szintén alapvető fontosságú, különösen akkor, amikor az ágyéki és a szakrális vetítéseken a femorális fejek vagy a iliacális csontok szimmetriáját vizsgáljuk. A rotációt az intervertebrális foramenek nyitottsága vagy a nagyobb sciatic notch-ok elhelyezkedése alapján is felismerhetjük. Ha a rotációt nem észleljük, a femorális fejek és a csípőcsontok elhelyezkedése eltérő lesz, és nem lesznek egybevetve.

A megfelelő CR szöget különösen fontos az L5-S1 és a sacrum megfelelő ábrázolásához. A helytelenül beállított CR nemcsak a vetítési eredményeket torzíthatja, hanem súlyos diagnosztikai problémákhoz is vezethet. A CR irányítása és az elrendezés pontossága alapvető annak érdekében, hogy a különböző testtartásokban végzett vizsgálatok megfeleljenek a szükséges követelményeknek.

Fontos megérteni, hogy minden egyes testhelyzet és technika specifikus a vizsgált szakasz számára. A különböző lumbális vetítéseknél az anatómiai struktúrák figyelembevétele elengedhetetlen, hogy pontosan értékelhessük a gerinc és a sacrum helyzetét. Ha az alapvető technikai és anatómiai szempontokat nem tartjuk szem előtt, az orvosi képalkotás nem fogja a kívánt pontossággal megjeleníteni az adott szakaszokat.

Hogyan lehet meghatározni a mellkas forgatását és elhelyezkedését a röntgenfelvételeken?

A laterális mellkasi röntgenfelvétel akkor tekinthető megfelelőnek, ha a jobb és bal hátsó bordák közötti távolság körülbelül 0,5 inch (1 cm), és a jobb hátsó bordák a bal mögé vetítődnek (lásd 3.40 ábra). Ha a hátsó bordák pontosan egymásra vannak helyezve, a távolság a mellkasi elülső bordák között mutatkozik, de ezt nehezebb megkülönböztetni. A mellkas elforgatásának felismerésére leginkább a hátsó és elülső bordák átfedésének mértékét lehet vizsgálni. Amennyiben több mint 0,5 inch (1,25 cm) távolság van a jobb és bal hátsó bordák között, biztosak lehetünk benne, hogy a mellkas elforgatásra került. A forgatott mellkasi felvétel elmoshatja a tüdőmező egyes részeit, és torzíthatja a szív és a hilum árnyékát. Ha egy elforgatott mellkasi felvétel készült, meg kell határozni, hogyan kell újra elhelyezni a beteget, azaz hogyan kell elvégezni a szükséges elforgatást a tüdő mezőinek pontos azonosítása alapján.

A bal tüdő előre helyezett pozíciója esetén a bal mellkas hátra forgatásával érhetjük el a kívánt elhelyezkedést. Hasonlóan, ha a jobb tüdő volt előrébb, akkor a jobb mellkas hátra forgatása szükséges. Mivel mindkét tüdő egyszerre mozog, az elforgatás mértéke csak az egyik oldal túlzott távolságának felét jelenti, miután levontuk a 0,5 inch (1,25 cm) nagyságú torzítást, amely a tüdő nagyobb projekciójából származik.

A tüdők megkülönböztetésére több módszer létezik. Az egyik az emésztőrendszeri levegőbuborék azonosítása. A nyitott állapotban lévő beteg gyomrában a gáz felfelé áramlik és a fundusban, közvetlenül a bal diafragma alatt helyezkedik el (lásd 3.43 ábra). Ha ez a gázbuborék látható, biztosak lehetünk benne, hogy a bal hemidiaphragma közvetlenül fölötte helyezkedik el. A második módszer a tüdőszövet vizsgálata, amely a szegycsont előtt helyezkedik el. Ez a tüdőszövet akkor látható, ha a jobb tüdő előre rotálódott, míg bal tüdő előre rotálása esetén nem lesz látható (lásd 3.43 és 3.44 ábrák). Ennek az az oka, hogy a jobb tüdő nagyobb OID-en van, így az kevesebb elforgatással is látható lesz a szegycsont előtt, míg a bal tüdőnél jelentős elforgatásra lenne szükség ahhoz, hogy azt a szegycsont előtt lássuk. A harmadik módszer a szív árnyéka, mivel a szív árnyéka a bal mellüregben helyezkedik el, és anteroinferior irányban terjed a bal hemidiaphragmáig. A szív árnyéka, ha a bal tüdő előre rotálódott, a szegycsonton túlnyúlik és beleolvad az elülső tüdőszövetbe (lásd 3.44 ábra). Ha a jobb tüdő előre rotálódott, az ellentétes forgatás látható, ahol a szív árnyéka nem nyúlik el a tüdő szegycsontra vetett részénél (lásd 3.43 ábra).

A scoliosis és a forgatás megkülönböztetése is fontos szempont. A scoliosisos betegek röntgenfelvételén a gerinc oldalirányú eltérése miatt a tüdőmező úgy tűnhet, mintha elforgatott lenne. A scoliosisos betegnél az elülső bordák gyakran egymásra vetítődnek, azonban a hátsó bordák eltérő távolságokat mutathatnak, az eltérés mértéke a scoliosis súlyosságától függ. Ha scoliosis gyanúja merül fel, érdemes egy PA mellkasi felvételt készíteni a diagnózis megerősítése érdekében. Habár a hátsó bordák közötti távolság 0,5 inch (1,25 cm) felett nem kívánatos egy scoliosis nélküli beteg esetében, ez elfogadható egy scoliosisos beteg számára.

A megfelelő elhelyezés érdekében a test középvonalát párhuzamosan kell igazítani a felvételi receptorral. Amikor olyan beteget vizsgálunk, akinek széles a váll és keskeny a csípője, szükség lehet arra, hogy a csípőt távolabb helyezzük a receptor felé, hogy megőrizzük a középvonal párhuzamosságát. A jobb tüdő és a diafragma általában egy kicsit magasabban helyezkedik el, mint a bal, mivel a máj a jobb diafragma alatt található, és ez megakadályozza a jobb hemidiaphragma lejjebb süllyedését. Ennek következtében a jobb hemidiaphragma gyakran magasabban van, mint a bal, ami torzíthatja a felvételt, ha a beteg elhelyezése nem megfelelő.

A jobb és bal oldali mellkasok közötti különbségek közé tartozik a szív árnyékának nagysága és a hemidiaphragmák átfedése. A jobb oldali mellkasi felvétel előnye, hogy a jobb tüdő nagyobb részletességgel ábrázolódik, mivel közelebb kerül a receptorhoz. Azonban figyelembe kell venni a megfelelő karhelyezést is, mivel a karok elhelyezése meghatározza, hogy az elülső tüdőcsúcsok ne legyenek eltakarva, így biztosítva a megfelelő anatómiai megjelenítést.

Hogyan befolyásolja a combcsont dőlése a térd röntgenfelvételét és a megfelelő pozicionálást?

A térd röntgenfelvételei során a pontos diagnózis érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a combcsont és az IR (intermódiális receptor) közötti szögekre, valamint a láb helyzetére. A megfelelő elrendezés és a combcsont dőlése kulcsfontosságú tényező ahhoz, hogy a képen a szükséges anatómiai struktúrák tisztán és pontosan láthatóak legyenek. Az alábbiakban részletezve vannak azok a gyakori hibák és ajánlások, amelyek segíthetnek a helyes térd röntgenfelvétel elkészítésében.

Amikor a térd hajlított állapotban van a hátsó (PA) projektálásban, a combcsont elhelyezkedése az IR előtt változik a hajlítás mértékének megfelelően. Ha a térd flexiója nem megfelelő, a combcsont és az IR közötti szög növekszik, ami az intercondylaris fossa (a térdízület hátsó része) jobb vizualizációját eredményezi. A patella helyzete is változik ebben az esetben, és az intercondylaris fossához való viszonyulása megmutathatja, hogy a combcsont dőlése megfelelő-e.

A Holmblad-módszer alkalmazásakor figyelni kell a combcsont és az IR közötti szögre, mivel a túl nagy dőlésszög a patella helyzetét is megváltoztatja, és a patella a fossában elhelyezkedhet. Ha a patella csúcsa az intercondylaris fossában helyezkedik el, akkor a combcsont dőlése túl nagy volt, és a térd túlzott hajlítását eredményezte. Ezzel szemben, ha a patella proximálisan helyezkedik el a fossától, akkor a combcsont és az IR közötti szög nem volt megfelelő, és a térd nem volt eléggé hajlítva.

A helyes pozicionálás elengedhetetlen a röntgenfelvételek precizitása szempontjából, különösen akkor, amikor a térdízület degeneratív változásainak felismerése a cél. Ha a térd túlzottan vagy nem eléggé van hajlítva, az befolyásolja a képen látható térdízületi rést, amit a fibula fejének és a tibia plateau távolságának mérésével lehet ellenőrizni. A fibula és a tibia közötti távolságnak körülbelül 0,6 cm-nek kell lennie, és ha ez eltér ettől, akkor a térd pozicionálása hibás lehet.

A helytelen alsó lábkiemelés szintén problémákat okozhat a felvétel pontosságában. Ha a tibia plateau nem kerül tökéletesen párhuzamba az IR-rel, akkor a térdízület vizualizációja zárt vagy szűkített lesz, ami hibás diagnózist eredményezhet. Ebben az esetben a fibula fejének és a tibia plateau közötti távolság mérésével lehet pontosítani a szükséges beállítást.

Továbbá, ha a láb túlzottan el van távolítva az IR-től, akkor a szükséges 15 fokos hajlítást nem lehet elérni, ami szintén zárt térdízületet eredményezhet. A túlzott vagy elégtelen alsó láb dőlés mind a térdízületi rést, mind a patella helyzetét befolyásolja, így mindkét tényező gondos figyelembevétele szükséges a helyes diagnózis érdekében.

Ezek a technikai részletek segítenek abban, hogy a térd röntgenfelvételei pontosabbak legyenek, és a térdízület szerkezeti állapota megfelelően ábrázolódjon. A pontos pozicionálás nemcsak a diagnózist segíti elő, hanem minimalizálja a hibák esélyét, amelyek befolyásolhatják a kezelési döntéseket.

Az optimális felvétel eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő készségek és tapasztalatok megszerzése, valamint az anatómiai struktúrák és azok interakcióinak pontos ismerete. Ezen felül figyelembe kell venni a különböző helyzeteket, amikor a beteg nem képes megfelelően hajlítani a térdét, vagy ha különböző anatómiai eltérések vannak, amelyek befolyásolhatják a pozicionálást. Továbbá, a térdízület degeneratív elváltozásainak felismerésekor a pontos diagnózis érdekében a felvétel minősége mellett a beteg történetének figyelembevételével is szükséges dolgozni.

Miért fontos a helyes térdpozíció a tangenciális patella ábrázolásában?

A tangenciális patella projekció, legyen szó inferosuperior vagy Settegast módszerről, különösen a térd és a femur helyes pozicionálásával kapcsolatos figyelmet igényel. A pontos térdhajlítás és a középvonalú sugár irányítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a femorális kondilák helyzete jól látható legyen, és a patellofemorális ízületi tér ne legyen zárt. Ez az ízületi tér a patella és a femur közötti rés, amely az egész vizsgálat sikerességét meghatározza.

A Settegast módszernél, ahol a térd 90 fokban van hajlítva, a femorális kondilák ugyanakkora magasságban jelennek meg, ha a térd helyes hajlításával és az irányított középvonalú sugárral történik a képkészítés. Ha azonban a femorális kondilák közötti magasságkülönbség nem megfelelő, az a térd helytelen hajlításának jele, és a középvonalú sugár irányítását kell módosítani. Az inferosuperior ábrázolásnál, amikor a térd 45 fokos hajlítást mutat, hasonlóan fontos, hogy az elülső tibia ne legyen távolabb, mint 0,125 hüvelyk (0,3 cm) az intercondyláris sulcustól. Ellenkező esetben a középvonalú sugár irányát kell kiigazítani, hogy a patellofemorális ízület nyitott állapotba kerüljön.

A tangenciális patella ábrázolások esetén a középvonalú sugár irányítása a kulcsfontosságú elem. Ha a térdhajlítás túl nagy, vagy ha a középvonalú sugár túlságosan kismértékben vagy túlzottan van szögbe állítva, a patellofemorális ízület zárva maradhat, és az eredmény nem lesz megfelelő. Az ízületi tér megnyitásához szükséges módosítások megtalálása a tibia elülső részének és az intercondyláris sulcus közötti távolság mérésén alapul.

Fontos figyelmet fordítani a láb, a térd és a csípő helyes elhelyezésére is. Ha a láb laterálisan van elhelyezve a csípőhöz képest, a proximális alsó lábszár nem fedi le a femur distalis részét, hanem eltolódik tőle. Ez a helytelen elhelyezés a patella laterális elforgatását és a középvonalú sugár eltérését okozza, amely rontja a képet. Emellett, ha az IR nem perpendikuláris a középvonalú sugárhoz, akkor nyújtási torzulás keletkezhet, amely tovább rontja a vizsgálat minőségét.

A megfelelő elhelyezkedés biztosítása érdekében fontos, hogy az IR megfelelően párhuzamos legyen a középvonalú sugárral, mivel ha nem, az eltorzulhat és megnövelheti a távolságot, ezáltal torzított képeket eredményezhet. A láb és a térd pozicionálása döntő tényező a pontos ábrázolásban. Ha a láb és a csípő nem egy vonalban helyezkedik el, az a patella laterális elfordulásához és a femorális kondilák helytelen ábrázolásához vezethet.

Azonban nemcsak az elhelyezés, hanem a megfelelő térdhelyzet és a sugár irányítása is elengedhetetlen a pontos diagnózishoz. Ha a patellofemorális ízület zárt állapotban jelenik meg a képen, érdemes ellenőrizni, hogy a középvonalú sugár megfelelő irányú volt-e. Ha az anterior tibia távolabb van, mint 0,125 hüvelyk, akkor a középvonalú sugár szögét növelni kell, hogy párhuzamos legyen az ízületi térrel.

A képek pontos értékelése és a helyes módosítások elvégzése nélkül nem lehet megbízható diagnózist felállítani. A különböző pozíciók és azok hatásai a képi megjelenésre alapvetően befolyásolják a patella helyes ábrázolását és a térdproblémák felismerését. Az is lényeges, hogy az adott beteg állapota és mozgási lehetőségei figyelembevételével végezzük el a szükséges módosításokat, hogy a diagnózis biztos alapokon nyugodjon.

Miért váltak ikonikussá George Harmon Coxe történetei és karakterei?
Milyen ételek segítenek a hosszú élet titkában?
Hogyan értékelhetjük a deréki gerinc röntgenképeit: A pontos helyzet és a hibák felismerése