A klímaváltozás hatásai különösen erőteljesen érzékelhetők Dél-Afrika és Zambia vízgazdálkodásában és energiatermelésében. Mindkét ország más-más mértékben tapasztalja meg a természeti erőforrások csökkenését, és ennek következményeként különböző válaszlépéseket kényszerülnek tenni a víz- és energiatartalékaik megőrzése érdekében. A vízkészletek kezelése a fenntartható fejlődés kulcseleme, amely különösen fontos a régióban, ahol a szárazságok és az esőzési minták ingadozása már most is komoly gazdasági és társadalmi hatásokkal jár.

Dél-Afrika vízgazdálkodása évről évre egyre inkább a klímaváltozás hatásainak kezelésére összpontosít. Az ország éves csapadékmennyisége 700 mm és 1400 mm között mozog, és több nagy folyóval, valamint termékeny vízhozamú rétegekkel rendelkezik. Azonban az egyes területek közötti vízmegosztás és a vízkészletek egyenetlen eloszlása lehetőséget biztosítanak arra, hogy tanulmányozzuk, hogyan reagálhatnak a régiók a klímaváltozás okozta vízhiányra. A dél-afrikai városokban a szárazságok különösen súlyosan érintik a vízbiztonságot. A gyakori aszályok, amelyek a folyók áramlásának megszűnését és a víztározók vízszintjének csökkenését eredményezik, drámai hatással vannak a közművek működésére és az ivóvíz elérhetőségére. A gazdaságra is kihat, mivel a mezőgazdaság csökkenő terméshozama és a csökkent vásárlóerő különösen a legsebezhetőbb közösségeket sújtja.

A 2018-as és 2019-es aszályok különösen súlyosak voltak, és Cape Town, Dél-Afrika második legnagyobb városa, közel került ahhoz, hogy „nulla napra” jusson, amikor már nem folyt volna víz a csapokból. Ekkor a kormány nem csupán helyi szinten reagált, hanem nemzeti katasztrófává nyilvánította a helyzetet, és azonnali intézkedéseket hozott a válság enyhítésére. A város hosszú távú vízgazdálkodási stratégiát dolgozott ki, amely nemcsak a vészhelyzeti reagálásra épített, hanem a fenntartható vízfelhasználásra és a jövőbeli aszályok kezelésére is.

Dél-Afrika kormányának célkitűzései között szerepel, hogy a vízgazdálkodást a klímaváltozással kapcsolatos alkalmazkodás alapjaira helyezzék. Ennek része az is, hogy a vízgazdálkodási ágazatok számára fejlesszenek olyan kapacitásépítő programokat, amelyek az új adattudományi eszközök alkalmazásával segítik a vízkészletek fenntartható kezelését. Emellett a transznacionális folyórendszerek kezelésére irányuló nemzetközi politikák is kiemelt szerepet kapnak, figyelembe véve a vízvédelmi gyakorlatok fejlesztését és a vízfogyasztás csökkentését célzó intézkedéseket.

Zambiában a helyzet hasonló, azonban az energiaágazatot különösen sújtja az aszályok hatása, mivel az ország energiaellátása erőteljesen a vízenergia termelésére épít. Az 2018-2019-es aszályok következtében csökkent az áramtermelés, és a technológiai diverzifikáció hiánya tovább rontja a rezilienciát. Az ország vízenergia-bázisa rendkívül érzékeny a csapadékhiányra, ami miatt az energiabiztonság folyamatosan veszélybe kerül. Az energetikai infrastruktúra elavult technológiájának és a megújuló energiaforrások fejlesztésének hiánya különösen aggasztó problémát jelent, ami még inkább rávilágít arra, hogy a jövőbeni energiaigényeket fenntartható módon kell kezelni.

Az egyik legfontosabb tanulság mind Dél-Afrika, mind Zambia számára, hogy a klímaváltozás hatásai nem csupán az egyes szektorok, hanem az egész társadalom számára komoly kockázatokat jelentenek. A víz- és energiaellátás fenntarthatósága szoros összefüggésben áll a gazdasági és társadalmi stabilitással. Ahhoz, hogy ezek a régiók ellenállóbbá váljanak a jövőbeni klímaváltozással szemben, elengedhetetlen, hogy a vízgazdálkodás, az energiaellátás és a társadalmi struktúrák közötti összhangot megőrizzék, miközben folyamatosan fejlődnek a technológiai és politikai megoldások is.

A klímaváltozás okozta víz- és energiaválság kezelése nem csupán a kormányzati szintű intézkedésekről szól, hanem a helyi közösségek és a magánszektor aktív részvételét is megköveteli. Az innovatív vízfelhasználási és energiatakarékossági technológiák, mint a talajvíz újrahasznosítása vagy a vízdesztilláció, alapvető szerepet játszanak a fenntartható vízgazdálkodásban. A társadalmi és gazdasági szempontból érzékeny területeken különös figyelmet kell fordítani a közösségi alapú vízgazdálkodás és a helyi megoldások előmozdítására, amelyek hozzájárulhatnak a jövőbeni víz- és energiaválságok megelőzéséhez.

Hogyan befolyásolja az éghajlatváltozás a mezőgazdasági szektort és a gazdálkodói elvándorlást Ausztráliában?

Az éghajlatváltozás hatása az agrárgazdaságra és a gazdálkodók elvándorlására világszerte egyre fontosabbá válik. Ausztrália, mint az egyik legnagyobb mezőgazdasági termelésű ország, különösen érzékeny a globális klímaváltozás hatásaira. Hull (2016) becslése szerint, ha a gazdálkodók nem alkalmazkodnak a melegedő és szárazodó éghajlathoz, akkor a gazdaságok működési profitja 10-30%-kal csökkenhet 2040-re. Ezt a becslést Gunn et al. (2019) az Egyesült Államokban is megerősítette, ahol a hőstressz hatásai a tejiparra évi 900 millió és 1,5 milliárd dollár között mozognak.

A globális és regionális adatok azt mutatják, hogy Ausztráliában a hőhullámok gyakorisága és időtartama jelentősen megnövekedett 1971 és 2008 között. Azonban nem csupán a hőhullámok száma, hanem azok intenzitása is fokozódott, mivel az ilyen időszakok alatt a legforróbb napok még forróbbá váltak. Az IPCC (2012) adatai szerint az elmúlt évtizedben a legforróbb napok háromszor gyakoribbak voltak, mint a leghidegebb napok. A jövőbeli előrejelzések szerint a forró napok száma tovább nő Ausztráliában, és ezek a trendek globálisan is megfigyelhetők. A 2019-2020-as Black Summer tűzvész Ausztráliában jól példázza, hogyan kombinálódik az éghajlati változékonyság és a hosszú távú éghajlati trendek. A katasztrófa során a szokatlanul száraz évi esőzések és az extrém hőmérsékleti viszonyok a legszárazabb és leggyúlékonysabb évszakot eredményezték. Ennek következményeként szinte 19 millió hektár földterület égett le, és az érintett mezőgazdasági területek helyreállítása évekig tarthat.

Az agrárgazdaságban tapasztalható gazdálkodói elvándorlás, más néven a farmok elhagyása, egy fontos politikai és társadalmi kérdés, amelyet számos gazdasági kutatás is vizsgált. Az elvándorlás okait különböző módon mérhetjük: az egyik lehetőség a gazdálkodók szándéka a farm elhagyására, míg a másik a tényleges farmelhagyás. A gazdálkodók elvándorlási szándékát gyakran felmérésekkel vizsgálják (Wheeler és Zuo, 2017), míg a tényleges elvándorlást a népszámlálási adatok elemzésével vagy regionális adatpanelekkel modellezhetik (Kimhi és Bollman, 1999). Az elvándorlás mértéke és a szándékok vizsgálata számos közös hatást mutatnak, de ezek a keresztmetszeti vizsgálatok nem adnak hosszú távú válaszokat arra, hogy mi hajtja az elvándorlást a gazdálkodók között. Fontos, hogy ne csak az elvándorlási szándékot és a tényleges elvándorlást vegyük figyelembe, hanem más jeleket is, mint például a földterület csökkentése, tőkebefektetés visszaesése, az eladósodás növekedése vagy a csökkenő bevételek és termelési mutatók. Ezek a proxy-mutatók segíthetnek megérteni a gazdálkodók gazdasági döntéseit, különösen akkor, ha a tényleges farmelhagyásról szóló adatok nem állnak rendelkezésre.

A mezőgazdasági szektorban a farmok elhagyásának mértéke és az éghajlati tényezők közötti kapcsolatot a Wheeler et al. (2020) által végzett kutatás is vizsgálta, amely szerint a farmok elhagyásának kockázata nőtt a magas napi maximális hőmérsékletek és az aszályok miatt, amelyek a csökkent csapadékmennyiséggel összefüggésben erősödtek. Az ő kutatásuk 1991 és 2011 között vizsgálta az éghajlatváltozás hatását a mezőgazdasági ágazatok számának csökkenésére, és számos különböző hatást figyelt meg a kertészet, a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és a tejipar területén. Az elvándorlás fokozódása szoros kapcsolatban állt az éghajlati tényezők – mint a hőmérséklet és a csapadék – változásával, amelyek növekedtek a szárazabb és melegebb időszakok hatására.

Az empirikus elemzés során az adatokat két fő forrásból származtatták: az ausztrál népszámlálásból és az agrárnépszámlálásból, amelyeket az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) biztosított. Az adatokat statisztikai helyi egység (SLA) szinten dolgozták fel, és a gazdálkodók számát, valamint azok nettó változását vizsgálták az egyes mezőgazdasági ágazatokban. A kutatás során figyelembe vették az átlagos napi maximális hőmérsékletet és az éves csapadékmennyiséget, és külön-külön vizsgálták ezek hatását a gazdálkodók számának változására. Az elemzés során figyelembe kellett venni a különböző iparágak és mezőgazdasági formák közötti eltérő hatásokat, például az öntözött és az esővízre alapozott gazdálkodás közötti különbségeket.

A kutatás célja, hogy részletesebben feltárja, hogyan befolyásolják a klímaváltozás különböző aspektusai a gazdálkodók döntéseit és a mezőgazdasági iparágak elvándorlását. A hosszú távú éghajlati trendek és az extrém időjárási események hatásai az agrárgazdaság számára figyelmeztető jelek, amelyek az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozzák, hogy a gazdálkodók képesek legyenek megvédeni és fenntartani a termelést a változó körülmények között.

Hogyan érhetjük el a közösségi ellenálló képesség növelését és a társadalmi változások hatékony kezelését a kultúrával összefonódó megközelítésekkel?

A klímaváltozás, az árvizek, az aszályok, a földrengések és más természeti katasztrófák egyre inkább gyorsítják azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek a jövedelmet, lakhatást, oktatást és egészséget érintik. Mindezek a problémák számos nyilvános, magán, nonprofit és akadémiai kezdeményezéshez vezettek, amelyek célja a közösségek támogatása és a problémák megoldása. A régió, amely gyakran önmagát tekinti vezetőnek és példamutatónak, még 2019-ben is, miközben klímaváltozási és hajléktalansággal kapcsolatos vészhelyzetet hirdetett ki, nem tudott tartós hatást elérni, pedig minden szándék és a bőkezű, ámde koordinálatlan finanszírozási erőfeszítések ellenére a jelenlegi válságos állapot továbbra is fennáll. Az alulreprezentált közösségek, amelyek folyamatosan ki vannak téve a természeti és társadalmi katasztrófák sorozatának, a legkevésbé képesek arra, hogy hosszú távú, stratégiai terveket dolgozzanak ki, amelyek végül képesek lennének kitörni ebből a körforgásból. Mivel a túlélésre összpontosítanak, a legtöbb olyan programot, amely e közösségek támogatására irányul, jólértesült egyének és szervezetek dolgozzák ki és hajtják végre, akik azonban nem rendelkeznek autentikus megértéssel ezeknek a közösségeknek a tapasztalatairól. A jótékonykodás keretei dominálnak, nem pedig a valódi felhatalmazás és a közösség saját hangja, amely csak úgy valósulhat meg, ha azok, akik hatalommal rendelkeznek, hajlandóak átadni egy részt belőle.

Az alulreprezentált közösségek tagjait gyakran "velük" szemben szólítják meg, nem pedig "velük" közvetlenül. Ritkán vesznek részt hiteles és aktív részvételben, még akkor is, amikor az ő érdekeik képviseletére történnek szervezési erőfeszítések. Ezek a jótékonykodó szándékú egyének és szervezetek gyakran szerveznek érdekelt felek találkozóit, amelyeknek látszólagos célja a közösségek reprezentálása, ám valójában csak kis csoportok véleményét hallgatják meg, miközben a közösségi tapasztalataikat nem veszik figyelembe. A jelenlegi érdekelt fél bevonási gyakorlatok gyakran véletlenül antagonizálják a közösségeket, amelyeket meg kívánnak szólítani. Az ilyen típusú találkozók sokszor csupán a szociális egyenlőség álcáját viselik, miközben csak tokenizmussal és mesterséges részvétellel próbálják biztosítani a közösségi érdekképviseletet. Ez a Noé bárkájához hasonló megközelítés figyelmen kívül hagyja az érdekelt felek közötti történelmi és hatalmi különbségeket, ami hiteltelenné teszi a részvételt, miközben megerősíti az alulreprezentált közösségekről kialakított téves elképzeléseket.

A valódi regionális klímaváltozási ellenálló képesség kialakítása alapvető változtatásokat kíván a „szokásos működésmódon”. Ahogyan a COVID-járvány is világosan megmutatta, a válságok képesek drámai és gyors társadalmi változásokat előidézni. Ha proaktívan foglalkozunk ezzel a változással, enyhíthetjük a gyakran elkerülhetetlen rövid távú sokkhatásokat, amelyek rendszerint azokat sújtják, akik a legkevésbé képesek kezelni ezeket. Az alulreprezentált közösségek támogatása és megerősítése érdekében fontos, hogy a kultúrával összefonódó megközelítésekre alapozott hiteles részvételi formákat alakítsunk ki. Azok a közösségi vezetők, akik képesek a kulturális értékekre és hagyományokra építeni, segíthetnek a közösség tagjainak abban, hogy valódi hatalomra és hangra tegyenek szert, amely lehetővé teszi számukra a változások irányítását.

A közösségi és egyéni szintű felhatalmazás fontos eleme, hogy felismerjük a közösségben már meglévő erőforrásokat és vezetői képességeket. Az alulreprezentált közösségekben a gondolkodó vezetők képesek segíteni a közösség tagjait abban, hogy maguk is hősökké váljanak, és így előmozdítsák az olyan környezetvédelmi magatartásokat, amelyek a közösség szintjén hatékonyan reagálnak a környezeti változásokra. A kulturális közösségek bevonása nem csupán adminisztratív területi egységek szerint történik, hanem azoknak a közös tapasztalatoknak az alapjain, amelyek az egyes csoportok tagjait összekötik. A közösségi és környezeti ellenálló képesség növelése érdekében a közösségek vezetőinek képzése és megerősítése kulcsfontosságú, mivel ők képesek valódi hidakat építeni a politika és a közösségi szintű cselekvés között.

Az emberi kultúra és a természethez való viszonyunk szoros összefüggésben áll, mivel a világot, amelyben élünk, a kultúránk és a természethez való viszonyunk alakítja. A történetek és metaforák, amelyekkel kifejezzük tapasztalatainkat és értelmezzük a környezetünket, központi szerepet játszanak a kulturális normák formálásában. A közösségek számára a klímaváltozás nem csupán egy globális, tudományos probléma, hanem egy olyan kihívás, amely közvetlen hatással van mindennapi életükre. Ha a közösségek tagjai képesek saját kultúrájukon keresztül értelmezni a környezeti változásokat, akkor erősebbé válhatnak a közös cselekvésben, és hatékonyabban vehetik fel a harcot a környezeti és társadalmi kihívásokkal.

A legfontosabb lépés a közösségek felhatalmazásában az autentikus részvétel biztosítása, amely a közösség tagjainak tényleges tapasztalataira és vezetői képességeire épít. Ha sikerül elérni, hogy az alulreprezentált közösségek saját történeteiket és tapasztalataikat hozzák a társadalmi párbeszédbe, akkor nemcsak a klímaváltozás kezelésében érhetünk el tartós változásokat, hanem a társadalmi igazságosság és a közösségi ellenálló képesség szempontjából is jelentős előrelépést érhetünk el.

Hogyan jelenik meg az állampolgári igazságosság és az etnikai csoportok a bevándorlásról szóló médiában?
Hogyan alakítsuk át az adatokat statikus sorozatokká és miért fontos ez?
Hogyan alkotta meg Richard Hooker a törvény isteni jelentését? A jog és a vallás kapcsolatának filozófiai alapjai
Miért korlátozzák a városokat? Az állami és politikai határok szerepe a helyi gazdaságokban