Az iszkémás bélbetegségeket gyakran különböző sebészeti vagy endovaszkuláris kezelési módszerekkel kezelik, azonban ezek alkalmazásakor rendkívül fontos a pontos diagnózis és a kezelés idejének meghatározása. Az endovaszkuláris beavatkozások közé tartoznak az endovaszkuláris embolektómia transzkután mechanikai aspirációval, a perkután aspirációs trombektómia, az intra-arteriális farmakológiai trombolízis infúzió, valamint a perkután transluminális angioplasztika stenttel vagy anélkül. Azonban előfordulhat, hogy a hagyományos nyitott műtétre van szükség, különösen akkor, ha a betegnél bélinfarktus alakult ki.

Amikor a beteg iszkémás bélbetegséggel kerül kezelésre, az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mikor kell laparatomiát végezni. Azonnali laparotomiára van szükség azoknál a betegeknél, akik peritonitisz jeleit mutatják, mivel ebben az esetben már bekövetkezett a bélinfarktus, és a túlélési esélyek drámaian csökkentek. A sebészeti beavatkozás célja a sérülés mértékének felmérése, a vérellátás helyreállítása az iszkémás bélben, az élettelen szövetek eltávolítása és az életképes bél szövetek megőrzése.

A második műtét, vagyis a "második pillantás műtét" fogalma is fontos. Az első műtét során, akár revaszkularizációt próbáltak végrehajtani, akár nem, bizonyos bélrészeket szándékosan nem távolítanak el, mivel azok életképességének állapota nem mindig egyértelmű. A betegeket egy második műtétre küldhetik 24–48 órával később, hogy az elhalt bélrészeket eltávolítsák, és megőrizzék az életképes szövetet.

A bél iszkémia leggyakoribb formája az iszkémás kolitisz, amely leginkább idős betegeknél jelentkezik, akiknek csökkent a szívműködése. Fiatalabb betegeknél az iszkémia okai lehetnek occlusiv jellegűek, például sarlósejtes anémia vagy hiperkoagulábilis állapotok, de előfordulhat, hogy a probléma nem occlusiv, hanem például kokainhasználat, vaszkulitisz vagy hosszan tartó futás következménye. A betegség klinikai megjelenése gyakran hirtelen fellépő görcsös fájdalommal, enyhe bal alsó hasi fájdalommal, valamint székelési ingerrel jár, és a beteg gyakran élénkpiros vért ürít a végbélből, amit hematokhezisnek nevezünk.

A gyanított iszkémás kolitisz diagnózisának megerősítésére hasi röntgenfelvételek készíthetők, amelyek az érintett bél szegmensek falán „ujjlenyomatos” jelenséget mutathatnak, ami a szubepithelialis ödéma és a vérzés következménye. A diagnózis megerősítése érdekében kolonoszkópiát kell végezni 48 órán belül, amennyiben peritoneális irritációra utaló jelek nincsenek. Az iszkémás kolitisz területei jellemzően a bél vízválasztó részein alakulnak ki, különösen a SMA (superior mesenterica artéria) és IMA (inferior mesenterica artéria) közötti területeken, mint a rectosigmoid szakasz, a leszálló vastagbél vagy a léprugó. A rectum szinte mindig megmenekül, mivel kettős vérellátással rendelkezik, az IMA és az internal iliac artéria ágai révén.

A betegség lefolyása nem mindig kiszámítható, mivel az iszkémás kolitiszben szenvedő betegek 70%-a gyógyul meg 24–48 órán belül, míg a súlyos sérüléssel rendelkező betegek 1–6 hónap alatt gyógyulnak meg teljesen. Az irreverzibilis károsodás a betegek kevesebb mint 50%-ánál fordul elő, és olyan súlyos szövődményekhez vezethet, mint a toxikus megacolon, a gangréna, a perforáció, a fulmináns kolitisz és az iszkémás szűkületek. Az elkülönített jobb oldali bél iszkémia magasabb mortalitást és műtéti igényt jelent, mivel annak patofiziológiai megnyilvánulásai szoros kapcsolatban állnak az akut mesenterialis iszkémiával (AMI).

Sürgős sebészeti beavatkozásra van szükség azoknál a betegeknél, akik peritoneális jeleket mutatnak, massive vérzést tapasztalnak, gangrénát, perforációt, toxikus megacolont vagy fulmináns kolitiszt alakítanak ki. Az olyan betegeknél is szükség lehet műtétre, akiknél az állapot javulása ellenére visszatérő szepszis jelentkezik, vagy akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre 2–3 héten belül. Az iszkémás kolitiszben szenvedő betegek állapotát folyamatosan monitorozni kell, mivel a betegség lefolyása sokszor gyorsan változhat.

Mi a szerepe a különböző orvosi és radiológiai technikáknak a hasi betegségek diagnosztikájában és kezelésében?

A hasi fájdalom és egyéb emésztőrendszeri tünetek diagnosztikája során a legkülönbözőbb orvosi és radiológiai eljárások alkalmazása elengedhetetlen a pontos diagnózis felállításában. A különböző képalkotó technikák és invazív beavatkozások révén az orvosok képesek feltárni a betegségek okait, a szervi károsodás mértékét, valamint meghatározni a legmegfelelőbb kezelést. Az alábbiakban a legfontosabb módszerekről és azok alkalmazásáról lesz szó, különös tekintettel az abdominalis (hasi) fájdalom, a gyomor-bél rendszeri betegségek és egyéb hasi problémák kezelésére.

Az egyik leggyakrabban alkalmazott képalkotó technika a röntgen, különösen a báriumos vizsgálatok. Ezek a módszerek nemcsak a bélfalak sérüléseit mutatják meg, hanem segítenek a GERD (gastroesophagealis reflux betegség) pontos diagnosztizálásában is. A báriumos röntgenfelvételek lehetővé teszik a refluxos betegek állapotának vizsgálatát, mivel a röntgensugarak segítségével nyomon követhetjük a nyelőcső és a gyomor közötti kommunikáció zavaraiból eredő rendellenességeket.

A Saccharomyces cerevisiae (élesztőgomba) használata, mint diagnosztikai eszköz, új irányvonalat képvisel az akut hasi fájdalmak értékelésében. Az élesztőgomba szerepe abban rejlik, hogy képes bizonyos bélflórában előforduló baktériumok viselkedését modellezni, így hozzájárulhat a fertőzéses és gyulladásos bélbetegségek pontosabb megértéséhez.

Az orvosi szakirodalomban említett sacralis idegi stimuláció (SNS) a székletinkontinencia kezelésének egyik lehetséges módja, amely segíthet a bélkontroll zavarainak kezelésében. A sacralis ideg stimulálása olyan betegek számára hasznos, akiknél a hagyományos gyógyszeres kezelések nem adtak kielégítő eredményt. Az SNS alkalmazása eredményesen képes csökkenteni a székletkontroll problémákat, így javítva a betegek életminőségét.

A transzjuguláris intrahepatikus portoszisztémás shunt (TIPS) alkalmazása a májbetegségek kezelésében szintén fontos diagnosztikai eszközként szolgál. A TIPS eljárás azokat a betegeket segíti, akiknél májcirrózis és a portális hipertónia tünetei jelentkeznek, csökkentve a májrák és a szövődmények kialakulásának kockázatát.

A hasi fájdalmak diagnosztikai körének bővítését szolgálják a fluoreszcens angiográfiai eljárások, amelyek különösen hasznosak a keringési problémák és az ischaemiás bélbetegségek felismerésében. Az angiográfia képes a bél vérellátásának részletes vizsgálatára, így segít a szövetek oxigénellátottságának megítélésében, amely alapvető a kezelési terv meghatározásában.

Az ultrahang, mint non-invazív diagnosztikai eljárás, szintén központi szerepet játszik a hasi betegségek felismerésében. Az ultrahang lehetővé teszi a hasi szervek, így a máj, lép, vesék, epehólyag és a bélfalak részletes vizsgálatát, ezáltal egyértelműen képes az organikus elváltozások azonosítására, mint a hegesedések, ciszták vagy daganatos elváltozások.

A bélrendszer és a gyomor betegségei esetén a gasztroszkópiás eljárás kulcsfontosságú szerepet kap, mivel képes közvetlenül vizsgálni a gyomor és a nyelőcső nyálkahártyáját. Az endoszkópos vizsgálatok során mintát is vehetünk, amely lehetőséget ad a szövettani vizsgálatokra, így még pontosabb diagnózist adva a gyulladásos vagy daganatos betegségek esetén.

Egy másik fontos terület a bélflóra zavarainak diagnosztikája, melyek szoros kapcsolatban állnak számos hasi betegség kialakulásával, mint például a SIBO (small intestinal bacterial overgrowth) vagy a különböző bélgyulladásos állapotok. Az ilyen típusú betegségek felismerése fontos, mivel a kezelési lehetőségek széles spektrumot ölelnek fel, beleértve az antibiotikum kezelést, diétás változtatásokat és probiotikus kezeléseket.

A sebészeti beavatkozások, mint a rektális prolapsus műtéti kezelése vagy a vastagbél daganatok eltávolítása, szintén fontos szerepet játszanak a hasi betegségek kezelésében. Az ilyen típusú műtétek után a betegek hosszú távú nyomon követése és az újraélesztési beavatkozások is szükségessé válhatnak.

A székletvizsgálatok és más laboratóriumi diagnosztikai eljárások mellett a biopsziák és a molekuláris genetikai tesztek is elengedhetetlenek a hasi és bélrendszeri betegségek részletes vizsgálatához. A biopsziás minták segítenek megérteni a betegség természetét és a megfelelő kezelési protokoll alkalmazását.

A fenti eljárások mindegyike különböző szinten és különböző betegségeknél alkalmazható, de fontos megérteni, hogy minden esetben az orvosi csapat által végzett integrált diagnosztikai folyamat segíti a beteget abban, hogy a legmegfelelőbb kezelési lehetőséget kapja.

Miért válasszunk légkeveréses sütőt a ropogós csirke és más étkezések elkészítéséhez?
Miért érdemes otthon kenyeret és süteményt sütni, és hogyan kezdjünk hozzá?
A magánfinanszírozás hatása a demokráciára: Politikai alapítványok és a közvélemény formálása
Hogyan működik a tárgyalás művészete és a hatalom dinamikája a politikában és üzleti életben?
Hogyan működnek a sejt alapvető építőelemei és azok szerepe?