A hatalom megszerzése és megtartása mindig is egy olyan téma volt, amelyet az ókori filozófusok alaposan tanulmányoztak. A politikai hatalom kérdése különböző formákban jelent meg a történelem folyamán, és számos vezért és uralkodót hozott, akik hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, mint a mai populista vezetők. Donald Trump, mint a 21. századi politikai élet egyik legismertebb alakja, a modern politikai hatalom gyakorlásának olyan formáját testesíti meg, amely sok szempontból párhuzamba állítható az ókori diktátorokkal. Aristotelész és Platón munkáiban megjelenő gondolatok segítenek megérteni ezt a párhuzamot, és lehetőséget adnak arra, hogy a mai politikai klíma és a múlt történelmi személyiségei között kapcsolatokat fedezzünk fel.

Aristotelész háromféle zsarnoki uralmat különböztetett meg. Az első típust a "erőszakkal megszerzett hatalom" jellemezte, amely az önkényuralom tiszta formája, és valószínűleg nem illik Trump személyére. Azonban a második típus, az "választott monarchák, akik zsarnoki hatalmat gyakorolnak", már közelebb áll a valósághoz. Ez a típusú hatalom jellemzően egy politikai vezető esetében azokat a vonásokat hordozza, amelyek azt az érzést keltik, hogy az egyén inkább a saját érdekeit szolgálja, mint a népét. Platón, aki szintén figyelemmel kísérte a zsarnoki hatalmat, úgy vélte, hogy a zsarnok nemcsak másokat ural, hanem saját magát sem képes uralni. A zsarnok minden impulzív vágyát követi, és a hatalom birtoklása számára mindent felülmúló céllá válik. Platón ezt az emberi tulajdonságot a szenvedélyek és vágyak folyamatos hatalmon lévő uralmával írta le, amelyek mindig újra és újra felülkerekednek a régebbi vágyakon, így a zsarnok képtelen valódi szabadságot vagy barátságot élvezni.

A történelem során olyan személyek is megjelentek, akik a politika színpadán az erőszakos és manipulációval teli hatalomgyakorlás hívei voltak. Ilyen volt az athéni politikus, Kleón, aki a 5. században jelent meg, és számos párhuzamot vonhatunk közte és Trump között. Kleón, aki üzleti örökségből származott, a politikai elit elutasításával és a szegények támogatásának ígéretével próbálta magához édesgetni a köznépet. Hasonlóan Trumphoz, ő is a társadalmi rétegek közötti feszültségeket próbálta kihasználni, hogy saját hatalmát megszilárdítsa. Az athéni történetíró, Thuküdidész Kleón vezetési stílusát keményen bírálták, és megjegyezte, hogy rendkívüli erőszakosság jellemezte. Trump is hasonló technikákat alkalmazott, amikor a félelemre építve próbálta megosztani a társadalmat és saját politikai előnyére fordítani a közvéleményt.

Kleón és Trump közötti párhuzamok nem érnek véget a politikai manipulációnál. Mindkét vezető rendkívül érzékeny volt a gúnyolódásra és a kritikára. Kleón haragját Aristophanész vígjátéka váltotta ki, míg Trump szintén perelt olyan komikusokat, akik őt gúnyolták, például Bill Mahert. Ezen kívül mindkét politikus szembeszállt azokkal, akik nem hajoltak meg előttük, és mindkettőjük esetében figyelhetjük a hatalom iránti megszállottságot, amely minden más értéket aláásta.

A párhuzamok tovább folytatódnak a későbbi római uralkodó, Caligula esetében is. Caligula, aki eleinte népszerű volt a köznép körében, a későbbi uralmának során olyan önkényes, kegyetlen, és hatalmas önimádatot mutató viselkedést tanúsított, amely a legszélsőségesebb zsarnoki vonásokat hordozta. Ő is képes volt hatalmas építkezésekbe fogni, hogy nevét monumentumokra vésse, és olyan politikai döntéseket hozott, amelyek saját hatalmának növelését szolgálták, miközben figyelmen kívül hagyta az állam pénzügyi stabilitását. Caligula végül brutális véget ért, ahogyan Trump esetében is előfordulhatott volna, ha a politikai helyzet másképp alakul.

Fontos azonban megérteni, hogy mindezek a párhuzamok nem csupán a történelmi példák egyszerű átvételét jelentik. A politikai hatalom gyakorlása, akár a múltban, akár a jelenben, mindig összefonódik az adott társadalom struktúrájával és a politikai normákkal. A történelem során megfigyelhető, hogy a zsarnokok és hatalmas vezetők általában azokban az időszakokban és környezetekben érik el a legnagyobb hatalmukat, amikor a társadalom hajlandó engedni a manipulációnak és a félelemkeltésnek, illetve amikor az alapvető normák és értékek elkezdenek elmosódni. Az igazi veszély tehát nem csupán a vezető személyében rejlik, hanem abban a közegben is, amely lehetővé teszi ilyen személyek felemelkedését és uralmát.

Miért utálják Trumpot a világban? A gazdag amerikai, aki a pénzével határozza meg identitását

Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke, nemcsak hazájában, hanem világszerte is ismert és megosztó figura. Míg az amerikai közéletben sokan elismerik gazdasági sikereit és politikai eszméit, a nemzetközi közvélemény számára sokkal inkább a személyisége és életstílusa az, ami elutasítást vált ki. A nem-amerikai szemszögből Trump megjelenése, viselkedése és a pénzhez való viszonya a tipikus „csúnya amerikai” sztereotípiáját erősíti. Ez a jelenség nem új keletű, hiszen a popkultúra már évtizedek óta ábrázolja az ilyen karaktereket, mint például a Disney híres figuráját, Scrooge McDuckot, aki a pénz hajhászásával tölti minden idejét, vagy Mr. Burnst, a Simpson család gátlástalan milliárdosát.

Trump a személyes identitását szinte kizárólag a pénzén keresztül definiálja. Már politikai pályafutása kezdetén, 2015-ben, mikor bejelentette, hogy elnöki pozícióra pályázik, rendkívüli mértékben hangoztatta pénzügyi státuszát: „8,73 milliárd dollárnyi nettó vagyonom van. Nem azért mondom ezt, hogy dicsekedjek, hanem hogy bemutassam, hogy ilyen gondolkodásra van szükség az országunkban.” Trump számára a gazdagság nem csupán anyagi jelző, hanem létfontosságú identitásformáló erő. A legfontosabb számára nem a közszolgálat, nem is a szellemi vagy kulturális hozzájárulás, hanem a pénz, és annak fizikai reprezentációja, amely az ő neve alatt mindenhol ott van – a Trump Tower-től kezdve a golfpályákig.

A Trump-figurát a világ sok helyén a leginkább a gátlástalan kapitalizmus megtestesítőjeként értelmezik. Az ő gazdagsága és a vele járó arrogancia, amelyet gyakran nyíltan is kifejez, szoros kapcsolatban áll a "nagy amerikai álom" fogalmával, amit ő saját személyében próbál meg eladni. A Trump márka mindenhol jelen van, a legprémiumabb termékek, ingatlanok, és még a legapróbb napi szükségletek is mind az ő nevét viselik, mint valami kizárólagos minőségpecsétet.

A világ közvéleménye gyakran figyeli Trump viselkedését és személyes vonásait, és sokan számára ezek megerősítik az amerikaiak sztereotípiáját, mint gőgös, önző és világot nem ismerő emberek, akik számára a pénz mindenek felett áll. A Trump-érát nem csupán politikai szinten, hanem a nemzetközi kultúrában is nehéz figyelmen kívül hagyni, mivel ő maga a világ előtt is kifejezetten hangsúlyozza, hogy miként formálja őt a gazdagság és a hatalom.

Az amerikaiak sztereotípiája a világszerte tapasztalható elutasítottság egyik legfőbb oka, hiszen Trump személye és politikája szorosan összefonódik a világ más részein a nem kívánatos, mohó és arrogáns gazdagokkal kapcsolatos elképzelésekkel. Trump viselkedése gyakran megidézi a populáris médiából ismert karaktereket, akik a társadalom leggazdagabb, legbefolyásosabb tagjait tükrözik, de akiket mindenki más lenéz vagy kritizál. Trump elnökké választása nem csupán egy politikai fordulatot jelentett, hanem egyfajta újabb fokozódását annak a globális reakciónak, amely az ő személyes jelképeivé vált sztereotípiákat figyeli és kommentálja.

Az elutasítottság, amelyet Trump világszerte kivált, a gazdasági szakadékok és az emberek közötti egyenlőtlenségek mértékével is összefüggésben áll. Az ő képe a világ különböző részein egyszerre válik egy politikai jelképpé és egy társadalmi reakciók tükröződésévé. Ahogy egyre több amerikai és nem amerikai ismeri meg őt, úgy válik egyre világosabbá, hogy Trump nem csupán politikai vezető, hanem egy olyan figura, aki maga is példázza azt az amerikai kapitalizmust, amelyet sokan világszerte elítélnek.

Pénz és hatalom szorosan összefonódottak Trump identitásában, és ez minden lépéséből, mondatából és cselekedetéből kiviláglik. Az ő élete nem csupán az amerikai gazdaság, hanem egyfajta globális kulturális vita is, amely a kapitalizmus működését és hatásait próbálja megérteni, de végső soron nem a társadalom javát szolgálja, hanem a gazdagok hatalmát erősíti.

Miért nem volt Donald Trump politikai hiba, hanem egy előre látható amerikai következmény?

A Washington Post által „a rövid és legjobb esetben is kínos interakciónak” nevezett esemény, amely Donald Trump amerikai elnök és Duško Marković montenegrói miniszterelnök között zajlott, felkeltette a világ figyelmét. A történt az első NATO-csúcs előtt, ahol Montenegró először vett részt tagállamként, egy hosszú, kilenc éves csatlakozási folyamatot követően. A képsorok rögzítik, ahogy Trump kinyújtja jobb karját, Marković vállát megfogja, majd félreérti a montenegrói politikus létezését, mintha nem is lenne ott. Trump elhalad mellette anélkül, hogy bármit mondana, és anélkül, hogy bárminemű kontaktust létesítene vele. A látvány egyáltalán nem volt diszkrét, sőt, egyesek számára Trump viselkedése megdöbbentő volt.

A montenegrói sajtó és közvélemény azonnal reagált. Egyes híroldalak a „kisegített kicsi ember” jelzőt használták, miközben egyes médiák nyilvánvalóan Trump arroganciáját és világszínvonalú politikai elidegenedését kritizálták. Egy Montenegrói rádióállomás az eseményről szóló cikkében a „Napok a nemzeti szégyen nélkül: 0” felirattal egy képet tett közzé, amely Trumpot ábrázolta.

Ez a viselkedés azonban nemcsak az egyes személyek, hanem maga az amerikai politikai rendszer és kultúra egy-egy aspektusának torz tükre is. Trump, aki nem politikai tapasztalattal rendelkezett, hanem szórakoztatóipari hírességként vált ismertté, nem csupán saját stílusával, hanem az amerikai társadalom jelenlegi politikai és kulturális jelenségeivel is egybeforrt. Sokan próbálták megérteni, vajon Trump volt-e kivétel, egy hiba a rendszerben, vagy inkább egy előre látható következmény az amerikai politikai táj sajátos trendjeiből.

Az amerikai társadalom, mint ahogy a történész, Neil Postman is rávilágított, már régóta egy olyan kultúrában él, amelyben az információ és a szórakoztatás határai elmosódtak. Postman a ’80-as évek közepén megjelent Amusing Ourselves to Death című könyvében már jelezte, hogy a politikai diskurzus a televízióhirdetések logikájára kezd építeni, ahol a cél nem az igazság vagy a racionális érvelés, hanem a közönség szórakoztatása és a gyors eredmények. Trump ugyanezen elv mentén emelkedett ki: politikai karrierje nem a mélyreható elemzéseken vagy programokon alapult, hanem azon, hogy hogyan tudott szórakoztatni, hogyan tudott jelen lenni a médiában, és hogyan tudott kapcsolódni a közönség érzelmeihez.

Trump személyisége és stílusa tehát nem egy véletlen, hanem egy tendenciát tükröz. Az amerikai politikai rendszer már régóta az ilyen típusú médiacsillagok megjelenésére épít. A politikai diskurzus nem csupán politikusok harcává vált, hanem showműsorrá, ahol a formák és a megjelenés fontosabbá váltak, mint a tartalom. Ebben a rendszerben, amelyet már a múlt század közepén előre megjósoltak, egy politikai vezető nemcsak a választókat szólítja meg, hanem a közönséget is. Az elnökök, és más politikai vezetők, egyre inkább úgy viselkednek, mint médiafigurák, akik a közönség szórakoztatására és manipulálására koncentrálnak, hogy fenntartsák a hatalmat.

Amerikai különlegesség – az a hit, hogy az Egyesült Államok története, kultúrája és politikai rendszere egyedülálló és minden más nemzetnél felsőbbrendű – kulcsszerepet játszik abban, hogy miért volt Trump előre látható jelenség. Az Egyesült Államok, kezdve a puritán hagyományokkal és a szabadság eszméjével, mindig is úgy tekintett magára, mint egy különleges nemzet, amely mások számára is példát mutathat. A történelem során ezt az eszmét folyamatosan táplálták, hol vallási, hol politikai indíttatásokkal. A világnézet, amely szerint Amerika Isten választott földje, és amelyet különleges küldetés fűt a történelem alakításában, mindig is jellemző volt.

Ennek az ideológiai keretnek egy fontos következménye, hogy az amerikaiak hajlamosak arra, hogy más országokat lenézzenek, és azt feltételezzék, hogy csak Amerika képes igazán demokratikus és szabad társadalmat teremteni. Az amerikai kiválóság hite nemcsak belső, hanem nemzetközi problémákat is okozott. Más országok és kultúrák gyakran érezték, hogy Amerika nemcsak az önállóságát nem értékeli, hanem annak hitét is, hogy az amerikai modell egyedülálló és minden másnál jobb.

A történészek számára, akik Donald Trump politikai karrierjét elemzik, a kérdés nem csupán az, hogy miért választották meg őt elnöknek, hanem hogy mennyire volt ő következménye annak a társadalmi és politikai környezetnek, amelyet az amerikai média és politikai kultúra alakított ki. Az, hogy Trump egy olyan korban érkezett, amikor a politikai diskurzust a média uralta, és amikor a hírességek és a politikai vezetők közötti határvonalak elmosódtak, nem volt véletlen. Ő volt a természetes eredménye mindannak, amit a társadalom előzőleg elültetett.

Miten valmistaa ravitsevia ja tasapainoisia aterioita täysjyvistä ja kasviksista?
Mikä tekee markkinatutkimuksesta elintärkeän pienen yrityksen menestykselle?
Miten kehoa voi käyttää mielen rauhoittamiseen?
Kuinka opettaa koiralle frisbeen heitto ja ilmakoukku
Miten tehdä korvakoruja hopeasta ja lasihelmistä?
Miksi kultaiset pojat ovat niin vaarallisia ja houkuttelevia?
Miten käyttää kieltä tehokkaasti 12 viikossa: Käytännön lähestymistapa espanjan oppimiseen
Miten valokromaattiset materiaalit toimivat ja miksi ne ovat tärkeitä?