A kreatív reménytelenség egy olyan folyamat, amely segít a klienseknek elengedni mindazt, ami nem működik számukra. Bár a kifejezés elsőre negatívnak tűnhet, valójában segíthet abban, hogy az emberek felismerjék, mi az, ami már nem szolgálja őket, és így eljussanak egy másik, működőképesebb megközelítéshez. E folyamat célja, hogy a kliensek újra reménykedni kezdjenek abban, hogy kiléphetnek abból az állapotból, amikor úgy érzik, meg vannak ragadva, és elindulhatnak a kívánt élet felé. A kulcs tehát a "működőképesség" fogalmában rejlik, amely azt jelenti, hogy a kliensnek meg kell szüntetnie mindazokat a dolgokat, amelyek nem hoznak eredményt, hogy végre új irányba indulhasson.

Ez első ránézésre talán nyilvánvalónak tűnhet, de gyakran előfordul, hogy a kliensek még mindig ugyanazokat a módszereket próbálják alkalmazni, amelyek eddig nem működtek. Hiába dolgoznak keményen, sokszor nem érnek el változást. A kliens, aki folyamatosan ugyanazokat a megoldásokat alkalmazza, mégis más eredményt vár, olyan, mintha egy falat próbálna áttörni a fejével. Ez a helyzet gyakran előfordul, és bár lehet, hogy a kliens ezt teljesen őszintén mondja: "Tudod, mennyit dolgozom ezen, te nem érted, hogy én mennyire erőlködöm, próbálkozom!" A terapeuta gyakran találkozik ilyen kijelentésekkel, de a válasz nem az, hogy egyszerűen megmondjuk nekik: "Hagyd abba, ne csináld!" Mivel a kliensek hajlamosak ragaszkodni a korábbi módszerekhez, a terapeuta feladata, hogy ne kényszerítse őket leállni, hanem hogy az ő saját életélményeik segítségével juttassa el őket a felismeréshez.

A kreatív reménytelenség egyik legfontosabb aspektusa, hogy a kliensnek át kell gondolnia mindazokat az eddigi próbálkozásokat, amelyek nem segítettek. Miután átvizsgálták, hogy mi nem működött, érdemes azon elgondolkodni, hogy talán a kísérletek, amelyek célja a gondolatok vagy érzések kontrollálása, valójában csak fokozzák a szorongást. Ennek felismerése segíthet a kliensnek abban, hogy elengedje azokat a megszokott, de nem működő mechanizmusokat, és nyitottá váljon új megközelítésekre.

Egy esettanulmány jól illusztrálja ezt a folyamatot. A Mary nevű kliens, akinek jelentős szorongása volt, azt mondta: "Csak próbálom mondogatni magamnak, hogy minden rendben lesz, és hogy ez csak átmeneti, vagy próbálom nem gondolni arra, ami aggaszt." Azonban, ahogy a beszélgetés folytatódott, kiderült, hogy bár időnként működtek, ezek az eszközök nem hozták tartós megoldást, és sokkal inkább csak a szorongást erősítették. Az ilyen típusú próbálkozások nemcsak hogy nem oldották meg a problémát, hanem más területeken is költségeket okoztak: a kapcsolatokban, a mindennapi életben való jelenlétben, sőt a közvetlen környezetben is.

A terapeuta feladata tehát nem az, hogy minden egyes eszközt, amit a kliens eddig próbált, elutasítson, hanem inkább az, hogy segítse őt abban, hogy felismerje, hogy ezek a módszerek hosszú távon nem hozták meg a kívánt eredményt. Ahelyett, hogy a kliens csak azt hajtogatná, hogy "többet kell próbálnia", fontos, hogy megértse, miért nem hozott tartós javulást a kemikáliák, az önsegítő beszéd vagy más módszerek.

Ez a felismerés, hogy "ami eddig nem működött, az már nem fog", egy kulcsfontosságú lépés a változás felé. Az, hogy valaki képes felismerni, hogy a régi eszközei nem hoznak eredményt, felnyitja a szemét egy új megközelítés lehetőségeire, és ezáltal elindítja őt a szorongás leküzdésének útján.

Fontos, hogy a terapeuta türelmes legyen, és ne próbálja rákényszeríteni a kliensre a megoldásokat, amelyek másoknak esetleg segítettek. A terápia nem arról szól, hogy erőltessük azokat a módszereket, amelyek másoknak esetleg beváltak, hanem arról, hogy megtaláljuk azt az utat, amely a kliens számára működőképes.

Hogyan fejlesszük a feltétel nélküli elfogadást és szeretetet mások iránt?

A feltétel nélküli szeretet és elfogadás egy olyan energia, amely mindannyiunk számára elérhető. Ahhoz, hogy ezt az érzést megtapasztaljuk, nem szükséges semmit sem megérdemelni, sem bizonyítanunk a jogot arra, hogy szeretetet kapjunk. Minden, amit tennünk kell, az a fogadás – el kell engednünk magunkat, hogy ezt az energiát befogadjuk. Ne keressük az érzést, ne próbáljunk hinni benne, hanem képzeljük el, hogy mi lenne, ha mi magunk is képesek lennénk teljesen elfogadni magunkat, és így eljutni a szeretet állapotába.

Először is, képzeljük el, hogy ez az energia a szívünktől kezdve kitölti az egész testünket. Ez az energia nem csökkenti a mi saját energiánkat, hanem úgy áramlik, mint egy végtelen forrás, amelyet egy külső lény, vagy akár egy szimbólum közvetít felénk. Mi csupán a csatornák vagyunk, akik befogadjuk ezt a szeretetet és elfogadást, majd továbbítjuk mások felé. Az érzés és az energia nem fog kimeríteni bennünket, hanem segít abban, hogy magunkat és másokat is megtapasztaljuk a szeretet és elfogadás állapotában.

Most hozd elő azt a személyt, akit valóban szeretsz, akinek szeretnél ezt az energiát küldeni. Képzeld el őt magad előtt, és lásd, ahogyan az elfogadás, a szeretet és a compassion áramlik át rajtad, és eléri őt. Ne feledd, hogy ez a folyamat nem elveszi az energiát tőled, hanem egy csatornán keresztül áramlik, aminek te vagy a közvetítője. Ezt a szeretetet küldheted bárkinek, akiről úgy érzed, hogy rászorul, nem szükséges bármilyen érzelmi elvárás. Az energiát nem mi szabályozzuk; nem lehet irányítani, hogyan fogják azt fogadni, csak engedni kell, hogy áramoljon.

Ezután képzeld el azokat az embereket, akikkel nincs különösebb kapcsolatod. Lehetnek ismeretlenek, akikkel nap mint nap találkozol, vagy olyan személyek, akikkel csak alkalmanként érintkezel. Küldd el nekik ugyanezt az energiát, és engedd, hogy az elfogadás és szeretet elérje őket. Még akkor is, ha nincs különösebb érzelem irántuk, tudnod kell, hogy mindegyikük egy emberi lény, aki megérdemli a szeretetet és az elfogadást.

Amikor ezt gyakoroljuk, egyre inkább érezhetjük, hogy a saját érzéseink változnak. A következő lépés, hogy képzeld el azoknak a személyeknek a jelenlétét, akiket talán nem kedvelsz, akikkel konfliktusban állsz, vagy akiket irritálóaknak találsz. Ne próbálj meg rögtön a legnehezebb esetekkel foglalkozni. Kezdj valakivel, akit egy kicsit zavarónak találsz, de ne nehezítsd meg a helyzetet. Küldd el neki ezt az energiát, engedd, hogy áramoljon át rajtad, és juttassa el hozzá a szeretetet és elfogadást. Ez nem jelenti azt, hogy jóváhagyod a viselkedését, vagy hogy mostantól elfogadod őt anélkül, hogy határokat szabnál neki. Az elfogadás nem a viselkedés jóváhagyását jelenti, hanem a személy elfogadását magát. Minden ember mélyen belül vágyik a boldogságra, és még a legnehezebb emberek is valamilyen formában keresik a szeretetet és a békét.

Fontos, hogy ha az agyad próbál ellenállni, vagy ha azt érzed, hogy nem akarod ezt megtenni, hagyd, hogy a gondolatok ott legyenek. Nem szükséges harcolni velük. Egyszerűen folytasd az elfogadás és a szeretet küldését, és figyeld meg, ahogyan a zűrzavaron túl elkezded érezni az energiát, ami mindezekkel az emberekkel is áramlik.

Miután elküldted ezt a szeretetet mindazoknak, akik szükségesek, térj vissza magadhoz. Képzeld el, ahogyan a szeretet és elfogadás visszajön hozzád, és teljességgel feltölt. Engedd, hogy a szeretet és az elfogadás áramlása a szívedben lelassuljon, és ott hagyja a nyomát. Emlékeztesd magad, hogy a jövőbeli változások nem akadályozzák meg, hogy most, ebben a pillanatban, elfogadd önmagad olyannak, amilyen vagy. A fejlődés nem egyenlő azzal, hogy elutasítjuk azt, akik most vagyunk, hanem hogy tiszteletben tartjuk magunkat, ahogyan most létezünk.

Ez az elfogadás és szeretet gyakorlása nemcsak az emberek iránt érzett szeretetünket erősíti, hanem önmagunkkal való kapcsolatunkat is mélyíti. Ha ezt folytatjuk, és rendszeresen gyakoroljuk, akkor egyre inkább képesek leszünk másokkal is feltétel nélküli szeretettel és elfogadással bánni. Ezzel a gyakorlattal erősíthetjük a belső harmóniát és képesek leszünk elfogadni a világot és az embereket olyannak, amilyenek.

Hogyan kezdjük el a változást kis lépésekkel, hogy elérjük a céljainkat?

A legfontosabb, hogy a változást apró lépésekkel kezdjük el, ezzel mozgásba hozzuk a dolgokat. Ahogy a momentum növekszik, úgy egyre nagyobb változások indulnak el a viselkedési mintákban. A viselkedési változások alapja a cselekvés, még ha kezdetben apró lépésekben is történik. Például, ha egy kliens azt mondja, hogy a családja fontos számára, akkor meg lehet kérdezni tőle: „Mi az az egy dolog, amit ma, amikor hazaérsz, megtehetsz, hogy közelebb kerülj a családodhoz?” Erre válaszul a kliens azt mondhatja: „Talán játszhatnék öt percet a gyerekeimmel.” Ez egy rendkívül hasznos cél, mert konkrét és elérhető. Az ilyen típusú célok segítenek elindítani a változást, és elősegítik a jobb kapcsolatok kialakítását.

Természetesen a kliens gondolkodása gyakran próbálkozhat azonnal megakadályozni a változást: „Hát, hajlandó vagyok, de talán szorongani fogok, miközben ezt csinálom.” Ilyenkor fontos hangsúlyozni, hogy a szorongás érzése nem mindig kontrollálható, de kérjük a klienst, hogy még akkor is próbálja meg, hogy játszik a gyerekekkel, ha szorongást érez. A kérdés nem az, hogy képes-e irányítani az érzéseit, hanem hogy hajlandó-e a cselekvés felé lépni, függetlenül attól, hogy milyen gondolatok jelennek meg a fejében.

Az ilyen típusú feladatok, mint a fent említett példa, életkísérleteknek is nevezhetők. Ezek olyan lehetőségek, amelyek új viselkedések kipróbálására szolgálnak, hogy lássuk, más eredményeket hoznak-e. Az a fontos, hogy a kliens ne próbálja kontrollálni az eredményeket, hanem koncentráljon arra, hogy mit dönthet úgy, hogy cselekszik. Ha például egy kliens szorongással küzd, hajlamos lehet arra, hogy elkerülje az értelmes tevékenységeket, de a terapeuta hangsúlyozhatja a viselkedési aktiválást. A szorongás elleni küzdelem helyett el kell kezdeni a cselekvést a fontos dolgok irányába.

Ha a kliens szorong, gyakran nehezen emlékszik arra, mi az, ami valóban fontos neki. A szorongás túléléssel kapcsolatos mechanizmusok elterelik a figyelmet az érdemi dolgokról. Azonban lehetőség van arra, hogy a kliens visszanyerje a kapcsolatot azzal, ami valójában fontos volt számára. Például kérdezhetjük tőle: „Mi volt fontos számodra a szorongás előtt?” vagy „Emlékszel, mit csináltál szórakoztatóként, mielőtt a szorongás megjelent?” A kliens egy ilyen kérdésre válaszul elmondhatja: „Régen bicikliztem, és néha nagyon hiányzik, de most már nem érzem úgy, hogy szívesen bicikliznék.” Ekkor a terapeuta javasolhatja: „Nagyszerű! Amit szeretnék, hogy tegyél: amikor hazaérsz, vegyél elő a biciklidet, és tekerj egy kört a blokk körül.” Ha a kliens azt mondja, hogy „lehet, hogy szorongani fogok”, a terapeuta válasza: „Nézd, minden nap szorongsz, igaz? Hajlandó vagy szorongás mellett is biciklizni egy kicsit?” A szorongás nem akadályozhatja meg a célok elérését.

A szorongás hatására a kliens gyakran a gondolataival küzd, próbálja azokat megváltoztatni vagy megmagyarázni. Azonban megtanulhatja, hogy nem kell minden gondolatot megszállni, és nem kell minden érzést elhárítani ahhoz, hogy elérje, ami fontos neki. Valójában egy rendkívül erőteljes élmény, amikor valaki ráébred, hogy még szorongás mellett is képes cselekedni az értékek irányába. Ez az egész ACT (Acceptance and Commitment Therapy) lényege: figyelni a gondolatokra, és az érzésekre, majd ahelyett, hogy küzdenénk velük, megtenni azt, ami valóban fontos számunkra.

A következő két munkalap segíthet a klienseknek specifikus viselkedési lépések kidolgozásában, hogy előrehaladjanak az értékeik felé. Az egyik munkalap az „Egy dolog” módszert alkalmazza, amely segít a kliensnek napi szinten cselekedni a fontos dolgok érdekében, még akkor is, ha azok csak kis lépések. Az ilyen kis lépések segíthetnek a nagy célok elérésében anélkül, hogy azokat túlzottan elérhetetlennek éreznénk. Például, ha valakinek fontos a családja, akkor napi szinten tehet apró lépéseket: sétálhat a parkban a családjával, elmehet velük moziba, vagy megtervezhet egy közös nyaralást.

A SMART célok segítenek abban, hogy a nagy célokat kisebb, elérhető lépésekre bontsuk. A SMART célok a következő szempontok figyelembevételével készülnek: Specifikus (konkrét és világos célok), Mérhető (hogyan tudjuk mérni, hogy elértük a célt), Elérhető (a célok apróbb lépésekre bontása), Releváns (a céloknak összhangban kell lenniük a kliens számára fontos értékekkel), Időhöz kötött (meg kell határozni a céldátumot). Például, ha a család fontos, akkor nem kell arra várni, hogy majd egyszer, nyugdíjasként sok időt töltsünk velük. Kezdhetjük azzal, hogy minden nap teszünk valamit, ami segít közelebb kerülni a családunkhoz.

Mindezek a lépések nemcsak segítenek elindulni a változás irányába, hanem megmutatják, hogyan lehet elérni a valóban fontos dolgokat akkor is, ha a szorongás és a negatív gondolatok folyamatosan próbálnak elterelni minket az útról.

Milyen hatással van a közösségi médián keresztüli kommunikáció a társadalomra?
Hogyan alakítják a ninja karakterek az erő és bölcsesség útját Ninjago világában?
Mit kell tennünk, ha idegen test kerül a gyermek fülébe vagy orrába?
A családorvosi szakterület alapvető értékei az Ázsiai és Csendes-óceáni régióban