A keresztények és más vallási csoportok együttélésének békés lehetősége mellett az interjúalanyok egyhangúan rámutattak arra, hogy a radikális muszlimok kivételével nem létezik olyan csoport, amely kifejezetten üldözné őket, mégis úgy érzik, hogy kifejezetten a keresztényeket támadják. Ez a megítélés abból fakad, hogy mindaz, amit a keresztények tesznek, sértő lehet mások számára. Például Seth számára az, ha két férfi nyilvánosan megcsókolja egymást, zavaró, de ő elfogadja ezt, mert képes szeretni az embereket, még ha nem is helyesli a bűneiket. Ez a megközelítés szolgál a keresztény különbözőség egyik fő példájaként, amellyel szemben a muszlimok állítólag intoleránsak.

A beszélgetésekben gyakran megjelenik az az érzés, hogy a muszlimok „különleges bánásmódban” részesülnek. Például James Sacco ügyész esete, akit eltávolítottak, mert nem engedte meg egy muszlim alkalmazottjának, hogy naponta háromszor imádkozzon, miközben keresztény szimbólumokat, mint a Betlehem-jelenetet vagy a Tízparancsolatot, tiltották. Ez a folyamat a beszélgetők szerint folyamatos nyomás alatt tartja a keresztényeket, akik úgy érzik, hogy egyre jobban próbálják eltávolítani a vallási és kulturális hagyományaikat, miközben a muszlim vallást egyre inkább előtérbe helyezik. Ez a megközelítés azonban nem az iszlám vallás iránti félelemből ered, hanem inkább abból a meggyőződésből, hogy a kereszténységet akarják ellehetetleníteni.

A keresztények elleni konfliktusban három fő „ellenségcsoport” rajzolódik ki: a liberálisok, az ateisták és a muszlimok. A liberális kultúrát gyakran álszentnek látják, mivel ők állítólag inkább a muszlim kultúrát támogatják, amely viszont nem tekinthető toleránsnak a nők vagy a homoszexuálisok irányában. Ennek a kettősségnek az egyik oka, hogy a liberálisok, noha az egyenlőségért és a szólásszabadságért kampányolnak, egyes keresztények szerint igazából nem tartják tiszteletben ezeket az értékeket, amikor a kereszténységet támadják.

Az iszlám vallás ebben a megközelítésben különösen veszélyesnek tűnik, mivel – az interjúalanyok szerint – a terrorizmushoz és az idegen fenyegetéshez kötik. A 2004 és 2012 közötti időszakban a keresztények úgy érezték, hogy támadásoknak vannak kitéve, de nem tudtak hatékonyan reagálni, mert a „politikai korrektség” szabályai gátolták őket abban, hogy nyíltan beszéljenek erről. Ekkor érkezett Donald Trump, aki nem tisztelte ezeket a szabályokat, és ezzel megkönnyebbülést hozott a keresztény közösségek számára, akik úgy érezték, hogy végre van valaki, aki kiáll értük.

Az Obama-korszakot az interjúalanyok jelentős társadalmi megosztással, különösen faji feszültségekkel kötik össze. Az elnököt felelősnek tartják azért, hogy tudatosan mélyítette a fehérek és a feketérek közötti szakadékot, aláásta a tekintélyt és a hagyományos amerikai értékeket, és a szocializmus felé terelte az országot. Ez a „ék” a társadalomban azt eredményezte, hogy a rasszizmus kérdése egyre hangsúlyosabbá vált, miközben a keresztények úgy érzik, hogy a társadalmi rend alapját adó tekintély meggyengült, és ezzel a fehér társadalmi privilégiumok is veszélybe kerültek.

A keresztény közösségek számára az Obama-korszak egy olyan időszak volt, amikor úgy érezték, hogy elveszítik politikai és társadalmi helyzetüket. Obama, mint az első fekete elnök, szimbolizálta a fehér többség politikai „elmozdítását”, ami egy mélyebb identitás- és hatalmi válságot generált. Ez a válság nemcsak politikai, hanem kulturális szinten is kihatott arra, hogyan látják magukat és helyüket a társadalomban.

Fontos megérteni, hogy a keresztényeknek ez a helyzete nem pusztán vallási kérdés, hanem egy mélyebb társadalmi és kulturális küzdelem is, amelyben a hagyományos értékek és a társadalmi rend védelme áll szemben a változásokkal és a pluralizmussal. A feszültségek mögött nemcsak egyéni előítéletek vagy félelmek húzódnak meg, hanem történelmi és társadalmi folyamatok is, amelyek alakítják a közösségek identitását és viszonyát egymáshoz. A megértéshez elengedhetetlen a kontextus mélyebb vizsgálata, amely figyelembe veszi a politikai korrektség szerepét, a tekintélyválságot, valamint a társadalmi változások különböző irányait és következményeit.

Mi áll Trump támogatása mögött: A társadalmi fenyegetettség és az autoritarizmus szerepe

A 2016-os amerikai elnökválasztás eredményei különféle elméletek és magyarázatok tárgyát képezik. A legelterjedtebb magyarázatok egyike a „balra hagyottak” (left-behind) elmélete, amely azt állítja, hogy Trump sikerét azok a fehér, alsó középosztályba tartozó választók segítették elő, akik gazdaságilag hátrányos helyzetbe kerültek, és elidegenedtek az ország fejlődésétől. Ezzel szemben Mutz kutatásai azt mutatják, hogy a 2012 és 2016 között alacsonyabb jövedelemmel rendelkező amerikaiak, illetve azok, akik munkahelyüket vesztették, nem mutattak nagyobb hajlandóságot Trump támogatására. Mutz tehát elveti a balra hagyottak elméletét, és ehelyett a társadalmi fenyegetettség érzékelésének fontosságát hangsúlyozza, amelyet egyes csoportok a dominanciájuk csökkenésében látnak. A 2016-os választás ezért inkább egy olyan erőfeszítésnek tűnt, amelyben a már uralkodó csoportok próbálták biztosítani folyamatos fölényüket.

A balra hagyottak mentális állapota, ahogy Hochschild munkája is megmutatja, nem gazdasági okokból származik, hanem abból a fenyegetettségérzékelésből, amelyet azok a fehér konzervatív keresztények éltek meg, akik úgy érzékelték, hogy a kulturális és politikai változások miatt elvesztették korábbi helyüket az amerikai társadalomban. Az 1960-as évek kulturális forradalmával, a társadalmi normák változásával, valamint a fontosabb legfelsőbb bírósági döntésekkel ezek a csoportok úgy érezték, hogy nemcsak elhagyták őket, hanem egy számukra ismeretlen országban kell élniük, amely idegen az általuk vallott hagyományos értékektől. Hochschild ezt a jelenséget a fehér, született amerikai férfiak identitáspolitikai problémájának tekinti, akik számára Trump ígéretet tett arra, hogy „visszaállítja a férfiakat a régi dicsőségükbe”. Ezzel a kijelentéssel Trump saját politikájában nemcsak a fehér keresztények kulturális félelmeit célozta meg, hanem egy olyan identitást is felajánlott nekik, amely a korábbi társadalmi hierarchiájuk visszaállítását ígérte.

A társadalmi fenyegetettség érzékelése szoros kapcsolatban áll az autoritarizmussal is. Feldman és Stenner 1997-es kutatásai kimutatták, hogy nem annyira az egyéni jólét fenyegetése, hanem a társadalmi szintű fenyegetettség érzékelése váltotta ki az autoritárius hajlamokat. Az autoritárius ideológia tehát a sebezhetőség és a személyes elégedetlenség érzésének védelme, amely a domináns csoportok reakciójaként jelentkezik, ha fenyegetve érzik magukat az „idegenek” által. Trump hívei között is sok olyan személy volt, aki az autoritárius attitűdöket képviselte, és elutasította a társadalom új, több identitást elfogadó irányvonalát. Az autoritárius gondolkodás alapja az, hogy azok a csoportok, akik nem követik a társadalmi normákat, és nem dolgoznak keményen, érdemtelenül részesülnek kormányzati támogatásban. Ez a nézet különösen hangsúlyos volt Trump politikájában, amely egyesek számára az elnyomott, nehezen elérhető csoportokkal szembeni harcot jelentette.

Az autoritárius gondolkodás és az etnocentrizmus szoros kapcsolatban állnak egymással. Az etnocentrizmus, ahogy Adorno és munkatársai is leírták, a csoportok közötti különbségek morális hangsúlyozásával jár. Az autoritárius személyek hajlamosak arra, hogy azokat, akik nem tartják be a szabályokat, másodrangú állampolgároknak tekintsék. A vallás, különösen a kereszténység, jelentős szerepet játszott abban, hogy ezeket a csoportokat még inkább szemben állította a többi csoporttal. A vallás, mint a társadalmi kohézió biztosítója, sok esetben nem a másokkal való együttérzést vagy a toleranciát hangsúlyozta, hanem inkább a státusz megőrzését és a határok védelmét.

Trump politikája, amely a kereszténység és az autoritárius személyiségjegyek kombinációjára épült, még inkább megerősítette ezt a gondolkodásmódot. A fehér konzervatív keresztények, akik a 2016-os választásokon Trump mellett voksoltak, számára a vallás nemcsak spiritualitást, hanem egyúttal a társadalmi rend fenntartását is jelentette. Trump kampányában és elnöki működésében nemcsak a vallás eszméit alkalmazta, hanem konkrétan használta azt a társadalmi határvonalak kijelölésére, amelyek a csoportok közötti különbségeket hangsúlyozták. Az így kialakult „izmos keresztény teológia” a fehér, konzervatív keresztények számára a világ egyik legfontosabb kulturális elemévé vált, amelyet Trump személyisége és politikája teljes mértékben kihasznált.

A Trump melletti választói csoportok esetében tehát nemcsak gazdasági vagy szociális tényezők, hanem a kulturális és társadalmi státusz elvesztésének érzékelése is központi szerepet játszott. Az autoritárius gondolkodás és a társadalmi fenyegetettség érzése összefonódott, és ezek a tényezők segítettek Trump sikeréhez, miközben a vallás és a nemi szerepek kérdései tovább erősítették a választói bázist.

Hogyan teremtsünk pszichológiailag biztonságos légkört és ösztönözzük a sebezhetőséget a munkahelyi kommunikációban?
Hogyan alakította Hercule Poirot személyisége az ideális detektívet?
Hogyan állíthatunk elő földgázt háztartási élelmiszerhulladékból?
Hogyan alakítják a neurális hálózatok a matematikai elméletet?
Hogyan segíthetik a terapeuták az ügyfeleiket a pszichológiai rugalmasság növelésében?