Hogyan formálják a történetek a társadalmi diskurzust: Az ideológia, mint narratíva

A narratív emplotálás feladata tehát, hogy összefonja az ellentmondásos, szétszórt töredékeket egy koherens történetté, olyan logikai ívet alkotva, amely összeköti azokat. Könnyen elképzelhető egy narratíva, amely összekapcsolja az összes elemet egy ellentétes narratívában, és egyfajta ideológiai keretet alkot belőlük. De a narratívák hatékonysága nem csupán a koherencián múlik; a történetnek el kell érnie az embereket, hogy az valóban hatással legyen rájuk.

A közbeszédben megjelenő ideológiák gyakran szoros kapcsolatban állnak a társadalom szűkebb vagy tágabb közösségei között formálódó narratívákkal. Az ideológia tehát nem csupán egy sor elméleti vagy filozófiai állítás, hanem egy összetett narratíva, amely képes összefogni és mobilizálni egy társadalmi csoportot, elválasztva azt a kívülállóktól. Az ideológiai narratíva tehát összetett és sokszor rejtett erőt képvisel, amely képes hatni a közösség tagjaira, formálva azok valóságérzékelését, megerősítve a csoporton belüli kohéziót.

A sikeres narratíva nemcsak intellektuálisan, hanem érzelmileg is elér bennünket. Amikor egy történet hatással van ránk, beleéljük magunkat, és fontosnak érezzük a benne megjelenő ügyet. A narratívák különböző érzelmi dimenziókat is beépítenek, amelyek tovább erősítik a történet vonzerejét. A morális elemek kiemelkedő szerepet játszanak ebben a folyamatban. A helyes és a helytelen, a gyengék és az erősek, a kicsik és a nagyok közötti összecsapás örök témája képes megindítani az embereket. A klímaszkeptikus narratívák például gyakran az "underdog" (gyengébben álló) pozícióját képviselik, szembeállítva a globális klímakutatói konszenzust, amelyet egy hatalmas összeesküvésként ábrázolnak. Ez a narratíva érzelmileg megerősíti a közönséget, hiszen az emberek igazságtalanságot érzékelnek, és az ilyen típusú történetek könnyen mozgósíthatják őket.

Ahhoz, hogy a narratívák hosszú távon hatással legyenek, valamilyen módon kapcsolódniuk kell a társadalom általános értékrendjéhez. A jól megírt történet érzelmileg és morálisan is releváns kell hogy legyen, mivel az érzelmi és etikai azonosulás révén válnak igazán hatásossá. Az ilyen narratívák gyakran képesek összefogni az embereket, és világos értékeket közvetíteni, amelyekhez a közösség tagjai szorosabban kapcsolódnak.

A narratívák tehát nem csupán szórakoztató vagy informatív eszközök, hanem mélyebb társadalmi és politikai hatással bírnak. Az ideológiai narratívák gyakran azt az érzést keltik, hogy a világ rendje megbomlott, és az egyes csoportoknak össze kell fogniuk, hogy helyreállítsák az igazságot. A történetek, amelyek egyszerre képesek érzelmileg bevonni és logikailag koherens üzenetet közvetíteni, hatékonyan alakítják az emberek világnézetét és motiválják őket a cselekvésre.

Hogyan alakul a klímaszkepticizmus különböző országokban?

A klímaszkepticizmus hatása a közvéleményben világszerte érezhető, nem csupán az Egyesült Államokban. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a kétségbe vonás a klímaváltozás tudományos háttere körül, a világ számos más pontján is jelen van. Az Egyesült Királyságban és Ausztráliában az ilyen típusú szkepticizmus az egyik legelterjedtebb, de más országokban, például Indiában, Szingapúrban és Kínában is megfigyelhetők hasonló jelenségek. A média és a közvélemény folyamatos formálásának következményeként különböző országokban eltérő módon jelenik meg a klímaszkepticizmus, és a narratívák gyakran alkalmazkodnak az adott társadalom politikai és kulturális hátteréhez.

A klímaszkepticizmus különböző országokban való elterjedése gyakran politikai kapcsolatokhoz is kötődik. Az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok példáján jól látható, hogy a szkepticizmus erőteljesebb jelenléte összefüggésben áll a konzervatív politikai irányzatokkal. A klímával kapcsolatos kérdéseket gyakran a politikai ideológia is formálja, és a média gyakran úgy építi fel a történetet, hogy az a politikai diskurzust is tükrözze. A közvélemény így nem csupán a tudományos konszenzust, hanem a politikai meggyőződéseket is figyelembe veszi, amikor a klímaszkepticizmus témájáról van szó.

A különböző országokban megjelenő szkeptikus vélemények tehát nemcsak a tudományos megközelítések eltéréséből fakadnak, hanem az adott társadalmi és politikai környezetből is. Az intertextualitás, vagyis a különböző társadalmi és kulturális szövegek egymásra hatása azt eredményezi, hogy a klímaszkeptikus narratívák különböző kontextusokban más-más tartalmat és hangsúlyt kapnak. A klímaszkepticizmus tehát nem csupán egy tudományos kérdés, hanem szoros összefüggésben áll a társadalom értékrendjével, politikai ideológiájával és gazdasági érdekével is.

A legfontosabb, amit érdemes figyelembe venni, hogy a klímaszkepticizmus narratívái nem statikusak, hanem folyamatosan változnak a társadalmi és politikai diskurzusok hatására. Minden országban más és más szempontok emelkednek ki, és ezek a szempontok idővel újraértelmeződhetnek, ahogy a politikai és tudományos környezet is változik. Az intertextualitás révén ezek a narratívák nemcsak a klímaváltozás tudományos kérdéseit, hanem az adott társadalom szélesebb problémáit is tükrözik.

Hogyan alakul át a klíma-szkeptikus narratíva és hogyan szivárog be más társadalmi diskurzusokba?

A klíma-szkepticizmus és tagadása különleges történetmesélési eszközöket alkalmaz, amelyek lehetővé teszik számára, hogy a tudományos közösség megingatásán túl széles társadalmi és politikai térben érvényesülhessen. E mozgalom sikerének titka az a képessége, hogy különböző, elsődlegesen nem tudományos területekről vonzza magához a követőket. Ahhoz, hogy jobban megértsük, miként alakult ki ez a narratíva, fontos, hogy visszanyúljunk annak gyökereihez, és szemügyre vegyük, hogyan alakult át az eleinte csupán tudományos szkepticizmusból globális méretű ideológiai mozgalommá.

A klíma-szkeptikus narratíva a kezdetektől fogva olyan stratégiákat alkalmazott, amelyek célja nem csupán a tudományos konszenzusok megtámadása, hanem a tudományos diskurzus alapvető struktúráinak átalakítása is. Ahogy azt Lewandowsky és kollégái kifejtették, a szkepticizmus fokozatosan átfordult tagadásba, miközben a klímakutatókat globális összeesküvők tagjaiként ábrázolták. E narratíva alapvetően megváltoztatta a tudományos diskurzust, hiszen a klímatudósokat nemcsak hogy dekonstruálta, hanem a tudományos hitelességüket is megkérdőjelezte.

A tudományos közösség ismerős alapkérdéseit, mint a "tudomány objektivitása" és "a tudós mint a tiszta igazság letéteményese", egyre inkább ideológiai diskurzust eredményeztek. Az ilyen típusú diskurzusok, mint például a "Climategate" ügy, elősegítették a tudományos objektivitás válságát, és az egyes tudósok szerepét egyre inkább politikai aktivistaként kezdték értelmezni. Ez a folyamat a tudományos közösség belső legitimitását is megkérdőjelezte, ami viszont új narratívák keletkezéséhez vezetett, amelyek egyre inkább politikai aktorokként ábrázolták a tudósokat.

A klíma-szkeptikus narratíva különösen érdekes abban a tekintetben, hogy miként képes széles spektrumú politikai és társadalmi pozíciókat összefogni. Miközben a klíma-szkeptikusok szigorúan elutasítanak minden olyan narratívát, amely a globális felmelegedést emberi tevékenységek eredményeként ábrázolja, mégis képesek voltak széleskörű társadalmi csoportokat megszólítani, akik nem feltétlenül a klímakérdést tartják központi problémájuknak. A klíma-szkepticizmus vonzereje, úgy tűnik, abban rejlik, hogy képes egyesíteni olyan kérdéseket, mint az adózási politika, a fegyverjogok, a bevándorlás vagy éppen a vallási értékek védelme. Mindezek a témák ugyanazon ideológiai kereten belül keverednek, és gyakran hivatkoznak arra, hogy egy globális összeesküvés áll minden mögött.

E narratíva egyik kulcsfontosságú jellemzője a plurivocitás és a telítettség, amelyek lehetővé teszik számára, hogy más társadalmi kérdésekhez is kapcsolódjon. A plurivocitás azt jelenti, hogy egy narratívát különböző szereplők, különböző módokon mesélnek el, miközben az mégis koherens marad. Ez a narratíva különböző módokon mesélhető el, miközben a különböző területek és társadalmi problémák egy alapvető történetet követnek. A telítettség pedig azt jelenti, hogy egyetlen problématerületre vonatkozó narratíva egyre inkább más, látszólag eltérő kérdéseket is áthat, szinte minden társadalmi témába belefolyva.

Az ilyen narratívák tehát képesek rugalmasan alkalmazkodni különböző politikai diskurzusokhoz, hiszen minden olyan társadalmi probléma, amelyet az alapvető narratíva középpontjába helyez, végső soron ugyanazon metanarratívát követi. A klíma-szkepticizmus tehát nem csupán a klímaváltozást tagadja, hanem tágabb értelemben véve egy olyan ideológiai keretet ad, amely képes politikai és társadalmi szerveződéseket összekapcsolni, miközben minden egyes politikai és társadalmi problémát ugyanabban az alapvető, univerzális történetben értelmez.

Vladimir Propp orosz folklórkutató művében, a "Mesetípusok morfológiájában", azonosította azokat az alapvető történeti sémákat, amelyek szinte minden orosz népmesében megtalálhatók. Ezek a sémák általában egy hős és egy gonosz karakter közötti konfliktust írnak le, és ezt a narratívát számos történetben más-más formában, de alapvetően azonos módon alkalmazzák. Az elemzésében Propp azt a kulcsfontosságú gondolatot fogalmazza meg, hogy a történetek különböző karakterek és helyszínek között ugyanazokat az alapelemeket tartalmazzák, és ez az univerzális séma teszi lehetővé a mesék folyamatos újrafelfedezését.

Ez a narratív struktúra tehát nem csupán folklórtörténetekre alkalmazható, hanem egy olyan alapvető metanarratívát alkothat, amely könnyen alkalmazkodik bármelyik társadalmi diskurzushoz, beleértve a klíma-szkepticizmust is. Az alapvető történet struktúrája - a hős küzdelme a gonosszal, a próba, a megoldás - minden egyes társadalmi problémában megjelenhet, és ezzel hatékonyan vonhatja be a közönséget a saját narratívájába.

A klíma-szkeptikus narratíva tehát egy olyan történeti sémára épül, amely képes alkalmazkodni különböző társadalmi és politikai diskurzusokhoz, és ez teszi lehetővé számára, hogy széleskörű társadalmi és politikai bázist vonzzon. A narratíva ereje nem csupán a tudományos diskurzusok megkérdőjelezésében rejlik, hanem abban is, hogy képes összefogni azokat, akik más kérdésekben is megosztottak, de egy közös alapvető ideológiai történethez tartoznak.

A klímaviták ideológiai átalakulása: A tudományos narratíva és annak hatása

A klímaváltozás tudományos diskurzusát gyakran úgy ábrázolják, mint egy objektív és minden kétséget kizáró tényt, amely a világ jövőjét meghatározó kérdéssé válik. Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) és más tudományos szervezetek összes fő megállapítása bizonyos fokú bizonytalanságot elismer, például a „valószínű”, „erősen valószínű” kifejezésekkel, amelyek a valószínűségi becslések kategóriáinak felelnek meg. Azonban a tudományos közlemények nyelvezete nemcsak a tudományos tények, hanem az ideológiai diskurzusok köré is épül, amelyek elkerülhetetlenül formálják a közvéleményt és a politikai diskurzust.

Az IPCC és hasonló tudományos fórumok, amelyek a klímaváltozás kérdését tárgyalják, autopoietikus jellegűek, ami azt jelenti, hogy saját kereteik között maradnak, kizárva más narratívákat vagy ellentétes hangokat. A tudományos közlemények általában nem teszik lehetővé az ellentétes bizonyítékok megvitatását, hacsak nem kerülnek be közvetetten, mint a tudományos anyag részei. Az ilyen jellegű zártság és önállóság egy szűk, önállóan értelmezett valóságot hoz létre, amelyben nem találunk helyet az önkritikus elemzéseknek.

A tudományos diskurzus különleges jellemzője a „telítettség” jelensége, amikor egy bizonyos téma – például a klímaváltozás – minden társadalmi kérdésbe belefolyik, és ezáltal a „jó” és „rossz”, „helyes” és „helytelen” erkölcsi kategóriáival azonosul. A tudományos közleményekben nemcsak a tudományos tények állnak, hanem azok a társadalmi-politikai értékek és erkölcsi állásfoglalások is, amelyek a klímaváltozás kérdését élet és halál, erkölcs és bűn közötti összecsapásként ábrázolják. Így válik a klímakutatás egyfajta morális csatározássá, ahol a szénipar vagy a klímához kételkedők bűnösként jelennek meg.

Egyre inkább a klímaváltozás politikai narratívájává válik, ahol a klímát tagadókat a történelem egyik legnagyobb gonosztevőihez hasonlítják. Az ilyen diskurzusban a „klímatagadók” kifejezés nemcsak a tudományos ellenállásra utal, hanem a Holokauszttal kapcsolatos tagadásra is, amely a legnagyobb moralitási kérdés volt a 20. században. Ez az intertextualitás, amelyben a klímaváltozás tudományos diskurzusába beépülnek más társadalmi és történelmi narratívák, tovább erősíti a tudományos diskurzus politikai és ideológiai irányvonalát.

Fontos megérteni, hogy a klímakutatásban megjelenő politikai diskurzusok nem csupán tudományos jelenségek. A tudományos megállapítások és azok kommunikációja összefonódik a társadalmi és politikai diskurzusokkal, amelyek erkölcsi és ideológiai kérdéseket érintenek. A tudományos közösség, különösen a klímakutatás terén, a politikai hatásoknak és a társadalmi elvárásoknak van kitéve, amelyek hatással vannak a kutatások irányára, az eredmények interpretálására és azok kommunikációjára.

Ezen túlmenően, a tudományos diskurzusok gyakran alábecsülik a tudományos bizonytalanságot. Bár az IPCC és más tudományos szervezetek elismerik, hogy vannak olyan tényezők, amelyek nem teljesen tisztázottak, a nyilvánosság számára a klímaváltozás problémája gyakran mint egy véglegesen megoldott kérdés jelenik meg. Az ilyen típusú elhallgatás vagy a bizonytalanság figyelmen kívül hagyása hozzájárulhat a diskurzus polarizálódásához és a társadalmi feszültségek fokozódásához, mivel az ellentétes vélemények elnyomása nem ad teret a valódi tudományos vitának.