Trump elnöksége egyedülálló módon alakította át az Egyesült Államok politikai táját, amely a maga nemében rendkívüli volt, nemcsak az ő politikai döntéseiben, hanem abban is, ahogyan a saját szerepét és elnökségét bemutatta. Míg a korábbi elnökök az amerikai nemzet dicsőségére és kivételességére összpontosítottak, Trump elnöksége a saját kivételességét állította középpontba, hangsúlyozva, hogy nélküle Amerika sorsa elkerülhetetlenül romlásra lenne ítélve. Az ilyenfajta elnöki "kivételesség" stratégiája három alapvető módon jelent meg: Trump a saját személyét, az ő elnökségét és az általa vezetett nemzetet is kivételesnek ábrázolta.

A választási kampányában Trump már elkezdte építeni azt a narratívát, hogy Amerika történetében ő az, aki a legnagyobb eredményeket érte el. Ez a retorikai stratégia még inkább kibővült, amikor elnökké választották, és első beszédeiben rendre úgy fogalmazott, hogy „mi vagyunk a legnagyobb gazdaság a világ történetében”, és nemcsak az amerikai gazdaságot tekintette a legjobbnak, hanem azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok soha nem volt ennyire sikeres, mint most. Trump az elnöki hatalom szimbólumaként saját szerepét és döntéseit a nemzet elkerülhetetlen fejlődésének kulcsfontosságú tényezőjeként állította be. Az elnökök, akik előtte álltak, gyakran az amerikai kivételesség eszméjére építettek, ám Trump ezen túl is azt kommunikálta, hogy ő az a személy, aki nélkül az Egyesült Államok katasztrófába süllyedne.

A hagyományos elnöki kommunikációs stílusban az amerikai elnökök inkább a nemzet dicsőségét hangsúlyozták, és ritkán állították be magukat a történelem legnagyobb elnökei közé. Lyndon B. Johnson például az 1964-es Állami Unió beszédében kiemelte, hogy Amerika történetében először haladta meg a 70 millió munkahelyet, de ugyanakkor emlékeztette a közönséget, hogy még mindig sok feladat vár rájuk. Az ilyen megnyilvánulások célja az volt, hogy a nemzet sikerét ünnepeljék, de ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a munka még nem ért véget, és folytatni kell az előrehaladást. Trump azonban nemcsak az amerikai társadalom eredményeit ünnepelte, hanem saját szerepét is a nemzet sikerében. A saját elnökségét és az ő vezetésével elért eredményeket rendre az amerikai kivételesség fölé helyezte.

Trump elnöksége tehát szándékosan elutasította a hagyományos elnöki visszafogottságot, amely tiszteletteljes viszonyt igyekezett ápolni elődjeivel szemben. Trump nemcsak a saját elnöki pozícióját ábrázolta egyedülállónak, hanem önmagát is az egyetlen olyan személynek, aki képes volt Amerika sikerét biztosítani. Ezt a retorikai stratégiát nemcsak az elnöki beszédekben alkalmazta, hanem folyamatosan hangsúlyozta, hogy a nemzet stabilitása és jövője csak akkor garantált, ha ő marad a legfelsőbb vezető. A különböző kérdésekben hozott döntéseit gyakran úgy pozicionálta, mintha azok nélkül az ország válságba süllyedne.

Ez a fajta kommunikációs stratégia erőteljesen elhatárolódott a korábbi elnökök viselkedésétől, akik ritkán emelték ki saját kivételességüket, inkább a nemzetre összpontosítottak. Trump más volt: nemcsak hogy a legnagyobb elnöknek tartotta magát, hanem azt is hangsúlyozta, hogy nélküle Amerika nem lenne képes megvalósítani a céljait. Ezen kívül, Trump hatalmas számban alkalmazta ezt a kommunikációs stratégiát a legfontosabb beszédeiben, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy ő egyedülálló elnökként képzeli el az amerikai jövőt. Miközben elődei, mint Lyndon Johnson vagy Bill Clinton, az amerikai kivételességet hangsúlyozták, Trump egyszerűen úgy tette, mintha Amerika sikere teljes mértékben az ő elnökségétől függött volna.

Trump elnöksége tehát nemcsak az amerikai politikai életben, hanem a politikai kommunikációban is mélyreható változásokat hozott. Az ő elnöksége alatt egy új típusú elnöki retorika jelent meg, amely már nemcsak a nemzet, hanem a személyes hatalom és kivételesség köré épült. Ez a stratégia teljesen új perspektívát adott a politikai vezetésről, amely mind a politikai diskurzusban, mind a közvélemény szemében alapjaiban változtatta meg a hagyományos elnöki retorika szabályait.

A Trump-féle "kivételes elnökség" hangsúlyozása arra figyelmeztet, hogy az elnökök hatalmát nemcsak az elért eredmények, hanem a saját személyük köré épített narratíva is alapvetően formálja. Az, hogy Trump önmagát a legnagyobb elnökként pozicionálta, nemcsak a politikai diskurzust, hanem a jövő elnökeinek kommunikációs stratégiáit is alapjaiban befolyásolhatja.

Hogyan formálta Trump az "Én vagyok a Népség" stratégiát a politikai diskurzusban?

Trump elnöksége alatt egy különleges retorikai stratégiát alakított ki, amelyben a saját személyét és politikai tevékenységét az amerikai kiválóság megtestesítőjeként ábrázolta. Ezt az elképzelést az „Én vagyok a Népség” (Exceptional Me) stratégiának nevezzük. A stratégia központjában az állt, hogy az Egyesült Államok korábbi, politikailag megosztott és gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő állapota a Trump-adminisztráció révén vált ismét különlegessé, és mindennek alapja maga Trump személye.

A Trump által alkalmazott új kampánystratégia szerint az amerikai kiválóság nem egy örök állapot, hanem valami, amit el lehet veszíteni, de Trump volt az egyedüli, aki képes volt azt visszaállítani. Az ő narratívájában a történelem legnagyobb kihívásai közepette, például az úgynevezett "orosz választási beavatkozásról" szóló vizsgálat idején is sikerült a legnagyobb eredményeket elérni, amit egyetlen más elnök sem tudott volna. Trump nem csupán azt sugallta, hogy az amerikai kiválóságot visszaállította, hanem azt is, hogy az ő elnöksége tette lehetővé ennek a kiválóságnak a visszatérését.

A kezdetekben Trump nem erőltette az amerikai kiválóság kinyilatkoztatását. Az első évben még viszonylag kevés hangsúlyt fektetett rá, mivel az ország még mindig a "káosz" állapotában volt, amit elődei hagytak rá. Trump sokszor hangoztatta, hogy „örökölt egy rendetlenséget,” amit elődei hagytak, és ezért neki kellett alapjaiban átalakítania az országot. Az amerikai kiválóságot tehát nem egyszerre, hanem fokozatosan kezdte építeni, miután az első politikai sikereket és gazdasági eredményeket elérte.

A második szakaszban Trump már aktívan hangoztatta, hogy a kiválóság megteremtéséért kizárólag az ő adminisztrációja felelős. Ez különböztette meg őt az előző elnököktől, akik az amerikai kiválóságot általában nem saját tevékenységük eredményeként, hanem az amerikai nemzet örök tulajdonságaként értelmezték. Trump azonban nem csupán ezt a kiválóságot állította vissza, hanem azt is, hogy csak ő képes fenntartani azt.

A harmadik lépés az volt, hogy Trump saját elnökségét mint példát hozta, amit minden más elnöki hivatali időszaktól különbözőnek és kiemelkedőnek tartott. Az ő elnöksége szerinte több volt, mint puszta vezetés, hanem a történelem legfontosabb politikai győzelme, még akkor is, ha a kritikusok és az ellenfelek mindent megpróbáltak, hogy gyengítsék. Trump ezt a narratívát minden szinten támogatta, és az elnökségének minden negatívumát, legyen szó a Mueller-vizsgálatról vagy az impeachmentről, valamilyen módon kiemelte, mint az ő saját „történelmi” és „különleges” tevékenységének részét.

A negyedik szakaszban Trump arra helyezte a hangsúlyt, hogy az amerikai kiválóság kizárólag az ő elnökségének köszönhető, és a legfontosabb feladat most az, hogy újra megválasszák őt. Mivel Trump elképzelése szerint az amerikai kiválóság fenntartása folyamatos figyelmet és irányítást igényel, ő volt az egyetlen, aki képes volt garantálni annak fenntartását. Azokat, akik ellene szavaztak, gyakran figyelmeztette, hogy ha ő nem marad elnök, az Egyesült Államok gazdasága összeomlik, a politikai „mocsár” visszatér, és a nemzet szétesik.

Az ötödik, egyben utolsó lépésben Trump saját személyét és politikai táborát mint az amerikai nép valódi képviselőit ábrázolta. A "Me the People" (Én vagyok a nép) taktika részeként Trump hangsúlyozta, hogy ő az egyedüli, aki képes igazán megérteni az amerikai nép akaratát, és politikai tábora volt a „valódi” Amerika. Az ő hívei nem csupán a politikai elitet képviselték, hanem a nemzet autentikus képviselőiként voltak jelen a politikai diskurzusban. Trump így nemcsak mint elnök, hanem mint a "nép választottja" és „igazi” vezetője jelenítette meg magát.

Fontos, hogy a Trump által megformált kiválóság koncepciója nem csupán retorikai fogás volt, hanem szoros kapcsolatban állt a politikai céljaival és az amerikai politikai tájat újraformáló stratégiájával. A populista diskurzus és a saját magáról alkotott rendkívüli kép közvetítése Trump politikájának központi elemévé vált, és ezzel a saját személyét szinte elválaszthatatlanul összekapcsolta az amerikai kiválóság fogalmával.

Miért fontos megérteni a mítoszok és a vallásos tanítások szimbolizmusát?
Miért fontos a 2D félvezetők szerepe a napenergia tárolásában és hasznosításában?
Hogyan befolyásolja a szennyvíziszap biogáz termelését?