Az extraverzió az egyik leginkább felismerhető személyiségjegy, amely a társadalmi életben kulcsfontosságú szerepet játszik. Míg egyes embereket az obszervátorok társadalmi szempontból visszahúzódó, introvertált, csendes és gátolt személyekként írnak le, addig mások szembetűnően nyitottak, társaságkedvelők, lelkesek és társadalmilag dominánsak. Bár a kifejezések lehet, hogy nem minden kultúrában léteznek, az emberek világszerte felismerik az extraverziót, amely valószínűleg több millió éve jelen van az emberi közösségekben. Az extraverzió az egyik legelső jellemző, amelyet egy társadalmi aktor felismerhet egy másik személyben egy első találkozás során. Az ilyen típusú megkülönböztetések gyors felismerése az emberi társas lények számára egy evolúciós előnyt jelenthetett. Mi emberek, az ultratársas fajok tagjaiként, arra vagyunk programozva, hogy észrevegyük és reagáljunk a társas kapcsolatok intenzitására.

Az extraverzió evolúciós funkciója Michael Ashton személyiségpszichológus szerint az, hogy az egyén figyelmet vonjon magára és fenntartsa azt a társadalmi interakciókban. Az emberek – legyenek azok Homo erectusok vagy a mai kor társadalmai – szükségét érzik annak, hogy mások figyelmét magukra vonják, ha előre akarnak lépni a közösségeikben. Akár egy társaságban való sikeres létezésről, akár a karrierépítésről van szó, a figyelem kulcsszerepet játszik. Az extravertált személyek tehát, mint dinamikus társadalmi szereplők, ezen figyelem állandó keresésére koncentrálnak, és ezt gyakran kiemelkedő energiával teszik.

A magas extraverziójú emberek, mint például Donald Trump, rendkívül észrevehetők a társadalmi térben. Trumpot, mint a világ egyik legextrább extravertált személyét, nemcsak a tudósok és pszichológusok, hanem a közönség is könnyen felismeri. Bár a megítélés szubjektív, az emberek többsége – legyenek azok barátok vagy ellenségek – egyetértenek abban, hogy Trump egy rendkívül domináns társadalmi szereplő, aki élete minden aspektusában figyelemfelkeltő. A közéleti megjelenése, a dinamizmus, amivel a nyilvánosság előtt megjelenik, és a társas kapcsolatokban való állandó jelenléte mind hozzájárulnak társadalmi hírnevéhez.

Az extraverzió tehát nemcsak abban áll, hogy valaki vonzó és érdekes a társas kapcsolatokban, hanem abban is, hogy képes folyamatosan energiát befektetni a társadalmi interakciókba. Donald Trump például egy napját leírva az "üzleti és kampánykörút" folyamatos telefonálásaival és találkozóival ábrázolja. A rendkívüli energia, amit az ilyen típusú személyek a társadalmi jutalmak keresésére fordítanak, megmutatja, hogy az extraverzió nemcsak a jelenlét erőfeszítését, hanem annak intenzitását is magában foglalja.

Az extraverzió érzelmi dinamizmusát nem mindig szükséges szavakkal kifejezni. Az emberek nonverbális jelekkel is kommunikálnak – például arckifejezésekkel, testtartással és mozdulatokkal – amelyeket az észlelők gyorsan képesek értelmezni. Egy szociálpszichológiai kísérlet során a résztvevők 30 másodpercnyi egyetemi professzort bemutató felvétel alapján képesek voltak meghatározni a tanár közönségi megítélését, még akkor is, ha a hang ki volt kapcsolva. Ez azt jelzi, hogy az emberek gyakran az interakciók fizikai megnyilvánulásaiból ítélik meg a másik személyt, nem csupán a szavak alapján.

Mindezek az események, és különösen az olyan nyilvános személyek viselkedése, mint Trump, arra figyelmeztetnek minket, hogy az extraverzió, bár sokszor vonzó és figyelemfelkeltő, nemcsak a karrier és társadalmi élet sikerességében játszik szerepet, hanem azt is világossá teszi, hogy a társadalmi jelenlét fenntartása folyamatos erőfeszítést igényel. Azok, akik az extraverzióban magas szinten teljesítenek, gyakran a figyelem minden formáját igénylik: az elismerést, a csodálatot, a szeretetet, és mindezt rendkívüli energiával keresik.

Mindezekből az következik, hogy az extraverzió nem csupán egy "jellemző", hanem a társadalmi túlélés és siker kulcsfontosságú eleme, amelyet a környezet és a társadalom érzékelése egyaránt erősen formál. Az extravertáltak számára a társas helyzetek folyamatos keresése és az arra adott válaszok folyamatos mérése éppolyan természetes, mint a légzés.

Miért vonzza Donald Trump narcisztikus személyisége a közönséget?

Donald Trump imázsának építése már korán kezdődött, és a mai napig nemcsak közéleti politikusként, hanem márkaként is jelentős szereplője a nyilvánosságnak. A Trump név már-már fogalom, és nem csupán könyveinek címében jelenik meg: Trump: A visszatérés művészete vagy Trump: Gondolkodj nagyban – ezek nemcsak művek, hanem a Trump márka erősítésének eszközei. Képzeljük el, hogy Lev Tolsztoj a háború és béke című művét így nevezte volna el: Tolsztoj: Háború és béke. Ez a fajta önreklámozás Trump esetében már szinte elvárás.

Trump életét végigkísérte a nagyra törő ambíció, és úgy tűnik, hogy ez a stratégia nem csupán a médiában, hanem a politikában is megérett. Az első elnöki sajtótájékoztatóján, mindössze egy hónappal hivatalba lépése után, Trump kijelentette, hogy kormányzata minden idők legnagyszerűbbje. Amellett, hogy folyamatosan a saját nagyságát hirdette, sokszor olyan kijelentéseket tett, amelyek távol álltak a valóságtól – például azt állította, hogy választási győzelme a legnagyobb volt Ronald Reagan óta, miközben kevesebb elektori szavazatot szerzett, mint Reagan. Ezt az önfényezést nem csupán politikai beszédeiben, hanem a közéleti és személyes nyilatkozataiban is megtaláljuk.

Egy különleges tulajdonság, amelyet Trump gyakran megosztott a világgal, az a saját „stabil zsenialitása”. 2018-ban, egy brit újságíróval való interjúban Trump kijelentette, hogy jobban ért a brit politikához, mint Theresa May miniszterelnök, mivel ő „stabil zseni”. A narcisztikus magatartás nemcsak hogy saját kormányzatának eredményeit hangsúlyozza, hanem egyes esetekben mások szenvedésére is figyelmetlenséggel reagál. Amikor a Puerto Ricó-i hurrikán után kellett volna együttérzést tanúsítania, Trump inkább a kormányzata eredményeit dicsérte. Az emberi szenvedés helyett azt érezte fontosnak, hogy saját teljesítményét emelje ki, és gyakran alábecsülte mások fájdalmát.

Trump számos alkalommal tette közszemlére saját narcisztikus hajlamait, például a The Apprentice című valóságshow során, ahol saját vonzerejét és hatalmát állította középpontba. A nők, akik vele dolgoztak, nem egyszer arról beszéltek, hogy Trump folyamatosan a saját nagy teljesítményét és vonzerejét helyezte előtérbe, még akkor is, amikor mások a projektjeikről, munkájukról beszéltek. Az önmagát állandóan dicsérő magatartás alapvetően meghatározta Trump interakcióit, még akkor is, amikor a legintimebb és legszomorúbb pillanatokban kellett volna a figyelmét másokra irányítania.

Sokan, köztük Trump hűséges hívei, vonzónak találták ezt a fajta viselkedést. Az, hogy Trump állandóan arról beszélt, mennyire nagy és különleges, igazi motivációt jelentett a közönség számára. Mindezt még inkább megerősíti a pszichiáter Tom Singer megfigyelése, miszerint Trump az amerikai álom megtestesítője, aki elérte azt, amit sok amerikai csak álmodni tudott. Az ő üzenete az volt, hogy bárki, aki vele azonosul, képes újra elérni a sikeres életet és a hírnevet. Trump üzenete valóságos szentimentalizmusként hatott a közönségre: ő maga a nagy amerikai siker története, és azok számára, akik nem érzik, hogy teljes értékűek, az ő nagysága egyfajta híd lehetett a szociális és gazdasági igazságtalanságok feloldásához.

Mások, mint a pszichiáter Leonard Cruz, azonosították a „narcisztikus sérülés” fogalmát, amely Trump hívei számára különleges jelentőséggel bír. Sokan, akik Trump mellett kitartanak, életükben jelentős kudarcokat éltek át, és úgy érzik, hogy valamilyen módon alábecsülték őket. Ők a „járó sebek”, akik Trumpban azt látják, hogy egy olyan ember, akit nemcsak tisztelettel bántak meg, hanem aki az ő helyzetükhöz hasonlóan szembesült a világ kegyetlenségével. Trump ígérete az, hogy ő egy olyan ember, aki képes mindent elérni, amit a nagy Amerika újra felépítéséhez szükséges.

Ezek a jelenségek nemcsak Trump politikai pozícióit formálták, hanem társadalmi, pszichológiai hatásaik is messzemenők, még akkor is, ha sokan úgy vélik, hogy az önimádat és a narcisztikus viselkedés egyáltalán nem megfelelő egy vezetőhöz. De ahogy az sokszor előfordul, a narcisztikus személyek számára ez az attitűd lehetőséget ad arra, hogy érzelmileg összekapcsolódjanak a közönséggel, akik megérzik, hogy valahol egy nagyobb történet részesei lehetnek. Az ilyen dinamikák segíthetik elő Trump vonzerejét, és magyarázhatják, hogy miért képes fenntartani ekkora rajongást még akkor is, amikor sokan mások kétségbe vonják őt.

Milyen szerepe van a munka különböző területein használt eszközöknek és fogalmaknak?
Hogyan történik a 2D félvezető anyagok szintézise?
Mi volt a Moytura csatája, és hogyan formálta a harcosok hatalmát?
A fehér konzervatív keresztény identitás válsága és a státuszpolitika hatása a társadalmi változásokra
Hogyan válasszuk a legjobb gyakorlatokat az Apache Airflow használatához?