A hasmenés klinikai értékelésében a széklet tulajdonságainak vizsgálata kulcsfontosságú szerepet játszik, mivel lehetővé teszi a különböző típusú hasmenések gyors és pontos besorolását. A széklet különböző jellemzői, mint a víz- és zsírtartalom, a gyulladásos jelek, illetve a széklet elektrolit koncentrációja, mind azt mutatják, hogy milyen patológiai folyamat zajlik a bélben. A hasmenés típusának meghatározása segít a pontos diagnózis felállításában és a további szükséges vizsgálatok irányának kijelölésében.

A zsíros széklet, más néven steatorrhea, a felszívódási zavarok egyik gyakori megnyilvánulása, melyet a zsírok székletben való jelenléte jelez. Ennek meghatározására szűrővizsgálatok, például Sudan festés alkalmazható, vagy egy időszakos székletmintából történő zsírmennyiség-meghatározás segíthet a diagnózis felállításában. Az ilyen típusú hasmenést leggyakrabban a malabsorpciós szindrómák okozzák, mint a cöliákia, Whipple-betegség, illetve a bélflóra túlzott növekedése.

A gyulladásos eredetű hasmenések, amelyek gyakran vért vagy gennyet tartalmaznak, a leggyakoribbak az olyan betegségeknél, mint az ulceratív kolitisz, Crohn-betegség vagy egyéb bélgyulladásos állapotok. Ha ezek a jelek nem láthatók szabad szemmel, a széklet okkult vérvizsgálata, vagy neutrofilek kimutatása segíthet a pontos diagnózisban. Az ilyen típusú hasmenéseket gyakran a bél nyálkahártyájának gyulladása okozza, ami a bélflóra zavarával és a bélfal áteresztő képességének megnövekedésével jár.

A hasmenés további típusainak vizsgálata székletvizsgálatokkal könnyen megkülönböztethető. Az osmotikus és szekréciós típusok közötti különbség alapvetően a széklet elektrolit-tartalmának és az osmotikus részesedésének mérésén alapul. A szekréciós hasmenésben az elektrolitok nem megfelelő felszívódása vagy aktív szekréciója eredményezi a bélben felhalmozódó vizet, míg az osmotikus hasmenés esetében az elfogyasztott, rosszul felszívódó anyagok tartják a vizet a bél lumenében. Az osmotikus hasmenés pontos megértéséhez elengedhetetlen a széklet elektrolit tartalmának elemzése és az osmotikus rés (fecal osmotic gap) kiszámítása, amely segít a két típus megkülönböztetésében.

Fontos azonban, hogy a hasmenés okának megértése nem csupán a széklet jellemzőinek alapján történik. A beteg kórtörténetének alapos vizsgálata, a szisztémás megbetegedések, az étkezési szokások, a gyógyszeres kezelés és az egyéb rizikófaktorok mind hozzájárulnak a pontos diagnózis felállításához. Például a fertőzéses eredetű hasmenések, mint a baktériumok, vírusok (pl. rotavírus, norovírus) és paraziták (pl. cryptosporidiosis) okozta hasmenés más-más kezelést igényelnek, és eltérő kórtani mechanizmusokkal bírnak. A fertőzések mellett a krónikus betegség, mint a hyperthyreosis, diabetes mellitus, vagy a vastagbél daganatai is állhatnak a háttérben.

A hasmenés okainak differenciáldiagnózisában kulcsfontosságú, hogy a székletvizsgálatok mellett az egyéb szisztematikus betegség jeleit is figyelembe vegyük. A krónikus, szekréciós hasmenés esetében például a hormonális zavarok, mint a hyperthyreosis, Addison-betegség, vagy a különböző endokrin tumorok is lehetnek a háttérben. Az ilyen típusú hasmenés kiegészítő vizsgálatokkal, mint a hormonális szintek mérése, könnyen azonosítható.

A gyulladásos hasmenés kezelésénél gyakran antibiotikumok, gyulladáscsökkentők és specifikus immunszupresszív terápiák alkalmazása szükséges, míg a malabszorpcióval járó hasmenések diétás kezelést és a felszívódási zavarok kezelését igénylik. Az alapvető tápanyagok, mint a zsírok, fehérjék és szénhidrátok felszívódásának zavara jelentős hatással van a beteg állapotára, ezért a táplálkozási terápia és a probiotikumok alkalmazása is indokolt lehet.

Bár a széklet jellemzőinek alapján történő diagnosztika kiemelt szerepet kap, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ilyen típusú hasmenéseket számos, a szisztémás szerveket érintő betegség is okozhatja. Ennek felismerése lehetővé teszi a gyorsabb és pontosabb kezelést, ami különösen fontos a krónikus állapotok kezelésekor. A különböző típusú hasmenések gyors osztályozása tehát alapvetően meghatározza a további kezelési stratégiát, és segít elkerülni a fölösleges vizsgálatokat.

Hogyan működik a gyomor normál fiziológiája és mik a gastroparesis pathofiziológiai jellemzői?

A gyomor motorikus működése alapvetően három fázisból áll: a táplálék befogadása, a táplálék aprítása és a szilárd táplálék kiürítése. Amikor étkezés történik, a gyomor egy relatíve inaktív, éhgyomri állapotból aktív motorikus és szekréciós állapotba kerül. A gyomor motorikus tevékenységét három jól elkülöníthető neuromuszkuláris terület irányítja: a fundus, az antrum és a pylorus. Az étkezés hatására aktiválódik a gyomor fundusza, ami lehetővé teszi a nagy mennyiségű étel befogadását anélkül, hogy jelentős intragasztrikus nyomásnövekedés következne be. Ez a folyamat folytatódik, miközben a fundus fokozatosan összenyomja a gyomor tartalmát az antrum felé, ahol azt a fázisos kontrakciók rögzítik, és a pylorus felé irányítják, hogy a megemészthető szilárd anyagok a gyomorsavval keveredve apró részecskékké váljanak. Az antrum kontrakcióinak gyakoriságát a Cajal intersticiális sejtek (ICC) irányítják, amelyek a nagyobb görbület felső részén találhatóak, és ciklikusan mintegy háromszor perccel végzik el ezt a feladatot. A folyamat addig tart, amíg a megemészthető szilárd anyagok 1-2 milliméteres részecskékké nem válnak, és a gyomorból kis mennyiségű folyadék és homogén ételtömeg (chyme) távozik.

Az étkezés utáni motorikus aktivitás következtében a gyomor idegrendszeri és hormonális válaszokat indít, hogy elősegítse az emésztést, és lehetővé váljon az étel aprítása és továbbítása a bélcsatornába. Az étkezést követően a gyomor több mechanizmus révén képes biztosítani a megfelelő motorikus választ és a gasztrointesztinális hormonok felszabadulását, amelyek szerepet játszanak az emésztés gyorsításában.

Gastroparesis esetén, amely a gyomor motorikus diszfunkcióját jelenti, különböző motorikus és érzékelési rendellenességek fordulhatnak elő. A gastroparesis kialakulása általában akkor következik be, ha a gyomor mozgása jelentősen lelassul vagy megszakad, ami az étkezés késlekedését és a táplálék felhalmozódását eredményezi a gyomorban. A gastroparesis különböző pathofiziológiai tényezők következménye, mint például a gyomor falának izomzatának vagy idegrendszeri működésének zavarai.

A gastroparesis főbb pathofiziológiai jellemzői közé tartozik az akkomodáció (a gyomor befogadó képességének) zavara, az elektromos diszritmiák, az antrum és duodenum közötti diszkoordínáció, pylorus diszfunkció, valamint az antrum hipomotilitása. A vagus ideg sérülése, valamint a viscerális érzékelési zavarok szintén hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához. Különösen cukorbetegséggel összefüggésben a gastroparesis az autonóm neuropátia megnyilvánulásaként jelentkezhet. További tényezők, mint a gyomor-bél hormonok felszabadulásának zavara (például a pankreatikus polipeptid, motilin és ghrelin) szintén előidézhetik a gyomormotorikai diszfunkciót.

A gastroparesis tünetei közé tartozik a hányinger, hányás, teltségérzet, puffadás, és étkezési nehézségek. A puffadás fokának nincs egyértelmű összefüggése a gastroparesis súlyosságával, azonban a kisméretű bél motorikus zavara gyakran előfordul a gastroparesises betegek körében, ami további szövődményekhez, például bakteriális túlnövekedéshez vezethet. A bakteriális túlnövekedés diagnózisához hidrogén leheletvizsgálatot (HBT) alkalmazhatnak.

A gastroparesis diagnózisának megerősítése érdekében a klinikai vizsgálatok, mint például a digitális fekélyek, a felső hasi auszkultáció, a vérvizsgálatok (elektrolitok, pajzsmirigy-stimuláló hormon) és a gastroszkópiás vizsgálat segíthetnek a kórkép pontos meghatározásában. A diagnózisban fontos szerepet játszanak a beteg kórtörténeti adatai is, mivel a gastroparesis kialakulása különböző betegségekhez, például cukorbetegséghez, sclerosis multiplexhez vagy Parkinson-kórhoz is társulhat.

A kezelési lehetőségek közé tartoznak a prokinetikus gyógyszerek, mint a metoklopramid és a domperidon, amelyek hatékonyan javítják a gyomor motorikus funkcióját, bár a mellékhatások, különösen a szív- és központi idegrendszeri hatások korlátozhatják ezek használatát. A gyógyszeres kezelés mellett más terápiás lehetőségek, mint a gasztrointesztinális elektrostimuláció, endoszkópos beavatkozások, például a gyomor pylorus myotomiája (G-POEM), valamint a neuromodulátorok alkalmazása is szóba jöhet. A pszichológiai és étkezési zavarok kezelése, például kognitív viselkedésterápia és hipnózis szintén javíthatják a tüneteket.

Gastroparesis esetén a kezelés nem mindig egyértelmű, mivel a különböző pathofiziológiai rendellenességek kombinációja okozhatja a betegség tüneteit. Minden esetet személyre szabottan kell kezelni, figyelembe véve a domináló fiziológiai rendellenességeket és azokat a tényezőket, amelyek hozzájárulnak a betegség kialakulásához.

Hogyan befolyásolja a bélmikrobiom a szív- és érrendszeri kockázati tényezőket és a rákos megbetegedések kialakulását?

A bélmikrobiom komplex interakciói az emberi szervezettel, különösen a szív- és érrendszeri kockázati tényezők és a rákos megbetegedések szempontjából, egyre nagyobb figyelmet kapnak a tudományos közösségben. Egy nemrégiben végzett kutatás, amely a bélmikrobiom változásait és a szív- és érrendszeri betegségek közötti összefüggéseket vizsgálta, érdekes eredményekre jutott. A három évig tartó kutatás során a PBD (Paleo-diéta) alkalmazása fokozta az alfa-diverzitást, ami kedvező hatással volt a vér trigliceridszintjére, az éhomi inzulinszintre és a C-reaktív fehérjére (CRP). A PBD hatására csökkent a Peptostreptococcus mennyisége, ami összefüggésbe hozható a CRP alacsonyabb szintjével és a magasabb HDL-koleszterinszinttel. Bár a rövid távú PBD nem befolyásolta a szív- és érrendszeri kockázati tényezőket, az eredmények arra utalnak, hogy a bélmikrobiom és a szív- és érrendszeri egészség közötti kapcsolat egyre világosabbá válik.

A mikrobiom szerepe a rákos megbetegedések, különösen a vastagbélrák (CRC) kialakulásában szintén figyelemre méltó. A Helicobacter pylori hatása a gyomorrákra jól dokumentált, de újabb kutatások arra is rámutattak, hogy a bélmikrobiom bizonyos összetevői, mint a Fusobacterium nucleatum, a Bacteroides fragilis, az Escherichia coli és más baktériumok, hozzájárulhatnak a CRC kockázatának növekedéséhez. A F. nucleatum, amely normál esetben csak a szájban található, gyakran előfordul a rákos daganatokban és a CRC-s betegek székletében. Ez a baktérium aktiválja a Th17 gyulladásos választ a szövetekben, ami növeli a neopláziás átalakulás valószínűségét, állatkísérletek alapján. Az Enterotoxikus B. fragilis hasonló módon gyulladást indukál, ami elősegítheti a daganat kialakulását, különösen az E. coli-val való együttes jelenlét esetén.

Az E. coli egyes típusai, különösen azok, amelyek poliketid-szintetázt (pks) expresszálnak, szintén szerepet játszanak a CRC kialakulásában. A colibactin nevű genotoxikus vegyületet termelnek, amely a DNS-károsodást és a sejtciklus rendellenességeit okozhatja, elősegítve ezzel a daganatos elváltozások megjelenését. Más kutatások arra utalnak, hogy a baktériumok által termelt metabolitok is kulcsszerepet játszanak a CRC érzékenységében és a rákkezelésekre adott válaszokban. Például a Bifidobacterium fokozza az antirákos immunválaszokat, aktiválva a dendritikus sejteket, és ezáltal elősegítve a CD8+ effector T-sejtek primingját, ami növeli a daganatok invázióját a mikro-környezetbe. Hasonló hatásokat figyeltek meg más probiotikumokkal is, például a Lactobacillus rhamnosus GG-vel. Ezen kívül a probiotikumok vagy akár a széklet transzplantáció alkalmazása a klinikai gyakorlatban, bár vegyes eredményekkel, számos kutatás szerint segítheti a rák kezelését.

A metabolomika kutatása a mikrobiom és az emberi szervezet közötti komplex kölcsönhatások megértésében új irányt adhat. A metabolomika az összes biomolekulát elemzi, amelyet a mikrobiom és a gazdaszervezet együttesen termel. A mikrobiom metabolikus outputja, azaz a baktériumok és más mikrobák által termelt anyagcsere-termékek, döntő szerepet játszanak a szervezet egészségében. Az ilyen típusú kutatások lehetővé teszik, hogy a tudósok és orvosok pontosan mérjék, hogyan befolyásolják a különböző terápiák – gyógyszerek, biológiai kezelések vagy étrendi változtatások – a mikrobiom metabolikus válaszát, és előre jelezzék a betegség folyamatára gyakorolt hatást.

A jövőben a metabolomikai technikák segíthetik a kutatókat abban, hogy jobb megértést nyerjenek a mikrobiom és a gazdaszervezet közötti kölcsönhatásokról. Ezen adatok alapján testreszabott kezeléseket dolgozhatnak ki, amelyek figyelembe veszik a mikrobiom állapotát és a metabolikus outputot. Az egyéni és személyre szabott megközelítések a jövő egészségügyi gyakorlatában kulcsfontosságúak lehetnek, hiszen minden ember mikrobiomja egyedi, és a legjobb kezelések a személyre szabott adataink figyelembevételével érhetők el.

Miként formálják a múltunk és a jövőnk a döntéseink és kapcsolatok?
Hogyan kezelték az elnökök a faji kérdést 1964 óta?
Milyen tanulságokat hordoznak a „Boldog Herceg” és a „Brémai muzsikusok” meséi az emberi természetről és a társadalmi igazságosságról?
Miért fontos a tribrid járművek jövőbeli szerepe a fenntarthatóság és teljesítmény szempontjából?
Hogyan lehet hatékonyan bővíteni a szókincset a mindennapi életben?