Loegaire király parancsot adott, és Cobthach, a hatalmas úr, engedelmeskedett. Mielőtt még teljesen elvesztette volna trónját, azt mondta a feleségeinek és udvarmesterének, hogy mondják azt, hogy meghalt, de senki más ne tudjon róla, és hogy helyezzék a harci szekerébe — jobb kezében egy borotvakéssel. Testvére, Loegaire, fájdalmában annyira magához rohanott, hogy már-már el is borította őt. Ám Cobthach egyetlen mozdulattal mélyen a kést döfte Loegaire hátába, amelyen a penge szíve előtt is áthatolt, és így hunyt el Loegaire. Meghalt, és eltemették Druim Loegairi hegységében. A királyfi, Ailill of Ane, Loegaire fia, örökölte Leinster királyságát. De Cobthach számára még ez a testvérgyilkosság sem volt elég. Ezért megbízott valakit, hogy mérgezett itallal végezzen Ailill-al, és ő is meghalt.

Cobthach ezután átvette Leinster királyságát, de Ailillnak is volt egy fia, Moen Ollam, aki hosszú időre néma maradt. Egyszer, a játszótéren, miközben éppen hokiütővel játszott, egy véletlen mozdulat következtében megszólalt: "Ez történt velem!" – mondta, és ezután kezdett beszélni. Innen kezdve Labraid-nak hívták őt.

Cobthach, hogy szórakoztassa alattvalóit, elrendelte a Tara ünnepséget, amelyre mindenki elment, köztük Labraid is. A vacsora hevében a költők és a hárfások dicsérték a királyt és udvartartását. Cobthach ekkor kérdezte meg, hogy ki a legvendégszeretőbb ember egész Erinben. Craiphtine, a hárfás, így válaszolt: "Labraid Loingsech, Ailill fia, mert tavaszkor meglátogatott, és megölte egyetlen ökörét, hogy vendégül lásson." Ferchertne költő is hozzátette: "Labraid a legvendégszeretőbb ember, télen meglátogatott, és megölte egyetlen tehénét, pedig csak ő volt neki." Cobthach, aki nem volt elég biztos hatalmában, így válaszolt: "Ha ő vendégszeretőbb nálam, hát menjetek hozzá, és ő biztosan nem fog rosszul járni!" Erre Ferchertne, aki tudta, hogy a király hatalma már ingataggá vált, gúnyosan válaszolt: "Nem lesz rosszabb, de neked sem lesz jobb."

Később a két költő és hárfás elhagyta Erint, és elindultak Morca népének királyához, Scoriathhoz, aki szívesen fogadta őket. Morca királyának volt egy lánya, Moriath, akit gondosan őriztek, mivel még nem találtak számára megfelelő férjet. Moriath titokban szerette Labraidot, és a fiatalok között egy titkos terv szövődött, hogy Craiphtine hárfája elaltassa az anyját, így lehetőséget adva Labraidnak, hogy bejusson a kamrába. Így is történt, de a királynő ébredésével minden kiderült. Moriath és Labraid szerelme egyre nagyobb titokra derült fény, és Scoriath dühödten meg akarta tudni, ki volt az elkövető. Miután a költő Ferchertne elárulta, hogy Craiphtine hárfája segítette a fiatalok találkozóját, Scoriath, bár meg volt sértődve, végül beleegyezett, hogy Labraid legyen a választottja a lánya számára.

Ezzel elindult egy sor esemény, amelyek végül Dind Rig ostromához vezettek. A férfiak kívülről végrehajtották a tervet, hogy Craiphtine hárfája segítségével elaltassák a várat, és így sikerült azt elfoglalni. Moriath, aki nem akarta, hogy az ő zenéje bármilyen hatással legyen rá, három napig aludt, anélkül hogy bárki is megmozdította volna.

Labraid, miután megszerezte Leinster trónját, még egy várat, a Dind Rig-et is sikeresen elfoglalta. Ám egy újabb próbálkozás következett, hogy Cobthachot egy újabb ármányos tervvel manipulálják, hogy végül ő is a trónra kerülhessen. A ház, amit erre az alkalomra építettek, erősebb volt bármilyen más építménynél, és Labraid évről évre titokban készítette el.

A trónért vívott harcok, titkos összeesküvések és a hűség, árulás küzdelme nem csupán a hatalom megszerzését szolgálták, hanem mindvégig hatalmas árakat követeltek. A végső soron Labraid valóban király lett, ám árat fizetett mindenért, amit elért. A hatalom, mint minden uralkodás, könnyen elcsúszhat a személyes gyengeségeken, és ezek a gyengeségek a legjobban azokban az árulásokban nyilvánulnak meg, amelyek minden királyi trón köré szövődnek.

Miként kell értenünk a hősi tettek és a mitológiai alakok szerepét a kelta hagyományokban?

A történetek, amelyek a kelta hősi világot bemutatják, különleges értékrendet tükröznek. A hősök nem csupán erősebbek, bátrabbak és ügyesebbek voltak másoknál, hanem a világmindenség rendjének és egyensúlyának fenntartásában is kulcsszerepet játszottak. A hősi tettek, amelyek ebben a szövegben megjelennek, nem csupán fizikai harcokat jelentettek, hanem a természetfeletti erőkkel való küzdelmet és a mitikus rend fenntartását is. A leírt jelenetek és alakok nemcsak a hősök egyéni teljesítményeit, hanem a társadalom és a világ szimbolikus rendjét is képviselik.

Mac Cecht, Conaire fia, például a harcosok ideálját testesíti meg, aki mind fizikálisan, mind mentálisan kiemelkedik társai közül. A leírás szerint Mac Cecht hatalmas, szinte isteni lényként jelenik meg: egész alakja, testrészei és fegyverei egy-egy természeti jelenséget, például tavakat vagy fák kérgét idéznek. Az ilyen allegorikus ábrázolásokat nem szabad csupán a szó szoros értelmében venni, hanem azok a hősi eszményt és a természet erejével való kapcsolatot szimbolizálják.

A történet különösen figyelemfelkeltő, amikor a hős és társai, az ún. Fomorians, harcra kelnek. A Fomorians testei, amelyek „csontból vannak, ízület nélkül”, a természetfeletti hatalmat és a földi korlátokat áthágó erőt jelképezhetik. Az ősi mitológiai világban a harc nem csupán az emberek közötti összecsapást jelentette, hanem az ellentétek – például a természet erejének megzabolázása és a civilizáció fenntartása – küzdelmét is.

A szövegben szereplő hősök másik csoportja, mint Munremur mac Gerrcino, Birderg és Mal son of Telband, szintén a hősi ideál testet öltései. A hármas csoportok, a három ember vagy három hős, gyakran a kelta mitológiában a szimbolikus teljességet és harmóniát képviselik. A csoportok tagjai különböző karakterek, de mindegyikük hozzájárul az egész erősebbé válásához, aminek a hagyományos kelta társadalomban nagy jelentősége van.

Ezek a leírások azt is sugallják, hogy a hősök nemcsak fizikai erejükkel, hanem erkölcsi tisztaságukkal és a közösségük iránti elkötelezettségükkel is kiemelkednek. A hősök és azok cselekedetei közvetlenül kapcsolódnak a közösség sorsához. A harcok, melyekben részt vesznek, nem csupán a személyes dicsőség keresését szolgálják, hanem az egész közösség jólétét és túlélését is biztosítják.

A kelta mitológiában tehát nemcsak a testi erő és harci készségek vannak a középpontban, hanem a hősök erkölcsi alapú döntései is, amelyek meghatározzák a történet alakulását. A kelták számára a hősiesség nem csupán egyéni, hanem közösségi érték volt, és minden hősnek az egész közösség érdekeit kellett szolgálnia. Az ősi kelta társadalom hitte, hogy a hősök nem csupán a harcokban, hanem az élet mindennapi kérdéseiben is vezető szerepet játszanak.

A hősök tehát a mitológiai világban nem csupán fizikai erővel rendelkező egyének, hanem olyan szimbolikus alakok, akik a világ rendjét képviselik, és akiknek tettei segítenek fenntartani a társadalmi egyensúlyt. A kelta hagyományokban a hősi eszmény nemcsak a harcra, hanem az emberek közötti kapcsolatokra és az egész világ harmóniájának fenntartására is kiterjedt. A hősök bátor tettei és azok következményei, legyenek azok győzelmek vagy áldozatok, örök emlékeztetői annak, hogy az egyéni hősiesség hogyan formálhatja a közösség sorsát és a világ egészét.

Hogyan válik a normális élet egy koncentrációs tábor szomszédságában elviselhetetlenné?
Miért nem érdemes a múltban élni? A valóság és a fikció határvonalai
Hogyan tanulhatunk spanyolul 12 hét alatt?
Miért fontos az antropológia a humán tudományokban?
Hogyan kapcsolódik a Tűz Serlege és a Triwizard Tournament varázslatos világa a LEGO építőkészletekhez?