Miért alulértékelt a jobb- és szélsőjobboldali terrorizmus?

A társadalom számára miért nem jöttek létre időben azok az előrejelző mechanizmusok, amelyek megelőzhették volna a terroristák támadásait? Miért nem reagáltak megfelelően a biztonsági hatóságok? A média gyakran szenzációhajhász módon mutatja be a félelem és pusztulás mértékét, amely a terrorizmus szoros társadalmi reflexiója: a kíváncsiságra alapozott társadalom gyakran esik abba a csapdába, hogy inkább a szörnyűségre, mint a társadalmi és politikai okok elemzésére összpontosít. A "terrorizmus szórakoztatása" jelensége, mely már önálló fogalomként is megjelent, a média hírverésének és hisztériájának szerves részeként épült be a közbeszédbe. A terrorizmus az érzelmileg erősen feltüntetett, mégis divatos téma, amelynek komoly kereskedelmi vonatkozásai vannak. De miért is borzalmas számunkra a terrorizmus, amikor valójában az esélye, hogy áldozatává váljunk, továbbra is kicsi? Az okok mögött számos elmélet húzódik meg:

• Az embereket gyakran "teljesen normálisra" vagy "érzelmileg zűrzavarosra" osztjuk. A szélsőségek vonzanak bennünket, különösen akkor, amikor nem értjük az okokat, amelyek az ilyen szélsőséges tettekhez vezetnek.

• Szeretünk azon tűnődni, hogy a társadalomban milyen hatások vannak jelen, és hogyan kapcsolódnak ezek a szélsőséges viselkedéshez.

• A politikai motivációk tisztázása elbűvöl minket, hiszen az ilyen tettek általában hosszú ideje előkészített akciók, amelyek szándékosan próbálnak egy-egy társadalmi vagy politikai üzenetet közvetíteni.

• A személyes sérelmek és túlzott politikai radikalizáció is elemzésre kerül, mivel ezek gyakran a merényletek motivációját képezik.

• Megemlékezünk az áldozatokról, akiket önkényesen és váratlanul ragadtak el az életből, és megpróbáljuk helyesen megörökíteni a tragédiát, amit elszenvedtek.

A társadalom, úgy tűnik, túl későn ismeri fel a figyelmeztető jeleket, és nem sikerül megfelelő módon reagálni a fenyegetésre. Különösen fontos az a kérdés, hogy a társadalom és az állam a jövőben hogyan képes felismerni a veszélyeket, és milyen megelőző intézkedéseket hozhat annak érdekében, hogy elkerüljük a hasonló tragédiákat. Miután megtörténik a terrorcselekmény, általában az történik, hogy politikai döntéshozók együttérzést és szolidaritást fejeznek ki, valamint egy „harcot hirdetnek a terrorizmus ellen”, de valójában a megelőzés és a figyelmeztető jelek nem kapnak elég figyelmet.

Sonboly esete különösen figyelemre méltó, mivel olyan szokatlan és szinte osztályozhatatlan jelenség volt, hogy a hatóságok nem voltak felkészülve az ilyen típusú terrorizmus kezelésére. A vizsgálatok során figyelmen kívül hagyták azokat a döntő fontosságú részleteket, amelyek segíthettek volna a támadás megelőzésében. Az egyes támadások célja mindig az, hogy minél több figyelmet vonzanak a valós időben, és az események hirtelen, gyors reakciókat váltanak ki a közvéleményből és a médiából. A terroristák számára a közönség figyelme kulcsfontosságú, hiszen a terrorizmus közvetítése az ő szándékaik része. Az információáramlás és a média szerepe ma még inkább felértékelődik: Facebook, Twitter és más közösségi platformok hozzájárulnak ahhoz, hogy egy-egy terrorcselekmény a lehető legszélesebb körben elérje a közvéleményt.

A terrorizmus nemcsak a társadalmi és politikai állapotok tükörképe, hanem a társadalmi kommunikáció és a média áramlásának is egyfajta katalizátora. Az elmúlt évtizedekben, különösen a 2001. szeptember 11-i globális események óta, minden egyes újabb támadás után politikai döntéshozók és populisták is próbálnak saját retorikai céljaikra felhasználni a történéseket. Így a terrorizmus nem csupán politikai aktus, hanem társadalmi és kulturális szimbolika, amely gyakran a félelemre és a bizonytalanságra épít.

Az Identitárius Mozgalom és Az Iszlámizáció Elleni Küzdelem: Európa Szociális Feszültségei

Az Identitárius Mozgalom (IBD) és hasonlóan radikális politikai irányzatok terjedése komoly aggodalmat keltett Európa-szerte. Az iszlámizáció, mint fogalom, egyre inkább meghatározó szerepet kap a politikai diskurzusban, különösen az olyan csoportok számára, amelyek az európai kultúra megőrzését a muszlim bevándorlók áramlása ellen kívánják megvédeni. Az IBD, amely az etnikai és vallási homogenitás védelmét hirdeti, 2019 júliusi németországi hivatalos nyilatkozata szerint sérti a Német Alaptörvényt, mivel célja, hogy kizárja a nem európai származású egyéneket a demokratikus részvételből, és olyan mértékű diszkriminációval él, amely megsérti az emberi méltóságot.

A mozgalom és a vele kapcsolatos esetek, mint Anders Breivik vagy Brenton Tarrant tevékenysége, közvetlenül összefonódnak a radikális jobboldali erőszakos eszmékkel. A Christchurch-i terrortámadást követően kiderült, hogy Tarrant több ezer eurót adományozott Martin Sellnernek, az osztrák Identitárius Mozgalom vezetőjének, majd a nyomozások során a hatóságok széleskörű vizsgálatokat indítottak. Az ilyen kapcsolatok rávilágítanak arra, hogy az identitárius csoportok nemcsak a politikai diskurzusban, hanem a szociális és vallási feszültségek terén is komoly hatással bírnak. A mozgalom szellemi vezetője, Renaud Camus, az úgynevezett „Nagy Csere” (Le Grand Remplacement) elméletének népszerűsítője, egyre inkább szimbolikus figurává vált, amelyet az erőszakos cselekmények is támogatnak.

A helyzet még bonyolultabbá válik, amikor az ilyen csoportok politikai és szociális tevékenységét globális szinten is mérlegeljük. Tarrant például több európai országban is járt, és olyan eseményekhez csatlakozott, amelyek az ausztrál kultúra védelmét és a bevándorlás ellenállását hirdették. Ezen események mögött olyan történelmi eszmékkel való kapcsolat is feltételezhető, amelyek a fasizmusra és antiszemitizmusra építenek, mint például P. R. Stephensen ausztrál író művei, amelyek az ausztrál fasizmus szellemiségét közvetítik.

Európában fontos megérteni, hogy az identitárius mozgalmak nem csupán kisebbségi csoportok radikalizációjával foglalkoznak, hanem a társadalom egészének ideológiai polarizálódására is hatással vannak. Az ilyen csoportok sikeréhez hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek, a migrációs válság, és a közvetlen politikai támogatás, amely lehetőséget biztosít számukra a hatalom megszerzésére és a társadalmi diskurzus alakítására.

Hogyan hatottak a virtuális közösségek a müncheni támadás hátterére?

David Sonboly, a müncheni Olympia bevásárlóközpontban elkövetett gyilkos roham szerzője, egy olyan fiatal férfi volt, akinek tetteit és indítékait sokáig nem sikerült megfelelően értékelni. A politikai és bűnügyi elemzők sokáig tagadták a lehetséges szélsőjobboldali indítékokat, és inkább más magyarázatokat kerestek. Joachim Herrmann, Bajorország belügyminisztere, például, amikor a támadás okait vizsgálták, úgy nyilatkozott, hogy a támadást nem lehet szélsőjobboldali merényletként besorolni, mivel Sonboly nem volt tagja semmilyen szélsőjobboldali szervezetnek. Ez a kijelentés egy elavult felfogást tükrözött, amely figyelmen kívül hagyta a virtuális közösségek és az egyéni radikalizálódás új formáit, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak hivatalos politikai csoportosulásokhoz.

Sonboly, akit egyesek mentálisan zavart fiatalemberként jellemeztek, akit iskolai zaklatások értek és aki önértékelési problémákkal küzdött, a virtuális világban talált megnyugvást. Az ő esetében a "gyilkos roham" nemcsak egy egyéni elkeseredett cselekedet volt, hanem egy olyan szélesebb körű jelenség része, amely a globális online közösségekben is megerősödött. Sonboly és hasonló személyek radikalizálódásában kulcsszerepet játszottak azok a virtuális fórumok és játékplatformok, ahol szélsőjobboldali eszméket valló fiatal férfiak gyűltek össze.

Sonboly online kapcsolatokat ápolt olyan emberekkel, akik hasonló nézeteket vallottak, és gyakran osztották meg egymással a gyilkos fantáziáikat. Egy amerikai fiatal, William Atchison, aki egy új-mexikói iskolai támadás után öngyilkos lett, szoros kapcsolatban állt Sonbolyval, és a "Steam" nevű játékközösségi platformon osztották meg szélsőjobboldali eszméiket. A két fiatal férfi egy olyan virtuális közösséghez tartozott, amely az "Anti Refugee Club" néven ismert, és ahol a menekültekkel szembeni gyűlölet és erőszakos cselekedetek népszerűsítése volt a cél.

Sonboly és Atchison története rávilágít arra, hogy a radikalizálódás nem csupán a hagyományos politikai szervezetek, hanem a virtuális közösségek és online fórumok hatására is kibontakozhat. Az internetes kapcsolatoknak köszönhetően a fiatalok könnyedén találhatnak olyan csoportokat, amelyek megerősítik szélsőjobboldali, rasszista nézeteiket, és erőszakos cselekedetekre ösztönzik őket. Az ilyen online közösségek nem csupán információkat cserélnek, hanem kultuszt is építenek az erőszakos támadások köré, amelyek hőseivé avatják az elkövetőket.

Fontos megérteni, hogy a modern szélsőjobboldali terrorizmus nem mindig olyan formában nyilvánul meg, mint a múltban. Az ideológiai háttér nem mindig egy szervezethez kötődik, és az elkövetők gyakran egyedül, az interneten keresztül radikalizálódnak. Az ilyen esetekben az elkövetők nem csupán egy személyes sértettség miatt támadnak, hanem azért, mert egy olyan virtuális közösség részévé váltak, amely szoros összefonódásban áll a szélsőjobboldali eszmékkel és a rasszista indulatokkal.

A müncheni támadás és hasonló esetek azt mutatják, hogy az ideológiai motivációk sokkal bonyolultabbak és sokrétűbbek, mint ahogy azt a hivatalos szervek kezdetben próbálták értékelni. Az, hogy egy személy tagja-e egy szélsőjobboldali szervezetnek, nem feltétlenül tükrözi azt a radikalizálódott világnézetet, amelyet az ilyen egyedüli elkövetők vallanak. A virtuális közösségek és az online eszmecserék szerepe az erőszakos cselekmények motiválásában tehát elengedhetetlenül fontos tényező, amelyet a jövőben mindenféle radikalizálódás vizsgálatakor figyelembe kell venni.