Hogyan alakult ki a sajtószabadság válsága és a tömegsajtó Amerikában?

Az Egyesült Államok történelmének egyik legsúlyosabb támadása a szólásszabadság és a sajtószabadság ellen a XVIII. század végén következett be. A Szövetségi Párthoz tartozó törvényhozók az idegenekre és az ellenzéki sajtóra irányuló jogszabályokat – az „Alien and Sedition Acts” néven ismert törvénycsomagot – nem csupán a nemzet biztonságának védelmében, hanem a politikai ellenfelek elhallgattatása céljából hozták meg. A törvény betiltotta a nyilvános tisztségviselők elleni „rosszindulatú és hamis állításokat”, amivel gyakorlatilag szabad utat adott a kormányzatnak arra, hogy politikai ellenfeleit vádemelésekkel és börtönbüntetéssel fenyegethesse vagy el is ítélhesse.

A törvény elleni tiltakozás segítette a demokratikus-köztársaságiak hatalomra kerülését az 1800-as választások során, és utat nyitott a „Jeffersoni forradalom” előtt. Ironikus módon azonban maga Jefferson is hajlamos volt ellenfelei sajtóját elnyomni, miután hatalomra került. Bár korábban azt hangoztatta, hogy „inkább választanám az újságokat kormány nélkül, mint a kormányt újságok nélkül”, később ő maga is panaszt tett, hogy a föderalisták sajtója hazugságokkal és rágalmakkal van tele. Ezáltal a hatalmon lévő politikai erők által tanúsított cenzurális hajlam újra és újra megjelent az amerikai demokrácia történetében – függetlenül attól, hogy melyik párt volt éppen kormányon.

A XIX. század hatalmas változásokat hozott az amerikai sajtó fejlődésében. A lakosság száma húszszorosára nőtt, és ezzel párhuzamosan a sajtó is tömegméretűvé vált. Bár sok újság továbbra is heti vagy még ritkább megjelenésű maradt, a napi lapok száma robbanásszerűen nőtt. Az első amerikai napilap, a Pennsylvania Evening Post 1783-ban jelent meg. A XIX. század elejére a nagyobb kikötővárosok – Philadelphia, New York, Baltimore, Charleston – már több napilappal is rendelkeztek, míg érdekes módon Boston, a sajtó bölcsője, ekkor még nem adott ki napi megjelenésű újságot.

A századfordulóra már 512 újság működött az Egyesült Államokban, és ezek közül két tucat napilap volt. 1910-re ez a szám körülbelül 2 600 napi kiadású és 14 000 heti megjelenésű lapra nőtt. Ezt a növekedést a szövetségi kormányzat postapolitikája is támogatta: az 1782-es és 1792-es Postatörvények lehetővé tették az oktatási és információs tartalmú kiadványok olcsó postázását. Így vált lehetségessé, hogy rengeteg új újság elinduljon és talpon is maradjon. A sajtó nemcsak tájékoztatást nyújtott, hanem szórakoztató funkciókat is betöltött, amelyeket később a magazinok, filmek, rádió, televízió és közösségi média váltottak fel.

A lakosság nagy része számára a sajtó jelentette az egyetlen információforrást, még az iskolarendszer kiépülése előtt. Bár a példányonkénti ár három-hat cent volt – sokak számára megfizethetetlen összeg –, mégis az Egyesült Államok rendelkezett a világ legmagasabb újságolvasási arányával. A példányokat gyakran többen is elolvasták, mielőtt azok használhatatlanná váltak volna. 1826-ra az Egyesült Államoknak hárommillióval több előfizetője volt, mint Angliának.

Az 1820–30-as évek politikai demokratizálódása – az általános férfiválasztójog bővülése, az ipari fejlődés, a társadalmi reformmozgalmak és a népművelési szervezetek térnyerése – mély nyomot hagyott a sajtó alakulásában. A „közember felemelkedésének” eszméje ekkor jelent meg élesen a közéletben. Ennek egyik kézzelfogható megnyilvánulása volt a penny press, azaz az egycentes sajtó megjelenése az 1830-as években. Az új nyomdagépek, az olcsóbb papírgyártási technológiák és a bővülő példányszám lehetővé tették, hogy az újságokat egyetlen centért árulják – elérhetővé váltak a munkások és az alsóbb osztályok számára is.

Az első egycentes újság Benjamin H. Day New York Sun című lapja volt 1833-ban, de a valódi áttörést James Gordon Bennett New York Herald-ja hozta két évvel később. A gazdasági rovatok, tájékoztató vezércikkek, országos és nemzetközi hírek, olvasói levelek, társasági események és kritikai rovatok újszerű elegye forradalmasította a tartalomkínálatot. Az olvasótábor exponenciálisan bővült, a reklámbevételek pedig ellensúlyozták az alacsonyabb példányárból fakadó kiesést.

A politikai elnyomásra való hajlam, a sajtó és az állam közötti feszültség, a demokratizálódás folyamata és a technológiai innovációk együttesen formálták az amerikai sajtó fejlődését. A sajtószabadság, bár gyakran volt veszélyben, mindig is az amerikai társadalmi berendezkedés egyik sarokköve maradt.

A sajtó fejlődésének történetében

Miért haldoklik a helyi sajtó, és miért számít ez a demokrácia szempontjából?

A kiadók egyre soványabb újságokat állítanak elő, miközben az előfizetések és az árak tovább emelkednek. Az olvasók, akik a hírfogyasztás egyre bővülő digitális forrásai közül választhatnak, egyre kevésbé látják értelmét nyomtatott lapokat vásárolni. A reklámbevételek drámai mértékű visszaesése miatt a szerkesztőségek tovább zsugorodnak, a lapok tartalmilag kiüresednek, a minőség romlik, az olvasók pedig eltűnnek. Ez egy önmagát gerjesztő spirál, amely a sajtó gyors leépüléséhez vezet.

A digitális bevételekkel történő pótlás is kudarcot vallott: a Google és a Facebook együttesen a digitális hirdetési piac körülbelül 80%-át ellenőrzik, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az önálló hírszolgáltatásból való fenntartható megélhetést. A következmény: „hírsivatagok” kialakulása, ahol a közösségek nem jutnak hozzá alapvető, közérdekű információkhoz. Ezek a területek leggyakrabban vidéki vagy külvárosi övezetek, ahol az emberek idősebbek, szegényebbek és alacsonyabb iskolázottságúak. Itt gyakran teljes témakörök – politika, egészségügy, sport, gazdaság – tűnnek el a nyilvánosság elől.

Az újságok tömeges eltűnése nem csak a hozzáférés hiányát jelenti, hanem a választási lehetőségek megszűnését is. A megmaradt lapok – ha nem szűnnek meg vagy olvadnak össze másokkal – kiüresedett vázként működnek, minimális személyzettel, lecsupaszított tartalommal. A legnagyobb kárt azonban nem a piac vagy a technológia okozza, hanem a pénzügyi spekuláció.

Ezek a folyamatok gyakran szó szerint a földbe döngölik az újságokat. Az egyik szerkesztő, akinek lapját a GateHouse birtokolja, így fogalmazott: „Ez a vállalati modell megöli a helyi újságírást.” A kérdés, hogy a magántőke-kézben lévő médiatulajdonlás visszaszorítása nélkül van-e még esély arra, hogy ezek a „felbecsülhetetlen értékű közösségi intézmények” átvészeljék a digitális korszakra való átállást.

A legsúlyosabb következmény mégis az, hogy a tartalom minősége zuhan, miközben az árak emelkednek. Az újságírás nemcsak önmagát falja fel – elveszti társadalmi beágyazottságát is. Az iparág oligopolizálódása egyre gyorsuló ütemben zajlik: 2018-ra az Egyesült Államok napilapjainak kétharmada a 25 legnagyobb cég tulajdonában volt. A legnagyobb 50 cég birtokolta az újságok 45%-át. A tíz legnagyobb vállalat a napilapok közel felét birtokolta.

A következmények beláthatatlanok: az újságírás összeomlása a demokratikus önkormányzás és a jogállamiság egyik legsúlyosabb fenyegetésévé vált. Az intézményes sajtó birtokolja azt a hozzáférést, tudást és független pozíciót, amely lehetővé teszi, hogy a hatalmat ellenőrizze – legyen szó kormányzati vagy vállalati szereplő

Milyen politikai kihívások fenyegetik a demokráciát?

A 2016-os amerikai elnökválasztás, amely Donald Trump győzelmével zárult, nem csupán egy politikai fordulópontot jelentett, hanem egy szélesebb körű társadalmi és gazdasági válság tükröződése volt. Az Egyesült Államok belső feszültségei, különösen a vidéki és ipari területeken élő munkásosztály nehezen feldolgozható veszteségei, a globalizáció és az ipari átalakulás hatásai, egy olyan populista mozgalom megerősödéséhez vezettek, amely mélyen megkérdőjelezi a hagyományos politikai normákat és értékeket.

A választásokat megelőző hónapokban különösen olyan helyszínek kerültek a figyelem középpontjába, mint Wilkes-Barre, Pennsylvania és Macomb megye, Michigan, ahol a választók egy része korábban a Demokratáknak szavazott, de most Trump mellett döntött. A gazdasági nehézségek, mint a munkahelyek megszűnése és a fizetések stagnálása, valamint az alacsonyabb bérű szolgáltató szektor dominanciája ezen területeken, erősödő csalódottságot keltett a hagyományos politikai rendszerrel szemben. Az emberek számára Trump ígérete – hogy újratárgyalja a kereskedelmi megállapodásokat és ipari fellendülést hoz – komoly vonzerőt jelentett.

A munkásosztály fokozódó elidegenedése, és a vidéki közösségek frusztrációja szorosan összefonódott a gazdasági egyenlőtlenségek növekedésével. Az Egyesült Államokban a középosztály folyamatosan szűkül, miközben az anyagi javak koncentrációja egyre inkább a gazdagok kezében összpontosul. A középosztály számára korábban biztosított társadalmi mobilitás lehetősége, mint egy stabil jövedelem és a jól fizető munkahelyek, ma már egyre távolabbra kerül. Az emberek, akik az 1970-es években még megélhetést találtak a jól fizető, nem szakképzett munkákban, ma már nem találják meg ezt a lehetőséget.

Ez a gazdasági háttér egy olyan politikai üzenethez vezetett, amely a múlt iránti nosztalgiát hirdetett. Trump kampányában a "Make America Great Again" szlogen nem csupán gazdasági ígéreteket takart, hanem egy olyan politikai víziót, amely a hagyományos amerikai értékekhez, a családi élethez, a vallási hovatartozáshoz, a konzervatív társadalmi normákhoz és az amerikai világvezető szerephez való visszatérést ígért. Trump politikai kommunikációja nemcsak az egyszerűségében volt vonzó, hanem abban a széles spektrumú értékrendben, amely mindenki számára kínált valamit, amit értékelhetett.

De az ő kampányának egyik legnagyobb vonzereje nem az, hogy új vagy forradalmi dolgokat ígért, hanem hogy sikeresen megfogalmazott egy olyan politikai narratívát, amely elhitette a választókkal, hogy egy új korszak köszönthet be, ahol a régi problémák, mint a munkahelyek elvesztése és a gazdasági lecsúszás, végre megoldódnak. Trump retorikája gyakran volt hiperbolikus, szimplista, és sokszor szándékosan hagyott teret az értelmezésnek, lehetővé téve a választók számára, hogy saját reményeiket és elképzeléseiket rávetítsék a szavazásra.

Ez a fajta politikai diskurzus nemcsak a kampány szintjén volt jelentős, hanem hosszú távon is erőteljes hatással volt az amerikai politikai tájra. A választási győzelem alapja egy sor olyan technikán nyugodott, amelyek még a tradicionális politikai stratégiákhoz képest is új elemként jelentkeztek: az ellenfelek túlzó démonizálása, a jogi fenyegetettségek és az elnöki hatalom maximális kihasználása, mind olyan eszközök voltak, amelyek új megvilágításba helyezték a politikai kommunikációt.

Trump kampányának másik veszélye a politikai diskurzus kisajátítása volt, amely a társadalmi feszültségeket és gyűlöletet még inkább kiélezte. A politikai törésvonalak már nem csupán pártpolitikai alapúak lettek, hanem társadalmi osztályok, földrajzi helyek és ideológiai hovatartozások mentén is. Az ellenségeskedés, amely az elnökválasztás során kibontakozott, nem csupán a kampány során maradt meg, hanem tovább fokozódott azóta is. A demokratikus elvek védelme érdekében elengedhetetlen a politikai diskurzus tisztázása és a társadalmi párbeszéd újraélesztése.