Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
Reagan kampányai 1980-ban és 1984-ben folyamatosan számíthattak a fehér etnikai közösségek támogatására. A támogatók lehetőséget adtak számára, hogy megerősítse azt a kapcsolatot, amely az amerikai identitást, a munkát és a fehérséget összekapcsolta. Reagan 1984. július 26-án, egy Elizabethben, New Jersey-ben tartott rendezvényen világosan bemutatta ennek a logikának a példáját, amikor elismerte azokat a bevándorlókat, akik „a Föld minden sarkából” érkeztek az Egyesült Államokba, és kijelentette, hogy „minden amerikai család történetében található egy személy, aki nem születésük révén, hanem választásuk alapján lett amerikai.” Természetesen az afrikai-amerikaiak, akiknek őseik rabszolgasorban éltek, nem választották, hogy az Egyesült Államokba érkezzenek. Ezt követően azt is elmondta, hogy „hitükkel és családjukkal jöttek, hogy dolgozzanak és építsenek”, és hogy „nem azért jöttek ide, hogy jóléti juttatásokat kapjanak vagy különleges bánásmódban részesüljenek”, hanem „szabadságot és lehetőséget” kerestek.
Reagan kijelentése, miszerint minden amerikai választotta az Egyesült Államokat és az ottani lehetőségeket, talán nem volt szándékos módja annak, hogy figyelmen kívül hagyja az amerikai rabszolgaság történelmét, de a történeti elhallgatás mindenképpen figyelmet érdemel. Még ha Reagan szándékosan nem is akarta figyelmen kívül hagyni a rabszolgaság történetét, az ő beszédei egy olyan képet festettek a támogatóiról, mint keményen dolgozó, szabadságot kereső, a jóléti rendszertől mentes emberekről. Az a tény, hogy épp akkor feledkezett meg a rabszolgaságról, amikor a „minden amerikai” kifejezést használta, szimbolikus jelentőséggel bír. Akár hibának, akár szándékos szóhasználati döntésnek tekinthetjük ezt, az üzenet világos volt: Reagan támogatóit úgy ábrázolta, mint olyan embereket, akik nem a kormány segítségére szorulnak, hanem saját erejükből keresnek boldogulást.
A kampány másik fontos momentuma volt Reagan 1984. október 22-i san diego-i beszéde, amelyben kijelentette: „Építünk egy amerikai koalíciót, és ez mindent elmond.” Bár a megjegyzés látszólag ártatlan, valószínű, hogy egy közvetett támadás volt Jesse Jackson szivárványkoalíciójára, és az egész demokrata pártra. Jackson, aki a 80-as években a kisebbségi jogok védelmezőjeként vált fontossá, már Reagan 1980-as kampányában is konfliktusba került a republikánus elnökjelölttel. Jackson azt kérte, hogy Reagan találkozzon vele, de a találkozó végül kudarcba fulladt, mivel egy haragos tömeg várta. A Reagan kampány számára ez a találkozó „katasztrófa” volt, és Jackson később elutasította Reagan álláspontját az állami jogokkal és Dél-Afrikával kapcsolatban.
A 80-as években Jackson kampánya és a szivárványkoalíciója elindította a feketék aktív politikai részvételét, miközben mély frusztrációt is kifejezett a demokrata párttal szemben, akik sok esetben a fehér középosztály számára akarták elnyerni a szavazatokat, figyelmen kívül hagyva a szegényebb és kisebbségi csoportokat. Reagan beszédei, melyek a „patriotizmus új hullámáról” szóltak, szemben álltak Jackson értékrendjével, amely a mélyebb társadalmi és politikai változásokat sürgette.
Reagan híres beszédeiben folyamatosan hangsúlyozta, hogy az amerikaiak összetartoznak, még ha az identitásukat különböző etnikai csoportok formálják is. Az ő „amerikai koalíciója” szemben állt Jackson szivárványkoalíciójával, amely az etnikai és faji különbségek figyelembevételével próbálta összefogni a kisebbségi csoportokat. Reagan nemcsak hogy az amerikai identitás és a közös értékek mentén definiálta támogatóit, hanem világosan megkülönböztette őket a jóléti rendszert igénylő, „kedvezményeket kereső” csoportoktól.
Bár Reagan kampányai az amerikai politikában új hullámot képviseltek, mégis alapvetően az előző évtizedekben kialakult, értékekre építő politikai stratégiákra építettek. Az ő „új patriotizmusa” szoros kapcsolatban állt Nixon „Csendes Többség” eszméjével, ahol a középosztálybeli, munkásosztálybeli értékek, mint a munka és a család szeretete, domináltak. Reagan célja az volt, hogy megkülönböztesse támogatóit a társadalom perifériáján élőktől, akik a jóléti állam révén próbáltak előrejutni, és akik számára a rendszer változtatása jelentette a legfontosabb kérdést.
A Reagan által hangoztatott eszmények és retorika tehát a fehér középosztály számára kedvezett, miközben a fekete közösségeket és azok történelmét gyakran háttérbe szorította. A rabszolgaság és annak öröksége az amerikai társadalomban nemcsak a múlt problémáit jelenti, hanem mélyen befolyásolja a mai napig az etnikai és társadalmi feszültségeket. Reagan beszédeiben ez az örökség gyakran eltűnt, ami különös jelentőséggel bír, mivel politikai üzeneteiben a „valódi amerikaiak” gyakran a fehér, középosztálybeli választókat jelentették, akiknek a támogatása a kampányának alapját képezte.
Hogyan befolyásolják a faji és etnikai tényezők az amerikai választásokat és politikát?
A faji és etnikai kérdések központi szerepet játszanak az Egyesült Államok politikai diskurzusában, különösen választási időszakokban. A latinó közösség, amelyet gyakran egyetlen homogén csoportként emlegetnek, valójában rendkívül sokszínű és különböző társadalmi, gazdasági és politikai háttérrel rendelkező emberekből áll. A politikai döntések és a választási eredmények közvetlenül összefonódnak a faji hovatartozás és az etnikai identitás kérdéseivel, így nem csupán a szavazati jogok kérdését érintik, hanem a közösségi összetartozás érzését is.
A latinó választók demográfiai helyzete az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején kezdett nagyobb figyelmet kapni a politikai diskurzusban. Az amerikai politikai pártok számára egyre inkább fontossá vált, hogy hogyan kommunikálnak és hogyan nyújtanak választási platformot a latinó közösségek számára. Azonban az, hogy a latinók hogyan pozicionálják magukat a politikai spektrumon, nem egy egyszerű kérdés. Bár sokan jobboldali, konzervatív eszméket vallanak, például a családcentrikus értékek, a vallásos elköteleződés és a keményebb bevándorláspolitikák iránti szimpátia mentén, mások a baloldali politikai irányzatokat, például a gazdasági igazságosságot és a szociális jólétet támogató platformokat preferálják.
A politikai elemzők gyakran a "latino kártyát" emlegetik, amikor a politikai pártok próbálnak mozgósítani latinó szavazókat, ám a "latino kártya" kérdéses hatékonysága és morális alapja is vitatott. Az egyre inkább diverzifikálódó latinó közösség nem reagál homogén módon egy-egy politikai üzenetre. Ráadásul az identitásukra vonatkozó kérdések – például, hogy ki számít latinónak, vagy mi számít az etnikai hovatartozás igazi kifejezésének – komoly politikai vitákat eredményeznek. A különböző latinó etnikumok és kulturális háttérrel rendelkező személyek eltérő politikai preferenciákat képviselhetnek.
Az amerikai oktatási rendszer és az azt érintő problémák is szorosan összefonódnak a faji és etnikai kérdésekkel. A szeparáció és a diszkrimináció történelmi és jelenkori hatásai, a fekete, latinó és más kisebbségi csoportok oktatásához való hozzáférésének kérdései az oktatás társadalmi és politikai diskurzusainak központjában állnak. Az oktatási szegregáció új formáit, amelyek sok esetben nem csupán a fizikai elkülönülést jelentik, hanem a gazdasági és szociális kirekesztést is, a társadalom különböző szintjein is felismerik és elemzik.
Ezek a kérdések különösen fontosak a választások idején, amikor a különböző politikai táborok próbálnak választási ígéreteikkel és programjaikkal reagálni az egyes kisebbségi csoportok igényeire. Az olyan közéleti szereplők, mint Bill Clinton vagy George W. Bush, igyekeztek egyensúlyozni a latinó közösség politikai érdekeivel, miközben próbálták elkerülni a polarizációt. Az oktatás, a gazdasági lehetőségek és a szociális igazságosság kérdései gyakran kerülnek előtérbe, amikor a politikai diskurzust próbálják összhangba hozni az etnikai és faji szempontokkal.
A politikai pártok és a kormányok számára tehát nem csupán a latinó közösség, hanem az összes kisebbségi csoport érdekeinek tiszteletben tartása és a szociális integráció elősegítése kulcsfontosságú. A választói bázis megszerzése érdekében a politikai stratégiák folyamatosan alakulnak és alkalmazkodnak az egyre változó társadalmi és politikai helyzethez. A nemzetközi és belpolitikai események hatására ezek az irányzatok és a közvélemény folyamatosan formálódnak, ezért szükség van arra, hogy a politikai döntéshozók és választók tisztában legyenek a legfontosabb társadalmi kérdésekkel, amelyek a jövő politikai táját alakítják.
A faji és etnikai kérdések nem csupán a politikai diskurzust befolyásolják, hanem alapvetően meghatározzák a társadalom egészének jövőjét. A politikai döntések során figyelembe kell venni a különböző etnikai csoportok eltérő tapasztalatait és igényeit, hogy valóban igazságos és egyenlő társadalmi környezetet alakíthassunk ki.