Az „online másítás” fogalma egyre fontosabbá válik a digitális kommunikáció korában, mivel a hátrányos megkülönböztetés, gyűlöletbeszéd és társadalmi kirekesztés új formái jelennek meg és terjednek az interneten. A fogalom nem csupán az online zaklatás vagy gyűlölködés egyik szinonimája – sokkal összetettebb, sokkal mélyebben gyökerezik a társadalmi hatalmi viszonyokban, és kifejezetten arra utal, ahogyan bizonyos csoportokat másként, idegenként, „nem odavalóként” konstruálnak és kezelnek az online térben.

Ez a jelenség többek között a rasszizmus, iszlamofóbia, szexizmus, nőgyűlölet, homofóbia és az ableizmus különféle formáit öleli fel, és gyakran ezek metszetében jelenik meg. Az online másítás lényege tehát nem egyszerűen az, hogy egyesek sértő kommenteket írnak – hanem az, hogy a digitális platformokon keresztül újratermelődnek és felerősödnek azok a társadalmi struktúrák, amelyek egyes csoportokat rendszeresen háttérbe szorítanak, elhallgattatnak vagy dehumanizálnak.

A másítás folyamata nem véletlenszerű vagy elszigetelt. Az online térben ugyanazok a patriarchális és elnyomó hatalmi dinamikák érvényesülnek, amelyek a fizikai világban is jelen vannak – csak más eszközökkel, gyorsabban és nagyobb láthatósággal. A közösségi média platformjai nem csupán passzív közvetítői ennek a folyamatnak. A felhasználók viselkedését ösztönző algoritmusok, a platformok kialakítása, a szabályozási hiányosságok, és a techcégek vonakodása a hatékony beavatkozásra mind hozzájárulnak a probléma fenntartásához.

A másítás nem csupán verbális agresszió – az elhallgattatás, szimbolikus erőszak és társadalmi kirekesztés is a része. Amikor a médiadiskurzus, a jogi keretek vagy akár a rendvédelmi gyakorlat nem ismeri fel ezeknek a folyamatoknak az összetettségét, akkor nemcsak a megelőzés válik lehetetlenné, hanem a túlélők támogatása és igazsághoz való hozzáférése is súlyosan sérül.

A probléma kutatása során világossá válik, hogy az online másítás rendkívül nehezen szabályozható. Ennek oka egyrészt a digitális technológiák mindent átható jelenléte a mindennapokban, másrészt a globális elérés, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyakorlatok szinte bárhol és bármikor megjelenjenek. Az érintettek számára ez állandó fenyegetettséget jelenthet – és miközben a platformok gyakran hangoztatják a biztonság iránti elkötelezettségüket, valójában ritkán biztosítanak valódi védelmet.

A jelenlegi jogi keretek, amelyek az online bántalmazást és másítást kívánják kezelni, sok esetben töredezettek, nem követik a technológiai és társadalmi változásokat, és gyakran nem képesek megbirkózni az online tér komplexitásával. Ez nemcsak az áldozatokat hozza nehéz helyzetbe, hanem a bűnüldöző szerveket is, akiknek egyre összetettebb feladata a hatékony fellépés ebben a környezetben.

A „másítás” fogalmának használata lehetőséget teremt arr

Hogyan változtatják meg a digitális térben zajló erőszakos diskurzusok a társadalmi határokat?

A digitális tér, mint közvetítő médium, új lehetőségeket kínál az önkifejezésre, azonban nem mentes az olyan diszkriminatív és elidegenítő diskurzusoktól, amelyek még inkább marginalizálják az amúgy is hátrányos helyzetben lévő csoportokat. A kutatások azt mutatják, hogy az "online othering", vagyis az online térben zajló mások elidegenítése és kirekesztése, többféle társadalmi identitásra hatással van, és gyakran még súlyosbítja a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. A digitális környezetben a kirekesztés különböző formái, például a transzfóbia, iszlamofóbia és antiszemitizmus, széles körben elérhetők, és valóságos következményekkel járnak az érintett egyének számára.

Az egyik legfontosabb aspektus, amit figyelembe kell venni, hogy az online tér lehetőséget biztosít a szembenálló diskurzusok kifejezésére is. Ahogy Herminder Kaur példája is mutatja, a fiatalok, különösen a fogyatékkal élő személyek, képesek voltak megkerülni a szülők által rájuk kényszerített korlátozásokat, hogy felfedezhessék szexualitásukat a digitális technológiák segítségével. Ez egy olyan példa, amely arra világít rá, hogy bár az online tér gyakran bántalmazó diskurzusokat tartalmaz, mégis helyet adhat a saját identitás keresésének és a normákkal való szembemenetelnek.

Hasonlóan, Colliver és társai kutatásai is arra mutatnak rá, hogy a YouTube videókon elhangzó transzfób diskurzusok mellett léteznek olyan kommentek is, amelyek aktívan küzdenek a kirekesztéssel szemben, próbálva elfogadást és megértést képviselni. Az online tér tehát nem csupán az elidegenítés és gyűlölet terjedésének színtere, hanem olyan hely is, ahol az egyéni és csoportos ellenállásnak is megvan a maga szerepe.

A "mások elidegenítése" témája folyamatos kutatásokat igényel. Bár a téma az elmúlt években jelentős figyelmet kapott, az online kirekesztés és diszkrimináció mechanizmusainak teljes megértéséhez még mindig sok a tennivaló. A különböző identitási kategóriák – mint például a nők, LMBTQ+ közösségek, kisebbségek és migránsok – online kirekesztésének további kutatása elengedhetetlen. A kutatások általában az angolszász kultúrákra koncentrálnak, azonban fontos megérteni, hogy más nyelvek és nemzeti kontextusok hogyan alakítják az online mások elidegenítését. A globális jelenségek és a nemzetközi online közösségek, mint például a kínai WeChat vagy Sina Weibo, még nem kaptak kellő figyelmet, miközben hatalmas felhasználói bázissal rendelkeznek.

A digitális térben való elidegenítés kutatásában egyre inkább szükség van a platformok közötti összehasonlító kutatásokra is. Míg egyes kutatások egy adott platformra koncentrálnak, fontos lenne annak feltérképezése, hogy az online mások elidegenítésének trendjei miként jelennek meg különböző digitális térben és alkalmazásokban. Ez a fajta kutatás nemcsak az online platformok diskurzusait segítheti jobban megérteni, hanem új módszereket is kínálhat a diszkrimináció elleni hatékonyabb küzdelemhez.

Ezen kívül szükség van arra is, hogy a kutatásokat más tudományágak is támogassák, így a társadalmi, politikai és jogi hatások teljesebb megértéséhez egy interdiszciplináris megközelítés válhat elengedhetetlenné. Az online mások elidegenítésének problémája nem csupán egy technológiai, hanem egy komplex társadalmi jelenség, amely széles körben érinti a közvetlen társadalmi és politikai diskurzust.

Hogyan befolyásolja a nyilvános szféra a fogyatékkal élő emberek online részvételét és a gyűlöletbeszédet?

A szociális modell alkalmazása, amely Oliver (1983, 1990) munkáiban is szerepel, arra enged következtetni, hogy a fogyatékkal élő emberek gyűlöletbeszéd elleni védelme a legjobban abban a nyilvános szférában érhető el, ahol az online kommunikáció racionális viták keretében zajlik, biztosítva az egyenlő hozzáférést és részvételt. A nyilvános szféra fogalma tehát arra is alkalmas, hogy megvizsgálja, hogyan akadályozhatják a gazdasági és politikai struktúrák azokat a jogokat, amelyek lehetővé tennék a fogyatékkal élő felhasználók számára az egyenlő részvételt a kommunikációban. A média reklámbevételére való támaszkodás szűkítheti a racionális nyilvános szféra határait (Habermas 1989), miközben a nyilvános szférák tágabb és pluralistább meghatározásai (Arato és Cohen 1992; Fraser 1993; Downing 2001) arra mutatnak, hogy a média gazdasági és politikai intézményei alakíthatják a különböző társadalmi csoportok online kommunikációjának részvételét és minőségét.

Valtysson (2012, 2017) azt állítja, hogy a közösségi média beszélgetéseit a platformcégek gazdasági imperatívusai formálják, mivel az ilyen kommunikáció virtuális terekben zajlik, amelyek az hirdetők érdekeit helyezik előtérbe. Bár az online kommunikáció hozzáférhető teret biztosít a fogyatékkal élők számára, a kereskedelmi kontextus, amelyben zajlik, erősen korlátozza a részvétel egyenlőségét, amely szükséges ahhoz, hogy pluralista nyilvános szféra alakulhasson ki az online térben.

A gyűlöletbeszéd és a hamis hírek elterjedése online felveti a kérdést, hogy vajon képesek-e a jelenlegi hálózati kommunikációs platformok fenntartani a nyilvános szférát Habermas (1989) értelmében, mint egy „racionális kommunikáció szférája, ahol a közvélemény formálódik” (Swingewood 2000: 206). A reklám szerepe a platform üzleti modelljében aláássa a racionális kommunikációt, amely a nyilvános szféra működéséhez elengedhetetlen (Habermas 1989), és ahogy Valtysson (2012) javasolja, a közösségi média platformok felhasználói adatainak piacosítása példázza azt a folyamatot, amelyet Habermas (1981) „a mindennapi élet világának kolonizálásaként” ír le. A Web 2.0 technológia kezdeti időszakában a hálózati technológia egy „új szociotechnikai paradigmát” kínált (Atton 2004: 13), ahol a decentralizált, participatív tér kiterjesztésének potenciálja és a demokratikus szabadságok fokozása volt a vita középpontjában (Kellner 2014; Preston 2001). Azonban a nagy technológiai cégek megjelenése az online gazdaság központosítását hozta magával (Preston 2001), amit a közösségi média platform cégek dominanciája is tükröz. Ebben a „felsőbb szintű globalizációban” (Falk 1993: 93) a kereskedelmi és globális hálózati gazdaság csökkenti annak lehetőségét, hogy az online kommunikáció fenntartja a nyilvános szférát.

A közszolgálati műsorszórás képes fenntartani a racionális participációs kommunikációt, amely a nyilvános szférához szükséges (Preston 2001), de a teljes mértékben privatizált kommunikációs cégek gyenge nyilvános szférát eredményeznek, amelyek a „közfinanszírozású műsorszórás végét, a polgári jogok csökkenését, a technológiai racionalitás dominanciáját, és a kreatív politikai és esztétikai formák félelmét” (Stevenson 2002: 224) jelzik. A közszolgáltatás fenntartása segítheti a nyilvános szféra fejlődését, és lehetőséget biztosít a szabályozásra, amely szükséges a fogyatékkal élők jogainak védelmére az online részvételben. A platformcégek gyakran vonakodnak szabályozni a gyűlöletbeszédet, amely kiszoríthatja a fogyatékkal élő felhasználókat az online térből, miközben a szélsőjobboldali narratívák előretörésével olyan beszédformákat hirdetnek, amelyek egyszerre zárják ki az embereket a nyilvános térből, miközben a „szólásszabadság jogára” hivatkozva próbálnak elnémítani minden ellentétes véleményt (Cammaerts 2009).

Az Európai Unió legújabb jogszabályai azt mutatják, hogy a szabályozás valóban képes kihívás elé állítani a globális internetes cégeket, és egy nyilvános tulajdonú internet-infrastruktúra létrehozása véget vethet a platformcégek monopóliumának, miközben az internetet a nemzeti és nemzetközi szabályozás hatálya alá helyezi.

A fogyatékkal élők online kommunikációval kapcsolatos speciális jelentőségének elemzése olyan meglátásokat adhat, amelyek segíthetnek a társadalmi politikák és jogszabályok kialakításában, amelyek a fogyatékkal élők jogait védik a gyűlöletbeszéddel szemben. Az internet és a hálózati társadalom által hozott technológiai és társadalmi átalakulások (Castells 1996, 1997, 1998) számos fogyatékkal élő ember életét formálták át, mivel az online technológia képes áthidalni a fizikai és társadalmi kommunikációs akadályokat. A fogyatékkal élők számára az online és offline terek közötti különbség gyakran sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mivel az online kommunikáció képes a mindennapi életet meghatározó új lehetőségeket biztosítani.

A diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd online megjelenése éppen ezért nemcsak jogi és politikai problémák, hanem gazdasági és technológiai kérdések is, amelyek alapvetően meghatározzák a fogyatékkal élő személyek egyenlő részvételét az online térben. Az online kommunikáció hatása és annak szabályozásának szükségessége tehát a nyilvános szféra fogalmán keresztül világít rá azokra az alapvető kérdésekre, amelyek nemcsak a fogyatékkal élő emberek, hanem az egész társadalom számára fontosak.

Miért fontos a kiberzaklatás vizsgálata és a rendőrség felkészültsége?

A kiberzaklatás egy olyan jelenség, amely az utóbbi évtizedekben drámaian megnövekedett, és hatalmas kihívást jelent a jogi és rendvédelmi hatóságok számára. A digitális technológiák fejlődése és elterjedése lehetőséget biztosít a zaklatók számára, hogy könnyen és anonim módon kövessék áldozataikat, ami új kihívásokat jelent a hagyományos zaklatás kezelésében szerzett tapasztalatokkal rendelkező szakemberek számára. A Stalking Risk Profile (SRP) olyan eszköz, amely segíthet a szakembereknek meghatározni a kiberzaklatás kockázatait és az áldozatokra gyakorolt pszichológiai hatásokat.

A SRP öt fő területet vizsgál a zaklatók motivációinak és viselkedésének értékelésére. Az első ilyen terület a zaklató és az áldozat közötti kapcsolat jellege. Az intimitás megszerzésére irányuló vágy, a visszautasított kapcsolatok feldolgozása, vagy akár a bosszú motiválhatják a zaklatót. A második terület a zaklató motivációi, amelyek megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, milyen típusú zaklatóval van dolgunk. Harmadik szempontként a zaklató pszichológiai, pszichopatológiai és társadalmi valóságait is figyelembe kell venni. A negyedik terület az áldozat pszichológiai és társadalmi sebezhetőségei, amelyek szintén meghatározóak a kockázat megértésében. Végül a jogi és mentális egészségügyi környezet, amelyben a zaklatás történik, szintén fontos szempont a vizsgálat során.

A zaklató típusainak meghatározása segíthet a szakembereknek azonosítani a kockázati tényezőket és hatékonyan kezelni az eseteket. A MacKenzie et al. (2011) által kidolgozott zaklató típusok öt csoportba sorolják a zaklatókat: visszautasított zaklató, bosszúszomjas zaklató, intimitás kereső zaklató, inkompetens udvarló, és a predátorként viselkedő zaklató. Míg a visszautasított zaklató a megszakadt kapcsolatok fájdalmát próbálja feldolgozni, a bosszúszomjas zaklató gyakran igazságtalanság érzéséből indul ki, és az áldozatot ismeretlenek között találja. Az intimitás kereső zaklató leginkább magányos egyének közül kerül ki, és az áldozatait ismeretlenek között választja. Az inkompetens udvarló elsősorban szexuális kapcsolatot keres, míg a predátorként viselkedő zaklató erőszakos, deviáns szándékokat is táplálhat.

A rendőrség számára mindezek a típusok új kihívásokat jelenthetnek, különösen a digitális zaklatás esetében. A kiberzaklatás, mint jelenség, rendkívül bonyolult és széles spektrumú, mivel a zaklatók a modern technológia segítségével számos módon manipulálhatják, kontrollálhatják és rettegésben tarthatják áldozataikat. A nyomozók számára ezért elengedhetetlen, hogy ismerjék a különböző technológiai eszközöket, amelyek lehetőséget adnak a zaklatás folytatására, és megértsék azok hatását az áldozatok életére.

Az egyik legfontosabb szempont a rendőrség felkészültsége. Az új technológiai fejlesztések, mint például a közösségi média, az okostelefonok, és az internetes zaklatás számos új kihívást jelentenek a nyomozásban. A rendőrségnek nemcsak jogi, hanem technológiai szempontból is fel kell készülnie a kiberzaklatás kezelésére. A rendőri tapasztalatok és tudás kulcsfontosságúak a hatékony nyomozásban, és a szakembereknek meg kell érteniük a digitális környezetet, hogy megfelelően reagálhassanak.

A rendőrök és ügyészek számára végzett kutatások során kiderült, hogy a kiberzaklatás kezelése alapvetően különbözik a hagyományos zaklatás vizsgálatától. A kiberzaklatás nyomozásában a technológiai ismeretek alapvetően meghatározóak, mivel a zaklatók gyakran a legújabb digitális eszközöket használják a zaklatás folytatására. Az ilyen típusú bűncselekmények esetén a rendőrségnek meg kell értenie, hogyan működik a digitális világ, és hogyan segíthet a technológiai nyomok összegyűjtése a bűncselekmények felderítésében.

A rendőrségi felkészültség nemcsak a zaklató viselkedésének megértését, hanem az áldozatok védelmét is magában foglalja. A rendőröknek nemcsak jogi ismeretekkel kell rendelkezniük, hanem pszichológiai és társadalmi szempontból is érzékenynek kell lenniük az áldozatok helyzetére. Az áldozatok biztonságának garantálása érdekében a rendőrségnek megfelelő védelmi intézkedéseket kell hoznia, és biztosítaniuk kell, hogy az áldozatok ne váljanak további zaklatás áldozataivá a nyomozás során.

A kiberzaklatás hatékony kezelése érdekében elengedhetetlen a jogi, pszichológiai és technológiai ismeretek integrálása a nyomozói munkába. Ahhoz, hogy a rendőrség megfelelően reagálhasson, és segítséget nyújtson az áldozatoknak, minden szinten fel kell készülniük a digitális zaklatás kezelésére. Az új kihívásokhoz való alkalmazkodás és a megfelelő eszközök használata nemcsak a bűnüldözés hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a társadalom biztonságosabbá váljon.

Miért olyan nehéz kezelni a kibertámadásokat a rendőrség számára, és hogyan segíthet a technológia?

A kibertámadások, vagyis a cyberstalking, napjaink egyik legnagyobb kihívásává vált a jogi és rendészeti szektor számára. A rendőrség és a vádat képviselő ügyészek folyamatosan próbálnak alkalmazkodni az új technológiai fejlődésekhez, de a folyamatosan változó digitális környezetben való eligibilitás és a szükséges szakértelem hiánya gyakran gátolja a hatékony nyomozást. Az alábbiakban az ausztrál rendőrség és ügyészek interjúi alapján vizsgáljuk meg a kibertámadások nyomozási folyamatát és a kapcsolódó kihívásokat.

A kibertámadás fogalmának meghatározása nem egyértelmű. Az interjúk alapján a rendőrség különböző tagjai eltérő véleményekkel rendelkeztek arról, hogy mely technológiák tekinthetők a kibertámadás eszközeinek. Miközben sokan az okostelefonokat, közösségi média alkalmazásokat, e-maileket és GPS-követő rendszereket említettek, akadtak olyanok is, akik nem tartották a mobiltelefonokat az internethez kapcsolódó eszközöknek, így nem tekintették őket a cyberstalking eszközeinek. Ez a különbség komoly kihívást jelentett a nyomozás során, hiszen a technológia gyors fejlődése mellett a rendőröknek gyakran nem volt elegendő szakértelmük a megfelelő nyomok azonosításához. Az interjúk során sok rendőr elismerte, hogy gyakran a sértettek segítettek abban, hogy a nyomozás megfelelő irányba haladjon, mivel a technikai tudásuk nem mindig volt naprakész.

A rendőrség számára egy másik komoly problémát jelentett a kibertámadások jogi kereteinek hiányosságai. A kibertámadásokkal kapcsolatos jogszabályok sok esetben nem terjedtek ki minden olyan formára, amit a technológiai fejlődés előidézett. A rendőrök és ügyészek egy része úgy érezte, hogy a jogszabályok nem biztosítanak kellő védelmet a sértettek számára, különösen akkor, amikor a támadásokat új és fejlődő technológiai eszközökkel végzik. A jogszabályok gyakran elavultak, és nem képesek lépést tartani a kibertámadások folyamatosan változó formáival.

A nyomozás során egy másik komoly probléma az áldozatok védelme volt. A rendőrség gyakran kénytelen volt a sértettektől begyűjteni a szükséges információkat, mivel a megfelelő technikai eszközök nem álltak rendelkezésre a bíróságokon. A sértettek gyakran maguk gyűjtötték össze a bizonyítékokat, mint például a képernyőképek készítése vagy a közösségi média profilok figyelemmel kísérése. Mindez azonban csak akkor lehetett sikeres, ha a nyomozók képesek voltak követni az egyes digitális nyomokat, és hatékonyan alkalmazni a digitális technológia eszközeit.

A fiatalok, mint a digitális világ "anyanyelve" beszélői, különösen aggasztották a rendőrséget. A jövőben a kiberbűnözés egyre inkább a fiatalokat célozza meg, akik könnyen hozzáférnek a legújabb digitális eszközökhöz és alkalmazásokhoz, mint például a Tor hálózat, ami még nehezebbé teszi a bűnözők azonosítását. A rendőrök attól tartanak, hogy a technológiai ismeretek gyors fejlődése mellett a jövőbeli kibertámadások lekövetése és nyomozása még bonyolultabbá válik.

A kibertámadásokhoz kapcsolódó jogi keretek egyik nagy problémája a névtelenség kérdése. Az online zaklatók gyakran használnak különböző technikai megoldásokat, hogy elrejtsék valódi kilétüket, ami rendkívül megnehezíti a nyomozást. Az ügyészek elmondták, hogy sok esetben a legnagyobb kihívás az, hogy bizonyítani tudják, hogy a gyanúsított volt a zaklató, mivel az online kommunikációban a névtelenség megőrzi a bűnöző személyazonosságát.

Az új technológiák mellett a rendőrség számára külön kihívást jelentett a családtagok, mint harmadik felek bevonása. A zaklatók gyakran próbálták kihasználni az áldozatok családtagjainak bizalmát, hogy megszerezzék a szükséges információkat, például a személyes jelszavakat. Ez tovább bonyolította a nyomozásokat és rávilágított arra, hogy a kibertámadások nemcsak technikai, hanem emberi tényezőket is magukban foglalnak.

A legnagyobb kihívás talán az, hogy a rendőrség és az ügyészek még mindig nem rendelkeznek a megfelelő digitális eszközökkel és tudással a kibertámadások teljes körű kezelésére. Az új technológiai vívmányok folyamatosan változtatják a kibertámadások dinamikáját, és a jogi kereteknek is gyorsan reagálniuk kell, hogy a bűnözők ne tudjanak könnyen kijátszani a rendszert.

Hogyan készíthetünk fejlettebb értesítéseket Android alkalmazásokban?
Miért hisznek a Trump-pártiak olyan dolgokban, amelyek nem igazak?
Miért segítenek a gyökérzöldségek és a közösség a hosszú élet elérésében?