A terápia akkor lehet igazán hatékony, ha az ügyfelek képesek tisztázni, mi az, ami valóban fontos számukra az életükben. A cél vagy a jelentés hiánya nélkül az emberek gyakran nem hajlandók a nehéz munkára, amit a terápia megkíván. Sajnos sokan annyira elmerülnek az aggodalmakkal és a szorongással való harcban, hogy elfeledkeznek arról, mi is a valódi céljuk és mi az, ami igazán számít számukra. Az ilyen típusú terápia egyik fő célja tehát, hogy segítse az ügyfeleket újra kapcsolatba kerülni az életük valódi értékeivel és céljaival, hogy így megszülethessen a motiváció a változásra és a rugalmasabb viselkedésre.

Az ügyfelek számára fontos, hogy tisztában legyenek saját értékeikkel, hiszen a jelentéssel való kapcsolódás, az értékek megértése az alapja annak, hogy képesek legyenek hatékonyan változtatni életükön. Az ACT (Acceptance and Commitment Therapy) szemlélete szerint, ha nem vagyunk tisztában azzal, mi a fontos számunkra, akkor nem leszünk képesek rugalmasan reagálni a kihívásokra. Az értékek hiánya pszichológiai merevséget eredményezhet, ami megnehezíti a változtatást és a személyes fejlődést.

Stephen Covey „fontos” és „urgens” kategóriája segít megérteni, miért szükséges az értékek tisztázása. Míg egy baleset helyszínén a vérzés azonnali figyelmet igényel, ha a beteg nem lélegzik, akkor az életet adó tevékenység sokkal fontosabb, mint egy kisebb vágás kezelése. Ugyanígy az ügyfelek sokszor annyira elmerülnek a szorongásos gondolatok és érzések kezelésében, hogy elfelejtenek arra koncentrálni, mi is az, ami valóban fontos számukra. Az életük céljainak felismerése és azokhoz való kötődés segíthet a szorongásos gondolatok és érzések kezelésében, így képesek lesznek a valódi változásra.

Az egyik leggyakoribb akadály, amivel az emberek szembesülnek, hogy a belső „szörnyekkel” való küzdelem elvonja őket az élet valódi céljaitól. Az ACT egyik hasznos metaforája a „busz metafora”, amely az életet és annak problémáit szemlélteti. A busz az életedet jelenti, és te vagy a sofőr. Az életed során különböző utasok (élmények, gondolatok, emlékek, érzések) szállnak fel és le. Vannak kedves és kellemes utasok, de vannak olyanok is, akik nyugtalanítóak, zűrösök és zaklatják a busz utasait. Míg sokan megpróbálják elpusztítani ezeket a kellemetlen érzéseket, a valódi feladat az, hogy megtanulják őket kezelni anélkül, hogy feladják az irányítást az életük felett.

A probléma az, hogy a szorongó gondolatok és érzések annyira elvonják a figyelmet, hogy az emberek hajlamosak leállítani a buszt és elkezdenek küzdeni a „szörnyekkel”. Míg ezen küzdenek, nem haladnak előre. Az életben való előrehaladáshoz nem az a cél, hogy minden problémát elhárítsunk, hanem az, hogy a nehézségekkel együtt haladjunk a céljaink felé. Ha az életben van egy erős irányvonal, egy olyan cél, ami fontos nekünk, akkor képesek leszünk elviselni a kényelmetlenséget és a nehézségeket, miközben tovább haladunk.

A valódi célok és értékek megértése segít abban, hogy az ember ne kerüljön örökös körforgásba. Ha valaki életének célja, hogy sikeres karriert építsen, akkor nem szabad engednie, hogy a szorongás vagy a kényelmetlen érzések eltántorítsák őt. Az ACT terápia során az ügyfelek megtanulják, hogyan érhetnek el értelmes változásokat, akkor is, ha közben szembesülnek a belső zűrzavarral és szorongással.

A terápia során gyakran segít, ha az ügyfelek kapcsolatba kerülnek a számukra legfontosabb értékekkel, és ha képesek ezeket az értékeket figyelembe venni, miközben a nehéz érzelmi helyzetekkel dolgoznak. Ha az emberek tudják, mi motiválja őket, hajlandóbbak lesznek elvégezni a szükséges munkát, még akkor is, ha az kényelmetlenséggel jár. Az értékek tudatosítása tehát nem csupán a szorongás kezelésében segít, hanem abban is, hogy a terápia valódi és tartós változást hozzon az életükbe.

Hogyan találjuk meg a valódi értékeinket és hogyan hatnak a céljaink életünkre?

Az értékek meghatározzák életünk irányát, iránytűként szolgálnak, amely segít eligazodni a mindennapi döntésekben, még akkor is, ha az élet sokszor kiszámíthatatlan. Az értékek olyan dolgok, amelyek életünket gazdagítják, és mindenkinek más-más lehetőséget adnak a boldogságra. Azonban nagyon könnyen eltévedhetünk, ha nem tisztázzuk, mik is azok az értékek, amelyek valóban fontosak számunkra.

Az élet sok területén előfordulhat, hogy a céljaink nem teljesen összhangban vannak a valódi értékeinkkel. Ha például úgy érezzük, hogy egész életünk a munka körül forog, és nem találunk időt a családunkkal való kapcsolattartásra, akkor könnyen elveszíthetjük azt a fontos kapcsolatot, amely mindkét fél számára boldogságot adhat. Ha pedig valamilyen célért küzdünk, amely nem is illeszkedik az értékrendünkhöz, előbb-utóbb elérkezhetünk arra a pontra, amikor a siker egyáltalán nem nyújt kielégülést, hanem csak még inkább növeli a stresszt.

Fontos megérteni, hogy az értékek nem olyan dolgok, amelyeket “elérhetünk”, mint egy cél. Az értékek inkább a felé vezető út, egy folyamat. Például, ha valaki számára a család fontos érték, akkor azt soha nem mondhatja: „Megvalósítottam a családra vonatkozó céljaimat.” A család minden egyes napján jelen lesz, és ez mindig egy olyan cél, amelyhez folyamatosan közeledhetünk, de soha nem érhetjük el „teljesen”.

Az értékek irányítják az életünket, de nem egy helyet adnak, amelyet el kell érnünk. Például, ha az egészség az értékünk, akkor nem lesz egy végső állapot, hogy „elértem a tökéletes egészséget”. Minden egyes napon új célokat tűzhetünk ki, de a célok és a valódi értékek összhangban kell álljanak egymással.

Sokan hajlamosak az értékeket és a szabályokat összekeverni. Amikor valaki azt mondja: „Muszáj több időt töltenem a családommal”, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető valódi értéket tulajdonít a családi kapcsolatoknak. Ez inkább egy külső elvárásból fakadó kötelességtudat lehet. Az értékek érzése inkább azt jelenti: „Több szeretetet szeretnék adni a családomnak, mert ez fontos nekem.” A valódi értékek általában az olyan dolgokhoz kapcsolódnak, amelyeket belső vágy hajt, nem pedig társadalmi elvárás.

A terapeuta feladata, hogy segítsen a klienseinek megtalálni a valódi értékeiket. Ehhez az egyik eszköz lehet a Valued Living Questionnaire (Értékekkel kapcsolatos kérdőív), amely tíz alapvető kategóriát sorol fel. Az első négy kategória a kapcsolatokkal kapcsolatos: család, romantikus kapcsolatok, szülőség és barátságok. Bár egyes emberek számára a kapcsolatok nem tűnhetnek prioritásnak, az emberek többsége bizonyos mértékben értékelni fogja azokat.

Egyesek számára a karrier, a munkahelyi siker lehet a legfontosabb, míg mások inkább az önfejlesztés, a személyes növekedés, vagy a tanulás iránti vágyat élik meg. A szórakozás, a hobbik és a pihenés ugyancsak fontos értékek lehetnek. Azonban sok ember elfelejti, hogy az élet nem csak munkából és kötelezettségekből áll. Az olyan dolgok, mint egy hobbi, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a pénzkeresethez vagy a társadalmi elvárásokhoz, sokkal nagyobb hatással lehetnek életünk minőségére, mint gondolnánk. Egy egyszerű dolog, mint a modellezés vagy egy séta a parkban, csodálatos módon javíthatja életünk élvezetét.

A spiritualitás az egyik olyan érték, amely sok ember számára különösen fontos. Ez nem feltétlenül vallásos értelemben vett spiritualitás, hanem inkább az életünkben rejlő csodák felismeréséről szól. Sok ember számára az a pillanat, amikor megértik az élet szépségét, miközben egy egyszerű természetes jelenség vagy tudományos felfedezés csodálatos titkait látják, valódi jelentéssel bírhat. Az ilyen élmények segítenek értelmet adni az életnek.

A közösségi érzés, a környezet és az állampolgári felelősségvállalás, illetve az egészségi állapotunk is olyan értékek, amelyek fontosak lehetnek. Az egészség megőrzése egy olyan cél, amely segíthet abban, hogy életünket hosszú távon is élvezhessük, de fontos, hogy ne csak külső elvárásból cselekedjünk, hanem belső motivációból, hogy valóban a testünkkel és lelkünkkel összhangban éljünk.

Az értékek tehát segítenek abban, hogy tisztábban lássuk, mi fontos számunkra, és hogy hogyan érhetjük el a belső elégedettséget. Ha a mindennapi problémáinkra figyelünk, könnyen elfelejthetjük, hogy az életünk célja nem a problémák elkerülése, hanem a valódi értékek keresése és megélése. Az értékek figyelembevételével olyan célokat tűzhetünk ki, amelyek valóban hozzájárulnak a boldogságunkhoz és a kiteljesedésünkhöz.

Hogyan válhatunk a múltunktól függetlenné, és mi az igazi identitásunk?

A régi gondolatok és érzések, amelyek hosszú ideig meghatározták személyiségünket, idővel elválnak tőlünk, még ha a memóriánk még mindig őrzi is őket. Az évek során az önazonosságunk alakja folyamatosan változik, és a múltunkat, bár nem törölhetjük el, egyre kevésbé definiálja, kik vagyunk. Azok az érzések és élmények, amelyek egykor annyira meghatározóak voltak, fokozatosan egyre kevésbé befolyásolják életünket, ha megtanulunk kedvesek lenni magunkhoz, amikor azok újra megjelennek. Az egyik fontos lépés ezen a folyamaton az, hogy felismerjük, hogy már sokkal többen vagyunk, mint azok a régi emlékek és érzések, amelyek néha még mindig automatikusan felmerülnek.

Az önismeretben való fejlődés egyike azoknak a gyakorlatoknak, amelyek segíthetnek abban, hogy meglássuk a már meglévő, de gyakran elfeledett értékeket és életeseményeket, amelyek egész életünk során meghatározták viselkedésünket. Az ilyen típusú munkát végzők számára egyértelművé válik, hogy a múltbeli boldog pillanatok és emlékek gyakran elhomályosulnak a nehézségekkel és fájdalmakkal, amelyek sokkal erősebb hatással vannak a jelenlegi énünkre. Emlékszem, egy ügyfelem, aki gyermekkori emlékek között keresgélt, azt mondta: "A gyerekkorom egész jónak tűnt, de a középiskolás évek voltak a legnehezebbek. Most azt veszem észre, hogy az én személyiségem jelentős része a középiskolai énemhez kapcsolódik, és egy érdekes dologra jöttem rá: túlságosan is azonosítottam magam azzal, aki akkor voltam, és elfelejtettem, hogy ennél sokkal több vagyok."

A múltban történt, vagy akár a traumatikus élmények sem határozzák meg egyedül, hogy kik vagyunk. A nehézségeinkre való fókuszálás mellett fontos, hogy észrevegyük, milyen más tapasztalataink is voltak, és hogy azokon keresztül hogyan építhettük fel az igazi énünket. Azok, akik egy trauma történetével élnek, gyakran meglepődnek, amikor rájönnek, hogy nem csupán a fájdalmas emlékek és élmények alkotják az identitásukat. Emlékszem egy nőre, aki gyermekkorában súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Miután a szülei elhunytak, és a testvérei egy régi fényképalbumot adtak neki, amelyekről azt mondták, hogy nem akarták őket megtartani, a nő felfedezte, hogy sok olyan képen szerepel, amelyeken gyermekkorában mosolygott. Az apjával töltött idő egyik különleges emléke, amikor együtt fényképeztek villámokat a viharos estéken, életre keltette benne a boldog érzéseket, amelyek zűrzavart keltettek benne. A traumatikus emlékek és a boldog pillanatok keveredése azt kérdőjelezte meg, hogy vajon valóban olyan rossz volt-e a gyermekkora, mint amennyire emlékezett. Az ő története is azt mutatta, hogy az, hogy valaki túlélt egy traumát, nem azonosíthatja őt kizárólagosan a bántalmazó szerepével. Az önismeret bővítése lehetővé teszi, hogy az ember felismerje a múltjának és a történeteinek komplexitását.

Fontos, hogy a gyakorlatokat, amelyek segítenek a múlt terheitől való megszabadulásban, az érzések és a gondolatok tudatos kezelésére építsük. Ha egy ügyfél traumatikus emlékekkel jön, akkor érdemes azokat tisztelettel és figyelemmel kezelni, de nem szabad hagyni, hogy ezek az emlékek eluralkodjanak rajtunk. Az a cél, hogy megértsük, hogy nem minden fájdalmas emlék jelenti a jelenünket, és hogy mindig van lehetőség arra, hogy az önismeretünk új szinteken fejlődjön.

A tapasztalatok és az értékek folyamatos megfigyelése, valamint a pozitív és negatív élmények integrálása segíthet abban, hogy ne azonosítsuk magunkat csupán egy-egy fájdalmas tapasztalattal vagy szűk életkörülménnyel. Ez egy elengedhetetlen lépés abban, hogy valódi szabadságot nyerjünk, és felismerjük a világgal való szoros kapcsolatunkat. Még a legnehezebb pillanatok is a fejlődés részei lehetnek, ha képesek vagyunk úgy tekinteni rájuk, mint egy darabra a nagyobb képből, nem pedig az egész életünket meghatározó, rögzített identitásra.

A testünkkel és a környezetünkkel való kapcsolódás szemlélete segíthet abban, hogy tágabb perspektívából nézzük életünket. A meditációs gyakorlatok, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy ne csak önálló lényekként tekintsünk magunkra, hanem mint a nagyobb univerzum szerves részei, segíthetnek abban, hogy visszanyerjük az életünk és az önismeret valódi tágasságát. Az egyén és a természet, a Föld, a Nap és a Világegyetem közötti kapcsolódás felismerése alapvetően átformálhatja a személyes identitásunkat, és elvezetheti a gyógyuláshoz és a valódi önmegvalósításhoz. Az ilyen gyakorlatok emlékeztetnek minket arra, hogy nem vagyunk elszigetelt lények, hanem elválaszthatatlan részei egy hatalmas, összefonódó rendszernek.

Hogyan engedhetjük el az aggodalmaskodó gondolatokat és védhetjük meg a belső értékeinket?

Sokan érezhetik úgy, hogy életük folyamán mindent megpróbálnak tenni a feszültség, szorongás vagy más negatív érzések ellen. De vajon valóban szükséges annyit energiát fordítani arra, hogy elnyomjuk, elkerüljük vagy elmeneküljünk előlük? Mi lenne, ha ahelyett, hogy folyamatosan harcolnánk velük, egyszerűen engednénk nekik, hogy ott legyenek, miközben továbbra is a számunkra fontos dolgokra koncentrálunk?

Tegyük fel, hogy egy olyan dolog, ami most éppen frusztrál, vagy szorongást vált ki belőlünk, valójában segíthetne abban, hogy jobban élhessük az életünket, bármilyen jelentést is adunk annak a "jobban élni". Ha elfogadnánk ezt a gondolatot úgy, ahogy van, vajon akkor több időnk és energiánk maradna arra, hogy a valóban fontos dolgokkal foglalkozzunk? Természetesen nem szeretjük azt a dolgot, amit most el kellene fogadnunk, de ha segíthetne abban, hogy többet tegyünk azokért a dolgokért, amelyek valóban számítanak nekünk, akkor hajlandóak lennénk megengedni, hogy ott legyen?

Képzeld el, hogy ebben a pillanatban képes vagy visszavenni azt a gondolatot, amit eddig távol akartál tartani. Mi történik ilyenkor? Hogyan reagál a tudatod? Vajon meg tudod tartani ezt a gondolatot anélkül, hogy harcolnál ellene, még akkor is, ha nem tetszik, amit mond? Képzeld el, hogy ezt a gondolatot egy szeretett gyermek vagy barátként öleled magadhoz, akkor is, ha sárban és bűzösen jelenik meg előtted. Vagy, ha nem szeretnéd ezt az érzést, talán elég, ha egyszerűen csak elképzeled, hogy összegöngyölíted ezt a szorongást, és zsebre rakod. Nem mint valamit, ami te magad vagy, hanem mint valamit, amit egyszerűen magaddal vihetsz.

Mi történik, amikor elhelyezed ezt a gondolatot valahol melletted? Hogyan érzékeled a vele járó ellenállást, félelmet vagy bizonytalanságot? Ha az ellenállásnak lenne formája, mi lenne az? Ha színe lenne, milyen színű lenne? Ha sebessége lenne, hogyan mozogna? Ha illata lenne, mi lenne az? Mekkora súlyt hordozna ez az ellenállás? Mennyire lenne erős ahhoz, hogy eltoljon téged a saját irányodtól?

Ahogy figyeled ezt az ellenállást – formáját, színét, méretét, sebességét – vajon tényleg elég erős ahhoz, hogy tönkretegye az életed? Tényleg szükség van arra, hogy folyamatosan küzdjünk vele? Miért kellene annyi energiát pazarolnunk arra, hogy eltávolítsuk magunktól, amikor az egész csak egy illúzió, amit hajlamosak vagyunk túl nagyra növeszteni?

A valódi kérdés ilyenkor az: mi az, amit valójában hajlandóak vagyunk feladni az életünkből azért, hogy megszabaduljunk ettől a belső küzdelemtől? Mi lenne, ha elengednénk a harcot, és egyszerűen csak elfogadnánk ezt az érzést úgy, ahogy van, miközben folytatjuk azt, ami valóban fontos számunkra? Mi lenne, ha lehetőségünk nyílna arra, hogy ne a félelem, hanem a saját értékeink szerint irányítsuk az életünket?

Végül, ha képesek vagyunk magunkhoz ölelni az ellenállást és szembenézni a szorongással, vajon képesek vagyunk ugyanúgy viszonyulni hozzá, mint egy szeretett személyhez, aki épp nehézségekkel küzd? Az elengedés gyakorlása nem könnyű, különösen, ha hosszú évek óta harcolunk a belső gondolatainkkal, de ez egyfajta kísérlet, amiben mindent másképp próbálunk csinálni. A legfontosabb, hogy ne ítélkezzünk magunk felett, és ne várjuk el, hogy minden tökéletesen menjen.

A kognitív terápia, különösen a "defúzió" vagyis a gondolatok elengedése, gyakran azzal kezdődik, hogy nem a gondolat tartalmára összpontosítunk, hanem arra a folyamatra, ahogyan azok a gondolatok felmerülnek bennünk. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni, miért gondolkodunk valamit, inkább figyeljünk arra, hogy hogyan reagálunk a gondolatokra. A "tartalom helyett a folyamat" szemlélet nemcsak a szorongás kezelésére, hanem a kapcsolatok kezelésére is vonatkozik. Ahogy a terapeuta is képes az egyes csoportokban elfordulni a tartalomról és rátérni a kommunikáció folyamatára, úgy nekünk is el kell fogadnunk, hogy nem minden gondolat és érzés, amivel találkozunk, valóságos ellenség. Képesek vagyunk kezelni őket anélkül, hogy harcolnánk, és miközben ezt tesszük, segíthetjük magunkat abban, hogy valóban azt éljük, ami fontos.

Miért lehet a hibrid víz-levegő motorok a jövő hajtóművei?
Hogyan érdemes felkészülni egy idegen nyelv használatára a mindennapi életben?
Hogyan készítsük el a mézes-mentás tortát: A tökéletes torta készítési és díszítési lépések
How to Navigate Life with Your Pet in Germany
Hogyan használjuk a "venir" igét a spanyolban: gyakorlati útmutató