Hogyan alakította át a háború és a szankciók a szigetvilágot?

A szankciók következményeként a szigetvilág egyedüli exportpiacai bezárultak. A Torqui Csoport tejtermékei, a halászat, az erdőgazdálkodás, a ásványkincsek és a különböző kézműves termékek már nem találták meg a vásárlóikat a hagyományos észak-i piacokon. Az északi kontinens, amely elfoglalta a saját határait, úgy zárta be a világ felé vezető ajtókat, hogy magát a világ közepének tartotta. A szankciók legrosszabb következményei az azt követő években jelentkeztek. A háború és a szankciók mindennapossá váltak, ám az Archipelágó gazdaságilag és társadalmilag is kezdett talpra állni. Seri mesélte, hogy az utóbbi években érezhetően megváltozott a hangulat. Egyfajta pan-szigeteki nacionalizmus erősödött, amely erőteljesen reagált az északra.

Mindezek ellenére mindegyik közös célja az volt, hogy saját maguknak és a világnak is megmutassák, hogy a régi északi hegemónia véget ért. Seri és én is úgy döntöttünk, hogy közvetlenül az új szigeteki életforma után, Collago szigete előtt több időt fogunk eltölteni azzal, hogy felfedezzük az újabb szigeteket. De mindezt meg kellett előznie Collago szigetének, ahol az élet ajándéka egyben annak elvételét is jelentette.

Nehéz volt eldönteni, hogy miként érezzek irántuk. Egyik pillanatban ellenszenvet éreztem, hogy mennyire szabadon, mégis a legszorosabb konvenciók között viselkednek, miközben másik pillanatban inkább sajnáltam őket. Az egyik nő például túlsúlyos volt, és próbáltam elképzelni, milyen lehet örökké így élni, míg végül nem csupán sajnálatom, hanem egyfajta szánalom is elfogott irántuk. Ez az érzés azonban gyorsan átfordult egy önmagamról való rossz érzésbe. Rájöttem, hogy engem is megfertőzött az a szinte groteszk elutasításuk, hogy nem is akartam közeledni hozzájuk. Ők olyanok voltak, mint a múltból megmaradt, meg nem valósult remények, egyfajta mindenre válasz nélküli állapot.

A különbség a közöttük és köztem valójában abban rejlett, hogy én nem tudtam volna mit válaszolni, ha valaki megkérdezi, mit kezdjek az életem hátralévő részével. Igaz, hogy az ő beszélgetéseik is hasonlóan elnagyoltak voltak, tele voltak olyan mondatokkal, hogy „amit majd utána csinálunk”, de mind tudtuk, hogy valójában egyikük sem tudta, mit fog tenni, amikor valóban örökké élhetnek. Az én célom is csak annyi volt, hogy együtt éljem az életet Seri mellett, sziget-sziget hátán.

Hogyan élik meg az emberek a kapcsolati válságokat?

A helyzet nem volt rossz. Csak éppen a kezdetek voltak. Az impasse, a zsákutca feszültséget szült, és ez egy újabb szintre emelte a közöttünk lévő különbségeket. Én szeretetlen voltam, magától értetődőnek vettem őt, a lakás állandó rendetlenségben úszott, én pedig hangulatingadozós és zárkózott lettem. Ő neurotikus és kiszámíthatatlan volt, hanyag, más férfiakkal flörtölt. Mindez kirobban, és mint egy nyirkos felhő, beborította a szobát, egyre hidegebbé, távolabbá tett minket, és még inkább lehetőséget adott a sértésre, mivel egyre kevésbé értettük meg egymást, és elkerültük a valódi érintkezést. Fogtam a kezét, de ő közömbös volt, hűvös. Arca elfordult tőlem, a párnákba bámult. Lélegzete egyenletes volt, a könnyek már elmúltak. Megcsókoltam a nyakát. "Valóban szeretlek, Gracia."

"Ne mondj ilyet. Most ne."

"Miért ne? Nincs más, ami még igaz?"

"Csak meg akarsz ijeszteni."

Mély sóhajjal felálltam és az ablakhoz mentem.

"Hová mész?"

"Csak behúzom a függönyt."

"Ne csináld."

"Nem akarom, hogy mások belátnak."

"Te egy prüd voltál, Péter."

"Csak nem akarom, hogy lássák, ahogy veszekedünk."

Mégis behúztam a függönyt, majd visszamentem a házba. Gracia már felült az ágyban és cigarettát gyújtott.

"Mit csináljunk?"

"Amit már fél órája javasoltam. Te vezetsz Dave-hez és Shirley-hez, én pedig elmegyek a metrón, hogy megváltoztassam a jegyeket. Később találkozunk."

"Rendben."

Előzőleg ugyanez a javaslat egyáltalán nem tetszett neki, könnyekig lefárasztotta. Most Gracia hangulata hirtelen megváltozott. Megbocsátott nekem, és hamarosan szeretkezni fogunk.

Bementem a konyhába, és egy pohár vizet töltöttem. Hideg és tiszta volt, de íztelen. Megszoktam a finom walesi vizet, amit Herefordshire-ben itam, vagy a Sheffield-i Pennine víz ízét. Londonban viszont a Temze vízét kaptam, amit vegyi úton semlegesítettek, és vég nélkül újrahasznosították, olyan íze volt, mint a valódi víz hamisítványa. Kiürítettem a poharat, elmostam és félretéve hagytam száradni. A tegnap esti étkezés maradványai még mindig ott hevertek, zsírosak és büdösek.

Gracia lakása tipikus belső londoni külvárosi utcában volt. Néhány ház magántulajdonban volt, míg mások önkormányzati bérlemények. Az épület, ahol laktunk, korszerűsítés alatt állt, de addig a Camden Council rövid távú bérletek révén szociális lakásokat kínált a helyieknek. Nem volt a legjobb állapotban, de nem is volt rosszabb, mint az a drága, magánbérletű lakás, amit előzőleg bérltem. Az utca sarkán egy kebabos működött ciprusiak tulajdonában; több buszjárat is járta az utcát, a Kentish Town-ból King's Cross felé, és két mozi is volt Camden Townban. Az egyikben a kisebbségi érdeklődésű külföldi rendezők filmjei mentek, Tufnell Parkban, egy mérföldnyire, pedig egy Shakespeare-i színházi társulat alakította át egy régi templomot.

Gracia hátulról hozzám simult, karját a mellkasom köré fonta, és megcsókolt a fülem mögött.

"Menjünk aludni," mondta. "Van időnk."

Ellenálltam neki, mert éreztem, hogy nem kerülhetjük el a dolgot. Gracia a szexet gyógyulásként használta, és sosem értette meg, hogy számomra a veszekedés inkább anafrodisziákus hatású. Én inkább egyedül akartam lenni utána, sétálni az utcákon, vagy egy italt elfogyasztani. Tudta ezt, mert már elmagyaráztam neki, és a reakcióim alapján néha meg is mutattam. Most már érezte, hogy ellenállok neki, és feszültség lett rajta. Nem akartam újabb veszekedést, így gyorsan megcsókoltam, hátha elég lesz.

Hamarosan meztelenek voltunk és az ágyban, és Gracia, miután hangulata teljesen megváltozott, igazi érzéki szeretővé vált. Csókolt, miközben engem szopott, addig, amíg készen nem álltam, majd egy kicsit tovább is. Csak az ágyban váltunk érthetővé egymás számára. Szerettem csókolni és simogatni a melleit: kicsik és puhák voltak, és a kezeim között lágyan megforogtak. A bimbói rugalmasak voltak, ritkán merevedtek el érintésemre. Valóban szerettem Graciát, de aztán eszembe jutott Seri, és hirtelen minden helytelennek tűnt.

Seri az ágyban mellettem, halvány hajával rendezetlenül az arcán, ajkai nyitva, szemei csukva, lélegzete édes volt. Mindig az oldalunkon szeretkeztünk, ő az egyik térdét felhúzva, a másikat alattam tartva. Szerettem csókolni és simogatni a melleit: kicsik, de formásak voltak, kezemben teltek, a kis bimbók merevek voltak az ujjaim alatt. Gracia, sötét hajjal, kócosan a párnán, négy napja megmosatlanul, a fejemet az övéhez szorítva; rajta voltam, próbáltam félrehúzódni, és éreztem a bűzét. Rossz volt, de nem tudtam, miért.

Gracia érzékelte, hogy távolodok tőle, de érzéki vágyait nem adta fel.

A végén, miután Gracia elment Dave-hez és Shirley-hez Fulhamban, én a Kentish Town-i metróállomásra sétáltam, és elmentem a West End-be. A jegycsere egyszerűen megtörtént. Biztos voltam benne, hogy most már helyesen cselekedtem, és később visszamentem Fulhamban.

Dave és Shirley tanárok voltak, a teljes értékű étkezés hívei. Shirley úgy érezte, talán terhes, Gracia pedig részeg lett és flörtölt Dave-fel. Éjfél előtt távoztunk.

Az éjszaka, miközben Gracia aludt, gondolkodtam Seri-ről. Egykor úgy hittem, hogy ő és Gracia kiegészítik egymást, de most egyre inkább látszottak a különbségek. Azon a napon, Castletonban, próbáltam Seri ismeretével megérteni Graciát, de

A történet írása: Az önazonosság keresése és elmondása

A saját életünk elmondása mindig egy bonyolult, sokszor ellentmondásos folyamat. Egy történet, amelyet önállóan alkotunk, mégis teljességgel rólunk szól, nem csupán az általunk leírt eseményekről, hanem arról is, ahogyan mi magunk értelmezzük és elrendezzük őket. A karakterek, helyszínek, szituációk mind-mind szorosan összefonódnak azzal, amit valójában átéltünk, de a valóság egy másik, párhuzamos világba való átültetésével alkotunk meg valami egészen újat.

Az író számára a történet nem csupán a cselekmények összessége, hanem egy belső, folyamatosan fejlődő gondolatsor is, amely végül formát ölt. Eleinte lehet, hogy az ember nem is tudja, mit akar elmondani, de ahogy halad előre, egyre világosabbá válik, hogy minden egyes szó, mondat és karakter összefonódik egy sokkal nagyobb céllal. A hős története – legyen az akár saját történetünk más formában – egyfajta vágya annak, hogy a világot egy új szemszögből lássuk, hogy értelmet nyerjenek a mindennapi tapasztalatok.

A főhős alakja sok esetben olyan, mint egy tükörkép, amely nemcsak magunkat tükrözi vissza, hanem annak az értelmezését is, hogy ki is vagyunk mi valójában. Az író számára ez a folyamat nem csupán egy történet megalkotása, hanem egy személyes felfedezés. A történet előrehaladtával az író ráébred, hogy az, amit az olvasó elé tár, nem csupán egy fiktív világ, hanem egy másik élet lehetősége, amely a valóságban talán sosem jöhet létre.

Az írás lehetőséget ad arra, hogy valaki egy másik világban éljen, miközben a saját világában marad. Az alkotás során nem csupán az író szavai formálják a világot, hanem a világ is formálja őt. Ahogy a karakterek életre kelnek, úgy az író saját élete és tapasztalatai is átalakulnak, és a történet egy új szemszögből kezd el kinézni. Az írás tehát nem csupán terápia, hanem egyfajta meditáció is, amely lehetővé teszi a világban való jelenlét új formáját.

A történet végén, amikor az író úgy érzi, hogy elérkezett a pillanat, hogy befejezze művét, egyfajta lezárásra és megváltásra is sor kerül. Az írás folyamata alatt nemcsak az alkotás művészeti élménye valósul meg, hanem egyfajta önismereti gyakorlat is, amely segít elérni a személyes célokat. Az írás befejezése után azonban mindig ott van a kérdés, hogy mi történik a művel, mi lesz vele az író életében. A mű sosem csupán egy papírlapra vetett történet, hanem egy önálló élet, amely túlélheti a készítőjét. A művé válás pillanata mindig egyfajta örökkévalóságot kínál.

De a történet nemcsak a befejezésnél ér véget. Az élet zűrzavara, a személyes konfliktusok és külső események, amelyek gyakran teljesen váratlanul és meglepő módon lépnek be, mind részei annak a nagyobb történetnek, amely az író életét is áthatja. A zűrzavarok, amelyek az alkotást megszakítják, a személyes kapcsolatok, amelyek beavatkoznak a folyamatba, mind-mind rávilágítanak arra, hogy az író története nem csupán az ő sajátja, hanem sok más ember életének szövete is.

A regény hőse nemcsak egy képzeletbeli figura, hanem egy olyan karakter, aki – bár fiktív – az író belső világát tükrözi. Az írás folyamata egy hosszú, összetett és sokszor fájdalmas önmegismerési folyamat, amely során nemcsak a történet, hanem maga az író is változik. Az írás tehát egy különleges módja annak, hogy az ember újra és újra megtalálja önmagát.