Hogyan segíthet a gyógyszerhelyettesítés a pszichiátriai betegségek kezelésében?

A gyógyszerhelyettesítés egy olyan megközelítés, amely lehetőséget ad arra, hogy meglévő gyógyszereket új alkalmazási területeken próbáljunk ki. Ez különösen előnyös lehet olyan területeken, mint a pszichiátriai betegségek kezelése, ahol a hagyományos gyógyszerfejlesztés, különösen az állatkísérletek során szerzett tapasztalatok alapján történő előrejelzések gyakran nem hozzák meg a várt eredményeket. Az elmúlt húsz évben az Egyesült Államokban az FDA által jóváhagyott pszichiátriai gyógyszerek harmada a gyógyszerhelyettesítési megközelítések eredményeként került piacra. Ezen gyógyszerek kifejlesztése jelentősen csökkenti a klinikai fejlesztés kockázatait, mivel már meglévő vegyületekre és azok emberi felhasználásra vonatkozó adatainkra alapoz.

A pszichiátriai betegségeknél a gyógyszerhelyettesítés különösen hasznos, mivel ezek a betegségek rendkívüli heterogenitást mutatnak, és a betegeknél tapasztalt szoros placebo-hatások tovább nehezítik az új gyógyszerjelöltek klinikai vizsgálatokon történő tesztelését. Az állatokon végzett vizsgálatok és az emberi alkalmazás közötti különbségek különösen nehézségeket okoznak az új pszichiátriai gyógyszerek kifejlesztésében, hiszen az emberi agy és annak működése egyedülálló és nehezen modellezhető.

A gyógyszerhelyettesítési stratégiák különféle megközelítéseket alkalmaznak. Az egyik alapvető irányvonal a meglévő gyógyszerek újraalkalmazása, amikor egy már ismert gyógyszert más jelzésekkel próbálnak bevezetni. Ez lehetővé teszi, hogy a gyógyszerfejlesztésre szánt idő és erőforrások jelentősen csökkenjenek, hiszen az új alkalmazásokat már meglévő klinikai tapasztalatok és adatok alapján validálhatják. A pszichiátriai betegségek esetében gyakran előfordul, hogy a meglévő gyógyszerek, például az antipszichotikumok, más pszichiátriai állapotok kezelésére is alkalmazhatók, mint az eredeti célzott indikáció.

A gyógyszerhelyettesítés másik aspektusa a gyógyszerek újraformulálása, ami azt jelenti, hogy a gyógyszer hatóanyagát úgy módosítják, hogy az jobban megfeleljen a beteg igényeinek, például a mellékhatások csökkentésével, a hatóanyag felszabadulásának meghosszabbításával, vagy a gyógyszer beadásának módosításával. A reformuláció különösen fontos, mivel számos pszichiátriai gyógyszer esetében a betegek hajlandósága a kezelés követésére jelentős hatással van a kezelés sikerére.

Egy másik lehetőség a gyógyszerek kombinálása, ami növelheti azok hatékonyságát. Különböző gyógyszerek együttes alkalmazása lehetőséget ad arra, hogy különböző hatásmechanizmusokat kombináljunk, így fokozva a terápia hatékonyságát, miközben csökkenthetjük a mellékhatások előfordulását.

A gyógyszerhelyettesítési megközelítések során a különböző pszichiátriai betegségek patofiziológiai mechanizmusainak átfedése lehetőséget biztosít arra, hogy egy-egy meglévő gyógyszer új betegségek kezelésére is alkalmas legyen. Ezt a megközelítést alkalmazzák olyan gyógyszereknél, mint a lofexidin, amely az opioid elvonási tünetek kezelésére került jóváhagyásra, vagy a dextrometorfán, amelyet depresszió kezelésére kombináltak bupropionnal. Az ilyen típusú gyógyszerhelyettesítés hatékonysága különösen magas lehet olyan betegségeknél, amelyeknél a biológiai alapú megközelítések nem hoznak megfelelő eredményeket.

A gyógyszerhelyettesítés egyik legfontosabb előnye a gyorsabb piaci bevezetés, mivel a gyógyszerek alkalmazásuk során már bizonyították hatékonyságukat és biztonságosságukat. Ez lehetővé teszi, hogy a fejlesztési ciklusok lerövidüljenek, és a betegek gyorsabban hozzáférjenek az új kezelési lehetőségekhez. A gyógyszerhelyettesítés ezért különösen fontos a pszichiátriai gyógyszerek területén, ahol a hatékony új kezelési lehetőségek megtalálása hosszú és költséges folyamat.

Fontos figyelembe venni, hogy a gyógyszerhelyettesítés nem jelent garanciát a sikerre. Bár a meglévő gyógyszerekkel végzett fejlesztések gyorsabban elérhetik a kívánt eredményeket, a betegségek komplexitása és a kezelésre adott egyéni válaszok változékonysága továbbra is kihívást jelent. A gyógyszerhelyettesítés során elengedhetetlen a klinikai tapasztalatok alapos elemzése és a betegekre vonatkozó egyéni különbségek figyelembevétele.

A jövőben a gyógyszerhelyettesítés egyre fontosabb szerepet kaphat a pszichiátriai betegségek kezelésében, különösen akkor, amikor az új mechanizmusok felfedezése és a kezelésre adott válaszok széles spektruma még nem teljesen tisztázott. Ahogy a gyógyszerek és kezelési stratégiák fejlődnek, a gyógyszerhelyettesítési megközelítések új lehetőségeket kínálnak, hogy hatékonyabb és személyre szabottabb kezeléseket nyújtsanak a pszichiátriai betegségekkel küzdő páciensek számára.

Miért előnyös a polifarmakológia a gyógyszerfejlesztésben?

A polifarmakológia olyan megközelítést képvisel, amely a „egy gyógyszer több betegségre” elvet alkalmazza. Ez nem jelenti azt, hogy a mellékhatások hirtelen előnyösek lennének, de ezek létezése segíti a kutatókat abban, hogy további hasznos célpontokat találjanak. Ez különösen fontos lehet összetett betegségek, például rák vagy neurodegeneratív betegségek esetében, amelyek több lépésben, vagy egy jelátviteli kaskádban történő változásokkal járnak. A polifarmakológia előnye, hogy nemcsak a célzott betegség kezelésére szolgálhat, hanem egyéb, nem kapcsolódó társbetegségeket is kezelhet. A kutatók, például Chaudhari és munkatársai (2017) arra is felhívták a figyelmet, hogy a polifarmakológia segítséget nyújthat a gyógyszerrezisztencia leküzdésében, mivel a gyógyszermolekulák képesek több fehérje kinázhoz is kötődni, beleértve azokat is, amelyek a rezisztencia kialakulásával kapcsolatos mutációk révén keletkeznek.

A polifarmakológia ezen kívül segíthet megfelelni azoknak a kihívásoknak is, amelyek a gyógyszerellenállás terjedésével járnak. Egyes tudományos dolgozatok, például Chaudhari és társai (2017) szerint „a genomikai kutatásokból származó egyre növekvő bizonyítékok azt mutatják, hogy sok biológiai rendszer nem érzékeny egyetlen támadóra”. Érdekes módon az is kiderült, hogy több mint 40%-a a vizsgált célpontoknak több betegségben is szerepet játszik, ha molekuláris hálózati elemzést alkalmazunk.

A polifarmakológia további előnye, hogy egyetlen gyógyszer, amely több célpontot támad, jobban kiszámítható farmakokinetikai profillal rendelkezik, mint a kombinációs terápiák, és a mellékhatások kockázata is alacsonyabb, mivel egyetlen gyógyszerről van szó. Az ilyen típusú kutatások során alkalmazott módszerek és algoritmusok sokfélesége is érdekes tanulmányokat eredményezett. Az alapvető megközelítések a ligand-alapú, struktúra-alapú, hálózatalapú és bioinformatikai módszereket foglalják magukban. A ligand-alapú módszerek azt feltételezik, hogy a hasonló szerkezetű vagy formájú ligandumok hasonló célpontokhoz kötődnek. A struktúra-alapú módszerek a lehetséges gyógyszermolekulák szűrésére támaszkodnak, hogy azok kötődjenek a kívánt célpontokhoz, beleértve a magas áteresztőképességű szűréseket és a dokkolást. A hálózatalapú megközelítések genomikai, proteomikai és metabolomikai adatbázisokat használva azonosítják a kívánt fehérje-fehérje vagy fehérje-ligandum kölcsönhatásokat, míg a bioinformatika génexpressziós adatokat használ fel.

Bár az antibiotikumok gyakran szerepelnek a fertőzések kezelésében, egyre több olyan betegség van, amely nem bakteriális fertőzés következtében alakul ki, mégis antibiotikumokat alkalmaznak, például másodlagos fertőzések megelőzésére vagy kezelésére. Az antibiotikumok újrahasznosítása is egyre nagyobb figyelmet kapott, és sok esetben nem antibiotikus gyógyszerek alkalmazása lenne kívánatos. Talat és társai (2022) arról írtak, hogy az antibiotikumok újrahasznosítása, különösen azokban az esetekben, amikor az utolsó esélyek antibiotikumait használják, komoly problémákat okozhat. A kutatók hangsúlyozták, hogy a nem antibiotikus gyógyszerek alkalmazása, ahol lehetséges, előnyösebb lenne, és két példát hoztak, amikor nem antibiotikus gyógyszerek alkalmazása segített a rák és az Alzheimer-kór kezelésében.

A gyógyszerek promiszkuitása és molekuláris sajátosságai szintén fontos szerepet játszanak a gyógyszerek hatékonyságában. Gupta és társai (2020) szerint a gyógyszer molekuláris tömege, hidrofób jellege és konformációs rugalmassága nem feltétlenül áll szoros kapcsolatban a promiszkuitásukkal. Sokkal jobb indikátora lehet annak, hogy egy gyógyszer milyen célpontokhoz kötődik, ha a célpontok kötődési helyei hasonlóak. Az általuk idézett példák, mint az Hsp27 és a timidin-kináz, mind olyan fehérjék, amelyek a brivudin gyógyszerhez kötődnek, amelyet eredetileg herpesz kezelésére fejlesztettek ki, de a hasnyálmirigyrák kezelésére is alkalmazták. A gyógyszerek promiszkuitása tehát a gyógyszerfejlesztés új horizontjait nyithatja meg, hiszen egyetlen gyógyszer több különböző betegség kezelésére is alkalmazható lehet.

Fontos megemlíteni, hogy az úgynevezett „privilegizált szerkezetek” és azok szerepe a polifarmakológiai kutatásban egyre inkább előtérbe kerül. Choo és Chai (2023) áttekintést adtak azon természetes anyagok használatáról, amelyek hasznosnak bizonyultak a polifarmakológia területén. Az ilyen molekulák keresése és alkalmazása a jövőben még fontosabb szerepet kaphat, mivel lehetőséget ad arra, hogy egyetlen molekula egyszerre több célt érjen el, ezzel növelve a kezelések hatékonyságát.

Hogyan javíthatók a gyógyszerek hatékonyságai nanotechnológiai alapú gyógyszerátcsoportosítással?

A világjárványok hatására számos gyógyszer, amelyet eredetileg más betegségek kezelésére fejlesztettek, újraértékelésre került a COVID-19 kezelésében (Ahmad et al. 2021). Az antivirális szerek alkalmazása számos kihívással szembesült, például a sejtbe történő bejutásuk elégtelensége, vízben való oldhatóságuk korlátozottsága, csökkent biológiai hatékonyságuk, a kedvezőtlen kockázat-haszon arány, valamint a megnövekedett toxikus hatások, amelyek mind gátolják azok hatékonyságát (Ahmad et al. 2021; Delshadi et al. 2021). Az ilyen problémák leküzdésére különféle nanomedicinális platformok jelentek meg, amelyek célja, hogy javítsák az átcsoportosított antivirális gyógyszerek terápiás potenciálját (Ahmad et al. 2021; Delshadi et al. 2021; Yasamineh et al. 2022).

Példaként említhető a remdesivir, amelyet eredetileg az ebola kezelésére fejlesztettek, és amelyet az FDA sürgősségi használatra engedett az súlyos COVID-19-es betegek kezelésére. Azonban hatékonyságát jelentősen csökkentették a nem megfelelő fizikai-kémiai és farmakokinetikai tulajdonságai (Sanna et al. 2022). Ennek ellenére Sanna és munkatársai olyan polimerekből készült nanorészecskéket fejlesztettek ki, amelyek különféle ligandumokkal vannak dúsítva, hogy szelektíven célozzák meg az ACE2 receptorokat. Az általuk végzett kutatás kimutatta, hogy ezek a módosított nanorészecskék hatékonyabban kötődnek az ACE2 receptorokhoz, mint a nem célzott változatok, és ennek eredményeként jelentősen megnövelt antivirális hatást mutattak, összehasonlítva a szabad gyógyszerrel azonos koncentrációk mellett.

Jelenleg a SARS-CoV-2 elleni védekezésünk főként az oltásokra támaszkodik, de fontos hangsúlyozni, hogy a SARS-CoV-2 csupán egy a sok vírus közül. Ezért az alkalmazott antivirális szerek hatékonyságának növelése kulcsfontosságú a jövőbeli világjárványok megelőzésében, a fertőzéses tünetek enyhítésében és az életmentésben.

A zidovudin például széles körben alkalmazott antivirális szer, amelyet HIV/AIDS kezelésére használnak, de hatékonyságát számos korlátozás övezi (Joshy et al. 2018; Delshadi et al. 2021). Joshy és munkatársai egy új nanoszintet javasoltak, amely dextránt, lipidet és PEG-t tartalmazott a gyógyszer beágyazására. A lipid és PEG komponensek stabilitást biztosítottak, és elősegítették az irányított gyógyszerkioldást. Ezen kívül észlelték, hogy a hibrid nanorészecskék jelentősen javították a gyógyszer agyi sejteken való bejutását. A kutatás megerősítette, hogy az ilyen típusú hibrid nanorészecskék javíthatják a zidovudin hatékonyságát.

Másik példa a lopinavir, amelyet a HIV-asszociált neurokognitív zavar kezelésére alkalmaznak (Garg et al. 2019; Ahmad et al. 2021). Ennek a gyógyszernek az orális biohasznosulása és az agyban való eloszlása nem megfelelő (Garg et al. 2019; Ahmad et al. 2021). Ezt felismerve Garg és munkatársai nanolipidet alkalmaztak, hogy célzottan az agyat célozzák meg, és ezzel próbálták mérsékelni a HIV-asszociált neurokognitív zavart. A kutatás megállapította, hogy a lipidekkel előállított formulák jelentősen javították a gyógyszer agyi koncentrációját, a tiszta gyógyszer szuszpenziójához képest.

Bár ezen esetek nem közvetlen példái a gyógyszerátcsoportosításnak, jól illusztrálják, hogyan használhatók fel a nanomateriális alapú rendszerek a már piacon lévő gyógyszerek hatékonyságának növelésére.

A szív- és érrendszeri betegségek a világ vezető halálozási okaiként számos problémát okoznak, és előrejelzések szerint 2030-ra 23,6 millió halálesetre lehet számítani (Yusuf et al. 2020; Yang et al. 2022). E betegségek közé tartoznak az aritmiák, szívelégtelenség, mélyvénás trombózis, érelmeszesedés, szívinfarktus, szívkoszorúér-betegség, perifériás érbetegek és más, ehhez hasonló rendellenességek (Yang et al. 2022). A szív- és érrendszeri betegségeket gyakran gyógyszerekkel kezelik, amelyek gyakran kombinációban vannak alkalmazva (Chopra et al. 2022). Azonban e gyógyszerek hosszú távú eredményei nem kielégítőek, ami csökkenti a betegek adherenciáját, és kiszámíthatatlan következményekhez vezethet (Guo et al. 2023; Onódi et al. 2023). Ezért sürgősen új terápiás stratégiákra van szükség.

Giannouli és munkatársai (2018) kutatást végeztek, amelyben a quercetint PLGA alapú nanorészecskékbe ágyazták be, hogy megakadályozzák a szív- és érrendszeri betegségeket. A quercetin széleskörű antioxidáns, neurológiai, antivirális és daganatellenes tulajdonságokkal rendelkezik, de alkalmazását a vízben való rossz oldhatósága és a fiziológiai közegben való instabilitása korlátozza. A kutatás során a quercetint nanorészecskékben stabilizálták, és így a gyógyszer védve volt a bomlástól, valamint kontrollált kioldást tett lehetővé, javítva annak hatékonyságát a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben.

A kurkumin egy másik antioxidáns, amelyet szívvédő hatása miatt vizsgáltak, azonban gyors szisztémás eltávolítása és alacsony oldhatósága korlátozza klinikai alkalmazását. Boarescu et al. (2019) kurkumint polymer alapú nanorészecskékbe ágyaztak, és azok hatékonyságát összehasonlították a tiszta kurkuminnal. A kutatás kimutatta, hogy a kurkumin nanorészecskék jelentősen javítják a szív védelmét, antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásaikkal az akut szívinfarktus és cukorbetegség esetén.

A cyclosporin, amelyet immunszupresszív tulajdonságai miatt alkalmaznak, szintén szívvédő hatású, de eloszlása és fizikai-kémiai tulajdonságai korlátozzák intravénás alkalmazását (Gendron et al. 2021). Gendron és munkatársai egy új nanoformulációt fejlesztettek, amelyben a squalene (biodegradálható lipid) kötődött a cyclosporin A-hoz. A squalene segítségével meghosszabbítható a gyógyszer vérkeringési ideje, és csökkenthető a toxikus hatás, így a gyógyszer szívvédő hatása erőteljesebb lett a szívműtéten átesett kísérleti modellekben.

A leishmaniasis, amelyet a Leishmania nemzetségbe tartozó protozoonok okoznak, egy fertőző parazita betegség. A világon több mint 20 elhanyagolt trópusi betegség közé tartozik (WHO 2010).

Hogyan járulhat hozzá a fehérjék intrinzikus rendezetlensége és flexibilitása a gyógyszerújrahasznosításhoz és a polifarmakológiai megközelítésekhez?

A célfehérjék szerkezete vagy rendezetlensége helyett érdemes egy holisztikusabb megközelítést alkalmazni, amely a fehérjefunkciókat a kontinuum modelljének fényében vizsgálja. Ebben a modellben a fehérjék konformációs dinamikája magában foglalja a fehérjék rugalmasságát és az intrinzikus rendezetlenséget egyaránt (Gupta és Uversky, 2024). A fehérjék azon képessége, hogy különböző funkciókat látnak el, egyre inkább fontos szerepet kap a gyógyszerújrahasznosítási és polifarmakológiai stratégiákban. A polifarmakológia előrehaladása szorosan összefügg a fehérje-promiskuitás és a gyógyszer-promiskuitás tanulmányozásával, továbbá figyelembe kell venni a fehérjék "holdvilágos" szerepét is.

A gyógyszerek újrahasznosítása egy új dimenzióját tárgyalja Chaganti et al. (2024), akik arra hívták fel a figyelmet, hogy a gyógyszerek újrahasznosítása nemcsak az emberi betegségekkel kapcsolatos lehetőségeket rejthet, hanem más fajok megmentésére is alkalmazható. A zöld tengeri teknősök rákos betegségeinek kezelésére például a 5-fluorouracilt alkalmazták, amit „konzervációs orvoslásnak” neveztek (Chaganti et al., 2024). Ez a megközelítés nemcsak a gyógyszerek hatékonyságát, hanem azok sokféleségét is kihasználja, különösen az állatgyógyászatban.

A gyógyszerek újrahasznosítása, illetve azok hatása az intrinzikus rendezetlenségre és a fehérje-rugalmasságra új kutatási irányokat nyit. A fehérjék nemcsak az emberi sejtekben, hanem más élőlényekben is különböző funkciókat látnak el, és ezt a sokoldalúságot kihasználva, a gyógyszeripar új lehetőségeket találhat a kezelésre.

Mivel a fehérjék intrinzikus rendezetlensége és dinamikai rugalmassága kulcsszerepet játszanak a molekuláris biológia számos aspektusában, a gyógyszerújrahasznosítási stratégiák még inkább előtérbe kerülnek. Az intrinzikusan rendezetlen fehérjék azokat az alapvető mechanizmusokat tartalmazzák, amelyek képesek szabályozni a gyógyszermolekulák kölcsönhatásait és a fehérje-ligandum kapcsolatok kialakulását. Ezt figyelembe véve, egyre fontosabbá válik az interakciók részletesebb megértése, amelyek új terápiás megoldásokhoz vezethetnek.

A gyógyszerek újrahasznosításának és a fehérjék funkcióinak kutatásával nemcsak az emberi betegségekkel kapcsolatos új terápiás lehetőségek, hanem az állatgyógyászatban, a biotechnológiában és az ökológiában is számos új alkalmazásra lehet számítani. Az egyes fehérjék által betöltött többfunkciós szerep és azok interakcióinak komplexitása alapvető fontosságú a jövő gyógyszeripari fejlesztéseiben.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a polifarmakológia és a gyógyszerújrahasznosítás nem csupán technológiai újításokat, hanem etikai kérdéseket is felvethet. A gyógyszerek újrahasznosítása és alkalmazása más fajok esetében megkérdőjelezheti az állatkísérletek etikai vonatkozásait, ugyanakkor lehetőséget biztosít a különböző biológiai rendszerek és azok interakcióinak jobban megértésére. Ezen kívül a célzott gyógyszerfejlesztés nemcsak az egyes fajokra, hanem a globális biológiai sokféleség védelmére is hatással lehet.

Hogyan lehet gyógyszereket újrahasznosítani neurodegeneratív betegségek kezelésére?

A gyógyszerújrahasznosítás, más néven gyógyszerek áthelyezése (drug repositioning, DR), új megoldások keresését jelenti a gyógyszerkutatás területén, amely során már meglévő gyógyszereket új, eddig nem ismert betegségekre alkalmaznak. Ez az új módszer több előnnyel bír a hagyományos gyógyszerfejlesztési folyamathoz képest, hiszen jelentősen csökkenti az új gyógyszerek kifejlesztéséhez szükséges időt és költségeket. Az új gyógyszerek kifejlesztése ugyanis gyakran 10-15 évet vesz igénybe, és körülbelül 2,6 milliárd dollárba kerül. Ezzel szemben a gyógyszerújrahasznosítás gyorsabban, költséghatékonyabban és kevesebb kockázattal érhet el eredményeket, miközben a gyógyíthatatlan betegségeket is kezelheti.

A neurodegeneratív betegségek (ND), mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a gyógyszerújrahasznosítás egyik kiemelt területe. Az ilyen betegségek, amelyek a perifériás idegrendszert (PNS) támadják meg, folyamatosan növekvő globális egészségügyi kihívást jelentenek, mivel az idősödő társadalmak miatt egyre többen szenvednek tőlük. Bár a jelenlegi gyógyszerek képesek lassítani ezen betegségek előrehaladását, valójában nem képesek meggyógyítani azokat. Ennek következményeként a gyógyszergyártó cégek egyre inkább a gyógyszerújrahasznosításhoz fordulnak, hogy hatékony kezeléseket találjanak az ND-kre.

A gyógyszerújrahasznosítás stratégiái három fő kategóriába sorolhatók: gyógyszerspecifikus, betegségspecifikus és célspecifikus megközelítések. A gyógyszerújrahasznosítás alapját képező információk számos forrásból származhatnak, mint például a betegségek patológiájának és a gyógyszerkémia adatainak, omikai adatok, tudományos irodalom, valamint gyógyszeradatbázisok.

A legnagyobb kihívás a gyógyszerújrahasznosításban az új gyógyszer-betegség kapcsolat felismerése. A gyógyászatban két alapvető megközelítést alkalmaznak: az „on-target” (célspecifikus) és az „off-target” (gyógyszerspecifikus) gyógyszerújrahasznosítási módszert. Az „on-target” stratégia esetén a gyógyszer korábbi farmakológiai mechanizmusa új terápiás alkalmazásokat nyer a meglévő célnak köszönhetően, míg az „off-target” megközelítés során a gyógyszerek új biológiai célpontokat találnak, amelyek korábban nem tartoztak a gyógyszer eredeti hatáskörébe. A megfelelő módszerek kombinációja, például számítógépes modellezés és biológiai kísérletek alkalmazása segíthet a legmegfelelőbb gyógyszer-alkalmazásokat előtérbe helyezni.

A gyógyszerújrahasznosításnak kiemelt szerepe van az olyan neurodegeneratív betegségekkel kapcsolatos kutatásokban, mint az Alzheimer- és Parkinson-kór. Az idősödő társadalom növekvő lélekszáma és az egyre gyakoribbá váló neurodegeneratív betegségek egyaránt arra ösztönöznek, hogy új, gyorsan alkalmazható gyógymódokat találjanak. Az ilyen megközelítések révén a gyógyszerfejlesztés ideje jelentősen lerövidíthető, miközben a kutatás eredményeképpen olyan gyógyszereket találhatnak, amelyek képesek lassítani vagy akár megállítani a betegség progresszióját.

A gyógyszerújrahasznosítás nem csupán a kutatók és gyógyszergyártók számára jelent új lehetőségeket, hanem az orvostudományban dolgozó szakemberek számára is, akik gyorsan alkalmazható terápiás lehetőségeket keresnek a súlyos, gyakran gyógyíthatatlan betegségek kezelésére. Emellett a betegek számára is jelentős előnyökkel járhat, hiszen a meglévő gyógyszerek új indikációkhoz történő hozzáigazításával csökkenthetők a kutatás és fejlesztés költségei, és gyorsabban elérhetők lesznek a piacon.

A gyógyszerújrahasznosítás azonban nem mentes a kihívásoktól. Az új alkalmazásokat támogató tudományos, szabályozási és kereskedelmi kérdések mind fontos tényezők a sikeres alkalmazás érdekében. Az eredmények kiértékelésekor figyelembe kell venni a gyógyszer biztonságosságát, hatékonyságát, valamint az esetleges mellékhatásokat. Mindezek figyelembevételével a gyógyszerújrahasznosítás hozzájárulhat a jövőben a neurodegeneratív betegségekkel kapcsolatos kezelések sikeréhez, különösen akkor, ha a tudományos közösség és a gyógyszergyártó cégek együttműködnek az új területek felfedezésében.

Fontos megjegyezni, hogy a gyógyszerújrahasznosítás nem csupán gyorsabb és olcsóbb megoldás, hanem egyes esetekben rendkívül hatékony alternatívát kínálhat a hagyományos fejlesztési módszerekkel szemben. A meglévő gyógyszerek új alkalmazásainak keresése segíthet abban, hogy olyan betegségeket is kezelni lehessen, amelyekre eddig nem volt hatékony terápia. A legfontosabb az, hogy a kutatóknak megfelelő adatokat kell gyűjteniük a betegségek patológiájáról, a gyógyszerek mechanizmusairól, és új területeket kell feltárniuk annak érdekében, hogy sikeresen alkalmazhassák a gyógyszerújrahasznosítást.