Az amerikai politikai életben és társadalomban az izoláció és a határok védelme mindig is jelentős szerepet játszott, különösen az olyan időszakokban, amikor a közösség félelmet és szorongást érzett külső fenyegetésekkel szemben. Donald Trump elnöksége alatt számos politikai döntés született, amelyek az Egyesült Államok izolálására összpontosítottak, elmélyítve a társadalmi szakadékokat és fokozva a nemzetközi kapcsolatok csökkentését. Az Egyesült Államok reakciója a félelmekre – legyenek azok gazdasági, társadalmi vagy kulturális jellegűek – a belső határok szorosabb védelmére irányult. A társadalom szorongása azzal az illúzióval párosult, hogy a külső fenyegetések, mint például az illegális bevándorlás, már közvetlen veszélyt jelentenek az amerikai életformára. Ebben a kontextusban két régebbi horrorfilm, A boszorkány (2015) és Éjszaka érkezik (2017), különösen relevánsak, hiszen mindkettő a bezárkózás és az önvédelem kérdéseit vizsgálja.

Az A boszorkány című filmben a család patriarchája, William, a társadalomból való kirekesztés következményeként úgy dönt, hogy egy elzárt vidéken alapít új életet családjával. A film elején látható Puritán per során William nem hajlandó visszavonulni vallási meggyőződéseitől, és inkább elhagyja a közösséget, mintsem hogy feladja a saját hitbéli igazságait. Ez az elhatározás nem csupán vallási, hanem politikai és társadalmi szintű kérdés is, hiszen William valójában nemcsak a közösség normáit utasítja el, hanem egy olyan társadalmi rendet is, amely a határok védelmére és a kultúra tisztaságának megőrzésére összpontosít. A film nemcsak egy szűk család drámai történetét meséli el, hanem azt is, hogy az izoláció, a külvilág elutasítása hogyan vezethet végül a család belső megosztottságához, sőt, annak teljes összeomlásához.

A film folyamán egyértelműen látható, hogy az elzárt közeg nem csupán fizikailag, hanem érzelmileg és pszichológiailag is határokat állít fel. A család mindennapi élete egyre inkább meghatározódik az elzárkózás, az izoláció, és a külvilágtól való félelem által. A határvonal, amit William és családja az otthonuk köré húz, fokozatosan válik egyre többé, mígnem maga a természet is, a környező erdő, egyre inkább fenyegetővé válik. A filmben a térbeli elrendezés, a határok és a belső konfliktusok is összefonódnak, és megmutatják, hogy mennyire nehéz megvédeni magunkat a külső fenyegetésektől, miközben a belső szakadások egyre nagyobbak lesznek.

Az Éjszaka érkezik című filmben is hasonló motívumokat találunk. A történet középpontjában egy család áll, amelyet nemcsak a külső világ veszélyei fenyegetnek, hanem a szorongás, amely az otthonuk biztonságát kérdőjelezi meg. Itt is a határok szorosabb védelme és az izoláció válik a túlélés eszközévé, ám végül mindkét filmben a bezárkózás nemhogy védelmet nyújtana, hanem még nagyobb veszélyt hoz a családra. Az izoláció, amit mindkét film ábrázol, elvezet a közösségek belső eróziójához, ahol az egyéni félelmek és a kollektív szorongás erősítik egymást.

A szorongás és a félelem nemcsak egyéni szinten határozza meg a viselkedést, hanem társadalmi és politikai szinten is. Az amerikai politikai diskurzusban, különösen Trump elnöksége alatt, egyre inkább előtérbe került a határok védelme és az idegenektől való félelem. A filmek, mint az A boszorkány és az Éjszaka érkezik, reflektálnak arra, hogy miként képes egy közösség, amikor külső fenyegetéssel szembesül, bezárkózni és elutasítani mindent, ami kívülről érkezik. A filmekben azonban világosan kirajzolódik, hogy a bezárkózás nem csupán az idegenektől való félelem hatására történik, hanem gyakran az önállóság és a vallási, erkölcsi tisztaság védelme érdekében is. A kérdés, hogy mi történik akkor, amikor a védekezés érdekében egy közösség képes feladni saját értékeit, és elzárkózik minden más hatástól, a filmek központi dilemmája.

Az ilyen történetek fontos tanulságokat adnak arra nézve, hogy mennyire törékeny az emberi közösség, ha azt szorongás és félelem irányítja. A politikai diskurzusban és a mindennapi életben is érdemes felismerni, hogy a határok védelme és az izoláció nem mindig jelentenek valódi védelmet. A félelem könnyen válhat az emberi kapcsolatok és közösségek széthullásának okává, és a biztonság illúziója valójában újabb veszélyeket hozhat magával.

Miért fontos a faji és politikai identitás megértése a Trump család körüli vitákban?

Ivanka Trump, miután tanácsadó szerepet kapott az elnöki adminisztrációban, a politikai elemzők és kritikusok sokáig remélték, hogy egyféle mérséklő erőként léphet fel apja politikai állásfoglalásaival szemben, különösen az olyan érzékeny kérdésekben, mint a bevándorlás és a faji egyenlőség. Azonban Ivanka Trump hallgatása, különösen az olyan vitatott politikai döntések kapcsán, mint a családok elválasztása a határon, végül megkérdőjelezte, hogy valóban képes-e ellensúlyozni Donald Trump politikáját. Az ő szerepe az adminisztrációban, mint a fehér, gazdag női alak, akinek nem sikerült határozottan felszólalnia az apja rasszista megnyilvánulásaival szemben, kétségeket ébresztett afelől, hogy ő valóban képes lenne változtatni valamit a család által képviselt politikai irányvonalon.

Ivanka Trump esetében különösen érdekes, hogy miközben apja gyakran hangoztatta a faji megkülönböztetéshez vezető álláspontjait, ő maga semmi szándékot nem mutatott arra, hogy nyíltan szembeszálljon a fehér felsőbbrendűséget igazoló politikai diskurzusokkal. Mindez részben összefonódik egy olyan, színvak rasszizmus formájával, amelyben a faji egyenlőséget nem értelmezik társadalmi vagy politikai problémaként, hanem a piaci dinamikák természetes következményeként ábrázolják. Ez a hozzáállás, amely a faji kérdéseket a társadalmi mobilitás problémájának a kizárólagos piaci eredményeként magyarázza, éppúgy jelen van Ivanka politikai megnyilvánulásaiban, mint apja rasszista beszédmódjában.

Melania Trump szerepe a családi dinamikában hasonlóan ambivalens. Mint férje, Donald Trump felesége és egyúttal a család női vezetője, ő sem érdemelte el a kritikák alól való mentesítést. Az ő hallgatása és a férje politikai irányvonalainak védelme, miszerint Trump „kedves” és „úriember”, számos kérdést vetett fel a fehér női szavazók Trumpra gyakorolt hatása kapcsán. A 2016-os választások után többek között az a tény, hogy a fehér nők jelentős része támogatta Trumpt, míg más kisebbségek nem, a feminista mozgalmon belül is komoly vitákat indított el. A különböző fehér nők Trump politikájának támogatásában való részvétele és a politikai diskurzus körüli hárítás különös figyelmet kapott, mivel az aláássa a fehér feminizmus egyes alapvetéseit.

Ebben az összefüggésben érdekes a Trump család férfi tagjainak szerepe is, különösen Donald Trump Jr. és Eric Trump. A "Jeremy Armitage" karakterbe összeolvadó testvérek megjelenése a "Get Out" című film paródiájában, amelyet a valóságban a "Get Out (of the White House)" című szatirikus alkotás keretein belül mutattak be, különös hangsúlyt fektet a faji diskurzusoknak a hatalommal való összefonódására. A filmben a testvérek fegyverkezése és vadászat iránti vágyakozása szimbolizálja a fekete közösségek alávetettségét, miközben a Trump család maga is része a rasszista hagyományoknak, amelyeket a politikai diskurzusban hirdetnek.

A leginkább provokatív szereplők a "sunken place" (elmerült hely) metaforájával szoros kapcsolatban álló fekete Trump támogatók, mint például Ben Carson, Omarosa Manigault vagy Kanye West. Ők azok, akik a "Get Out" című filmben ábrázolt feketék sorsával párhuzamosan egy szimbolikus szerepet kaptak a Trump család politikai struktúrájában. A "sunken place" metaforája, amely eredetileg a feketék elnyomott társadalmi helyzetének kifejezésére szolgált, itt a fekete Trump támogatók politikai önállóságának és identitásának a hiányát szimbolizálja.

A fekete konzervatívok, akik támogatták Trump politikáját, számos kritikát kaptak a feketék közösségén belül, és sokan árulónak vagy politikai opportunistáknak tekintették őket. Azokat, akik eltértek a demokrata párt hagyományos politikai irányvonalától, gyakran "faji elárulókként" ábrázolták, és az ő szerepük a politikai diskurzusban szinte mindig ambivalens volt. A "Get Out" filmben a fekete emberek elrablása és fehér emberek testébe történő beültetése, amelyet a fekete Trump támogatók történetébe illesztettek, nemcsak a faji elnyomásra utal, hanem arra is, hogy a feketék belső politikai megosztottsága is komoly társadalmi kérdést vet fel.

A "sunken place" ebben a szatirikus alkotásban egyre inkább nemcsak egy elméleti vagy filozófiai fogalom, hanem a társadalmi és politikai környezet által elnyomott hangok valódi metaforájává válik. A fekete közösségek egyes tagjai, akik a Trump politikáját támogatták, valóságos politikai "sunken place"-be kerültek, ahol nemcsak a faji identitásuk, hanem politikai identitásuk is homályba burkolózik. Ezzel a film bemutatja, hogy hogyan válhat egy kisebbségi közösség a politikai hatalmi harcok színpadává, ahol a saját identitásuk feladásával próbálnak érvényesülni.

A nosztalgia és az alternatív dimenziók szerepe a Trump-éra kultúrájában

A Trump-éra kezdetével sokan érezték úgy, hogy egy olyan alternatív valóságba csöppentek, amelyet korábban nem ismertek. A fehér liberális progresszívek számára a világ, amelyet Trump győzelme feltárt, az előítéletek, a fehér harag, a toxikus férfiasság és a xenofóbia valóságát jelentette. Ez nem csupán egy politikai jelenség volt, hanem egy olyan szociokulturális változás, amely rávilágított a fehér liberalizmus számára korábban rejtett igazságtalanságokra és társadalmi feszültségekre. Trump győzelme, bármilyen váratlan is volt, gyors és komoly következményekkel járt: a bevándorlási rendeletek bevezetése, a transzneműek jogainak visszavonása és más, Obama örökségének elutasítása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Trump-korszak új normákat és új valóságokat teremtett.

Ezek az alternatív dimenziók nem csupán a politikai diskurzusban voltak jelen, hanem a popkultúrában is. A sorozatok, mint a Stranger Things és a Twin Peaks, illetve a filmek, mint a Get Out és az Annihilation, mind olyan extra-dimenzionális világokat mutattak be, amelyek a Trump-éra alatt különös jelentést nyertek. Az alternatív dimenziók, mint a "Black Lodge" vagy az "Upside Down", egyfajta metaforái lettek annak a valóságnak, amelyben a közélet és a társadalom működése teljesen eltorzult. A Twin Peaks: The Return és a Stranger Things sorozatok nem csupán különös, szürreális helyeket ábrázoltak, hanem a valóság eltorzulását is, ahol a határok elmosódtak, és a humor és a horror keveredtek.

A Trump-korszak másik jellemzője a nosztalgia volt, amely egyre inkább dominálta a kultúrát. A 80-as és 90-es évek iránti vágyakozás, amelyet a reboots és remakes tömkelege jelezett, nem csupán egy szórakoztató ipari trend volt, hanem a társadalom által érzett elvágyódás kifejezése. A Full House és a Twin Peaks újraindítása a 90-es évek iránti nosztalgiát táplálta, miközben figyelmen kívül hagyta a múlt társadalmi feszültségeit és igazságtalanságait. A nosztalgia valójában eltorzítja a múltat, és egy olyan képet alakít ki róla, amely elfeledkezik a társadalmi zűrzavarról, a faji megkülönböztetésről és a politikai válságokról, amelyek valójában meghatározták azt az időszakot.

A nosztalgia veszélye abban rejlik, hogy elfeledteti a társadalmi feszültségeket és a valóságos problémákat, és helyette egy olyan képet mutat, amely kényelmes és idealizált. A fehér középosztály számára a múlt romantizálása lehetőséget ad arra, hogy elkerüljék azokat a mélyebb, kényelmetlen igazságokat, amelyek a múlt valódi történelmét alkotják. A Full House és a Twin Peaks is azt mutatják, hogy az egyes karakterek gyakran elnyomják a múlt traumatikus eseményeit, hogy a könnyed, családi történetek és boldog pillanatok dominálhassanak. Az ilyen típusú emlékezés nemcsak hogy hamis képet ad a múlt társadalmi igazságtalanságairól, hanem elnyomja azokat a fájdalmas eseményeket is, amelyek meghatározták a társadalom fejlődését.

A Fuller House rebootja pontosan ezt az idealizált, nosztalgikus képet próbálta visszahozni, miközben figyelmen kívül hagyta a múlt valódi problémáit. A sorozat sikeresen hozta vissza a 90-es évek családi vígjátékainak kedvelt karaktereit és mondatainak újrahasznosítását, miközben elkerülte a mélyebb társadalmi kérdéseket. Ezzel szemben Twin Peaks sokkal inkább a múlt elnyomott traumáira koncentrált, és nem félte konfrontálni a nézőt a valóságos és sötét történelemmel, amely a közvetlenül elhallgatott eseményekben rejlik.

A nosztalgia és az alternatív dimenziók tehát szoros kapcsolatban állnak egymással, és mindkettő a múlt elhallgatott igazságait próbálja elkerülni. Míg a nosztalgia eltorzítja a múltat, és elnyomja a társadalmi igazságtalanságokat, addig az alternatív dimenziók újraértelmezik a valóságot, és rávilágítanak azoknak a rejtett és elnyomott kérdéseknek a fontosságára, amelyeket a társadalom elkerülni próbál.

A Trump-korszak kultúrája tehát nem csupán a politikai és társadalmi változások ideje volt, hanem egy olyan időszak is, amely mélyebb kérdéseket vetett fel a valóság, az igazság és a társadalmi memória terén. A populáció visszavágyott a múltba, hogy megoldást találjon a jelenlegi társadalmi és politikai feszültségekre, ám ezzel csak egy eltorzított képet alkotott a valóságos történelemről. A kultúra és a média, amelyet a Trump-éra uralt, ebben a folyamatban kulcsszerepet játszott, hiszen a művészeti és médiatartalmak sokszor a nosztalgia és a torzított valóság határvonalán mozogtak.

Hogyan alakultak ki az első számrendszerek és a tudományos forradalom mérföldkövei?