Az antibiotikus profilaxis lehet elsődleges, azok számára, akik ascitisszel rendelkeznek, de nincs előzményeik spontán bakteriális peritonitis (SBP) tekintetében, illetve másodlagos, azok számára, akik már átestek egy előző episzódon.

Elsődleges profilaxis: A korábbi adatok azt mutatták, hogy azoknál a betegeknél, akik ascitikus folyadékkal rendelkeztek, és az ascitikus folyadék fehérje szintje < 1,5 g/dL, valamint súlyos májbetegséggel vagy veseelégtelenséggel küzdöttek, a norfloxacin alkalmazása jelentősen csökkentette az SBP kifejlődésének arányát 61%-ról 7%-ra, miközben a három hónapos és egyéves túlélési arány is lényegesen nőtt (48%-60%). Ennek ellenére egy nemrégiben végzett vizsgálat nem tudta reprodukálni a norfloxacin profilaxis hatékonyságát a túlélési arány növelésében. Az ascitisszel kapcsolatosan a rendszeres, rutinszerű alkalmazás helyett a mai irányelvek alapján az egyéni beteg kockázat-haszon elemzésének figyelembevételével kell döntenünk. Ezenkívül van elegendő adat a cirrhosisban szenvedő betegek számára, akik akut gasztrointesztinális vérzésben szenvednek és magas kockázatúak az SBP kifejlődésére, hogy antibiotikumokkal kell profilaxist alkalmazni. Az intravénás ceftriaxon tekinthető választott gyógyszernek, mivel a kinolon-rezisztens kórokozók megjelenése indokolja a norfloxacin alkalmazásának elhagyását.

Másodlagos profilaxis: Azok a betegek, akik már átestek egy spontán bakteriális peritonitis episzódon, magas kockázatúak a betegség újbóli előfordulására, mivel azok a kockázati tényezők, amelyek az első fertőzéshez vezettek, továbbra is fennállnak. Kétségtelen, hogy a napi norfloxacin alkalmazása jelentősen csökkenti az újbóli fertőzés esélyét, és az Egyesült Államokban 2014-ig rutinszerűen alkalmazták. Azóta alternatívaként napi ciprofloxacin használata is jónak tűnik.

Alternatív antibiotikumok: A kutatások alapján azoknál a betegeknél, akik multirezisztens kórokozókkal vannak kolonizálva, a kinolon-alapú profilaxis hatékonysága csökkenhet. Ilyen esetekben más antibiotikumok alkalmazása indokolt lehet, mint például a szulfametoxazol/trimetoprim vagy rifaximin, bár ezen szerek rutinszerű alkalmazását nem támasztják alá erős tudományos adatok. Azonban ezek alkalmazása dokumentált a gyakorlatban, különösen a kinolon-rezisztens esetekben.

Hepatikus hydrothorax: Hepatikus hydrothorax (HH), amely a portális hipertónia következménye, a cirrhosisos betegek 4%-12%-ában fordul elő. Rendszerint egyoldali, és több mint 75%-ban a jobb oldalon lokalizálódik. Az effúzió okainak kizárása fontos, különösen a fertőzés, malignitás vagy kardiopulmonális folyamatok szempontjából. Ezért a diagnosztikai thoracocentesis és a pleurális folyadék elemzése alapvető. A spontán bakteriális empyema (SBE), bár ritka, a betegek körülbelül 10%-ában előfordulhat, még akkor is, ha nincs jelen SBP. Az SBE gyors diagnózisa elengedhetetlen a megfelelő kezelés érdekében, mivel a betegség magas mortalitással jár.

A hepatikus hydrothorax kezelése az ascites kezelésével megegyező, beleértve a sókorlátozást, diuretikumokat, és nagy volumenű paracentézist albumin kiegészítéssel, ha ascites is jelen van. Azonban ezek az intézkedések nem mindig elegendőek, és gyakran szükség van terápiás thoracocentesisre, amelyet szükség esetén ismételni kell, mivel a folyadék gyorsan visszarakódik. A fő szövődmények a vérzés és a pneumothorax. A betegek, akiknek nem reagálható hydrothoraxuk van, TIPS kezelésre szorulhatnak, és mátranszplantációs értékelésre kell őket irányítani.

Spontán bakteriális empyema kezelése: Az SBE kezelésében az antibiotikumok választása kritikus fontosságú. A korábbi évtizedekben az antibiotikumok széles spektrumú alkalmazása volt jellemző, ám a multirezisztens kórokozók megjelenése miatt az antibiotikum-választásnak a helyi mikrobiológiai prevalenciát is figyelembe kell vennie. Az olyan közösségben szerzett SBE esetén, ahol alacsony a rezisztens baktériumok prevalenciája, harmadik generációs cefalosporinok alkalmazása indokolt. Az egészségügyi környezetben szerzett SBE esetén, különösen magas rezisztenciájú baktériumok jelenléte esetén, a carbapenemek és/vagy daptomicin, vancomycin, linezolid alkalmazása ajánlott.

Fontos, hogy a kezelés megkezdése után 48 órával ismételt thoracocentesisre kerüljön sor, különösen, ha MDRO (multidrug-resistant organisms) fertőzésre gyanakszanak. Az SBE kezelése során kerülni kell a mellkasi csövek alkalmazását, mivel azok a klinikai dekompenzáció fokozódásához vezethetnek, és magasabb halálozási arányokkal járnak.

Mi a székletinkontinencia prevalenciája és hatása a betegek életére?

A székletinkontinencia (FI) egy gyakori, mégis gyakran aluljelentett rendellenesség. Az emberek jelentős része, akik nem élnek kórházban vagy idősek otthonában, 7-15%-át érinthetik, míg a kórházban fekvő betegek körében ez az arány akár 33%-ra is nőhet, és az idősek otthonában élő felnőttek esetén elérheti a 70%-ot. A fiatalabb nők esetében, különösen szülést követően, a székletinkontinencia előfordulása az utóbbi 20 évben csökkent, és az esetszámok 13%-ról 8%-ra mérséklődtek, ami az obstetrikai ellátás javulásának tudható be.

A székletinkontinencia egyértelmű hatással van a betegek életminőségére, sokszor komoly társadalmi és pszichológiai következményekkel. A betegek gyakran szégyenlik beszélni a problémájukról, ami megnehezíti a pontos diagnózist és kezelést. A székletinkontinenciával küzdők gyakran elszigetelődnek, mivel a szituáció korlátozza a mobilitást és a szociális interakciókat. A székletinkontinenciától szenvedők gyakran kénytelenek kerülni a nyilvános helyeket, utazásokat, és a mindennapi életet is nagyban befolyásolja.

A székletinkontinencia hátterében számos neurológiai, szomatikus és anatómiai probléma állhat. A központi idegrendszeri rendellenességek, mint a szklerózis multiplex, stroke, demencia, vagy a gerincvelői sérülések mind hozzájárulhatnak az FI kialakulásához. Az perifériás idegrendszeri rendellenességek, például a cauda equina sérülések, a diabéteszes neuropátia, vagy az alkohollal kapcsolatos neuropátiák szintén növelhetik a kockázatot. A rektális izomzat és az anális záróizom működésének megváltozása, mint például a sugárkezelés utáni hegesedés, Crohn-betegség, vagy a fekélyes vastagbélgyulladás is vezethet székletinkontinenciához.

Fontos, hogy a kezelést időben megkezdjük, mivel a székletinkontinencia kezelésének elmaradása súlyosbítja a problémát, és hosszú távon még inkább korlátozhatja a beteg életét. A pontos diagnózis felállítása után, amely magában foglalhatja a kórtörténeti vizsgálatokat, az orvosi kivizsgálást és különféle laboratóriumi teszteket, a kezelési módszerek széles spektrumot ölelhetnek fel. A farmakológiai kezelések, mint a loperamid vagy a székletet formáló gyógyszerek, segíthetnek, de a legnagyobb sikerrel a nem farmakológiai módszerek, például a biofeedback terápia és a sacralis idegstimuláció járnak.

A biofeedback terápia hatékonyságát széleskörű kutatások támasztják alá, és a betegek többsége számára jelentős javulást eredményezhet. A módszer lényege, hogy a terapeuta segít a betegnek a záróizom erejének növelésében, a bélműködés koordinációjának javításában és a rectalis érzékelés fejlesztésében. Az analízis során egyértelműen látható a különböző izomcsoportok (pl. a hasizmok, farizmok, záróizmok) összehangolása, ami elősegíti a kontrollált székletürítést.

A gyógyszeres kezelések, mint a tricyclic antidepresszánsok, szintén segíthetnek a székletürítés késleltetésében, ami segíthet a beteg székletkontrolljában. A gyógyszerek mellett, a betegek számára további nem farmakológiai kezelési lehetőségek is elérhetők, mint például az intra-anal bulking agentek (például hialuronsavas dextranomerek), amelyek segítségével a végbél záróizomzata erősíthető.

Végső soron, a székletinkontinencia kezelése személyre szabottan kell hogy történjen, és az orvosi csapatnak minden lehetséges módszert mérlegelnie kell a sikeres kezelés érdekében. A műtéti beavatkozások, mint például a záróizom helyreállítása vagy a szakrális idegstimuláció alkalmazása is lehetőséget biztosítanak a betegek számára, hogy visszanyerjék a székletkontrollt, de ezeknek a kezeléseknek a hosszú távú hatékonysága nem mindig garantált.

A székletinkontinencia nem csupán egy fizikai probléma, hanem jelentős pszichológiai és társadalmi hatásokkal is jár. A betegség kezelésére szolgáló módszerek egyre sokszínűbbek, és a fejlődő technológia és tudományos kutatások révén az orvosi közösség folyamatosan új megoldásokat kínál. A legfontosabb, hogy a betegek ne szégyelljék orvosi segítséget kérni, mivel a korai kezelés jelentős javulást eredményezhet életminőségükben.

Milyen szerepet játszik a cholescintigráfia a biliáris betegségek diagnosztikájában?

A cholescintigráfia, mint nem invazív képalkotó módszer, jelentős szerepet játszik a bél- és epeúti betegségek diagnosztikájában, különösen az akut kolecisztitisz, a biliáris atresia, valamint biliáris szivárgások és egyéb epeúti rendellenességek esetén. Az eljárás érzékeny és specifikus, különösen akut kolecisztitisz esetén, és segít a kezelés megtervezésében.

A cholescintigráfia során a beteg intravénásan kap radioaktív izotópot, melyet a máj és az epeutak választanak ki. Az epehólyag vizualizálásának hiánya gyakran segít a kórképek diagnosztizálásában. Ha a gallbladder nem látható négy óra után morfin injekciót követően, az akut kolecisztitisz gyanúját erősíti, mivel az epehólyag nem töltődik fel a megfelelő módon. Az akut kalkulózus kolecisztitisz érzékenysége 97%-os, specifitása 85%, míg az akut akalkulózus kolecisztitisz érzékenysége 79%, specifitása pedig 87%.

A gallbladder-hez kapcsolódó májaktivitás, valamint a pericholecysticus rim-jel megjelenése a bonyolult kolecisztitisz (például gangréna vagy perforáció) magas valószínűségének jele lehet. A vizsgálatot gyakran alkalmazzák nemcsak a kolecisztitisz, hanem a biliáris elzáródás, illetve a szelektív epeúti rendellenességek diagnosztizálására is. Fontos, hogy az eljárás során figyelembe vegyük a különböző kóros állapotokat, mivel a vizsgálat alacsony térbeli felbontása miatt nem minden esetben képes azonosítani a szivárgás vagy elzáródás pontos helyét.

A betegek előkészítése kulcsfontosságú az eljárás sikerességében. A vizsgálat előtt négy órás éhezés javasolt, mivel az étkezés erőteljes és tartós ingert jelent a cholecystokinin (CCK) hormon felszabadulására. Ha a beteg hosszú ideig éhezett, vagy intravénás táplálékot kapott, a normál gallbladder viszkozitása megváltozhat, ami zavarhatja a radiofarmakon töltődését, így hamis pozitív eredményt adhat. Ilyenkor a Sincalide alkalmazása segíthet a gallbladder összehúzásában, ezáltal javítva a vizsgálat minőségét.

A morfin alkalmazása is fontos szerepet játszik, különösen ha az epehólyag nem vizualizálható egy órás képalkotás után. A morfin fokozza az Oddi-sphincter kontrakcióját, ami lehetővé teszi a biliáris töltődést. Azonban ha a morfint a vizsgálat előtt alkalmazzák, az elzáródás szimulálásához vezethet, így fontos, hogy a morfin adagolásának időpontját megfelelően ütemezzük.

A biliáris szivárgás diagnosztikájában is meghatározó szerepe van a cholescintigráfiának. A poszt-cholecystectomiás betegek esetében az eljárás képes kimutatni a galbladder fossa-ban felhalmozódó aktivitást, és az azt követő tevékenységet a parakolikus területen, ami a biliáris szivárgás jelenlétére utalhat. Kiegészítő, 24 órás képek segíthetnek a kisebb szivárgások észlelésében, bár a módszer alacsony térbeli felbontása miatt a szivárgás pontos helyét gyakran nem tudja meghatározni. Ilyenkor endoszkópos retrográd kolangiopancreatográfia (ERCP) vagy perkután transzhepatikus kolangiográfia lehet szükséges a további anatómiai értékeléshez.

A biliáris atresia diagnózisában a cholescintigráfia nem a betegség diagnosztizálására, hanem annak kizárására szolgál. Ha a megfelelő előkészítés megtörtént, és a vizsgálat során a kisbél nem vizualizálódik, akkor a biliáris atresia valószínűsége kizárható. Az előkészítés kulcsfontosságú, és a fenobarbital alkalmazása 5 mg/kg/nap adagban segít fokozni a máj aktivitását, és javítja a radiotracer felszívódását. A megfelelő fenobarbital szint biztosítása elengedhetetlen, mivel a nem megfelelő előkészítés az atresia vagy a neonatális hepatitisz téves diagnózisához vezethet.

A cholescintigráfia ezen alkalmazásai mellett fontos, hogy a vizsgáló orvos tisztában legyen az eljárás korlátaival, és ne kizárólag erre alapozza a diagnózist. Mivel a cholescintigráfia nem minden esetben képes a betegség pontos lokalizációjára, a módszer kiegészítő vizsgálatokkal, például ultrahangos, CT- vagy MRI-vizsgálatokkal kombinálva biztosíthatja a legmegbízhatóbb eredményt. Az epeúti rendellenességek diagnosztikájában kulcsszerepe van annak, hogy a különböző technikákat és gyógyszeres kezeléseket megfelelően alkalmazzák, valamint hogy a beteg előkészítése alapos és pontos legyen.

Mi a szerepe az ultrahangnak az akut hasi fájdalom diagnosztikájában?

Az ultrahang (US) szerepe az akut hasi fájdalom diagnosztikájában kiemelt fontosságú, mivel lehetőséget biztosít a különböző hasi patológiák, például a máj- és epeúti betegségek, a szabad peritoneális folyadék és a női adnexumok vizsgálatára. Az ultrahangos vizsgálat gyakran az első választott módszer a gyermekek és a terhes nők esetében, mivel elkerülhető vele az unnecessary sugárzás. Az elhízás vagy a bélgázosodás jelenléte azonban korlátozhatja az ultrahang alkalmazhatóságát. A hasi ultrahang a jobb felső hasi régió vizsgálatára különösen hasznos, ahol a máj- és epeúti rendellenességek gyanúja áll fenn, és segítséget nyújt a peritoneális folyadék szintjének meghatározásában, amely például a szabad hasi folyadék jelenlétét jelzi.

Az ultrahang kiváló eszköz lehet a terhes nők számára, akiknél az egyéb képalkotó módszerek, például a számítógépes tomográfia (CT) alkalmazása nem kívánatos. Ezen kívül, a vizsgálat lehetővé teszi a nőgyógyászati elváltozások, például petefészekciszták vagy ektopikus terhesség felismerését is, amelyek gyakran hozzájárulhatnak az akut hasi fájdalomhoz.

Mi a szerepe a számítógépes tomográfiának (CT)?

A számítógépes tomográfia (CT) kulcsszerepet játszik az akut has különböző etiológiájú betegségeinek diagnosztikájában. A CT vizsgálat képes kimutatni számos gyulladásos, obstruktív és vaszkuláris betegség folyamatot, amelyek az akut has hátterében állhatnak. Az intravénás kontrasztanyag alkalmazása elengedhetetlen a gyulladás, szöveti perfúzió és vaszkuláris integritás pontos karakterizálásához. A CT segíthet például a bél obstrukciók diagnosztizálásában, és lehetővé teszi a szövődmények, például a bélperforáció vagy a hasűri szabad folyadék részletes feltérképezését.

A CT egy rendkívül hasznos eszköz az akut hasban szenvedő betegek esetén, mivel lehetőséget ad arra, hogy gyorsan és pontosan meghatározzák a különböző kórképek hátterét. Azonban fontos megjegyezni, hogy az orális kontrasztanyagok alkalmazása sok esetben elhalasztható, különösen akkor, ha az orvosi helyzet nem indokolja az azonnali invazív beavatkozást, és a gyors diagnózis érdekében a CT alkalmazása elsődleges fontosságú.

Mi a szerepe a mágneses rezonancia képalkotásnak (MRI)?

A mágneses rezonancia képalkotás (MRI) nem sugárzó alternatívát kínál a CT-hez képest, és különösen akkor alkalmazható, amikor a beteg terhes vagy gyermek. Az akut has kivizsgálásában az MRI leginkább a mágneses rezonanciás cholangiopancreatográfiára (MRCP) összpontosít, amely segíthet a közös epevezeték köveinek vagy a cholangitisz diagnosztizálásában. Ha a májfunkciós tesztek és a hasi ultrahang vagy CT eredményei közepes kockázatot mutatnak, az MRCP adhat további információkat, miközben elkerüli a sugárzást.

Az MRI kifejezetten előnyös azoknál a betegeknél, akiknél a sugárzás nem javasolt, így terhesség alatt vagy kisgyermekek esetében is ideális választás. Ha a diagnózis bizonytalan, az MRI segíthet abban, hogy megerősítse az előző vizsgálatok eredményeit, és további diagnosztikai információkkal szolgálhat.

Mikor indokolt a műtéti exploráció?

Ha a diagnosztikai vizsgálatok nem adnak egyértelmű választ, vagy ha a beteg állapota romlik az agresszív reszuszcitáció ellenére, akkor a sebészeti exploráció az elkerülhetetlen következő lépés. Fontos, hogy a műtéti beavatkozás ne késlekedjen, mivel bizonyos akut betegségek, mint az appendicitis vagy a bélinfarktus, sürgős kezelést igényelnek, és az ilyen diagnózisok elmulasztása súlyos következményekkel járhat.

A sebészeti exploráció indokolt akkor is, ha a CT nem mutat jelentős elváltozásokat, mivel sok esetben a tomográfia nem képes minden akut hasbetegséget kimutatni. A műtéti exploráció során lehetőség van az érintett terület alaposabb vizsgálatára és az esetlegesen elhanyagolt vagy félrediagnosztizált problémák felismerésére.

Mikor kell sebészeti beavatkozást végezni peptikus fekélybetegség (PUD) esetén?

Peptikus fekélybetegség esetén a sebészeti beavatkozás akkor szükséges, ha perforáció történik. A perforációt omentum patch-sel kell lezárni, ha a beteg hemodinamikailag instabil, vagy ha előzőleg nem volt PUD-je. Stabil állapotú, krónikus PUD-s betegeknél végleges antiulcer műtét javasolt. Ha gyomorfekélyt észlelnek, a fekély reszekcióját kell végezni megfelelő margókkal. Ha a műtét során daganatot találnak, gastrectomia szükséges.

A vérzéses fekélyek kezelése az, hogy műtéti beavatkozás szükséges, ha a beteg hemodinamikailag instabil vagy ha 24 órán belül 6 egység vért kapott. Az endoszkópiás vizsgálat és angiográfia fontos szerepet játszik a vérzés forrásának meghatározásában.

Mikor kell kolecisztektómiát végezni a gallstone pancreatitis kezelése során?

Gallstone pancreatitis esetén a kolecisztektómiát a kórházi kezelés során kell elvégezni, miután a hasnyálmirigy gyulladása csökkent. A klasszikus megközelítés szerint a műtétet hetekkel később végezték el, de a jelenlegi gyakorlat szerint ugyanazon kórházi felvétel alatt végzett kolecisztektómiával alacsonyabb a kiújulás, szövődmények, újrafelvétel és halálozási arány.

Mi a legjobb módszer a mesenterialis iszkémia fájdalmának diagnosztizálására?

A mesenterialis iszkémia diagnózisában a legfontosabb a magas szintű gyanú, a gondos anamnézis és a fizikális vizsgálat. A fájdalom, amely aránytalan a fizikai vizsgálat megállapításaihoz képest, klasszikus tünete a mesenterialis iszkémiának. Atria fibrilláció, nemrégiben végzett szívműtét, vagy bármilyen hyperkoagulábilis állapot fokozott gyanút kelthet. Az acidosis is jelezhet iszkémiát vagy nekrotizáló folyamatot, de a normális vérgáz vagy laktát szint nem indokolja a műtéti exploráció késleltetését.

Hogyan határozzuk meg a párhuzamos szállítást és görbületet egy sík sokaságban?
Hogyan hatott a római hadsereg és a politika Lucius Verus parthus háborújára?
A fej és arc röntgenképeinek helyes pozicionálása és a központi sugár (CR) beállítása: A hibaelhárítás alapjai