A neoliberalizmus olyan produktív modelleket és hatalmi mechanizmusokat kínál, amelyek a tőkét birtoklókat helyezik előtérbe, míg a tőkével nem rendelkezőket kizárják a hatalom gyakorlásából. Ez a rendszer egyfajta szubjektivitást teremt, amely igazolja azt, hogy a hatalom a gazdagok kezében összpontosul, miközben az alulról jövő közösségek, különösen a migránsok és a kisebbségi vallások, mind inkább kirekesztődnek. A neoliberalizmus nem csupán gazdasági projekt, hanem a közszolgáltatások megvetése is. Naomi Klein szerint ez egy olyan gazdasági irányvonal, amely képes volt kihasználni a közszolgáltatások vákuumát, amit az emberek számára új politikai retorikák tölthettek ki – a gyűlöletkeltés és a migránsokkal szembeni támadások formájában.

A neoliberalizmusban a hatalom és a pénz összefonódik, és ebben a világban a nők szerepe különösen megosztott. Hillary Clinton elnöki kampányát nemcsak a politikai környezet, hanem a szexizmus és a női szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárások is meghatározták. Clinton nem csupán a politikai riválisa, Donald Trump iránti gyűlölet célpontja lett, hanem a társadalom által elvárt női normáknak sem tudott megfelelni teljesen. A közönség elutasítása nemcsak a politikai döntéseiből, hanem a nők politikai szerepvállalásával kapcsolatos mélyebb társadalmi előítéletekből is táplálkozott.

Trump kampányában mindeközben egy olyan férfiatyaúristen-kép alakult ki, aki a hagyományos férfiasságot képviselte. Hosszú házasságok, hűtlenségek és durva, szexista megnyilvánulások ellenére Trumpot sokan a „munkásosztály” vezetőjeként ünnepelték. Az ő nőkkel szembeni kihasználása és a női szerepekkel kapcsolatos elavult megközelítései nem váltak a kampányának hátrányává, hanem épp ellenkezőleg: erősítették a férfiasság és az „igazi” vezetői mintázat népszerűségét.

A nők politikai szerepvállalásával kapcsolatos problémák különösen a férfiak és nők közötti különbségekből fakadnak. A vezetéshez való hozzáférésnél a nők gyakran olyan kettős mércével találkoznak, amely egy férfiak által uralt világban elutasítja őket, ha nem felelnek meg a szigorú női normáknak. Hillary Clinton példája jól mutatja, hogy a nők politikai ambícióit gyakran magánéleti kérdésekkel, családi szerepekkel és a férfiakkal való összehasonlítással mérik. A nőknek nemcsak a munka világában, hanem a politikai szférában is helyt kell állniuk, miközben mindvégig próbálják megtalálni a számukra megfelelő egyensúlyt a társadalmi normák és a hatalom gyakorlása között.

De miért van az, hogy a nők még mindig alulreprezentáltak a vezetői pozíciókban, annak ellenére, hogy ma már több nő van az egyetemeken, és a legmagasabb szintű diplomákat szerzik meg? Ennek okai nem csupán a „biológiai” különbségekben keresendők, hanem a társadalmi és gazdasági struktúrákban, amelyek még mindig elsősorban férfiakra építenek. A nők leginkább az egészségügyben és az oktatásban találnak vezetői szerepeket, de az igazi döntéshozói pozíciók továbbra is a férfiak kezében összpontosulnak.

A nők oktatási szintje ugyan magasabb, mint valaha, de a tudományos és innovatív területeken, amelyek általában a legnagyobb elismerést és hatalmat hozzák, továbbra is alulreprezentáltak. A patriarchális struktúrák figyelmen kívül hagyják azokat a nők által elért eredményeket, amelyek nemcsak személyes, hanem társadalmi szinten is jelentős hatást gyakorolhatnának.

A nők helyzete a vezetésben nem csupán a család és a gyerekek kérdése körül forog, hanem sokkal inkább azokról a társadalmi és gazdasági struktúrákról, amelyek az egyenlőtlenségeket fenntartják. Az oktatás, a munkaerőpiac és a politika minden egyes szintjén elvárásokkal kell szembenézniük, amelyek a férfiak vezetői szerepét helyezik előtérbe, míg a nők vezetői ambíciói és eredményei folyamatosan kétségbe vonásra kerülnek.

Végül, a kérdés nem csupán abban rejlik, hogy a nők kevesebb gyermeket vállalnak, hanem hogy a társadalom nem képes megérteni és elfogadni, hogy a vezetéshez nem szükséges a hagyományos férfi szerepek követése. Az a társadalom, amely nem képes tiszteletteljesen kezelni a nőket a vezetői pozíciókban, az hosszú távon képtelen lesz megfelelően reagálni a változó politikai és gazdasági kihívásokra.

Miért a nők politikai szerepe sokszor a férfiak hibái miatt alakul?

A politikai hatalomnak mindig is voltak egyértelmű szereplői: férfiak. Azok, akik elkövetik a hibákat, gyakran lemondanak, és teret adnak a nőknek, hogy átvegyék a vezetést. De ezek a nők nem a hagyományos értelemben vett feminista vezetők, hanem olyan politikusok, akik egy-egy férfi politikai kudarca után kerülnek előtérbe, és próbálnak helyreállítani azt, amit azok elrontottak. Jacinda Ardern és Theresa May példája jól mutatja ezt a jelenséget. A férfiak lemondanak, a nők pedig olyan problémák között találják magukat, amelyek már évtizedek óta felhalmozódtak, és amelyek kezelése nem mindig szórakoztató vagy hálás feladat.

Boris Johnson például egy politikai kudarcot követően távozott, miután a Gallipolira hasonlító hibát követett el, ami mégis inkább egy átmeneti bukásnak tűnik, ahogyan Churchill esetében is történt a második világháborúban. Az ilyen hibák azonban nem törik meg a fehér férfiak dominanciáját a hatalomban. Azok az emberek, akik hibákat követnek el, nem tűnnek el végleg, csupán átmeneti időszakokban mások lépnek a helyükre, hogy aztán ők is megkezdjék saját politikai karrierjüket.

Jacinda Ardern például egy baloldali koalíciót alkotott a nemzeti protekcionista párttal, a New Zealand First-tel. A koalíció célja New Zealand védelme volt. Ez a politikai helyzet a 2017-es osztrák választásokra is rímel, amikor Sebastian Kurz, 31 évesen, a konzervatív OVP (Osztályos Néppárt) élére került. Ők a FPO-val (Szabadságpárt) együtt alakítottak egy erősebb jobboldali koalíciót. Az összefogásuk központjában a bevándorlás állt, amely kérdés mindkét párt számára kulcsfontosságú volt. Ezzel szemben Új-Zélandon a gazdasági protekcionizmus volt az alapvető politikai cél.

Az ilyen politikai instabilitások hatása mély és tartós. A társadalmi és politikai komplexitás egyre nő, miközben a fehér férfiak hatalmának dominanciája továbbra is jelen van. A közbeszédben egyre több szereplő jelenik meg, akik nem illeszkednek az eddig megszokott női identitásokhoz. A BBC Doctor Foster című sorozata például egy olyan női karaktert ábrázol, aki nem a hagyományos női szerepeket, hanem inkább a szenvedélyes, bosszúálló és érzelmileg elutasító tulajdonságokat ötvözi. Ez a női alak nem a klasszikus feminista ideálokat képviseli, hanem inkább egy ambivalens nőiességet jelenít meg, ami a társadalom számára ellentmondásos.

Clinton 2016-os választási veresége is jól mutatja, hogy a női politikai szerepek és a nőkkel szembeni társadalmi elvárások miként alakítják a női politikai szereplők megítélését. Clinton esetében a "nasty woman" (gonosz nő) kifejezés nemcsak szexista támadás volt, hanem egy olyan politikai szimbólummá vált, amelyet a nők egyre inkább saját maguk is magukévá tettek. A szexizmus és a rasszizmus Trump kampányában egyre inkább előtérbe kerültek, és Clinton személyesen is szembesült azzal, hogy politikai szerepe gyakran a férfiak által elkövetett hibák következményeként alakult.

Clinton könyvében, amely a 2016-os választási vereségét dolgozza fel, meglepő módon nem találkozunk komplex politikai elemzésekkel, hanem inkább egy személyes, középosztálybeli nőiességet bemutató történettel. Clinton, miközben megpróbálta megérteni a vereségét, egyesek szerint nem hozott eléggé mélyre ható politikai elemzést. A könyvben inkább a család és a személyes életkép kapcsolódik politikai szerepéhez, miközben azokat a bonyolult társadalmi és gazdasági folyamatokat, amelyek a politikai küzdelmeit alakították, nem veszi figyelembe eléggé.

Az igazán fontos az, hogy Clinton nem csupán politikai kudarcként élte meg a választást, hanem egy generációk által felhalmozódott politikai és társadalmi kérdések, mint például a nők helyzete a politikában, a család és a magánélet hatása a politikai karrierre, és az általános középosztálybeli normák hatása a közéleti szereplőkre egyaránt hatással voltak rá.

Ezek a jelenségek nemcsak egyes politikai karrierek alakítására vannak hatással, hanem arra is, hogy miként alakulnak a társadalmi diskurzusok a női politikai szerepekről és a nők helyéről a globális politikai rendszerekben. A nők politikai szerepe tehát nem csupán a férfiak hibáira adott válasz, hanem egy összetett és mély társadalmi, gazdasági és politikai dinamikát tükröz.

Miért van szükség az organikus intellektuálisokra a modern világban?

A modern világunkban az intellektuálisok szerepe soha nem volt olyan összetett és vitatott, mint most. Az új kihívások, amelyek a globális klímaváltozástól kezdve a társadalmi igazságtalanságokig terjednek, egyre inkább olyan formákat követelnek, amelyek messze túlmutatnak a hagyományos akadémiai megközelítéseken. Az intellektuálisok feladata nem csupán a tudás terjesztése, hanem annak kérdőjelezése is, ami "természetesnek" és "elfogadottnak" tűnik, de valójában sok esetben a hatalom fenntartására szolgál. Antonio Gramsci, az olasz marxista gondolkodó, az organikus intellektuális fogalmát alkotta meg, amely lehetőséget ad arra, hogy a tudósok és gondolkodók a társadalom peremén élő, vagy elnyomott rétegekből származó emberek szemszögéből vizsgálják a világot. Gramsci szerint az intellektuálisok nemcsak az uralkodó eszmék képviselői lehetnek, hanem azok a személyek is, akik képesek radikálisan megkérdőjelezni és újraértelmezni a világot.

Az organikus intellektuálisok olyan személyek, akik nem a hagyományos elit oktatási rendszerekből emelkednek ki, hanem a munkásosztályból, a marginalizált közösségekből vagy a hatalom által figyelmen kívül hagyott csoportokból. Ők nem az uralkodó ideológiák és tudásformák terjesztésére vállalkoznak, hanem új kérdéseket vetnek fel, amelyek megzavarják a közmegegyezést és a status quót. A tudás nem csupán az elfogadott elméletek és adatok ismételgetésére szolgál, hanem arra, hogy új utakat mutasson, amelyek segíthetnek megérteni és megoldani a társadalmi problémákat.

Az organikus intellektuálisok szerepe tehát az, hogy megszüntessék a tudásban való konformitást és megerősítsék annak radikális, gyakran kényelmetlen aspektusait. Ahogyan Gramsci is hangsúlyozta, az oktatás nem csupán a meglévő tudás átadásáról szól, hanem annak folyamatos újraértékeléséről és átformálásáról is. Az organikus intellektuálisok feladata nem csupán az, hogy megszólaljanak a domináns ideológiákkal szemben, hanem az is, hogy új narratívákat építsenek, amelyek képesek a társadalom peremén élők hangját is meghallgatni.

Egy másik fontos aspektus az, hogy az organikus intellektuálisok nem csupán elméleti munkát végeznek, hanem aktívan beavatkoznak a társadalmi és politikai diskurzusba. Ők nem elégszenek meg azzal, hogy csak könyveket írnak vagy kutatásokat végeznek, hanem az a céljuk, hogy gyakorlati hatást gyakoroljanak, és ezáltal változást hozzanak. A tudományos élet nem csupán egy intellektuális játék, hanem eszközként szolgálhat a társadalmi igazságosság előmozdításában. Az organikus intellektuális tehát nem csak tudós, hanem aktivista is, aki a tudás erejét felhasználva próbál változást elérni.

A mai világunkban, ahol a társadalmi és politikai feszültségek napról napra élesednek, az organikus intellektuálisok szerepe elengedhetetlen. A klímaváltozás, a környezetszennyezés, a víz- és élelmiszerbiztonság kérdései, az alulfoglalkoztatottság és a gazdasági egyenlőtlenségek olyan problémák, amelyek mindegyike a társadalmi és politikai elittel szembeni új gondolkodásmódot követelnek. Az organikus intellektuálisok munkája abban rejlik, hogy képesek ezeket a kérdéseket a hagyományos kereteken túl, a globális hatalmi struktúrák árnyékában is értelmezni és megoldani.

Az organikus intellektuálisok munkája nem csupán a tudás újraértelmezéséről szól, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek, különösen azoknak, akik történelmileg háttérbe szorultak, a tudásformálásba való bevonásáról is. Ahogyan Gramsci is kifejtette, a tudásnak nem csupán az elithez, hanem mindenkihez el kell jutnia, és azoknak is lehetőségük kell, hogy legyen hozzájárulni a tudományos diskurzushoz, akik nem tartoznak a hagyományos akadémiai közegbe. A tudás demokrácizálása nem csupán elméleti, hanem gyakorlati cél is, amely hozzájárulhat a társadalmi változásokhoz.

Az organikus intellektuálisok nemcsak a tudományos élet peremén dolgozó egyének, hanem azok a személyek, akik képesek megkérdőjelezni a társadalom minden rétegét és működését. Ahogy a politika, a gazdaság és a társadalom működése is folyamatosan változik, úgy az intellektuálisoknak is alkalmazkodniuk kell, és új válaszokat kell adniuk a felmerülő kérdésekre. Az organikus intellektuálisok munkája tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni és kezelni a XXI. század legnagyobb kihívásait.

Miért fontos megérteni a kultúra szerepét és változásait a modern társadalomban?

A kultúra vizsgálata elengedhetetlen, ha meg szeretnénk érteni a társadalmi dinamika és az identitás folyamatosan alakuló természetét. A kulturális tanulmányok azokat a folyamatokat elemzik, amelyek a társadalom egyes csoportjai közötti kapcsolatokban, politikai és gazdasági hatásokban, valamint a mindennapi életben tapasztalható változásokban nyilvánulnak meg. A modern kultúra nem csupán a hagyományos művészetek és szórakozás világára korlátozódik, hanem egyre inkább az egyéni és kollektív identitás, a globalizáció, valamint az új technológiák hatásai révén alakul.

A kultúra és a hatalom kapcsolata mindig is alapvető kérdés volt. A modern kapitalizmus és a neoliberalizmus térhódításával együtt egy olyan társadalmi tér alakult ki, ahol a kultúra nem csupán szórakoztató eszközként, hanem politikai és gazdasági hatalom formálójaként is funkcionál. Ezen jelenségek hatásai megjelennek az egyes politikai vezetők és mozgalmak kommunikációs stratégiáiban, valamint a médiában való reprezentációkban is. A kultúra politikai terekké válik, amelyekben a közvélemény és a szociális diskurzus formálódik.

A Brexit és Donald Trump politikai karrierje például jól illusztrálják, hogy hogyan használják a populista politikai vezetők a kultúra különböző formáit a társadalom megosztására, miközben hangsúlyozzák a nemzeti identitás védelmét, vagy a migrációs válság kezelését. A kulturális háború fogalmának előretörése, amely a "fake news", a dezinformáció és a polarizáció eszközeivel igyekszik manipulálni a közvéleményt, azt mutatja, hogy a kultúra nem csupán a művészetekre, hanem a politikai és társadalmi narratívákra is hatással van.

Ezeket a dinamikákat figyelembe kell venni, amikor a globalizációról, a média szerepéről, vagy a társadalmi változásokról beszélünk. Az egyéni kultúrafogyasztás és az azt körülvevő diskurzusok jelentős hatással vannak az emberek világképére. A szórakoztató ipar, a digitális média, valamint a politikai diskurzusok közvetítésének módja egyre inkább befolyásolják a közönség gondolkodásmódját, identitását és politikai preferenciáit. Ennek következményeként a kultúra nem csupán passzív fogyasztás tárgya, hanem aktív, formáló erővé válik a társadalom különböző szintjein.

Fontos megérteni, hogy a kultúra vizsgálata nem csupán egy elvont akadémiai terület, hanem mindennapi életünk része, amely az életminőségünket, politikai és társadalmi helyzetünket alakítja. Az olyan kulturális jelenségek, mint a zene, filmek, politikai kampányok, vagy az online tartalmak, amelyek mind a szórakoztatás és a társadalmi diskurzus keverékeként jelennek meg, közvetlen hatással vannak az egyén és a közösség gondolkodására. Az, hogy hogyan formálódnak ezek a diskurzusok, hogyan kezeljük a különböző kultúrák közötti különbségeket, és hogyan alakítjuk saját identitásunkat, alapvető kérdések a modern társadalmak számára.

A kultúra tehát nem csupán a társadalmi interakciók tükre, hanem azok alakítója is. A politikai diskurzusok, a média és a szórakoztatás együttesen formálják azt, ahogyan a társadalom működik. A különböző nézőpontok, amelyeket a kultúra tükröz, elengedhetetlenek a komplex társadalmi kérdések megértésében, amelyek folyamatosan alakítják az egyes országok politikai táját és a globális diskurzust.

Hogyan változott a munka és a társadalmi osztályok szerepe a modern világban?

A társadalmi osztályok fogalma nem csupán az oktatás hiányosságaiban gyökerezik, hanem sokkal inkább a munkával kapcsolatos bizonytalanságokban. A fizetett munka napjainkban egyre inkább ingataggá, alkalmi jellegűvé és toxikussá válik, és ennek következtében egy önsegítő iparág alakult ki, amely a munkavállalói környezet egyre súlyosabbá váló állapotát próbálja kezelni és enyhíteni. Caroline Webb How to Have a Good Day című könyve ennek az iparágnak egy iskolapéldája. A könyv a prioritások, a produktivitás, a rugalmasság, az energia és a szándékok fontosságát hangsúlyozza. Webb azt állítja, hogy „a napot már az előző este el kell kezdeni”, és arra biztatja az embereket, hogy változtassanak hozzáállásukon és feltételezéseiken a munkával kapcsolatban. Azonban a könyv nem foglalkozik a munkavégzés kultúrájával, amely ma már a határozott idejű szerződésekkel és a digitális térben való munkavégzés állandó jelenlétével van tele. Az ilyen könyvek abban a hitben élnek, hogy ha egy munkavállaló képes „tovább lépni” és „pozitív nemet” mondani, akkor sikeres munkáséletet élhet. Azonban az, hogy a munkára, a szórakozásra, a családra és a társas kapcsolatokra fordított figyelem milyen mértékben alakítja a társadalmi identitásunkat, egyre inkább háttérbe szorul. A kutatók számára már nem a személyes identitás a fókuszban, hanem az egyes emberek társadalmi, gazdasági helyzete.

Az identitáspolitika, amit két évtizede már jogosan bírálnak, mára egy elavult ideológiai irányzattá vált. A feminista diskurzus például rámutat arra, hogy a nőket érő elnyomás nem csupán az egyes társadalmak belső problémája, hanem egy világszintű jelenség, amelyet a patriarkális rendszerek folyamatosan fenntartanak. A feminizmus alapvetően azt állítja, hogy a nők elnyomása a világszerte jelenlévő patriarchális rend természetes következménye. Ugyanakkor a férfiak és nők közötti hatalmi egyenlőtlenség megértése és kezelése egyre összetettebbé vált. A női alávetettség ugyan megmaradt, de az annak formái és helyszínei folyamatosan változnak, miközben a társadalmi szerepek is folyamatosan átalakulnak.

A modern társadalom elhanyagolja a valódi dialógust a jobb- és baloldali politikai álláspontok között. Ezáltal a szélsőjobb ideológiái, mint a fehér felsőbbrendűség, antiszemitizmus, xenofóbia, iszlámofóbia, misógínia és homofóbia, könnyen beléphetnek a mainstream kultúrába, és lassan, de biztosan normalizálódhatnak. A digitális kultúra fokozott jelenléte csak gyorsítja ennek az ideológiai változásnak a terjedését.

A férfiasság és a szexuális szabadság kultúrája egyre inkább a középpontba kerül, ahol a férfiak számára egy olyan kép van felvázolva, amely szerint a házasság a férfiak szabadságának végét jelenti. Hugh Hefner, aki sokáig a szexuális szabadság híve volt, a férfiak számára azt a modellt teremtette, amelyben a nőket szórakoztatás céljából lehet használni, míg a házasságot, mint a férfi szabadságának végét, egyfajta ellenségként ábrázolta. Az ilyen típusú normák sokkal inkább a férfiak szexuális szabadságának előtérbe helyezésére irányultak, mintsem a nők jogaik védelmére.

A modern társadalomban azonban a szexuális politika egyre inkább befolyásolja a közéletet, és a politikai diskurzusban is erős hatással van. Donald Trump elnöksége alatt a szexuális viselkedés és a szexualizált hatalom egymásra hatottak, és ezt a populáris kultúra gyorsan felfogta és feldolgozta. A feminista diskurzust és a szexuális erőszak témáját gyakran politikai fegyverként használják, és a szexuális erőszakot a politikai hatalom megszerzésének egyik eszközeként értelmezik. A The Handmaid's Tale című mű újra népszerűvé vált, és a Trump-korszakban sokan a sorozatot és a könyvet a politikai diskurzus tükörképeként értelmezték. A könyv szexualizált erőszakot és elnyomást ábrázol, amely hasonlóan, mint a Trump-korszak, a patriarchális rendszerek hatalmát helyezi előtérbe.

A Trump-ellenes politikai diskurzusban és a választások során ismét világossá vált, hogy a társadalmi feszültségek és a szociális osztályok közötti különbségek meghatározzák, hogy mely csoportok hogyan reagálnak a társadalmi igazságtalanságokra. A faji és nemi alapon történő különbségtétel az elnöki választások és egyéb politikai események idején is kiemelkedő szerepet kapott. Az identitáspolitikák, mint a feminizmus és a faji igazságosság, sok esetben ellentmondásosak és nehezen összeegyeztethetők a társadalmi realitásokkal.

Azok számára, akik a jövő társadalmi igazságosságával kapcsolatban kívánnak további gondolkodásra és cselekvésre inspirációt találni, elengedhetetlen, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai struktúrák összefüggéseit mélyebben megértsük. A társadalmi változás nem csupán az egyének szándékaitól függ, hanem azoknak az intézményeknek és rendszereknek a hatásaitól is, amelyek meghatározzák mindennapi életünket. A világra gyakorolt hatásunk sokkal komplexebb, mint azt sokan gondolják, és mindenkinek fontos tisztában lennie a struktúrák és hatalmi viszonyok árnyalataival.

Mi a jelentősége a részleteknek az amerikai rövid történetekben?
Miért érdemes a húsételeket előre elkészíteni és lefagyasztani?
Miért jogos egy államnak kizárnia a bevándorlókat, ha azok jogi és erkölcsi kötelezettséget hárítanak másokra?
Milyen hatással lesz a Disney új tematikus parkja Abu Dhabiban a turizmusra és a régió gazdaságára?
Hogyan alkalmazhatók az üzleti szabályok modellek validálásaival és callback-ekkel?