A tudományos diskurzusok ideológiai jellege gyakran rejtve marad a hétköznapi viták számára. Azonban, ahogy előző fejezetekben elemeztük a klímaszkeptikus mozgalom vonzerejét, most a másik oldalról, a klímatudósok és klímaaktivisták perspektívájából vizsgáljuk ugyanazt a narratívát. Az ideológiai gondolkodás egyik kulcsfontosságú sajátossága, amely itt is megfigyelhető, az úgynevezett "másik" megalkotása. Ezen keresztül épül fel a diskurzus, amely a tudományos közösségben azokat a hangokat, akik kétkedésüknek hangot adnak, gyakran abszolutista konstrukciókban helyezi el.

A narratíva ereje vitathatatlan: egyes klímatudósok számára a "másik" personifikálása Judith Curry, egy klímakutató személyében jelenik meg, aki kritikát fogalmazott meg az IPCC (Klímaváltozási Kormányközi Testület) számára, amiért nem ismeri el a kutatások eredményeiben rejlő bizonytalanságokat. Curry-t a klímakutatók és aktivisták gyakran a közönséges ellenségként ábrázolják, de mi volt a bűne? Talán az, hogy a szkeptikusokat nem tekintette a társadalom peremén lévő bolondoknak, hanem hajlandó volt velük párbeszédet folytatni, és megismételni néhány állításukat. Ezt sokan tudományos árulásként értékelték. Curry elfogadja a szén-dioxid klímaváltozásra gyakorolt hatásának alapvető elméletét, de úgy véli, hogy a klímaszkeptikusok megjegyzései sokszor alapvető kérdéseket vetnek fel, amiket a tudományos közösség nem ismer el. Ez a gondolkodásmód alapvetően ellentmond a dogmatikus megközelítéseknek, hiszen a tudomány dogmaformáló jellege az, hogy nem fogad el kétséget.

A tudományos diskurzus ideológiai karaktere nem csupán a tények tisztázására korlátozódik, hanem gyakran moralizálódik is. A moralizáló narratíva akkor alakul ki, amikor egy kérdés minden más társadalmi jelenséget magába foglal, és minden egyéb kérdést alárendel a központi, "meghatározó kérdésnek". Ez az a pillanat, amikor a tudományos diskurzus elérheti az ideológia szintjét. A klímakutatás, a tudomány és a politika összefonódása olyan világképet eredményezhet, amely nem csupán a tudományos tényekre, hanem azok morális aspektusaira is összpontosít. Azonban az, hogy a tudományt moralizáljuk, nemcsak a tudományos közösség objektív határait kérdőjelezi meg, hanem megkérdőjelezi a tudomány és tudósok szerepét is a társadalomban.

A tudomány objektivitásának hagyományos elképzelése szintén szenvedhet, amikor a tudományos közösség a tudományos kutatásokat, mint valamilyen ideológiai eszközt kezel, ahol a kutatási eredmények nem mint vitatható tények, hanem mint megkérdőjelezhetetlen igazságok jelennek meg. A tudományos diskurzusba belépő dogmatizmus kifejezetten veszélyes lehet, hiszen megerősítheti azt a téves elképzelést, hogy a tudományos közösség nem más, mint egy hiedelmeket valló közösség, amely elszakadt a tudomány alapvető céljától: a világ felfedezésétől és megértésétől.

Az, hogy a tudomány és a tudósok ideológiai szűrőn keresztül vizsgálják a világot, nem új jelenség. Thomas Kuhn már régen rámutatott arra, hogy a tudományos közösségek nem csupán objektíveket kutatnak, hanem saját "paradigmáikat" (tudományos elméleteiket) alakítják ki, és sok esetben egy-egy elmélet erőteljesen kizárja a vele szemben álló nézeteket. Kuhn elmélete szerint a tudományos diskurzusok is kialakítanak egyfajta tudományos "dogmát", amely meghatározza, hogy mely eredmények számítanak "igaznak", és melyek nem.

Mindezek azt jelzik, hogy a tudományos gondolkodás – mint minden más emberi tevékenység – hajlamos ideológiai befolyás alá kerülni, különösen akkor, amikor a tudományos kutatás nemcsak a "tudományos igazságokat", hanem egy adott ideológiai és morális világképet is közvetít. Ahogy a történelem során sok más tudományos előrelépés is tanúsítja, a tudomány, bármennyire is próbálkozunk tisztán objektív lenni, nem mentes a társadalmi és ideológiai hatásoktól.

A tudományos kutatás során felmerülő kérdések, ideák és ideológiák tehát nemcsak az emberi természet részei, hanem közvetlenül befolyásolják a tudományos közösség működését. Ezzel együtt szükség van arra, hogy a tudósok és a társadalom elfogadja azt, hogy a tudományos ismeretek nem mindig abszolút igazságok, hanem a konszenzus és a társadalmi tárgyalások eredményei is lehetnek.

Miért van klímaváltozási szkepticizmus és hogyan hat ez a társadalmi párbeszédre?

A klímaváltozási szkepticizmus egy olyan jelenség, amely számos társadalomban jelen van, és jelentős hatással van a globális klímapolitikai diskurzusra. Az éghajlatváltozásra vonatkozó kétségbe vonás, amely különböző formákban nyilvánul meg, lehetővé teszi a tudományos konszenzus elutasítását, ami gyakran politikai és ideológiai diskurzusokhoz vezet. A szkepticizmus nemcsak a tudományos közösség számára jelent kihívást, hanem a közvélemény formálásában is fontos szerepet játszik. Az ilyen típusú megnyilvánulások különösen a politikai és gazdasági érdekekből, valamint a társadalmi értékrendekből táplálkoznak.

A klímaváltozással kapcsolatos szkepticizmus hátterében gyakran az áll, hogy a társadalom bizonyos részei számára kényelmetlen a változás, amit a fenntarthatóságra való átállás jelentene. A gazdasági érdekeltségek, mint például a fosszilis tüzelőanyagok ipara, erőteljesen hozzájárulnak a szkepticizmus fenntartásához. Az éghajlatváltozást elutasító kampányok célja gyakran a közvélemény megosztása, hogy eltereljék a figyelmet a fenntartható politikák megvalósításának szükségességéről.

Ezeket a narratívákat sokszor azzal támasztják alá, hogy a klímaváltozás mértékét eltúlozzák, és a tudományos közösség állásfoglalását kétségbe vonják. Az ilyen típusú kommunikáció hatása széleskörű, és az egyes társadalmakban eltérő módon nyilvánulhat meg. A politikai diskurzusokban, különösen a jobboldali populista politikai mozgalmak körében, a klímaváltozás elutasítása gyakran összekapcsolódik más, erőteljes ideológiai nézetekkel, amelyek a globális felmelegedést mint egy “elites összeesküvést” vagy hatalomgyakorlást értelmezik.

A klímaváltozási szkepticizmus különösen fontos szerepet játszik a közvélemény formálásában, mivel hatással van a közpolitikák alakítására. Egyes országokban a klímaváltozással kapcsolatos viták nemcsak tudományos kérdésekről szólnak, hanem ideológiai és gazdasági érdekekről is. A szkepticizmus gyakran megjelenik azoknak a politikai narratíváknak a részeként, amelyek az egyes társadalmakat szembefordítják a tudományos konszenzussal és a nemzetközi együttműködésekkel.

A klímaváltozással kapcsolatos szkepticizmus hátterében sokszor az is szerepet játszik, hogy a fenntarthatósági politikák megvalósítása gazdasági áldozatokkal járhat. Ekkor a közvélemény egyes szegmensei úgy érzik, hogy a környezetvédelmi intézkedések túlzottan megterhelhetik az egyéni vagy vállalati gazdasági helyzetet. Az ilyen típusú aggodalmakat gyakran manipulálják politikai és médiaplatformok, amelyek tovább erősítik a klímaváltozás melletti érvek elutasítását.

Azonban fontos, hogy a szkepticizmus ne tévesszen meg bennünket. A tudományos közösség által képviselt éghajlatváltozási állásfoglalások az évek során összegyűlt hatalmas mennyiségű adat alapján alakultak ki. A klímaváltozási kutatások nemcsak egy-egy ország, hanem globális szinten mutatnak egyértelmű trendeket, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy sürgős lépésekre van szükség a környezeti katasztrófák elkerülése érdekében. A szkepticizmus továbbélésének ellenére, a világ számos országában már most is léteznek olyan kezdeményezések, amelyek a klímaváltozás hatásait próbálják enyhíteni.

Továbbá, fontos, hogy a klímaváltozás kérdése ne csupán egy politikai eszközként szolgáljon. A tudományos konszenzus megértése és a megfelelő intézkedések meghozatala elengedhetetlen, hogy valódi, tartós változásokat érhessünk el a környezetvédelem terén. A társadalmi felelősségvállalás, a politikai elkötelezettség és az egyéni cselekvés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hatékony válaszokat találjunk a klímaváltozás kihívásaira.

Hogyan érdemes elrejteni a kétségbeesett túlélőt, és mit tanulhatunk az elhagyott világok kegyetlenségéből?
Milyen hatásai vannak az alfa-adrenerg agonistáknak és más gyógyszereknek a bőrbetegségek kezelésében?
Miért van az, hogy az élet lezárása mindig túl későn jön?
Hogyan tükrözi a filmekben megjelenő szörnyek kultúráját a mai amerikai társadalom?