A pénzügyi mechanizmusok közé tartozik egy önkéntes bizalmi alap, egy különleges alap, a Globális Környezetvédelmi Alap, valamint az éves hozzájárulások és kifizetések, amelyeket az Államok az egyezmény releváns rendelkezéseinek megfelelően fizetnek. A különleges alap és a Globális Környezetvédelmi Alap kifejezetten a kapacitásépítési projektek finanszírozására szolgálnak, beleértve a tengeri biológiai sokféleség megőrzésére és fenntartható használatára vonatkozó tevékenységeket, valamint a tengeri technológia átadásához kapcsolódó képzéseket (BBNJ Egyezmény, 52. cikk (6) bekezdés). Ezáltal az egyezmény frissíti és megerősíti a tengeri környezet védelmét célzó nemzetközi jogi rendszert, és különösen hangsúlyozza a nemzetek közötti együttműködést az olyan területeken, amelyek nem tartoznak egyetlen állam joghatósága alá (ABNJ).

Az együttműködés nemcsak hogy a tengeri biológiai sokféleség fenntartásához elengedhetetlen, hanem az egyezmény működésének kulcsfontosságú eleme is. Ahogyan a tengeri jogot szabályozó egyetemes egyezmények is, úgy a BBNJ Egyezmény is alaposan beépítette a kötelezettségvállalásokat a nemzetek közötti együttműködésre, megerősítve ezzel a globális problémák kezelésére irányuló közös felelősségvállalást. Ez a felelősségvállalás nemcsak a tengeri ökoszisztémák védelmét érinti, hanem az egyes államok közötti politikai és jogi kapcsolatokat is. A sikeres végrehajtás érdekében szükséges, hogy minden érintett fél teljesítse ezen kötelezettségeit, hiszen bár a tengeri problémák egyes esetekben regionális vagy bilaterális megoldásokkal is kezelhetők, a tengeri biológiai sokféleség hosszú távú megőrzése globális együttműködést igényel.

Az államok közötti együttműködés éppúgy alapvető az ABNJ védelmére, mint a tengeri környezetre vonatkozó egyéb jogszabályok betartása. Mivel a tengeri biológiai sokféleség megőrzésének és fenntartható használatának globális célkitűzései csak közös erőfeszítéssel valósíthatók meg, az egyes államok önállóan nem képesek átfogó megoldásokat nyújtani. Az egész bolygót érintő kihívások esetén a nemzetközi kooperáció a megoldás kulcsa.

A BBNJ Egyezmény sajátos jelentősége a nemzetközi jogban abban rejlik, hogy újradefiniálja az együttműködési kötelezettségeket azáltal, hogy egy világméretű védelmi rendszert kíván kiépíteni, amely a tengeri biológiai sokféleség megőrzését és a fenntartható hasznosítást helyezi előtérbe. Az államok közötti közvetlen párbeszéd és együttműködés kiterjedt mechanizmusai szükségesek annak biztosítására, hogy az egyezményben foglalt célok a gyakorlatban is megvalósuljanak.

A BBNJ Egyezmény sikeressége a globális szintű politikai együttműködéstől függ, és a nemzetek közötti szolidaritás kiépítése kulcsfontosságú lesz a közös célok elérésében. Ezen célok elérésére vonatkozó mechanizmusok és eljárások mind az államok felelősségét erősítik, mind az őket körülvevő nemzetközi közösségét egy erősebb, közös felelősségi körbe helyezik. Ahhoz, hogy a tengeri biológiai sokféleség megőrzése tartós legyen, az államoknak folyamatosan el kell köteleződniük a közös célok mellett, figyelembe véve mind a tudományos, mind a jogi tényezőket.

Fontos, hogy a tengeri biológiai sokféleség védelme nemcsak jogi és politikai szinten kell, hogy érvényesüljön, hanem a gyakorlati megvalósítás során is. Az államoknak nemcsak elvi szinten kell egyetérteniük, hanem konkrét lépéseket kell tenniük a fenntarthatóság érdekében. Ezen lépések között szerepelnek a tudományos kutatások és az innovációk, amelyek biztosítják a tengeri biológiai sokféleség védelmét és fenntartható hasznosítását. Az együttműködés és a közös erőfeszítések nélkülözhetetlenek a globális tengeri környezet megőrzéséhez, amely a jövőben is biztosítani tudja a Föld ökoszisztémájának stabilitását és fenntarthatóságát.

A személyiség és jogi státusz kérdése: Miért fontos a tudatosság és intelligencia a jogi személyek meghatározásában?

A személyiség fogalmának meghatározása és a jogi státusza kérdése régóta vitatott filozófiai és jogi területen. John Locke (1690) filozófiája szerint a személyiséghez szükséges, hogy valaki rendelkezzen a gondolkodás, értelem, és önreflexió képességével, valamint képes legyen önállóan felismerni saját létezését az idő és tér különböző pontjain. Locke szerint a személyi jogi státusz alapja a mentális élet és az egység, ami azt jelenti, hogy a különféle mentális folyamatok – mint a döntéshozatal, a gondolkodás és a reflexió – egy egységes egészben, következetes módon egyesülnek, lehetővé téve egy folyamatosan változó "gondolkodásmód" megértését és fenntartását.

A személyiség fogalma nemcsak filozófiai, hanem jogi szempontból is komoly dilemmát vet fel. A jogi személyek esetében a legfontosabb kérdés a kapacitás, vagyis az a képesség, hogy valaki aktívan részt vegyen a jogi rendszerben. Azonban ezt a definíciót nem minden esetben alkalmazzák, mivel vannak olyan emberek – például kómában lévő betegek, csekély kognitív képességű személyek vagy csecsemők – akik jogi személyekként vannak elismerve, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek a jogi rendszerhez való aktív kapcsolódás képességével. Ez azt mutatja, hogy a jogi személyiség elismerése nem csupán a kapacitáson múlik, hanem sokkal inkább az egyén védelme és jogai megőrzésének szempontjából, hogy megakadályozzuk az erőszakos cselekedetek vagy a kizsákmányolás kialakulását.

A jogi személyiség kérdése nemcsak emberekre vonatkozik, hanem egyre inkább az állatok jogi elismerésére is kiterjed. Ezt a kérdést alátámasztja Sandra, az orangután esete, aki 2014-ben jogi személyiséget kapott Buenos Airesben, miután a bíróság megállapította, hogy Sandra olyan magas szintű önállósággal és intelligenciával rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy az emberekhez hasonló jogokat élvezzen. A döntés különösen fontos, mivel nemcsak az állatok jogi státusza, hanem az intelligencia és önállóság szerepe is előtérbe került. Ha Sandra más, alacsonyabb szintű kognitív képességgel rendelkező állat lett volna, elképzelhető, hogy a bíróság nem jutott volna ugyanarra a következtetésre.

A jogi személyiség elismerésére vonatkozóan egy másik példát szolgáltathat az Új-Zéland, ahol a Whanganui folyónak jogi személyiséget adtak 2017-ben. A folyó, mint jogi személy, egyesíti az összes fizikai és metafizikai elemet, beleértve a folyó élővilágát is. Ez a döntés nemcsak az állatok jogi helyzetének kérdését érinti, hanem azt a módot is, ahogyan a jogi személyiséget a közösségek és társadalmak tekinthetik meg. Az új-zélandi példa azt mutatja, hogy az állatok jogi elismerése talán nem is annyira az egyedüli intelligenciájukon múlik, hanem azon, hogy miként tekintünk rájuk a társadalom szempontjából. Ha az emberek képesek jogi státuszt biztosítani egy folyónak, miért ne adhatnának jogi személyiséget más élőlényeknek is?

Az állatok jogi elismerése kérdésében az egyik legnagyobb probléma a jogi rendszer által való "tulajdonlás" elve. Az állatok jelenlegi jogi státusza gyakran olyan, mintha azok ingó tulajdonként lennének kezelve, és ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy bántalmazzák és kizsákmányolják őket anélkül, hogy jogi következményekkel kellene szembenézniük. Az állatok jogainak tiszteletben tartása és az a jogi elismerés, amely lehetővé teszi számukra, hogy védelmet kapjanak, kulcsfontosságú az állatok jólétének biztosításában. A jogi személyiség fogalma az állatok esetében nemcsak egy új jogi státuszt, hanem egy új szemléletet is jelent a társadalomban, amely nem csupán a tulajdonosi jogokra, hanem az állatok egyedülálló jogaira és védelmére is kiterjed.

Az állatok jogainak védelme nem csupán a törvények változtatásának szükségességét jelenti, hanem azt is, hogy a társadalomnak képesnek kell lennie felismerni, hogy a jogi személyiség nem csupán az intelligencián vagy önállóságon alapul. Az állatok, amelyek képesek érzékelni a fájdalmat, szenvedést és veszélyt, ugyanúgy megérdemlik a jogi védelmet, mint az emberek.

Hogyan Alakulhat Az Ökológiai Bűncselekmények Nemzetközi Büntethetősége?

Az ökológiai bűncselekmények nemzetközi jogi definíciójának kialakulása több évtizedes jogi, politikai és tudományos diskurzust ölel fel. Az első próbálkozások még az 1970-es évek végén és a 1980-as évek elején jelentek meg, de a legújabb javaslatok a nemzetközi büntetőbíróság (ICC) keretei között próbálnak helyet adni ennek a bűncselekménynek. A javaslatok között számos eltérés és jogi probléma merült fel, amelyek arra mutatnak, hogy az ökológiai bűncselekmények kriminalizálása nemcsak a környezetvédelem, hanem a nemzetközi jogi rend hatékonysága szempontjából is kulcsfontosságú kérdés.

Az International Law Commission (ILC) 1991-es javaslata szerint a környezeti bűncselekményeket „szándékos és súlyos károkozásként” határozta meg, amely kifejezetten kizárta azokat az eseteket, amelyek gondatlanságból vagy más szándék nélküli módon történtek. Az ILC megközelítése ezzel szemben nem tartalmazza a szándékos károkozásnak azt a szigorú felelősséget, amelyet későbbi definíciók, például Gray, Higgins és az End of Ecocide javasoltak. E definíciók egy szigorú felelősségi rendszert vezettek be, amely a környezeti károkozás elkerülésére irányuló jogi kötelességet ír elő.

Egyes jogtudósok, mint például a Stop Ecocide Expert Panel tagjai, az ökológiai bűncselekményt olyan szándékos károkozásként fogalmazták meg, amely nemcsak szándékos, hanem figyelmetlenségből vagy gondatlanságból eredő károkozást is tartalmaz. Ennek megértéséhez elengedhetetlen az a jogi koncepció, amely szerint a bűncselekmények elkövetői lehetnek olyan személyek, akik „tudatában vannak” az általuk okozott környezeti károknak, vagy akik figyelmen kívül hagyják a nyilvánvaló veszélyt.

Az ICC-hez történő csatlakozás lehetősége, amely az ökológiai bűncselekményt a béke elleni bűncselekmények ötödik típusaként kívánja elismerni, számos jogi kihívást von maga után. Az ICC jelenlegi joghatósága nem terjed ki jogi személyekre, például vállalatokra, így a hatékony felelősségre vonás során figyelmen kívül hagyhatók azok a cégek, amelyek jelentős szerepet játszanak a környezeti károk okozásában. Az End Ecocide on Earth kezdeményezés javasolta a nemzetközi jog kiterjesztését olyan személyekre is, akik nemcsak természetes személyek, hanem jogi személyek is, például vállalatok. Azonban más jogászak, például Higgins, úgy vélik, hogy a hangsúlyt inkább a magánszemélyekre kell helyezni, különösen azokra, akik képesek megelőzni az ökológiát károsító cselekményeket, mint a vállalatok vezérigazgatói vagy az államok vezetői.

Az ICC-nél felmerülő további problémák közé tartozik a személyi és területi joghatóság, amely kizárólag az államok területén vagy azok állampolgárai által elkövetett bűncselekményekre terjed ki. Azonban az ICC joghatósága nem terjed ki olyan államokra, amelyek nem ratifikálták a római statútumot, például az Egyesült Államokra, Kínára vagy Oroszországra. A Római Statútum módosítása ezen államok vonatkozásában azt is jelenti, hogy nem alkalmazható az ökológiai bűncselekményekre vonatkozó szabályozás.

Az ICC-t, mint az utolsó esély bíróságát, csak akkor alkalmazzák, amikor a nemzeti bíróságok nem hajlandók vagy nem képesek megfelelően vizsgálni az ügyet. Ez olyan helyzetekhez vezethet, amikor az államok igyekeznek elkerülni az ICC joghatóságát, és saját hatáskörükben vizsgálják az ügyeket, de az eredmény nem biztos, hogy a szükséges felelősségrevonást eredményezi.

Az ICC választási jogának és politikai elfogultságának kérdései is komoly kihívásokat jelentenek. Az ICC eddigi gyakorlata elsősorban az afrikai országok és azok vezetői ellen indított eljárásokra korlátozódott, míg a globális észak nem volt célpontja az igazságszolgáltatásnak, ami nemcsak politikai, hanem rasszizmus vádjait is felveti. A jogi közösség számára az egyik legnagyobb kihívás a politikai elfogultság kérdése, különösen az ICC átláthatóságának és pártatlanságának biztosítása érdekében.

Fontos megérteni, hogy az ökológiai bűncselekmények kriminalizálása nemcsak a környezetvédelmi problémák kezelését célozza, hanem az egész nemzetközi jogi és politikai rendszert is érinti. Az a kérdés, hogy a jogalkotás, az államok és a nemzetközi közösség hogyan képes felelősségre vonni azokat, akik súlyos környezeti károkat okoznak, alapvetően meghatározza a jövő jogi normáit és az igazságszolgáltatás fejlődését.

Milyen szerepe van a használt étolaj kereskedelmének és szabályozásának nemzetközi szinten?

A használt étolaj (UCO) globális piaca és annak szabályozásai egyre fontosabb szerepet kapnak a fenntartható energiaforrások, mint a biogázok és a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) előállítása szempontjából. A világ különböző országaiban alkalmazott politikák és szabályozások, amelyek a használt étolaj kezelésére vonatkoznak, különböző célokat szolgálnak, beleértve az élelmiszerbiztonság javítását és a megújuló energiaforrások elterjedésének támogatását. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb országok politikai intézkedéseit és azok hatásait az UCO kereskedelmére.

Indonézia

Indonézia kulcsszerepet játszik az UCO nemzetközi kereskedelmi piacán, mivel az országban évente körülbelül 800 000 tonna használt étolajat lehetne összegyűjteni, de 2022-ben csupán 227 000 tonnát gyűjtöttek be, ami mindössze 28%-ot jelent. Ez azonban így is jelentős mennyiség, mivel a világ összes összegyűjtött használt étolajának 2%-át teszi ki, így Indonézia az egyik legfontosabb szereplő a globális piacon. Az ország számára kulcsfontosságú a fenntartható energiaforrások előállítása, és az UCO nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is fontos nyersanyag.

Malajzia

Malajzia, mint a második legnagyobb pálmaolaj-termelő ország, 2018-ban vezette be a B10 biodízel programot, amely 10%-ban pálma-mész-észtert kever a 90%-os kőolaj-dízelhez, és 2020-ban elindította a B20 programot. 2030-ra a célja, hogy elérje a B30 keverési arányt, azaz 30%-ban pálmaolajat, és 70%-ban kőolajat használjon az egész országban. A biodízel programokban az alapanyag elsősorban pálmaolaj, de egyre inkább érdeklődés mutatkozik a használt étolaj, mint alternatív alapanyag iránt. A világkereskedelemben Malajzia kulcsszereplővé vált a pálmaolajipara, stratégiai elhelyezkedése és nemzetközi fenntarthatósági előírásoknak való megfelelése miatt. A Bursa Malaysia bevezette az UCO kereskedelmét segítő, US dollárban denominált, "Used Cooking Oil FOB (Free-on-Board) Straits" jövőbeli határidős szerződését (FUCO), amely lehetőséget biztosít a volatilitás csökkentésére és a piac stabilitásának növelésére.

Kína

Kína több szabályozást és politikát vezetett be az UCO kezelésére, amelyek egyaránt célozzák az élelmiszerbiztonság javítását és a nemzetközi kereskedelem szabályozását. 2024. december 1-jétől Kína eltörölte a 13%-os exportadó-visszatérítést az UCO-ra, ami arra ösztönzi a biogázipart, hogy ahelyett, hogy a külpiacra összpontosítana, inkább a belföldi keresletet célozza meg, különösen a megújuló dízel és fenntartható repülőgép-üzemanyag gyártása érdekében. Az export visszaesése várhatóan befolyásolja a globális ellátási láncokat és árakat. Ezen kívül Kína különböző botrányokat is átélt, amelyek a "csatornaolaj" (gutter oil) illegális értékesítését érintették, amikor éttermek számára olajat adtak el, amelyet csatornákból és zsírfogókból szereztek. A botrányok a közegészségügyi aggályok fokozódását eredményezték, és az ilyen olajok étkezési célú felhasználásának korlátozását sürgetik. Az új szabályozás, amely 2025 februárjától lép érvénybe, előírja, hogy az élelmiszerolajok szállítására használt edényeknek meg kell felelniük a higiéniai előírásoknak.

Japán

Japán a környezetvédelemre és a megújuló energiaforrások népszerűsítésére összpontosít az UCO politikáiban. A kormány célja, hogy 2030-ra a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) a repülőgép-üzemanyagok 10%-át tegye ki. Ehhez stabil belföldi UCO-ellátottságra van szükség, és az országban több cég is aktívan gyűjti az UCO-t, például a Kakuyasu, amely a meglévő alkoholos italokat és élelmiszerforgalmazási hálózatot használja az UCO összegyűjtésére. A japán kormány számos kezdeményezést indított, hogy támogassa az UCO felhasználását, és az ország nagy szereplővé vált az UCO nemzetközi piacán, köszönhetően a magas minőségű UCO-nak, amelyet főként biogázok, mint például a SAF előállítására használnak.

Dél-Korea

Dél-Korea 2015-ben vezette be a kötelező biodízelkeverési programot (RFS), amely előírja, hogy a dízelt biodízellel keverjék. 2018-ban a keverési arány 3%-ra nőtt, és 2024-re 4%-ra emelkedett. A cél, hogy 2030-ra 5%-ra, és később akár 8%-ra emeljék ezt az arányt. 2024 januárjától a kormány módosította a törvényeket, hogy elősegítse a biodízel előállítását olyan előzetesen nem regisztrált alapanyagok felhasználásával, mint az UCO. A törvénymódosítás célja, hogy ösztönözze a zöld üzemanyagokba való befektetést és támogassa az ország karbonsemleges céljait.

Az UCO globális kereskedelme és szabályozása tehát összetett rendszert alkot, amely az élelmiszerbiztonságot, az energiaellátás fenntarthatóságát és a globális piacok stabilitását célozza. Az országok közötti verseny az UCO-ért folyamatosan erősödik, miközben az ilyen típusú olaj iránti kereslet is nő. Az UCO és annak kereskedelme nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi és társadalmi szempontból is egyre fontosabbá válik.

Miért szükséges a fosszilis üzemanyagok támogatásának szabályozása a környezeti hatások szempontjából?

A hazai termékek előnyben részesítése az importáltakkal szemben aláásta a SCM Megállapodás relevanciáját a környezetre káros fosszilis üzemanyag támogatások szabályozásában. Ez részben abból a tényből is nyilvánvaló, hogy nem voltak jogi kihívások a fosszilis üzemanyagok támogatása ellen az SCM Megállapodás keretében, annak ellenére, hogy a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos jogi viták száma folyamatosan nőtt (lásd Asmelash, 2015). Ezért elengedhetetlen, hogy az SCM Megállapodás támogatás fogalmát alkalmazzuk annak sajátos specifikációs követelménye nélkül. Az SCM Megállapodás a specifikációs követelményt arra használja, hogy korlátozza alkalmazhatóságának terjedelmét (lásd Sykes, 2007, 103. oldal). Nincs indok arra, hogy ezt a követelményt alkalmazzuk a fosszilis üzemanyagok támogatására, ha a cél a környezeti hatásaik kezelése.

A klímaváltozási rezsim egyik lehetséges hozzájárulása a fosszilis üzemanyag támogatások fokozatos eltüntetéséhez az lehetne, hogy egy működőképes definíciót ad a fosszilis üzemanyagok támogatásáról. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább arra kellene felhívni a feleket, hogy határozzák meg azoknak az elkötelezettségeknek a hatókörét, amelyeket már vállaltak különböző kormányközi fórumokon. Másodsorban, a GCP követi a meglévő kormányközi FFSR (Fossil Fuel Subsidy Reform) kötelezettségvállalásokat azzal, hogy egy homályos minősítést ad hozzá a kötelezettségvállaláshoz. Az itt választott minősítő kifejezés az „ineffektív” (hatékonytalan). A 2009-es G20 Nyilatkozat volt az első kormányközi eszköz, amely a kötelezettségvállalását „ineffektív fosszilis üzemanyag támogatásokra” korlátozta (lásd Pittsburghi Nyilatkozat). Azonban sem a G20, sem pedig az ezt követő kormányközi eszközök nem adnak útmutatást arra vonatkozóan, hogyan lehetne megkülönböztetni az ineffektív fosszilis üzemanyag támogatásokat a hatékonyaktól. És nem világos, hogy miért lenne releváns az „effektivitás” a fosszilis üzemanyag támogatások környezeti hatásai szempontjából.

Mint arra máshol is rámutattam, egy fosszilis üzemanyag támogatás lehet egyszerre hatékony és környezetileg káros is. Az effektivitás egy gazdasági fogalom, amely azt méri, hogy egy politikai eszköz a lehető legkisebb költséggel éri el a célját. Egy fosszilis üzemanyag támogatás akkor lenne hatékony, ha eléri kitűzött célját a legkisebb költséggel, de ez nem csökkenti annak környezeti hatásait (lásd „Fosszilis üzemanyag támogatások és klímaváltozás” fejezet). Érthető, hogy gazdaság-orientált fórumok, mint például a G20/G7, az IMF és a Világbank, az effektivitásra összpontosítanak, de nem világos, miért lenne indokolt, hogy egy környezetvédelmi fórum, mint az UNFCCC, gazdasági alapon határozza meg a fosszilis üzemanyag támogatások reformjához kapcsolódó kötelezettségvállalásokat, nem pedig környezeti alapon. Például egy kormány adókedvezményeket biztosíthat, hogy vonzza a szénbányászatba történő befektetéseket. Ha a támogatás olyan beruházásokat vonz, amelyek egyébként nem történnének meg, és mindezt a lehető legkisebb költséggel, a közgazdászok „hatékonynak” tartanák ezt a támogatást. De miért hagyná figyelmen kívül az UNFCCC ezt a fajta támogatást a FFSR kötelezettségvállalásainak hatóköréből?

A meglévő kormányközi kötelezettségvállalások a támogatásokat gyakran úgy korlátozzák, hogy azok „pazarló fogyasztást” ösztönöznek. Ez egy környezetorientált minősítő, de hajlamos korlátozni a kötelezettségvállalás hatókörét a fogyasztási támogatásokra. Fontos lenne szélesebb minősítést alkalmazni, hogy a fosszilis üzemanyagok támogatása ne csak a pazarló fogyasztást, hanem a túlzott termelést is ösztönözze. Az ACCTS-kezdeményezés nemrégiben a „káros” kifejezést használta a támogatásreform kötelezettségvállalásainak hatókörének minősítésére (lásd „Közös vezetői nyilatkozat a Klímaváltozással, Kereskedelemmel és Fenntarthatósággal kapcsolatos megállapodás elindításáról”). Bár a tárgyalások még a korai szakaszban vannak, és még nincsenek iránymutatások, a „káros” viszonylag széleskörű kifejezés, amely lehetővé teszi, hogy a FFSR kötelezettségvállalás szélesebb körben magába foglalja a környezetre káros fosszilis üzemanyag támogatásokat.

A harmadik probléma, hogy a GCP nem tűzött ki időkeretet a FFSR számára. Az időkeret hiánya az egyik kulcsfontosságú korlátozása a meglévő kormányközi FFSR kötelezettségvállalásoknak. A G7 (2025) és az SDG-k (2030) jelenleg az egyetlen kormányközi kötelezettségvállalások, amelyek időkereteket tartalmaznak. A G20 2009-ben azt kérte, hogy a FFSR-t „középtávon” hajtsák végre, anélkül, hogy meghatározták volna, mit jelent a „középtáv”. Az időkeret hiánya aláássa a kötelezettségek hitelességét. A GCP kihagyott egy újabb lehetőséget, hogy meghatározza a meglévő reformkötelezettségek időkeretét. Az, hogy az ineffektív fosszilis üzemanyagok támogatásának eltüntetését „nemzeti körülményekhez igazodva” kell végrehajtani, azt sugallja, hogy az országok saját maguk dönthetnek a reformok időpontjáról.

Negyedik, a GCP nem rendelkezik semmilyen megfelelőségi ellenőrzési vagy végrehajtási mechanizmussal. Az, hogy az eddigi kötelezettségvállalások nem rendelkeznek végrehajtási mechanizmussal, az egyik fő problémája volt. Az OECD és a Global Subsidies Initiative (GSI) létrehozták a fosszilis üzemanyag támogatások adatbázisait, amelyek részletes információkat nyújtanak a világ különböző kormányainak fosszilis üzemanyag termelési és fogyasztási támogatásairól. A jövőbeli COP-ok hozzájárulhatnának ahhoz, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki ezen intézményekkel a transzparenciájának növelése érdekében.

Hogyan segíthet a felfüggesztéses edzés a karcsú hasizmok elérésében?
Mit jelent Parsley története a női archetípusok tükrében?
Hogyan hozzunk létre mélyebb fényképeket és vonzóbb élményeket?