Hogyan folytatódik a civilizáció, ha mindent elveszítünk?

Az emberiség világának közelgő összeomlása olyan gondolatokat ébreszthet, amelyek nemcsak szorongást, hanem elgondolkodtatást is kiváltanak. Az élet, ahogy azt ma ismerjük, talán már nem létezik, de a civilizáció nem tűnik el nyomtalanul. Egy világ, ahol a túlélők nemcsak hogy a múlt dicsőségét próbálják felidézni, hanem egy új rendet próbálnak kialakítani, egy olyan jövőt, amelyben a hétköznapi igények és alapvető túlélési mechanizmusok éppúgy jelen vannak, mint a társadalom morális és etikai kérdései.

Az emberiség története mindig is a harcokról, a küzdelmekről szólt. Mégis, mi történik akkor, amikor már nincsenek államok, vallások, politikai rendszerek és a föld nagy része kiürül? Hogyan tartják meg az emberek a kapcsolatot a saját múltjukkal, és hogyan építik újra a világot, amelyet elvesztettek? Az ilyen helyzetekben az emberek képesek megőrizni a társadalmi kötődéseket, vagy a túlélés szimpla ösztönei válik dominánssá?

A történetben egyes túlélők rendkívül egyszerű, mindennapi szükségletekkel küszködnek. A patkány húsa, amelyet elmondhatatlanul egyszerű módon készítenek el, nemcsak élelem, hanem egy lehetőség arra, hogy a szereplők közötti viszonyokat és azt is bemutassák, hogy az alapvető emberi kapcsolatok, mint a szolidaritás és a közösség, még mindig fontosak maradhatnak, bármilyen sötét jövőt is képzelünk el. A banditák nemcsak azért jelentkeznek, hogy elvegyék azt, ami másoknak van, hanem mert az életük nagy részét már teljesen más törvények és szabályok szerint élik, ahol a túlélés mindenekelőtt áll.

Mindez arra enged következtetni, hogy a civilizáció nemcsak az anyagi vívmányokban mérhető, hanem az emberi kapcsolatokban is. A túlélés nem csupán az élelem vagy a víz megszerzéséről szól, hanem az együttműködésről, az empátiáról, és az éppen elégségesnek tűnő dolgokkal való megelégedésről is.

Az író által megjelenített jövő világában nemcsak a fizikai kihívások jelentik a legnagyobb problémát, hanem az érzelmi és szellemi túlélés is. A szereplők, miután megtapasztalták a világ végét, próbálnak új értelmet adni az életüknek, miközben saját identitásukat és morális határaikat is újra definiálják. Az író éppen ezért nemcsak a túlélés mechanikai oldalát tárja elénk, hanem a belső emberi küzdelmeket is, melyek végül mindnyájunkat meghatároznak.

Miért olyan nehéz az emberek számára elismerni a valóságot?

Úgy éreztem, hogy minden túl messze van, miközben a láz perzselte a testem. Ahogy beléptem a raktárba, néhány tököt növekvő hangon invitált, hogy énekeljek velük. Azonnal elkezdtem dalolni, bár csak átvertem őket a szavakkal. Kevesebb mint egy perc alatt a torkom teljesen felhorzsolódott, a nyelv annyira tele volt kiejthetetlen hangokkal, hogy végül kénytelen voltam megállni. Egyes tökök aztán durva játékba kezdtek – talán fociztak, de nem voltam benne biztos –, és ismét nekem ütköztek, egyenesen a fájó vállamba. Ekkor aztán minden elhomályosult. A következő, amire emlékszem, hogy a nehéz ponyván feküdtem, összenyomva és szorongva, szinte fuldokolva, annyi súlyt nyomott rám. Valószínűleg elájultam, és a tökök rám pakolták a súlyt, mintha egy focimeccs lenne. Zavaros volt minden, és mikor sikerült felállnom, döbbenten láttam, hogy nem volt semmi, amiben tévedtem volna: nem játék, hanem valami sokkal súlyosabb történt. Több helyen is kék festék csorgott a ponyvára.

Az orvosi rendelő, egy öreg, csontfehér épület, tele volt legyekkel és kereszttel, melyben sorban feküdtek az emberek az vaságyakon. A bűz elviselhetetlen volt, és a betegek sem képesek felkelni. Még a pelenkáikat sem cserélték le, de én ebben az állapotban is, fájdalmasan, azt kívántam, hogy végre orvosi segítséget kapjak. Az egyik kövér nő gyenge kézzel rám mutatott, és azt mondta: „Ó, nézd, egy karneváli figura!” Ráadásul, amikor megkérdeztem, van-e orvos, csak annyit mondott, hogy mindenki a karneválon van.

Valahogy azonban mégis találtam egy orvost egy mellékhelyiségben, aki csak lapozgatott egy magazint. „Nem tartózkodsz a többiekkel?” – kérdeztem. Ő ránézett, majd a válasz helyett csak megemelte a szemöldökét és csöndben maradt. Az, hogy az emberei elhanyagolják a betegségeket, valahogy nem hatotta meg. Ilyenkor mindenkiben felmerül a kérdés: mi motiválja azokat, akik próbálnak segíteni másokon, még akkor is, ha minden próbálkozásuk kudarcba fullad? Miért folytatják azt, amit csinálnak, még akkor is, amikor a környezetük szinte mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza őket?

A házban több ember is szemlélődött, és miközben én egyre jobban kimerültem, próbáltam figyelmen kívül hagyni a zűrzavart, ami körülöttem folyt. A tökök különféle játékokba kezdtek, és egy fárasztó mókában részt vettem, ami egy hatalmas pálmafán való mászásból állt, ami különösen nehézzé tette a dolgot a testalkatom miatt. A tökök mindent beleadtak, hogy a fát megmászhassák, habár legfeljebb két-három méter magasra tudtak feljutni. Ezt a játékot különösen élvezték. Én, a vállam miatt, sokkal rosszabbul teljesítettem náluk, de ennek ellenére boldoggá tették a hibáim. Türelmetlenül próbálták felvidítani a társaimat, miközben egyre nehezebb volt megmaradnom a játékban.

Ebben a helyzetben kezdtem megérteni, hogy egyesek számára minden értelme van annak, amit csinálnak, hiszen valójában nincs is más lehetőségük, mint amit itt látunk: a hit és a ragaszkodás a semmihez. Mintha minden amit tesznek, az egyfajta életre-halálra szóló játék lenne, amelyben a cél az, hogy mindent összegyűjtsenek, amíg még lehet. A Chivrisek hitrendszere talán éppen ebben rejlik: a túlélés vágya, minden eszközzel, mindenáron. Az értékek és erkölcsök kérdése, melyek évezredek óta meghatározzák a társadalmakat, sok esetben nem változtatják meg az embereket. Még akkor is, ha végül a szenvedés és a fájdalom mindent átitat.

A társadalom, az értékek és a túlélés kérdései végül mindnyájunk számára ugyanazok: ki hogyan éli meg a saját szenvedését, és hogyan dolgozik azon, hogy átvészelje azt a káoszt, amely körülveszi őt. Az emberek gyakran keresnek valamilyen célt, akár egyfajta reményt vagy hitet, hogy átvészeljék a napi megpróbáltatásokat. Az emberek nemcsak az életet próbálják megérteni, hanem azt is, hogy miért történnek ezek a dolgok velük, miért érzik magukat ennyire elveszettnek, és mi az, amit elmondhatnak magukról, miután végigélték mindezt.