Pablo szerint a zöld elit sikerének alapja az, hogy a politikai döntéshozatal nem múlhat egyetlen személy képességein, hiszen a fenntarthatóság és a klímakérdések előrehaladása csak úgy lehetséges, ha több ember dolgozik közösen. Costa Rica esete jól mutatja ennek a sebezhetőségét, különösen az olyan politikai időszakokban, ahol az egyéni vezetők szerepe túlzottan dominál.

A kis zöld elit sebezhetősége abból fakad, hogy a klímapolitikai intézkedések gyakran egy-egy vezető, vagy egy nagyon kis, szoros körű csoportra támaszkodnak. Samuel, egy volt miniszter, aki évtizedek óta részt vett Costa Rica klímapolitikai munkájában, kifejtette, hogy Laura Chinchilla elnöksége alatt nem történt érdemi előrelépés, sőt az ő mandátumát egyesek Arias kormányzása alá rendelték, mintha az évek nem is léteztek volna. Mások, mint Lorenzo a Klímaváltozási Központ munkatársa, teljesen elvetették a Laura-kormány klímapolitikai kezdeményezéseit. Ugyanakkor van valami érdekes is ebben a történetben: a politika változásai, a kormányzati tanácsadók személyi váltásai, és az ezzel járó elkötelezettségvesztés súlyosan befolyásolták Costa Rica lehetőségeit a klímacélnak megfelelő politikák megvalósításában. Humberto, aki 2010-ben elhagyta a kormányzati szektort, úgy fogalmazott, hogy az emberek, akik évtizedek óta a klímapolitikai munkában vettek részt, egyszerűen elhagyták a kormányt, ami komoly veszteséget jelentett.

Ez egy fontos tanulság, hogy a zöld elit esetében, ha nem történik meg az utánpótlás biztosítása, ha a hasonlóan képzett emberek nem kerülnek be a döntéshozatali körökbe, akkor a politika stagnálhat, hiszen a döntések a politikai és gazdasági környezet változásaival is összefüggenek. A fenntarthatóságért felelős szakemberek közötti kapcsolatok, közös tapasztalatok és évtizedes munkakapcsolatok fontosak ahhoz, hogy előrelépés történjen.

Paulo, aki hosszú éveken át dolgozott a környezetvédelmi politika alakításában, rámutatott, hogy Laura elnöksége alatt még nehezebbé vált a klímapolitikai előrelépés, mint a korábbi évtizedekben. Az ő időszakában már nemcsak a "szárazföldi" környezeti kérdések voltak fontosak, hanem a "kék dolgok", azaz a tengeri környezet védelme is bekerült az agendába. Ennek következtében a politikai lehetőségek bonyolultabbá váltak, mivel a fenntarthatóság témája jelentős mértékben kiszélesedett. A gazdasági egyenlőtlenségek növekedése is hozzájárult a problémákhoz, mivel a vidéki közösségek és a városi lakosság közötti szakadék egyre nagyobb lett. A politikai döntések akkoriban már nemcsak környezeti, hanem szociális dimenziókban is eloszlottak, mivel a társadalmi osztályok közötti különbségek rontották a politikák hatékonyságát.

2014-ben Costa Ricában történt egy jelentős politikai változás: Luis Guillermo Solís, a Polgári Akció Párt (PAC) jelöltje nyerte meg az elnökválasztást. Solís győzelme a hagyományos kétpárti rendszer végének jeleként is értelmezhető, mivel Costa Ricában ő volt az első harmadik párti politikus, aki elnökké vált a polgárháború óta. Az ő győzelme is tükrözte azt a csalódottságot, amelyet a választók a két fő párt által vezetett kormányok politikáival szemben éreztek. A zöld politikát illetően azonban Solís elnöksége nem hozott komoly előrelépést. Nemcsak, hogy ő maga nem vett részt a COP-konferenciákon, de a környezetvédelmi minisztere, Edgar Gutiérrez-Espeleta, bár aktívan dolgozott a klímakérdéseken, egyedül nem tudott jelentős változásokat elérni.

A nemzetközi politikai környezet is jelentős hatással volt Costa Rica stratégiájára. A 2009-es Koppenhágai COP találkozón a világ vezetői, köztük az Egyesült Államok és a BASIC országok (Brazília, Dél-Afrika, India és Kína), létrehozták a volontarista, alulról építkező megállapodást, amely lehetőséget adott az egyes országok számára, hogy saját csökkentési terveiket benyújtsák a 2015-ös párizsi COP-ra. Costa Rica számára ez lehetőséget adott, hogy kidolgozza a nemzeti klímaterveit, azaz az Intended Nationally Determined Contribution (INDC) tervét, amelyben hangsúlyozták a klímavédelmi ambíciók növelését és az átláthatóság fokozását.

A politikai döntéshozatalban az átláthatóság és a hosszú távú fenntarthatóság iránti elkötelezettség elengedhetetlen. A klímapolitikai előrelépés nem csupán a vezetők szándékától, hanem azok közötti együttműködéstől, tapasztalattól és a politikai környezet stabilitásától is függ. Ha a zöld elit nem tudja biztosítani, hogy az új generációk is részt vegyenek a döntéshozatalban, akkor a fenntarthatóság iránti elkötelezettség könnyen elveszhet, ahogy azt Costa Rica példáján is láthattuk.

Miért fontos a zöld elit szerepe Costa Rica klímapolitikai döntéshozatalában?

A klímapolitikai döntéshozatal dinamikája Costa Ricában különleges példát mutat a globális környezetvédelem terén. A nemzet számára fontos mérföldköveket jelentettek azok a kezdeményezések, amelyek az ország klímapolitikai jövőjét formálták. A különböző politikai adminisztrációk, mint például Óscar Arias Sánchez második elnöki ciklusa (2006-2010), alapjaiban határozták meg a fenntarthatóságot és a környezeti célkitűzéseket. Costa Rica különlegessége abban rejlik, hogy az állami szereplők mellett a társadalmi elit is aktívan részt vett a klímacélok kitűzésében és azok elérésére tett erőfeszítésekben.

A második Arias-kormány alatt Costa Rica elkötelezte magát egy "Béke a természettel" elnevezésű vállalás mellett, amely összekapcsolódott azzal a diplomáciai eseménnyel, amikor Arias Nobel-békedíjat kapott 1987-ben. E vállalás célja az volt, hogy az ország 2021-re, függetlenségének kétszázadik évfordulójára elérje a szén-dioxid-semlegességet. E célok kitűzése nem csupán nemzetközi szinten hozott figyelmet Costa Ricára, hanem belső társadalmi és gazdasági dinamizmusokat is elindított. Az alacsony gazdasági egyenlőtlenség és az elit dinamikája segítette elő, hogy az ország ambiciózus és előremutató klímapolitikai intézkedéseket hozzon.

A klímaváltozással kapcsolatos politikák előmozdítása nem csupán gazdasági kérdés, hanem erős társadalmi és politikai motivációt is magában hordozott. Costa Rica szociális fejlődése, valamint az ország zöld elitje, amely a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét nem csupán helyi, hanem globális szinten is megvalósítani kívánta, szoros kapcsolatban állt a környezeti politika alakításával. Az ország a gazdasági válságok, mint a Nagy Recesszió, és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése ellenére képes volt fenntartani és erősíteni zöld politikai céljait.

2015 és 2019 között Costa Rica, figyelembe véve a politikai, gazdasági és környezeti kihívásokat, továbbra is kiemelkedő szereplő maradt a klímapolitikai diskurzusban. Christiana Figueres, aki a UNFCCC (Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye) végrehajtó titkári posztját töltötte be, segítségével Costa Rica folytatta előremutató klímacéljainak megvalósítását. E mellett az ország új elnöke, Carlos Alvarado, aki 2018-ban került hatalomra, tovább erősítette az ország elköteleződését a dekarbonizáció mellett, amely az előző politikai döntésekre épült.

A közelmúltban, a dekarbonizációs terv keretében, Costa Rica egyre inkább világviszonylatban is a klímacélok élvonalába került, azonban az ország belső politikai és gazdasági feszültségei, például a hónapokig tartó sztrájk, akadályozták az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló ambíciók valósággá válását.

A klímapolitikai döntések alakításában és végrehajtásában a legfontosabb szereplők nem csupán a kormányzati intézmények, hanem a különböző társadalmi szintek között mozgó szakértők és aktivisták is. Costa Rica esetében az állami szereplők mellett az úgynevezett "zöld elit" – akik a tudományos, akadémiai és civil szektorokban tevékenykednek, és akik szoros kapcsolatban állnak az állami döntéshozókkal – alapvető szerepet játszottak. Az ilyen típusú társadalmi mobilizáció, amely az elit csoportok társadalmi és gazdasági érdekérvényesítése mellett is képes volt fenntartani a környezetvédelmi célkitűzéseket, különbözteti meg Costa Ricát sok más ország klímapolitikájától.

A zöld elit Costa Ricában elsősorban egyedülálló lehetőséget látott abban, hogy az ország, amely nem rendelkezik a globális gazdaság hatalmát képviselő gazdasági erőforrásokkal, mégis képes lehet jelentős előrelépést tenni a klímakérdések kezelésében. Az ország szociális és gazdasági szintje lehetővé tette, hogy a klímaváltozást globális perspektívában kezeljék, és hogy az elköteleződésük nemcsak Costa Ricára, hanem más latin-amerikai országokra is pozitív hatással legyen.

Fontos azonban figyelembe venni, hogy a civil társadalom szerepe, különösen a bányászati kérdésekhez kapcsolódóan, szoros kapcsolatban áll a klímapolitikai vitákkal. Bár a helyi civil társadalom nem játszott vezető szerepet a klímapolitikai döntéshozatalban, a környezeti problémákhoz való hozzáállásuk és az ezekkel kapcsolatos megmozdulásaik jelentős hatással voltak a közpolitikai vitákra.

Hogyan befolyásolják a globális környezeti és társadalmi kihívások a fenntarthatósági politikákat?

A globális fenntarthatóság, a környezeti igazságosság, és a társadalmi egyenlőség kérdései szorosan összefonódnak egymással. A különböző országok és régiók számára más-más kihívásokat jelentenek ezek a problémák, amelyek összetett politikai, gazdasági és társadalmi válaszokat igényelnek. A globális és helyi szintű politikák, mint a nemzeti fenntarthatósági stratégiák, a klímaváltozás elleni intézkedések, és az ökológiai lábnyom csökkentésére irányuló programok mind fontos szerepet játszanak abban, hogy hogyan alkalmazkodnak a társadalmak a gyorsan változó környezeti és gazdasági viszonyokhoz.

A fenntarthatóság kulcsfontosságú eleme, hogy miként lehet egyensúlyt teremteni a gazdasági fejlődés és a környezet védelme között. A különböző országok – különösen a globális dél országai – gyakran arra kényszerülnek, hogy a gazdasági növekedés előmozdítása érdekében feláldozzák természeti erőforrásaikat. A gazdag országok, amelyek gyakran a globális környezeti problémák fő okozói, nehezen képesek szembenézni azokkal a következményekkel, amelyek a fejlődő országokban, mint például Közép- és Dél-Amerikában, jelentkeznek. Az ilyen egyenlőtlenségek kezelése érdekében a globális együttműködés, a pénzügyi támogatások és a környezetvédelmi jogszabályok megerősítése elengedhetetlen.

A nemzetközi politikai fórumok, mint a Glasgow-i Klímacsúcs vagy a Párizsi Megállapodás, kiemelten fontosak a globális fenntarthatósági célok elérése szempontjából. Azonban a gyakorlatban a nemzetek közötti politikai és gazdasági érdekek, valamint a különböző regionális és helyi kihívások gyakran akadályozzák a hatékony cselekvést. Az ENSZ által kidolgozott klímaváltozási stratégiák, mint az INDC-k (Intended Nationally Determined Contributions) és a szén-dioxid-mentes gazdaságra való átállás céljai nem minden ország számára elérhetőek, mivel a gazdasági függőségek és a technológiai hiányosságok akadályozhatják a fenntartható fejlődést.

A klímaváltozás hatásai különböző társadalmi rétegeket érintenek eltérő mértékben. A szegényebb közösségek és a helyi, őslakos népcsoportok, akik gyakran élnek az ökoszisztémák legsebezhetőbb területein, a leginkább kitéve vannak a természeti katasztrófáknak, az aszálynak, a hurrikánoknak, valamint a mezőgazdasági termelés csökkenésének. Ezen közösségek számára a fenntarthatósági intézkedések nem csupán a környezet védelmét jelentik, hanem alapvető életfeltételeik biztosítását is. A környezeti igazságosság elve alapján a globális és nemzeti politikáknak biztosítaniuk kell, hogy ezek a közösségek részesülhessenek a fenntarthatósági erőforrásokból, és hogy a környezeti átalakulások ne sújtsák őket aránytalanul.

A fenntarthatóság egyik kulcsfontosságú eleme a társadalmi egyenlőség előmozdítása. A szociális igazságosság a környezetvédelmi politika alapjául szolgálhat, amikor figyelembe vesszük a gazdasági egyenlőtlenségeket, a munkaerőpiaci helyzeteket, és a társadalmi mobilitás korlátozásait. Az olyan programok, mint a szén-dioxid-kvóták kereskedelme, az alacsony jövedelmű országok számára általában elérhetetlenek, hiszen az ipari fejlődéshez szükséges infrastruktúra és technológia gyakran nem áll rendelkezésre. Ezért a globális környezeti politikáknak figyelembe kell venniük a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket, és biztosítaniuk kell, hogy a szegényebb régiók és közösségek is hozzáférjenek a fenntartható fejlődéshez szükséges erőforrásokhoz.

A fenntarthatóság előmozdítása érdekében a kormányoknak és nem kormányzati szervezeteknek olyan globális és helyi politikákat kell kialakítaniuk, amelyek a gazdasági fejlődést nem csak a gazdagabb országok számára biztosítják, hanem a globális dél számára is elősegítik a társadalmi jólétet és a környezet megóvását. A fenntarthatósági célok elérésében kulcsfontosságú szerepe van a zöld gazdaságok kiépítésének, a megújuló energiaforrások használatának, és a fenntartható mezőgazdaságra való áttérésnek. Emellett a környezeti oktatás, a közvélemény tudatosítása, és a fenntartható fogyasztás ösztönzése szintén elengedhetetlen a fenntarthatóság globális terjedéséhez.

A globális fenntarthatóság érdekében tehát nemcsak a gazdasági és környezeti megoldásokra van szükség, hanem a társadalmi igazságosságra, amely lehetővé teszi a legsebezhetőbb közösségek számára, hogy részesüljenek a fejlődés előnyeiből. Az ilyen típusú politikák, amelyek a fenntarthatóságot nemcsak mint környezeti, hanem társadalmi és gazdasági problémát is kezelik, biztosíthatják a globális és regionális egyenlőséget, és elősegíthetik egy igazságosabb, fenntarthatóbb jövőt.

Hogyan érzékeljük a színeket, és miért nem fizikai, hanem pszichológiai folyamat ez?
Hogyan találjuk meg az elemi mátrixokat és a determinánsaikat?
Hogyan lehet biometánt előállítani algák biomasszájából: Pirolyzis és gáztalanítás