Stephen King híres horrorregénye, az It (Az), számos szimbolikát és társadalmi-kulturális kommentárt rejt, amelyek a mai napig aktuálisak és fontosak. Az egyik legérdekesebb aspektusa a regénynek a férfiak és a nőiesség kapcsolatának ábrázolása, amely összefonódik a szörnyeteg, Pennywise alakjával. A Pennywise karaktere, akinek fizikai megjelenése szinte folytonosan változik, a nőiesség szétválasztását szimbolizálja a testtől, amelyhez elméletileg hozzá kellene tartoznia. A regényben a nőiesség maszkja, amelyet Pennywise felölthet, lehetőséget ad arra, hogy a feminista és queer szempontok szerint olvassuk a történetet.

A regényben és a filmadaptációkban a nőiesség mint identitás alapvetően disszociálódik a biológiai nemtől. A maszk, amelyet Pennywise visel, nem csupán a szórakoztatás, hanem az elidegenítés eszköze is: a nőiesség eltávolodik a testtől, és a férfiak számára ismertté válik egy olyan forma, amely már nem a szokványos, elvárt női test. A karakterek, különösen a fiúkat, folyamatosan fenyegeti ez a transzformáció, amely szétzilálja a nemi identitások rendjét. Azonban a történetben felmerülő félelem nem csupán a szörnyetegtől származik, hanem a patriarchális normák megingásából is. Pennywise alakjának megjelenése így a hatalom, az identitás és a test közötti határokat kérdőjelezi meg.

Carrie, King egy másik híres művében, a testét a férfiak által kívánt módon próbálja megformálni és "megépíteni". A maszk, amit visel, hogy elfedje a testének olyan aspektusait, amelyek a férfi néző számára zavaróak, a nőiesség burkaként jelenik meg. Azonban Carrie, akárcsak Pennywise, nem csupán egy fizikai átalakulást reprezentál, hanem egy belső küzdelmet, amely a férfiak ártalmas megítélésével, a női test elnyomásával és a patriarchális hatalommal való harccal függ össze. Az egész regényben és filmben érezhető a nőiesség széttöredezése, ahogyan a test, mint a női identitás forrása, egyre inkább idegen területté válik, amelyet a patriarchális normák és elvárások szabályoznak.

Az It cselekménye nem csupán egy rémregény, hanem egy társadalmi kommentár is a test, az identitás és a hatalom kérdéseiről. Pennywise testének folyamatos átalakulása – amelyet a filmben és a könyvben is egy maszkákkal teli, elidegenedett világként ábrázolnak – a nemi identitás fluiditását is szimbolizálja. A férfi karakterek, akik megbirkóznak a Pennywise-szal, mind ugyanazt a problémát próbálják megoldani: hogyan birkózzanak meg azzal a fenyegetéssel, amely a patriarchális struktúrák megingásával jár. A végső összecsapás során a fiúkat egy olyan gyilkos maszk veti alá, amely nem csupán fizikai, hanem ideológiai jellegű fenyegetést is jelent: a patriarchális hatalom védelme és újrateremtése érdekében a férfiak erőszakkal próbálják "megszüntetni" a maszk mögötti másik nemet.

A regényben a férfiak szexualitása és az azt kísérő erőszakos viselkedés kulcsszerepet kap. Beverly, a női főszereplő testét és identitását nem csupán a fiúkatól, hanem saját apjától is megpróbálják elrabolni. Pennywise, mint a patriarchális erőszak megtestesítője, Beverly félelmeiben ölt testet, mintha a női test birtoklására és elnyomására vonatkozó alapvető társadalmi normák valóságos szörnyekként lépnének elő. Beverly apja nem csupán a család patriarchája, hanem a szexualizált agresszió forrása is, amely Pennywise formájában manifesztálódik. Ez a transzformáció, amely egy szörnyeteg és egy férfi szexualitása között ingadozik, különösen érdekes a mai társadalmi diskurzusban, amely a női test kontrollálására, illetve annak védelmére összpontosít.

Azonban a történet nemcsak a patriarchális hatalmat ábrázolja, hanem annak szétesését is. A fiúk, akik végül legyőzik Pennywise-t, nem csupán egy szörnyet, hanem a társadalmi rendet és az identitás fogalmát is újraértelmezik. Az erőszak, amit Pennywise elpusztítása jelent, nemcsak egy fizikai győzelem, hanem egy szimbolikus aktus is, amely a patriarchális erőszak és az identitás szétzilálását képviseli. A fiúk közös célja az, hogy megszabaduljanak a patriarchális hatalomtól, miközben saját férfiasságukat is újraalkotják.

A regény végén Pennywise visszatér a mélybe, és a férfiak újra meghatározzák a társadalmi normákat, amelyek a női test és identitás kontrolljára irányulnak. A filmek és a könyvek ezen elbeszélése lehetőséget ad arra, hogy a patriarchális hatalmat, a szexualitást és a nemi identitás fluiditását kritikusan vizsgáljuk. Azonban az, hogy a férfiak végül a férfiasságuk újraépítésére fókuszálnak, és az erőszakot alkalmazzák, hogy megerősítsék a patriarchális hatalmat, jelzi, hogy a történet nem csupán egy szórakoztató horror, hanem egy erőteljes társadalmi reflexió is.

Miért fontos a queer szereplők fejlődése a horrorműfajban?

A választások és a kultuszok cselekedetei súlyos válságot idéztek elő az egyes karakterek életében. A sorozat utolsó részében („Great Again”) Ally sikeresen indít kampányt az Egyesült Államok Szenátusába, belépve a közszolgálat világába. Mindkét szereplő esetében a szexuális orientációjuk nem jelent problémát, és nem fontosabb, mint bárki másé a történetben. Azáltal, hogy nem kell a szekrényben rejtőzködniük – ami az Alan Ball által készített Six Feet Under című sorozatban mélyebben is kifejtett téma –, Stand és Ally szinte szabadon élhetnek, nem kell aggódniuk azon, hogy ki tud róluk, hogy melegek, és mi lesz a reakció. Ők veszélyben vannak, de nem azért, mert szörnyetegnek tekintik őket. Ez az ábrázolás éles ellentétben áll Az ördögűző című sorozatban a szekrény kezelésével. Father Marcus, a pap, a katolikus egyház középkori álláspontja a homoszexualitásról folyamatos egyensúlyozást igényel tőle. Nem elég, hogy nem is biztos benne, milyen szexuális identitással rendelkezik, ezt a Ben Daniels, a karaktert megformáló színész is felvetette. Az eredeti forgatókönyvben Father Marcus meleg karakterként volt megírva, de Daniels meggyőzte a sorozat egyik készítőjét, hogy a szexualitás árnyaltabb ábrázolása lenne reálisabb. A végleges változatban Marcus még a papnövendék korában lépett be az egyházba, több évvel azelőtt, hogy szexuális identitása fejlődött volna. Mikor végül kiközösítik, önismereti folyamatba kezd. Vajon meleg? Biszexuális? Ez a kérdés nyitva marad. Jeremy Slater, a sorozat alkotója egy interjúban megerősítette ezt az elnyitott megközelítést, válaszolva néhány negatív Twitter-kommentre, amelyek a Marcus egy férfit csókoló jelenetét bántották. Slater a homofóbia ellen támasztott erőteljes elutasítást, ami egy évtizeddel korábban még elképzelhetetlen lett volna a mainstream médiában.

Ironikus módon, akikkel a világi világban találkozik, azok hajlamosak elfogadni őt, amilyen, míg a démonok, akikkel mint ördögűző harcol, őt gúnyolják szexuális identitása és a szégyen érzése miatt. A munkájával összefüggésben, és mivel túlélte azt, a reziliencia szinte adott számára. A sorozatban túléli a megszállást és számos más borzalmas természetfeletti támadást, és többnyire épségben kerül ki belőlük. Ha a sorozat nem lett volna törölve, valószínűleg karakterének fejlődése nagyobb bizonyosságot és biztonságot eredményezett volna szexuális identitásában, és ezáltal még nagyobb belső erőt adott volna neki ahhoz, hogy túlélje munkáját.

Ez a reziliencia trendje, amelyet nagyrészt a meleg és leszbikus filmesek és producerek növekvő hatásának tulajdonítok – nevezetesen Alan Ball, Ryan Murphy és Brian Fuller –, már 2013-ra megjelent. A X generáció tagjaiként ők azok, akik nyíltan vállalták a meleg identitást, egy olyan időszakban, amikor a meleg identitás szorosan összefonódott a HIV/AIDS által hozott halálos ítélettel, és a queer aktivisták ordítottak az utcákon. A 90-es években a meleg férfiakat gyakran úgy ábrázolták, mint akik HIV-vel élnek, mintha az elkerülhetetlen halál lenne az egyetlen elfogadható meleg történet. Bár a reziliencia mint kifejezés újnak tűnhet a queer karakterek filmekben és tévéműsorokban való ábrázolásában, ez nem új fogalom az LGBTQ közösségen belül. Bár a queerek mindig is készítettek filmeket és tévét, az, hogy ma már ennyire prominens nyíltan vállalt queer alkotók vannak, valóban új jelenség.

Ezek a rendezők korábbi projektjeikben szembenéztek a homofóbiával: például Alan Ball 1999-es filmje, American Beauty, egy erősen szekrényben élő volt tengerészgyalogos ezredesről szól, aki azt hiszi, hogy a szomszédja (akit Kevin Spacey játszik) elcsábította a tinédzser fiát. A homofóbia és a karakterek rá adott reakciói visszatérő témák voltak a Six Feet Under sorozatában, ahogyan azok voltak Ryan Murphy Glee című műsorában is.

A még mindig futó sorozatok közül valószínűleg nem meglepő, hogy Ryan Murphy American Horror Story-ja vezette a queer karakterek rezilienciájának ábrázolásában. A legszorosabb kronológiai előfutár pedig Alan Ball True Blood-ja volt, amely Charlaine Harris Southern Vampire Mysteries sorozatán alapult, és 2008 és 2014 között futott. Bár Lafayette Reynolds (akit Nelsan Ellis játszik) a sorozat legkiemelkedőbb LGBTQ képviselete, nem biztos, hogy True Blood elérte ugyanazt a szintet, mint a későbbi sorozatok, amelyek már nem kapcsolták össze a queer szexualitást a szörnyűségekkel. Lafayette külseje és viselkedése gyakran túlságosan is „más” ahhoz, hogy a queer karakterek új típusát képviselje, de éppen az ő története mutatja, hogy a queer ábrázolás nem csupán egy sztereotípia kérdése. Lafayette túlzott megjelenése és különc viselkedése mellett a True Blood valódi újítása az volt, hogy a sorozatban a nők, a színesbőrű emberek és a szexuális kisebbségek gyakran természetfeletti szereplők voltak, míg a hetero fehér férfiak a „normális” szereplők.

A Buffy, a vámpírok réme (1997–2003) első pillantásra talán egy másik korai előfutára lehetett volna a queer reziliencia bemutatásának a horrorműfajban, de valójában inkább a büntetéstörténet kategóriájába sorolható. A szexuális identitás bűnként való ábrázolása és a queer karakterek szenvedése a sorozat egyik fő eleme, és nem az önazonosság elnyerését jelenti.

A queer karakterek bemutatása a horrorműfajban tehát az újabb generációk számára nem csupán a szexualitás kérdését feszegeti, hanem azt is, hogy a szörnyek nem csupán a társadalmi kirekesztettséget, hanem a belső feszültségeket, identitásválságokat is tükrözik.

Miért olyan fontos a technológia és a nosztalgia összefonódása a mai társadalomban?

A technológiai fejlődés hatása a társadalomra egyre inkább nyilvánvalóvá válik, különösen a reklámok, a szórakoztatóipar és a politikai diskurzus szintjén. Az egyik leglátványosabb példa erre a South Park című sorozat, amely szinte minden évadában új, futurisztikus vagy éppen disztópikus elemeket vonultat fel. Az amerikai politikai kampányok és választási folyamatok, mint amilyen Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánya is volt, erőteljesen hozzájárultak a társadalmi diskurzus és a populizmus átalakulásához. A sorozat 20. évada különösen figyelemre méltó, mivel nemcsak a technológia előretörését, hanem annak sötétebb, mindent átható hatását is bemutatja.

A reklámok és a politikai kampányok mind-mind egy olyan erőteljes és szinte elkerülhetetlen rendszert alkotnak, amely nemcsak információt közvetít, hanem egyfajta manipulációt is véghez visz. Az egyik legszembetűnőbb példa erre a Cambridge Analytica botrány, ahol a cég, amelynek egyik vezetője Stephen Bannon, Donald Trump kampányának kulcsszereplője volt, törvényt sértett, amikor engedély nélkül gyűjtötte be a Facebook-felhasználók adatait. Ez a gyakorlat jól tükrözi azt a modern kapitalista-logikai környezetet, amelyben élünk, és amelyben a reklámok mindent meghatároznak. A South Park sorozatban az egyik epizódban a reklámok hatására egy olyan társadalmi jelenség rajzolódik ki, ahol a gentrifikáció és a politikai korrektség összefonódnak, és egy olyan világot alkotnak, ahol mindenki törekszik arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak, elnyomva mindenfajta "csúnyaságot", vagyis a társadalmi hibákat. A reklámok ennek a folyamatnak az eszközei, hiszen ők formálják a valóságot, és hatással vannak a társadalmi normákra.

A 18. és 19. évadok bemutatják, hogy a technológia nem csupán egy eszköz, hanem egy olyan "szörnyeteg", amely mindent elnyel, mindent megváltoztat, és már nincs lehetőség a kiugrásra. A mindent átható, személytelen reklámok és technológiai újítások egy olyan világot teremtenek, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek egyre jobban elmélyülnek. A gentrifikáció, amely valójában egy olyan jelenség, ahol a társadalmi rétegek közötti különbségek nőnek, a reklámok és a politikai korrektség fokozódásával párhuzamosan jelenik meg. A South Park világában a főszereplők, mint Randy Marsh, akik először harcoltak azért, hogy egy Whole Foods üzletet hozzanak a kisvárosba, végül kénytelenek második jelzálogot felvenni, amikor rájönnek, hogy ha valami nem emberi módon gentrifikálja a világot, akkor végül az emberiség nem fogja tudni megfizetni.

A politikai diskurzust is egy új, digitális szemszögből tárja elénk a sorozat. A 20. évad különös figyelmet fordít a "genderháborúra", amelyet nem maga a politikai vezetés, hanem egy internetes troll indít el. Az internetes trollok és a társadalmi normák elleni harc nem csupán a sorozat egy vígjáték elemét képezik, hanem egy erőteljes társadalmi kommentárt adnak a modern világunkról. A társadalom minden rétegét hatalmas nyomás alá helyezi a digitális világ, ahol az emberek legbensőbb titkai, mint az internetes előzményeik vagy a közösségi média használatuk, könnyen felfedhetők és manipulálhatók.

A technológiai fejlődés és a nosztalgia összefonódása egy különös, de fontos elem a South Parkban. A sorozatban megjelenő "memberberries", azaz emlékkedvű gyümölcsök, amelyek a múltat idézik fel, és amelyeket gyakran a múltba való visszatekintés, illetve a politikai és társadalmi normák visszaállítása eszközeként használnak, jól szimbolizálják azt a nosztalgikus vágyat, ami a Trump-korszakra is jellemző. A "memberberries" egyszerre idézik fel a régi idők kultúráját, miközben figyelmen kívül hagyják a múlt szociális és politikai valóságát, mint például a rasszizmust vagy a szexizmust, amely jelen volt abban az időszakban.

A sorozat ezen aspektusainak megértése segít abban, hogy jobban rálássunk a mai társadalomra, ahol a technológia és a nosztalgia nemcsak, hogy egyesíti az emberi vágyakat, hanem azt is lehetővé teszi, hogy azokat manipulálják, irányítsák. Ahogy a reklámok és a politikai kampányok hatással vannak arra, hogy hogyan formálódik a társadalom, úgy a nosztalgia iránti vágy is egy olyan erejű eszközzé válhat, amely képes a politikai diskurzust és a társadalmi elvárásokat újradefiniálni. Az a világ, amelyet a technológia és a nosztalgia alakít, nemcsak a jövőben, hanem a jelenben is hatással van ránk, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az erők már most is formálják mindennapi életünket.

Hogyan befolyásolja a populáris kultúra a társadalmi értékeket és identitásokat?

A populáris kultúra szoros kapcsolatban áll a társadalmi normákkal, identitásokkal és ideológiai áramlatokkal, amelyeket folyamatosan tükröz és formál. Filmek, televíziós műsorok, zenék, videojátékok, és egyéb médiumok mind olyan erőforrások, amelyekkel nemcsak szórakoztatni próbálják a közönséget, hanem mélyebb, társadalmi és politikai üzeneteket is közvetítenek. A popkultúra ezen keresztül hatással van a mindennapi életünkre, formálva azt, hogyan látjuk önmagunkat és másokat, hogyan értelmezzük a világot, és milyen értékeket tartunk fontosnak.

A populáris kultúra fontos szereplője a társadalmi diskurzusoknak, hiszen olyan alapvető kérdéseket érint, mint a hatalom, a társadalmi egyenlőtlenség, a nemi szerepek, a rasszizmus, a kapitalizmus, valamint a szociális igazságosság. A médiumok gyakran használják az alegória és a metafora eszközeit, hogy felhívják a figyelmet a társadalom rejtett problémáira, mint például a férfiasság és nőiesség konstrukciói, a rasszizmus ábrázolása, vagy a társadalmi mobilitás kérdése. A popkultúra tehát nem csupán a szórakoztatás eszköze, hanem az ideológiai küzdelmek színtere is, ahol a normák és értékek folyamatosan megkérdőjeleződnek és újraértelmeződnek.

A filmek és televíziós sorozatok például gyakran a társadalmi feszültségek szimbolikus megjelenítései. A horrorfilmek, akciófilmek és drámák nem csupán szórakoztató jelleggel jelenítik meg a félelmet, az erőszakot vagy a társadalmi katasztrófákat, hanem gyakran arra is utalnak, hogyan formálódnak a társadalmi normák, és hogyan reagálunk a változó világra. A klasszikus példák közé tartozik a rémfilmek és apokaliptikus műfajok, amelyek a társadalmi összeomlást vagy a világ végét ábrázolják. Ezek a művek nemcsak a közvetlen szórakoztatásról szólnak, hanem rávilágítanak a társadalom alapvető instabilitására is, gyakran arra figyelmeztetve, hogy a status quo változása végzetes következményekkel járhat.

A popkultúra szerepe nemcsak az ábrázolt tartalom szintjén figyelhető meg, hanem az általa használt formákban és stílusokban is. Az olyan műfajok, mint a gótikus vagy szürreális filmek, a fantasy és a sci-fi, gyakran hatnak arra, hogyan képzeljük el a jövőt és a társadalom fejlődését. Az új technológiák, a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás, vagy a társadalmi mobilitás kérdései mind szerepet kapnak a jövőbeli világok bemutatásában. E műfajoknak azonban nemcsak jövőbeli eszmék kifejezésére van szerepe, hanem azokban a szubverzív narratívákban is, amelyek az uralkodó politikai ideológiák ellenállásaként jelennek meg.

Ezekben a művekben gyakran találkozunk olyan karakterekkel, akik nem illeszkednek a társadalom által elvárt normákhoz. A társadalmi kívülállók, szélhámosok, lázadók és más marginalizált egyének nemcsak a cselekmények motorjai, hanem szimbolikus figurák is, akik az elnyomás és az igazságtalanság ellenállását képviselik. Az ilyen karakterek ábrázolása elengedhetetlenül fontos a társadalmi problémák megértésében, hiszen rávilágítanak arra, hogy milyen mechanizmusok működnek az egyenlőtlenségek fenntartásában és hogyan alakítják a társadalmi struktúrákat.

A populáris kultúra egyik fontos hatása a társadalmi mobilitás kérdésének kezelésében rejlik. A filmek és a televíziós műsorok, amelyek gyakran közvetítik a gazdagság, a hatalom, és a siker narratíváit, mélyebb társadalmi struktúrákat is bemutatnak. A kapitalizmus kritikája, a fogyasztói társadalom szelleme és a globális gazdaság működésének ábrázolása mind hozzájárulnak annak megértéséhez, hogyan formálódnak a társadalmi osztályok, és milyen szerepet játszanak az egyének abban, hogy kitörjenek a társadalmi hierarchiákból. Az ilyen művek nemcsak az egyéni vágyakat és ambíciókat, hanem a gazdasági és politikai rendszerek működését is reflektálják.

A popkultúra szerepe tehát sokkal bonyolultabb, mint csupán a szórakoztatás; az ideológiák, értékek és társadalmi normák összefonódásán keresztül mélyebb megértést nyújt a társadalom működéséről. Az olyan fogalmak, mint a feminista eszmék, a rasszizmus, a politikai polarizáció, és a globális problémák, mind megjelennek a modern popkultúrában, és segítenek megérteni a társadalom komplexitását. A popkultúra tehát nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem komoly társadalmi párbeszédet is elindít, amely hozzájárulhat egy nyitottabb, reflektáltabb társadalom kialakításához.

Endtext

Hogyan változtassuk meg a NeoPixel LED-ek színét és építsünk működőképes raygun kört?
Hogyan alkalmazkodtak a cápák és ráják a vízi világ kihívásaihoz?
Miért fontos Christiana Figueres munkássága a klímaváltozás elleni küzdelemben?
Hogyan alakul a divat és reklám hatása a személyes karrierre?