A kifejezés, miszerint Amerika kivételes, mélyebb kulturális és politikai gyökerekkel bír, mint ahogyan azt első pillantásra gondolhatnánk. A 2016-os elnökválasztási kampány idején, a republikánus politikai diskurzus egyik központi eleme lett a "kivételes Amerika" eszméje, amely a nemzet globális szerepére és különlegességére összpontosított. Egyes politikai szereplők, mint például Rudy Giuliani, nyíltan hangoztatták, hogy a legújabb elnök, Barack Obama, nem vallja magát az Amerika kivételességét megtestesítő politikusnak. Giuliani, 2015-ben, egyenes szavakkal fogalmazott: "Nem hiszem, és tudom, hogy borzasztóan hangzik, de nem hiszem, hogy az elnök szeretné Amerikát."

Giuliani és más republikánusok szemében Obama elnöksége elhagyta a hagyományos amerikai kivételesség eszméjét, amelyet az Egyesült Államok globális vezető szerepével és a szabadság védelmezőjeként való szerepével társítottak. Dick Cheney, volt alelnök, a "Kivételes: Miért van szükség egy erős Amerikára" című könyvében hangsúlyozta, hogy Obama elnöksége alatt Amerika elvesztette vezető szerepét. Cheney és lánya, Liz, abban az időben a hagyományos amerikai kivételesség visszaállítását szorgalmazták, és arra figyelmeztettek, hogy az amerikaiaknak bölcsen kell választaniuk egy olyan elnököt, aki helyreállítja az ország erejét és globális vezető szerepét.

A republikánus párt hivatalos 2016-os választási programja megerősítette ezt a retorikát, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok kivételes helye a világban nemcsak erkölcsi, hanem politikai és gazdasági vezető szerepére is épít. A program első soraiban egyértelművé tették: "Mi hiszünk az amerikai kivételességben. Hiszünk abban, hogy az Egyesült Államok más, mint bármely más nemzet a földön." Ez az alapvetés nemcsak a nemzet politikai identitásának védelmét jelentette, hanem az azt követő elnöki kampányokban is kulcsszerepet játszott.

A kivételes Amerika eszméje szorosan összefonódott Donald Trump kampányával is. Trump "Make America Great Again" (Tegyük újra naggyá Amerikát) szlogenjével egy világos üzenetet küldött: az ország veszélyben van, és újra meg kell találni a régi, kivételes mivoltát. Trump, aki egy rendkívül negatív képet festett az amerikai helyzetről, állította, hogy Amerika mostanra "megbénult" és elvesztette egykori fényét. Szerinte az Egyesült Államok már nem az a világ vezető ereje, amivé egykor volt. A "kivételes Amerika" eszméje Trump kampányában egyfajta szembehelyezkedést jelentett a politikai elittel, amelyet a volt elnök "vesztes" és "gyenge" politikának tartott.

Trump, aki a kampányában az ország problémáira összpontosított, minden téren elmaradásról beszélt. A gazdaság, a katonai erő és az infrastruktúra hanyatlása egyaránt a "kivételes Amerika" eltűnésének jelei voltak számára. A globális versenytársak, mint Kína és India, szerinte már régóta kihasználják Amerika gyengeségeit, míg az Egyesült Államok nem képes megvédeni érdekeit. Trump kampányában egy új, erősebb Amerika ígéretét hangoztatta, amely visszaszerzi globális vezető szerepét és megerősíti nemzetközi tekintélyét.

Fontos megérteni, hogy a "kivételes Amerika" eszméje nem csupán egy politikai szlogen vagy kampányfogás, hanem egy mélyen gyökerező nemzeti identitás. Az amerikaiak számára az ország különlegessége azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem csupán egy szuperhatalom, hanem a szabadság és a demokrácia védelmezője, amely különleges szerepet játszik a világban. A politikai diskurzusban való hivatkozások gyakran tükrözik azt a vágyat, hogy Amerika visszanyerje ezt a kivételes státuszt, függetlenül attól, hogy a politikai vezetők hogyan értelmezik azt.

A "kivételes Amerika" fogalma tehát nem csupán egy politikai állásfoglalás, hanem egy globálisan és társadalmilag is meghatározó ideológiai keret. A különleges státusz, amely az Egyesült Államoknak az elmúlt évtizedekben volt, újraélesztésének szükségessége nemcsak a politikai vezetők, hanem az amerikai társadalom széles rétegei számára is fontos kérdés.

Hogyan formálódott Trump "kivételes" elnöksége és hogyan építette be a populizmust politikai stratégiájába?

Trump elnöksége alatt kulcsfontosságú szerepet kapott a populista diskurzus, melyet már beiktatási beszédében is világosan kifejezett. Az amerikai politikai hagyományban, amikor egy új elnök hatalomra kerül, gyakran tesz gesztusokat azok felé, akik nem támogatták őt, hangsúlyozva, hogy mindenkinek megpróbál majd megfelelni, és az egész ország érdekeit szolgálja. Ezzel szemben Trump beszédében azonnal arra összpontosított, hogy elválassza magát a Washingtoni politikai elitától, és saját magát a nép hangjaként pozicionálja. A hatalom átadása nem csupán adminisztrációról adminisztrációra ment, hanem Washingtonból, a fővárosból, közvetlenül a néphez került. Trump ennek a "kivételes" elnökségnek az eszményét fogalmazta meg, amelyet úgy ábrázolt, mint amely kizárólag neki, mint a nép képviselőjének ad lehetőséget a hatalom gyakorlására.

Trump azt állította, hogy az ő elnöksége nem csupán egy kormányzati váltást jelentett, hanem a hatalom valódi visszaadását a nép kezébe. Azonban ebben az érvelésben figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az amerikai társadalom mélyen megosztott volt, és hogy az emberek többsége nem támogatta őt. Trump a beszédében a washingtoni politikai elitre hivatkozott, mint akik az ország költségére éltek jól, míg a nép, a valódi "amerikai emberek", elnyomták a társadalom legszegényebb rétegeit. A populizmus ezen formájában Trump egy erőteljes üzenetet küldött támogatóinak, miközben megpróbálta kizárni a politikai diskurzusból mindenkit, aki nem állt mellé.

Bár a beszédében azt is hangoztatta, hogy mindenki hallhatja most a "mellőzött férfiak és nők" hangját, valójában nem az egész amerikai közvéleményt célozta meg, hanem azokét, akik már támogatták politikáját. A választópolgárok egy része, akik nem őt választották, nem kaptak biztosítékot arra, hogy ő az ő érdekeiket is képviselni kívánja. Más elnökök, mint Barack Obama, gyorsan próbálták kiegyensúlyozni a helyzetet, és befogadni azokat is, akik nem szavaztak rájuk, hangsúlyozva, hogy az ország vezetése mindenkire vonatkozik. Ezzel szemben Trump elnöksége már a kezdetektől fogva egy polarizált politikai diskurzust erősített, amelynek középpontjában a támogatói bázis állt.

Ronald Reaganhez képest, akit Trump gyakran próbált mintának tekinteni, a két politikai figura alapvetően más módon viszonyult az amerikai néphez. Reagan például az elnöki beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai társadalomnak nem az elit vezetése kell, hanem a nép önrendelkezése, és hogy a kormányzás minden amerikai számára kell hogy előnyös legyen. Reagan világosan kifejezte, hogy az elnöki hivatal nem egyetlen személyé, hanem az egész nemzeté, és minden amerikai számára kell, hogy előnyös legyen. Trump ezzel szemben inkább a populista diskurzust alkalmazta, amelyben a "valódi" amerikai emberek azok, akik őt választották, míg mindenki más, aki ellene van, az ellenségként volt kezelve.

Trump elnöksége alatt tehát három fontos módon is összefonódott a populizmus és a kivételes elnökség képzete. Először is, Trump folyamatosan arra törekedett, hogy saját magát, politikáját és értékeit az egyedüli igazi nemzeti képviseletként pozicionálja. Ezzel egy populista logikát erősített meg, miszerint ő, mint elnök, az egyetlen, aki a népet képviseli. Másodszor, Trump azt próbálta átformálni, hogy kik tartoznak a "nép" fogalmába. Az ő népe azokból állt, akik lojálisak voltak hozzá, míg mindenki más kívül került ezen a fogalom határain. Végül pedig Trump folyamatosan azon dolgozott, hogy bárki, aki ellenáll neki, a nép akaratának ellenségeként jelenjen meg, ezzel is fokozva a politikai megosztottságot.

A populizmus tehát nem csupán Trump politikai stratégiájának része volt, hanem az ő "kivételes" elnökségében központi szerepet kapott. Azonban fontos megérteni, hogy a populista diskurzus nemcsak azt jelenti, hogy egy politikai vezető a "nép" hangjaként lép fel, hanem hogy a politikai ellentétek és megosztottságok kiélezésére is felhasználható. Trump elnöksége ezen megosztottságok növekedéséhez vezetett, és a "Mi, a nép" retorika sokszor a társadalmi feszültségeket is felszította. A populizmus eszméje nemcsak ideológiai alapot adhat egy vezetőnek, hanem olyan politikai gyakorlatokat is létrehozhat, amelyek hosszú távon társadalmi polarizációhoz vezetnek.

Hogyan érdemes elrejteni a kétségbeesett túlélőt, és mit tanulhatunk az elhagyott világok kegyetlenségéből?
Milyen hatásai vannak az alfa-adrenerg agonistáknak és más gyógyszereknek a bőrbetegségek kezelésében?
Miért van az, hogy az élet lezárása mindig túl későn jön?
Hogyan tükrözi a filmekben megjelenő szörnyek kultúráját a mai amerikai társadalom?