A jelenségek világából kiemelt kategóriákat és típusokat nem találjuk ott maguktól, mivel azok nem egyértelműen nyilvánvalóak minden megfigyelő számára; épp ellenkezőleg, a világot egy kaleidoszkópos benyomások áramlásában tapasztaljuk, amelyet el kell rendezni elméink által – és ez nagymértékben a nyelvi rendszereken keresztül történik. Mi vágjuk fel a természetet, rendszerezzük fogalmakká, és jelentéseket rendelünk hozzá, nagyrészt azért, mert részt veszünk egy olyan megállapodásban, amelynek értelmében ezt a módot alkalmazzuk – egy olyan megállapodásról van szó, amely egész nyelvi közösségünkre érvényes, és a nyelv mintázataiban van kódolva. A megállapodás természeténél fogva implicite, nem kimondott, de a feltételei teljes mértékben kötelezőek; nem tudunk beszélni, ha nem értünk egyet a megállapodás által előírt adatok szervezésével és osztályozásával.

Más szóval, bár objektív valóság létezik – ugorj le a szikláról, és meghalsz, mindegy, hogy "repülésnek" vagy "halálnak" nevezed – az a benyomás, amit a világról szerzünk, erősen formálódik annak a szókincsnek a hatására, amellyel le tudjuk írni ezt a világot. Az én tanulságom, hogy bővítsük szókincsünket, és tanuljunk meg más nyelveket, vagy legalábbis azok szavait – sosem tudhatjuk, milyen új dolgokat fedezhetünk fel a világban.

A beszélt emberi nyelv mellett egy másik fontos kifejezésforma is létezik: a gesztus, vagy ahogyan Adam Kendon, a Gesture című tudományos folyóirat főszerkesztője hívja, "látható cselekvés mint kinyilatkoztatás". A gesztus nem teljesen ugyanaz, mint egy szó; inkább megerősíti, amit hangosan mondunk. Nagyon fontos szerepe van. El tudjuk képzelni, hogy a helytelen gesztusok használata nem megfelelő helyzetekben súlyos következményekkel járhat. A gesztusok világszerte széleskörűen változnak, de vannak olyan közös minták, amelyek előfordulnak: a gesztusokat világszerte használják arra, hogy mutassanak, kifejezzék egy mentális állapotot, megerősítsenek egy verbális kijelentést, vagy ellentmondjanak neki (például szarkazmus kifejezése "légjegyzetekkel"), vagy jelezzék egy beszélgetés kezdetét vagy végét. Ezek lenyűgöző kérdések, figyelembe véve, hogy az első nyelvek valószínűleg erős gesztusos összetevővel rendelkeztek, és sokat tanulhatunk róluk a modern gesztusok tanulmányozásával.

A gesztusok kultúrák közötti változásaival kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a kezdeti nyelvekben a gesztusok valószínűleg kulcsfontosságú szerepet játszottak. Képzeljük el, hogyan változik a kommunikáció, ha ezek a gesztusok hiányoznak – gondoljunk csak bele, milyen más lenne a kommunikáció e-mailek formájában.

A kulturális antropológia olyan tudományág, amely az élő társadalmakat tanulmányozza, míg az archeológia az ősi kultúrákhoz kapcsolódik. Az antropológia egyik fontos célja a kulturális hasonlóságok azonosítása világszerte. Az ilyen hasonlóságok lehetőséget adhatnak arra, hogy mélyebb megértést nyerjünk arról, mi teszi az embert emberré. Ugyanakkor a kulturális különbségek vizsgálata azt is lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük azokat az eltérő módokat, ahogyan az emberek különböző helyeken és különböző időkben alkalmazkodtak a környezetükhöz.

A kulturális antropológia feladata az is, hogy eloszlassa azokat az előítéleteket, amelyek a legtöbb ember számára magától értetődőek az emberi kultúrák tekintetében. Az etnocentrizmus, vagyis az a meggyőződés, hogy a saját kultúrád a legjobb, és mindenki másnak is ezt kellene követnie, hosszú ideje igazolta a más kultúrák elleni diszkriminációt. Fontos megérteni, hogy egy adott kulturális gyakorlat létezése nem jelenti automatikusan, hogy az a gyakorlat mindenki számára előnyös. Robert G. Edgerton "Sick Societies" című könyvében arra mutat rá, hogy sok emberi kulturális alkalmazkodás valójában maladaptáció, azaz olyan alkalmazkodás, amely hosszú távon káros a társadalom számára.

Kulturális antropológusként célunk a kultúra tanulmányozása. A kultúra számos módon definiálható, de általánosságban minden olyan dologra utal, amely az emberek társadalmi életét meghatározza, kezdve az anyagi dolgokhoz való hozzáállástól egészen a filozófiai, politikai és vallási elképzelésekig. Fontos kiemelni, hogy a kultúra nem öröklődik, hanem tanulás útján adódik át. Az új generációk nem öröklik a kultúrát, hanem azt a szüleiktől, testvéreiktől és másoktól tanulják meg, többnyire a nyelv segítségével. A kultúra megosztott, de egyéniséget is tükröz, hiszen minden kultúrában előfordulhatnak olyan eltérések, amelyek az egyéni értelmezésből fakadnak.

A kultúra egyik alapvető jellemzője a szimbólumok használata, amelyek nyelvi, vizuális és gesztusos metaforák, amelyek valami mást jelentenek. Az ilyen szimbólumok jelentős hatással vannak a kultúra kommunikációjára és átadására generációról generációra.

A kulturális antropológia különböző elméleti megközelítéseket alkalmaz az emberi kultúra megértésére. Az evolúciós elméletek, amelyek a kultúra adaptív előnyeit próbálják megmagyarázni, figyelembe veszik például a kannibalizmus vagy a társadalmi rangok kialakulását. Ezen elméletek kritikusai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek figyelmen kívül hagyják az egyéni cselekvés fontosságát, amelyet gyakran "ügynökségnek" neveznek. A funkcionális megközelítések ezzel szemben úgy tekintik a kultúra elemeit, mint egymást kölcsönösen támogató tényezőket, amelyek elősegítik a kultúra jólétét, bár ennek is megvannak a maga bírálói.

Hogyan hódították meg őseink a Földet? A legkorábbi emberi vándorlások titkai

Az emberi faj történetének egyik legizgalmasabb fejezete a világ körüli vándorlásaink. A történelem legelső telepesei hosszú utazásokkal és kitartó túlélési technikákkal alakították ki azt a világot, amelyben ma élünk. Az ausztráliai és a dél-amerikai kontinensre való eljutás ezek közül a legfigyelemreméltóbbak, és ezek a történetek még ma is izgalmas kérdéseket vetnek fel a tudomány számára.

Az Ausztrália és környező szigetek, azaz Australázsia, első benépesítése különleges és sokáig titokzatos folyamat volt. Több mint egymillió évvel ezelőtt a legkorábbi emberi elődök már jelen voltak a Jáva-szigeteken. Hosszú időn keresztül a Timori-tenger, amely elválasztotta Timort és az északnyugat-ausztráliai területeket, jelentős akadályt képezett a vándorlás előtt. Azonban valahol útközben az emberek feltalálták a vízi közlekedés eszközeit, és sziget-szigetre ugrálva elértek a "Nagy Kontinenset", Ausztráliát. A hatalmas földrész belsejébe is benyomultak, a sivatagi belső területeken is telepedtek. Az utóbbi évtizedekben Flores szigetén végzett ásatások felfedeztek egy különleges emberi fajt, a Homo floresiensis-t. Ez a kis termetű, 90 000 évvel ezelőtt élt emberi faj meglepően kicsi testalkattal rendelkezett, átlagosan mindössze 1,1 méteres magassággal. E faj leletei, köztük kőeszközeik és a tűzhasználat jelei, arra utalnak, hogy képesek voltak túlélni a környezetükben, és a közeli elefántcsontokat is fogyasztották. A kis termet titkát sokáig rejtély övezte, de az "sziget törpödés" jelenségét figyelembe véve, úgy tűnik, hogy az izolált környezetben való túlélés következtében alakultak ki az ilyen kis termetű egyedek. Ennek okait tovább kutatják a tudósok, és valószínű, hogy az elkövetkező évtizedekben még több információt szerzünk erről az izgalmas felfedezésről.

Az ausztráliai emberi telepítés időpontját még ma sem teljesen egyértelműen datálják, de biztos, hogy több mint 40 000 évvel ezelőtt már jelen voltak az emberek ezen a földrészen. Az egyik fontos lelet, a Malakunanja sziklaház, biztosan 60 000 éves datálást mutat, és legalább 25 000 éven át lakott volt. Az 1970-es években talált Lake Mungo-i emberi csontvázak is 45 000 évvel ezelőttiek, és több mint 50 000 éves rock art találatok is megerősítik a nagyon korai település nyomait. Bár a pontos időpontot nem tudjuk, az antropológusok egyetértenek abban, hogy az első települők sokkal korábban érkeztek, mint azt korábban gondolták. Az újabb ásatások egyértelműen arra utalnak, hogy a kontinens már 40 000 évvel ezelőtt is lakott volt, és a modern Homo sapiens ember viselkedésének jegyei, például a szimbolikus barlangfestészet is ezt igazolja.

A legnagyobb kérdés azonban az volt, hogy hogyan juthattak el az első telepesek Ausztráliába, hiszen a kontinens egy sziget volt már akkor is, és a földrajzi elzártság miatt vízi közlekedési eszközök kellenek ahhoz, hogy elérjék. Bár nem találtak erre vonatkozó egyértelmű artefaktumokat, az antropológusok arra következtetnek, hogy valamilyen vízi eszközt – tutajt vagy kenut – használhattak a vándorlásuk során.

De a világ más tájain, például az Újvilágban, másféle kihívásokkal kellett szembenézniük az őseinknek. Az Amerikák első benépesítése, amely több mint 40 millió négyzetkilométert terjedt el, a történelem egyik legnagyobb emberi migrációja volt. Az első telepesek még a jégtakaró alatt éltek Észak-Amerikában, miközben a mammutok és egyéb óriásállatok egy fűszeres, sztyeppei környezetben éltek. Ahogy a jégkorszak véget ért, az emberek alkalmazkodtak az új, változatos környezetekhez, és a nagy felfedezésekhez vezetett a számos eltérő táj, mint a fagyos Arktisz, a perui tengerpart, a közép-amerikai dzsungelek vagy az Appalache-hegység erdői. Az Újvilág emberi letelepedésének időpontja és körülményei még mindig vita tárgyát képezik, de a genetikai és archeológiai adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az őseink az északkelet-ázsiai népekkel voltak rokonok, különösen a szibériai térséggel. A különböző elméletek, például a lehetséges európai eredet, egyelőre nem nyertek tudományos megerősítést.

A legfontosabb megérteni, hogy az emberi vándorlások és túlélési stratégiák olyan sokszínűséget mutatnak, amelyek a mai napig lenyűgöznek minket. A legkorábbi települések és azok túlélési módszerei sokféle környezeti kihívásra adtak választ. A különböző földrajzi és éghajlati környezetek, amelyeken át vándoroltak őseink, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mai emberi faj gazdag genetikai és kulturális örökséggel rendelkezzen. A tudomány folyamatosan új felfedezésekkel bővíti tudásunkat, és bár sok kérdés még nyitott, az emberi történelem ezen fejezete mindig is alapot adhat a jövő kutatásainak.

Hogyan alakította az etnocentrizmus és a kulturális relativizmus az antropológia tudományát?

A 19. század végén, amikor a nyugati világ elkezdett érdeklődni a más kultúrák iránt, az antropológiai kutatások is új irányt vettek. Az egyik legnagyobb kihívás az etnocentrizmus jelensége volt. A kép, amit a különböző kultúrákról alkottak, alapvetően torzult a saját kulturális normáik alapján, gyakran figyelmen kívül hagyva azok sajátos történelem- és hagyományrendszerét. Egy egyszerű példa segíthet megérteni az etnocentrizmus működését: képzeljünk el egy amerikai turistát, aki Balin, Indonéziában részt vesz egy papírsárkány-fesztiválon. A turista, aki saját kultúrájában a sárkányokat csupán szórakoztatásra használja, lehet, hogy viccesnek találja, hogy felnőttek is részt vesznek ebben. Azonban a bali-iak számára a sárkányok vallási szimbólumok, melyek a hindú isteneket reprezentálják, és a fesztivál nem csupán szórakozás, hanem a mezőgazdasági siker kulcsa. Az amerikai turista tehát etnocentrikus módon értelmezte a látottakat, anélkül hogy megértette volna a fesztivál vallási és kulturális jelentőségét.

A tudományos antropológia fejlődése során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kulturális jelenségeket a saját kulturális normáinkkal szemben nem lehet pontosan megérteni. Az antropológusok számára egy új szemléletmód, a kulturális relativizmus vált meghatározóvá. Ez az irányzat azt hirdeti, hogy minden kultúrát saját történelme és fejlődése szempontjából kell megérteni, nem pedig egy másik kultúra szemszögéből ítélve meg. A kulturális relativizmus nem jelenti azt, hogy minden egyes cselekedetet el kell fogadni vagy helyeselni, de alapvetően a kulturális sokféleség elfogadását és megértését kívánja. Ahhoz, hogy valóban megértsük egy másik kultúrát, fontos, hogy ne a saját kultúránk szűrőjén keresztül lássuk, hanem annak önálló történelmét és értékrendjét is figyelembe vegyük.

Az antropológia tudományos hitelességének növelése érdekében a 20. század elején az antropológusok egyre inkább a tudományos módszert alkalmazták. A tudományos kutatás folyamata, amely kérdésfelvetéssel, hipotézisalkotással, kutatással és a megfigyelések objektív rögzítésével kezdődik, lehetővé tette, hogy az antropológia egyre inkább tudományos alapokra épüljön. A kulturális antropológusok kezdték tudatosan és szisztematikusan vizsgálni egy-egy kultúra egyes aspektusait, mint például a maori táncokat, amelyek a maoriak számára a hagyományok és az őseik emlékét idézik fel. Egy másik fontos kutatás George Murdock munkájához kötődik, aki az emberi társadalmak között az incestszabályozás (a közeli vérrokonok közötti szexuális kapcsolatok tilalmát) vizsgálta. Murdock több mint 250 társadalmat vizsgált, hogy igazolja, hogy az incestszabályozás valóban minden emberi társadalomban jelen van.

A tudományos módszertan és a kulturális relativizmus mellett az antropológia más fontos alapelvei is megszülettek, például az objektivitásra törekvés. Az etic megközelítés, amely az antropológusok számára lehetőséget biztosít arra, hogy egy adott kultúrát távolságtartó módon, saját szubjektív értékítéletektől mentesen vizsgálják, egy jelentős fordulatot jelentett a kutatásban. Ezzel szemben az emic megközelítés azt jelenti, hogy az antropológusok a kultúra tagjaival való közvetlen interakciók révén próbálnak belehelyezkedni az ő szemléletükbe, így közvetlenebb megértést keresnek. Mindkét megközelítésnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de az objektivitás és a tudományos hitelesség megteremtése érdekében az antropológusok folyamatosan igyekeznek kiegyensúlyozott módon alkalmazni ezeket.

A kulturális antropológia fejlődése tehát nem csupán új kutatási módszereket és elméleti kereteket hozott magával, hanem azt is, hogy a kutatásokat nem pusztán az „idegenek” megértésére, hanem a saját kultúránk reflektív vizsgálatára is alkalmazzuk. Mindez a tudományos diszciplína hitelesebb, objektívebb és etikai alapú megközelítését eredményezte.

Az antropológiai kutatásokat végzők számára kulcsfontosságú, hogy a saját elméleti állásfoglalásukat világosan kommunikálják, hogy a kutatás eredményei ne torzuljanak az előítéletek vagy a túlzottan szoros elméleti keretek miatt. Emellett fontos, hogy az antropológusok mindig törekedjenek a nyitott elméleti álláspontra, hogy ne hagyják figyelmen kívül a kultúrák közötti variációkat és sajátos jellemzőket.

Milyen hatással van a közösségi médián keresztüli kommunikáció a társadalomra?
Hogyan alakítják a ninja karakterek az erő és bölcsesség útját Ninjago világában?
Mit kell tennünk, ha idegen test kerül a gyermek fülébe vagy orrába?
A családorvosi szakterület alapvető értékei az Ázsiai és Csendes-óceáni régióban