Hogyan határozzák meg a faji különbségeket, és miért fontos figyelembe venni a kulturális és genetikai tényezőket?

A bőrszín világtérképe, amely különböző árnyalatokat mutat a világon, a sötét barna és világos bőr közötti spektrumot ábrázolja, figyelembe véve, hogy a bőrszín különböző árnyalatai valójában önkényes határvonalak. Azok a bőrszínek, amelyeket a földrajzi elhelyezkedés alapján láthatunk, a különböző népcsoportok bőrének árnyalatai, és az emberi genetikai keveredés hatására ezek az árnyalatok idővel változhatnak. Azonban a bőrszín puszta megjelenése nem tükrözi a genetikai különbségeket, mivel az emberek szorosabb rokonságban állnak egymással, mint sokan gondolnák.

A gyors fiziológiai változások, amelyeket az emberek az életük során tapasztalnak, mint például a magashegyi oxigénszinthez való alkalmazkodás, habituációként vagy akklimatizációnak nevezhetők. Az ilyen változások nem öröklődnek, mivel nem kerülnek genetikai kódolásra, és visszafordíthatók, amikor az egyén visszatér normál környezetébe. Az emberek az alkalmazkodást a környezetükhöz különböző módon képesek elérni, de ezek a változások nem öröklődnek, tehát nem befolyásolják a jövő generációk genetikai örökségét.

Amikor az antropológusok az emberi rasszok kérdését vizsgálják, akkor fontos megérteni, hogy bár biológiai értelemben vannak földrajzi eltérések az emberek között, ezek a különbségek nem jelentős hatással vannak az emberi faj genetikai örökségére. Az emberi genom elemzése világosan mutatja, hogy a genetikai különbségek minimálisak, és a bőrszín, az orr formája vagy a haj textúrája csupán külső, felszíni különbségeket jelentenek, amelyek nem fontosak biológiai szempontból. A legtöbb fizikai antropológus ma már nem a faji különbségek, hanem az ősi eredet és az öröklött jellemzők vizsgálatára összpontosít.

Ezért, amikor az antropológia a „faji” kérdésekről beszél, inkább az ősi származást, mintsem a faji különbségeket említi. A kultúra sokkal nagyobb hatással van az emberi viselkedésre, mint bármilyen genetikai meghatározottság. A faji típusok, mint az „iparos ázsiai” vagy a „heves mediterránok”, egykori elképzelések, amelyek ma már tudományosan megalapozatlanok. A viselkedési különbségek nem biológiai eredetűek, hanem kulturálisan tanultak.

A faji kategorizálás egyik legnagyobb problémája, hogy az emberek sokféle származásúak lehetnek, és ha a származásuk keveredik, például egy indián és egy afrikai származású ember házasságából születik gyermek, akkor mi alapján soroljuk őt egy adott faji kategóriába? A világban számos ilyen kevert származású ember él, és a faji kategóriák alkalmazása gyakran értelmetlen. Hiszen a faji különbségek nem határozzák meg az egyes emberek viselkedését, és nincs olyan objektív módszer, amellyel a bőrszín alapján megállapíthatnánk egy személy „faját”.

Az emberek évezredek óta osztályozzák a különböző csoportokat. Az ókori Egyiptomban például már i.e. 1350 körül a bőrszín alapján osztályozták az embereket, és különböző bőrszínű csoportokat különböztettek meg. A 16. századi felfedezések során a különböző kultúrákkal találkozó európaiak gyakran a bőrszín alapján kategorizálták a népeket. A bőrszín volt az a legnyilvánvalóbb különbség, ami alapján osztályozni tudták az embereket. Azonban a bőrszín és a viselkedés közötti kapcsolatnak nincs tudományos alapja, és a rasszista eszmék, amelyek ezt próbálták igazolni, mára elavultak.

A faji kategóriák megértésénél fontos megérteni, hogy a biológiai sokféleség nem határozza meg az egyes népek kultúráját vagy viselkedését. A különböző kulturális csoportok, amelyek eltérő földrajzi és társadalmi környezetekben alakultak ki, különböző viselkedési normákat és értékeket képviselnek, de ezek nem génjeinkben tárolódnak. A kulturális tanulás, nem a genetikai örökség, az, ami meghatározza a viselkedésünket.

Miért alakultak ki a vallási specialisták és hogyan hatottak a társadalmakra?

A sámánizmus olyan vallási gyakorlat, amely jellemzően kis lélekszámú, kevésbé intézményesült vallási rendszerekkel rendelkező kultúrákban fordul elő. Az ilyen társadalmak gyakran vadászó-gyűjtögető vagy egyszerű mezőgazdasági közösségekké fejlődtek, ahol a vallási vezetők, a sámánok, különleges tudással rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy tartós hatásokat gyakoroljanak a materiális világban. A sámánok gyakran kívülállóként élnek, a társadalom perifériáján, mivel a természetfeletti világ erőivel való közvetlen kapcsolatuk miatt gyakran félelmet keltenek, ugyanakkor tiszteletet is parancsolnak.

A sámán lehet férfi vagy nő; a szó maga a tunguz (ősi orosz) nyelvből származik, és eredetileg a tunguz rituális vallási specialistákra utalt, de ma már bármely ilyen szakembert illethetünk így. A sámánizmus nem vallás, inkább egy technika, amellyel a természetfeletti világot befolyásolni próbálják, hogy hatásokat érjenek el a materiális világban. A sámánikus rituálék gyakran magukban foglalják a sámán tudatállapotának megváltoztatását, transz állapotba kerülését. Ezt számos módszerrel elérhetik, például ismétlődő énekléssel, dobveréssel, étel- és vízmegvonással, vagy hallucinogén anyagok, mint például a légyölő galóca (Szibériában és Észak-Amerikában), peyote (főként Mexikóban előforduló kaktusz) vagy ayahuasca (déli amerikai sámánok által készített, látomásokat okozó tea) használatával.

A sámánok transz állapotba kerülve a szellemi világba utaznak, majd a transzból visszatérve a materiális világba visszahozzák a szükséges beavatkozásokat. A sámánizmus tehát nem egy vallás, hanem egy módszer a természetfeletti hatások elérésére a fizikai világban.

A papok, akik szintén rendelkeznek a természetfeletti világról szerzett különleges tudással, már más szerepet töltenek be a vallási közösségekben. A papok gyakran nem közvetlenül érintkeznek a természetfeletti világgal, hanem inkább közvetítőként vagy útmutatóként szolgálnak. A papok szerepe gyakran erősebben beágyazódik az intézményesült vallási rendszerekbe, és ezek a vallási vezetők az államok és civilizációk által fenntartott vallási gyakorlatokat képviselik. A vallási intézmények, mint például a római katolikus egyház, a papok hierarchikus struktúráját alkalmazzák a vallási posztulátumok hatékony közvetítése érdekében.

A vallás eredetének kérdése szintén fontos. Az egyik megközelítés azt állítja, hogy a természetfeletti világ létezése isteni eredetű, és hogy az istenek és istennők maguk küldték az embereknek azokat a vallási tanításokat, amelyek szerint élniük kell. Az etikai, antropológiai nézőpont pedig úgy tartja, hogy az emberek találták ki a vallást, hogy válaszokat adjanak az élet kérdéseire, mint a halál, a szenvedés vagy a természeti jelenségek magyarázata.

Az istenek emberi eredetét már az ókori római filozófus, Lukrecios is hangsúlyozta, aki szerint az emberek először azért találták ki az isteneket, hogy megmagyarázzák a természeti jelenségeket és álmaik misztikus látomásait. Lukrecios számára az istenek nem mások voltak, mint az emberek által elképzelt lények, akik különleges csodákat tettek álmokban, és így magyarázták meg a körülöttük zajló eseményeket. Az emberek nemcsak a természetfeletti világot, hanem magát az istenek létét is saját képükre formálták, hogy válaszokat találjanak az élet legmélyebb kérdéseire.

A vallási specialisták szerepe tehát nem csupán vallási, hanem szoros kapcsolatban áll a társadalmi struktúrával is. Az olyan közösségekben, ahol az emberek a vallásnak és a természetfeletti világnak tulajdonítanak nagy jelentőséget, a vallási szakemberek elengedhetetlenek a társadalom működésében.