A piacon az elárasztó zűrzavarból, a nyikorgó fából készült állványokból és az eltorzult popzenéből egy torz, fülledt szag áradt. Egy vízpermetező teherautó dübörgött el az úton, vízzel öntözve az utcát és a járdát, mintha teljesen figyelmen kívül hagyta volna az ott lévőket; mindeközben a zöldséghéjak gyűltek a lefolyókban. A levegőben édeskés, émelyítő szag terjengett, túl édes és romlott, talán rothadó hús volt az, vagy tömjén, amit azért égettek, hogy elnyomják a trágyaszagot. Az illatnak volt egy szinte megfoghatatlan „forró” jellege, mintha az éghajlat magától a falakból és az utcákból áramoltatná azt. Néhány pillanat alatt teljesen eláztam a verejtéktől, mintha a párás levegő önmagában kondenzálódott volna rám. Kétszer is megálltam, hogy másik kezembe vegyem a táskámat. Miután megérkeztünk a szállodába, egyenesen a hűvös légkondicionált szobába mentünk. A bejelentkezés gyors formalitás volt, de mielőtt átadta volna a szobakulcsot, a portás elkérte a paszportomat. Odaadtam neki, ő anélkül, hogy ránézett volna, a pult mögé tette. Vártam egy pár pillanatig, de nem volt jel, hogy visszaadná.

„Miért kell neked a paszport?” – kérdeztem.
„Mert regisztrálni kell a rendőrségnél. Elviheti távozásakor” – válaszolta.
Valami arra késztetett, hogy gyanakodjak, így odamentem Serihez, aki már várakozott.
„Mi történik itt?”
„Van nálad tíz kreditjegy?”
„Azt hiszem.”
„Add oda neki. Ősi helyi szokás.”
„Kihasználás, akarod mondani.”
„Nem... csak olcsóbb, mint a rendőrség. Ők huszonötöt kérnek.”
Visszamentem a pulthoz, átadtam a bankjegyet, és cserébe megkaptam a kulcsot és a paszportot; semmiféle sajnálat, semmiféle magyarázat, semmiféle bocsánatkérés. A portás egy gumibélyegzőt nyomott az Archipelago vízum mellé.

„Maradsz velem egy italra?” – kérdeztem Serit.
„Igen, de nem akarsz kipakolni?”
„Fürdőzni szeretnék. Az körülbelül egy negyed órát vesz igénybe. Találkozzunk a bárban?”
„Azt hiszem, hazamegyek és átöltözöm. Csak egy rövid sétára lakom innen.”
Felmentem a szobámba, pár percet pihentem az ágyon, majd levetkőztem és lezuhanyoztam. A víz halvány barna volt, és nagyon kemény, a szappan alig habzott. Körülbelül húsz perc múlva frissen, tiszta ruhában lementem az utcai szintű bárba. Ez valójában a szállodán kívül volt, egy oldalsó utcára nyílóan, de üveg tető és magasnyomású ventilátorok tartották hűvösen a levegőt az asztalok körül. Mire bementem, már sötét volt. Nagy sört rendeltem, és Seri nem sokkal később megérkezett. Új, laza, fodros szoknyát és áttetsző sajtosblúzt viselt, így kevésbé hasonlított egy vállalati sztereotípiára, inkább egy nőre. Jeges borot rendelt, és az asztalnál szemben ült, pihentnek és fiatalnak tűnt.

Számos kérdést tett fel rólam: hogyan nyertem meg a lottót, mivel foglalkozom, honnan származik a családom, és egyéb, amit az emberek kérdeznek, amikor először találkoznak. Nehéz volt megérteni, mit is akar mondani, mert nem tudtam, hogy ezek a kérdések udvarias érdeklődésből, valódi kíváncsiságból vagy szakmai okokból származnak. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magam, hogy ő a Lotterie Collago kapcsolattartója itt, hogy egyszerűen csak a munkáját végzi. Az utazás közbeni celibátus után, amit Mathilde kitérő válaszai súlyosbítottak, zavarba ejtő volt így, lazán ülni egy vonzó, barátságos nővel. Nem tudtam nem értékelni őt: kis, csinos alkat, szép arc, egyértelműen intelligens, de valamit titkolt, távolságot tartott, amit kifejezetten vonzónak találtam. A beszélgetése során látszólagos érdeklődést mutatott, enyhén felém hajolva, sokat mosolygott, de volt benne egy visszahúzódó érzés. Talán túlórában volt, vendégül látva egy céges ügyfelet, talán csak óvatos volt egy férfival, akit most ismert meg.

Elmondta, hogy a Seevl szigetén született, amely Jethra partjainál fekszik. A szülei jethraiak voltak, de a háború kitörése előtt Seevlre költöztek. Az apja teológiai főiskolán dolgozott ott, de ő már tinédzserkorában elhagyta otthonát. Azóta sziget-sziget hátán mozgott, egyik munkából a másikba sodródva. Most már mindkét szüleje meghalt. Keveset mondott erről, gyorsan más témára tért.

Még két italt rendeltem, és kezdtem éhes lenni. Nagyon vonzott a lehetőség, hogy a további estét Serivel tölthessem, így megkérdeztem, hol találhatunk egy jó éttermet. De ő így válaszolt: „Sajnálom, ma este van egy találkozóm. Az étkezés a szállodában van, a Lotterie számlájára. Vagy bármelyik Salay étterem környéken. Mind nagyon jó. Kipróbáltad már a Salay ételeket?”
„Jethrában.” Valószínűleg nem ugyanaz lesz, de akkor sem ugyanaz, ha egyedül eszem.

Sajnálom, hogy felvetettem az étkezést, mert nyilvánvalóan emlékeztette arra, amit a további estére tervezett. Iszogatott, aztán felállt.
„Sajnálom, hogy el kell mennem. Örülök, hogy megismertelek.”
„Én is.”
„Holnap reggel találkozzunk az irodában. Megpróbálok foglalni egy hajóutat Collagóra. Hetente egyszer van hajó, de most lemaradtál egy járatról. Többféle útvonal létezik. Megnézem, mi van szabadon.”

Amíg a szállodai étkezést követően, egyedül vacsorázva, a keserű magány érzése eluralkodott rajtam, próbáltam rájönni, vajon Seri és az ő közvetlensége vajon nem az újabb menekülési mechanizmus-e a számomra? Vajon csak egy átmeneti elterelés?

Hogyan változik a memória és az identitás a halhatatlanság felé vezető úton?

A memória működése és az identitás érzékelése központi szerepet játszik abban, hogyan élünk a világban, és hogyan értékeljük saját létezésünket. A főszereplő története egy különleges, szinte sci-fi világban bontakozik ki, ahol az emberek képesek megélni örökké, de ezt a rendkívüli képességet a memória és az identitás drámai változásai kísérik. Az ő történetén keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogyan alakulhat az emberi lélek, ha már nincs szükség a halandóságra, és hogyan törhetnek elő a létezés és a tudat kérdései, amikor az ember képes "elfelejteni".

A történetben az egyik fontos fordulópont az, amikor a főszereplő felismeri, hogy valójában nem teljesen az, akinek gondolta magát. Amikor Seri elmondja neki, hogy valójában egy "athanasian" lett – azaz halhatatlan, és hogy az ő teste örökké fog élni, miközben azok, akikkel találkozik, idővel meghalnak, a férfi szembesül a legnagyobb félelmével: hogyan maradhat még emberi, ha már nem az. Az identitás, amelyet annyira igyekezett megőrizni, és amely alapján magát megértette, kezd elmosódni. Az emlékek, a tudás, az érzések mind-mind egy olyan összefüggésben jelennek meg, amely a halhatatlanság mivoltából következően egyre inkább zűrzavaros, nem teljesen érthető, és talán egyre kevésbé képes az eredeti "én"-t fenntartani.

Ez a felismerés – hogy elfelejtett valamit, hogy egy másik élettel kellett volna szembenéznie, mint amit a múltban elgondolt – alapvetően megváltoztatja a férfi viszonyát a valósághoz. Mintha egyfajta "memória válság" lenne, amely a tudás, a felejtés és az önazonosság kérdéseit veti fel. Az amnézia, amely a kezelés részeként jön létre, és az identitás helyreállítása egy igen bonyolult és fájdalmas folyamat. Az elmondottak szerint mindegyik beteg átmegy ezen a folyamaton, de nem mindenki képes arra, hogy az elvesztett emlékekből egy teljesen új életet építsen.

Az orvosi beavatkozás, amely lehetővé teszi az örök életet, nemcsak fizikai értelemben történik meg, hanem egy olyan pszichológiai, mentális térben is, ahol az egyén emlékei és identitása összekuszálódnak. Az orvosi kezelés egyik célja tehát nemcsak a test megújítása, hanem az érintett személyek számára az új élettel kapcsolatos érzelmi és pszichikai egyensúly visszaállítása is. Az egyik kulcsfontosságú elem, amit a történet felfed, hogy a férfi nemcsak az új testével, hanem az új énjével is szembesül. Az egész világ, amelyet korábban biztosnak vélt, egyszerre válik érthetetlenné, és az egyetlen kérdés, ami felmerül, hogy mi az, amit valóban megértett és mi az, amit elfelejtett.

Az emlékezet és az identitás kérdése a történetben nem csupán a technológia vívmányait tükrözi, hanem egy olyan alapvető emberi dilemmát is, amely mindannyiunk számára ismerős lehet: mi történik, ha az egyéni memória nem szolgál minket, és elfelejtjük, honnan jöttünk? Ha az, amit korábban magunkról hittünk, már nem felel meg a valóságnak? A férfi megpróbálja rekonstruálni önmagát, de ehhez minden egyes emlék egy újabb réteg, egy újabb zűrzavar, amely csak nehezíti a dolgokat. Az identitás, mint olyan, nem csupán a jelen pillanataiból építkezik, hanem a múlt élményeiből és a jövőben való előretekintésből is.

Az olvasó számára egy másik fontos szempont, hogy az örökkévalóságra szóló ígéret nem mentesíti az embert a hétköznapi érzelmi, mentális terhektől. Az örök élet nem oldja meg a kérdéseket, inkább csak más formában, más síkon emeli őket. A főszereplő szembesül a ténnyel, hogy az örökkévalóságban is van helye a kétségnek, a félreértéseknek és az érzelmi hullámvölgyeknek. Az önazonosság keresése nemcsak akkor fontos, amikor az ember a végső halálra készül, hanem akkor is, amikor egy új életkezdés, egy új személyiség alakul ki.

A halhatatlanság, bár rendkívüli ajándéknak tűnhet, végső soron nem ad választ a legnagyobb kérdésekre. Az emberi lélek és tudat nemcsak az élet végességére reagál, hanem a folyamatos változásra is. Az igazi kérdés nem az, hogy hogyan lehet valaki halhatatlan, hanem hogy képes-e valóban megérteni saját létezését, ha minden, amit eddig ismert, elmosódik és újraíródik.

Miért menekülsz el a valóságtól?

A kérdés, hogy miért menekülünk el a valóságtól, mélyebb, mint bárki elsőre gondolná. Néha elég, ha csak egy pillanatra elgondolkodunk azon, mi hajt minket, hogy elkerüljük a szembesülést a saját életünkkel, a saját döntéseinkkel. Az elkerülés nem csupán egy érzelmi reakció, hanem egy mélyebb küzdelem, amely kihat a mindennapjainkra, a kapcsolatainkra, és a legfontosabb: a személyes fejlődésünkre.

Felicity, aki épp egy zavart, kiábrándult férfit próbál elérni, csak egy tükör a főszereplő számára. A férfi, akit Peternek hívnak, éppen abban a pillanatban él a saját világában, amikor a múltja, a családja, és minden, amit valaha tudott, felborul. A ház, amit el kellett adnia, a családja, akit elhanyagolt, és a jogi ügyek, amelyekre soha nem volt ideje odafigyelni – mindezek egy olyan valóságot alkotnak, amelyet Peter képtelen elfogadni.

Felicity a múlt árnyéka, a kérdései a férfi sötét gondolatai elé tartott tükröt. Az őszinte válaszok helyett csak a menekülés, az elkerülés a válasz. Gracia története is egy figyelmeztetés. A nő, aki majdnem meghalt, aki túladagolta magát, mert nem tudott megbirkózni a fájdalommal. És Peter? Ő csak nézi, próbálja felfogni, mi is történt, de úgy tűnik, a világ teljesen elérhetetlen számára. Miért? Miért nem érzi a felelősséget? Miért van olyan messze a valóságtól, amely az ő múltját és jelenét is formálja?

A férfi számára a valóság csak akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor már nem tud elmenekülni tőle. Ahogyan Gracia történetével szembesül, úgy neki is fel kell ismernie, hogy a fájdalom, amit mások átéltek, nem csupán másoké – ő is részese annak. Az elkerülés nem vezet sehová. Ha az ember mindig is fut a valóság elől, akkor sosem találja meg azt a helyet, ahol igazán önmagára találhat.

Az, hogy Peter folyamatosan menekül, azt jelzi, hogy nem képes szembenézni önmagával és a világával. Azonban mindenki, aki valaha is próbált elkerülni a valóságot, tudja, hogy egyetlen dolog marad: a szembesülés. A szembenézés a fájdalommal, a döntésekkel, a múltbeli hibákkal. De ha ezt elkerüljük, a jövőbe vezető út egyre nehezebbé válik. Peter tudja ezt, de a szembenézés, a gyógyulás olyan dolog, amit még nem hajlandó megtenni.

Végül, miközben Felicity próbálja rávenni őt, hogy kimozduljon, hogy segítséget kérjen, hogy találkozzon Graciával, a férfi továbbra is ellenáll. És itt van a lényeg: a férfi nemcsak a nővel való kapcsolatot tagadja, hanem a saját életét is elutasítja. Még mindig nem képes ránézni arra, amit elrontott. Még mindig nem hajlandó szembenézni azokkal a dolgokkal, amelyek igazán fontosak számára.

Ez nem csupán egy férfi küzdelme; ez mindannyiunké. Az elkerülés, a menekülés – ez mind olyan reakciók, amelyeket gyakran alkalmazunk a félelmünktől, a fájdalomtól vagy a képtelenségtől, hogy elfogadjuk, amit tettünk. Azonban ez a menekülés nem jelent valódi megoldást. A valóság mindig visszatalál hozzánk, és ha nem nézünk szembe vele, akkor sosem fejlődhetünk.

Jak válka měnila každodenní život a vztahy
Jak pracovat s dechem, emocemi a tělem v každodenním životě?
Jak připravit zdravé a vyvážené jídlo s jednoduchými ingrediencemi
Jak na pokročilé modifikace pro větší výzvy při cvičeních