Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
A divertikulitisz a vastagbél betegségei közé tartozik, és gyakran szövődményekkel járhat. Az akut divertikulitisz diagnózisa és kezelése különböző módszerekkel történik, melyek közül az egyik legmegbízhatóbb a komputertomográfiás (CT) vizsgálat. A különböző vizsgálati módszerek, mint az ultrahang, a röntgen, vagy a kontrasztos beöntés, mind más-más szempontból nyújtanak segítséget a beteg állapotának felmérésében, de a CT vizsgálat sok esetben elengedhetetlen a megfelelő kezelési terv kialakításához.
A kezdeti diagnózis felállításához az egyszerű röntgenfelvétel is megfelelő első lépés lehet. Ez segíthet kizárni más betegségeket, például bélelzáródást, ischemiát vagy perforációt. Bár a röntgen nem képes részletes információt adni a divertikulitisz fokáról, hasznos lehet az állapot gyors felmérésében. Ugyanakkor, a komputertomográfia (CT) vizsgálat kulcsszerepet játszik a betegség stádiumának meghatározásában és a szövődmények, mint például tályogok vagy perforációk felismerésében. A CT-nek az a nagy előnye, hogy nemcsak a divertikulitisz jelenlétét mutatja meg, hanem képes részletesen feltérképezni a betegséggel kapcsolatos bonyolultabb állapotokat is.
A kontrasztos beöntés már nem tartozik a rutinszerű diagnosztikai eljárások közé, bár bizonyos esetekben, mint például szűkület vagy fisztula gyanúja esetén, hasznos lehet, ha más vizsgálatok nem adnak egyértelmű választ. Az ultrahang viszont biztonságos és nem invazív vizsgálatként lehetőséget ad arra, hogy a divertikulitisz esetén gyors és pontos képet kapjunk, különösen, ha a beteg állapota nem indokolja a sugárkezelést. Az ultrahang azonban korlátozott lehet, mivel az bélgázok miatt egyes esetekben nem ad optimális eredményt.
A kolonoszkópiát általában nem végezzük akut divertikulitisz során, mivel a bélfal gyulladása és irritációja miatt komplikációk léphetnek fel. Azonban egy óvatos, minimális levegővel végzett szigmoidoszkópiát alkalmazhatunk, ha kétség merül fel a diagnózisban, például vérzés vagy anémia esetén, hogy kizárjunk egyéb lehetséges betegségeket, mint az ischemiás bélbetegségek, a Crohn-betegség, a daganatok vagy más rendellenességek.
A divertikulitisz szövődményei között megkülönböztethetjük a nem szövődményes és szövődményes formát. A nem szövődményes divertikulitisz a vastagbél falának megvastagodásával és környező gyulladással jár, míg a szövődményes formában tályogok, bélelzáródás, peritonitis, szűkületek, perforációk vagy fisztulák jelenhetnek meg. A szövődmények előfordulásának gyakorisága 12%-ra tehető, és ezek jelentős morbiditást és akár 20%-os mortalitást is eredményezhetnek.
A divertikulitisz differenciáldiagnózisában fontos különbséget tenni az életkor szerint. Idős betegeknél a különböző diagnózisok, mint a bélischemia, a volvulus, a gyulladásos bélbetegségek, a vastagbélrák, vagy a vesekő, mind felmerülhetnek. A fiatalabb betegek esetében a vakbélgyulladás, a gyulladásos bélbetegségek, a salpingitis vagy a vesekő is hasonló tüneteket okozhatnak, és ezeket is kizárni kell.
A divertikulitisz kezelése során az antibiotikumok alkalmazása csak a szövődményekkel rendelkező vagy immunszuppresszált betegek esetén szükséges. Egyes kutatások azt mutatják, hogy a nem szövődményes divertikulitiszben szenvedő betegek számára az antibiotikumok nem biztosítanak további előnyöket, így azok alkalmazása csak akkor javasolt, ha a beteg állapota súlyosbodik vagy ha szövődmények lépnek fel. Ezen kívül az antibiotikumok megfelelő választása is kulcsfontosságú, mivel a széles spektrumú penicillinek, fluorokinolonok és metronidazol kombinációja hatékonyan képes kezelni a különböző kórokozókat.
A betegek kezelésekor fontos, hogy az orvos figyelembe vegye az egyéni kockázatokat és a beteg általános egészségi állapotát. Az időben történő diagnózis és megfelelő kezelési módok, mint az antibiotikumos kezelés és a folyadékpótlás, segíthetnek megelőzni a szövődményeket és javítani a beteg állapotát.
A divertikulitisz utáni visszaesések kezelése szintén figyelmet igényel, mivel a betegek akár 20%-a is szenvedhet ismételt rohamoktól az első akut támadást követően. Azonban a legtöbb beteg számára a konzervatív kezelés és a megfelelő orvosi felügyelet elegendő a gyógyuláshoz.
A divertikulitisz egy olyan betegség, amelyet különböző módon lehet kezelni, és minden eset egyedi megközelítést igényel. A diagnózis felállítása, a kezelési döntések és a szövődmények kezelése mind-mind fontos szerepet játszanak a beteg gyors és hatékony gyógyulásában.
Hogyan kezelhető a krónikus GI vérzés angiodysplasiával?
Az angiodysplasia a bélfal ereinek rendellenessége, amely krónikus GI vérzés egyik lehetséges forrása. A vérzés gyakran nem jelez megnövekedett kockázatot az angiodysplasia kialakulásában olyan betegeknél, akik aortaszűkülettel küzdenek. Azonban az aortaszűkület miatt keletkező magas nyíróerők következményeként, amelyek a von Willebrand faktor multimereihez vezetnek, fokozódhat az előre meglévő angiodysplasiákból eredő vérzés hajlama. A magas nyíróerők következtében a von Willebrand faktor multimerei elbomlanak, ami a vérzés fokozódásához vezethet.
Az angiodysplasiák kezelése az endoszkópián vagy angiográfián gyakran lehetséges, és elkerülhető a sebészeti reszekció, amelyet a krónikus GI vérzés kezelésére alkalmaznának. Az aktívan vérző, nagyobb vagy különösen súlyos angiodysplasiák kezelése az endoszkópián vagy angiográfián történhet. Az endoszkópiás kezelés során különböző módszereket alkalmazhatunk, mint például az argon-plazma koagulációt (APC), az elektrokoagulációt (például Bicap vagy Gold Probe), a hő koagulációt (például Heater Probe) vagy az injekciós szkleroterápiát (például nátrium-tetradecilszulfát). Az APC különösen sikeres a vérzés megakadályozásában, akár 99%-os hatékonysággal, és viszonylag könnyen alkalmazható az endoszkópián, alacsony komplikációs kockázattal.
Angiográfiás vizsgálat során a vérző angiodysplasiákat a kontrasztanyag extravazációja révén azonosítják. A katétert az angiodysplasiához közel, szuper-szelektív katéterezéssel helyezik el, majd fémdrótokat vagy gélhabot juttatnak a katéteren keresztül, hogy embolizálják az érintett érartériát, amely táplálja az angiodysplasiát. Az endoszkópián és angiográfián végzett kezelések során nagyon fontos, hogy a szakemberek csak azokat az angiodysplasiákat kezeljék, amelyek aktívan vérzenek, újabb vérzés jeleit mutatják, vagy különösen nagyok.
Amikor az endoszkópiás vizsgálat során számos angiodysplasiát találunk, azokat kell kezelni, amelyek aktívan vérzőek, szivárognak, vagy azok, amelyek friss vérzés nyomait mutatják. Az apró, nem vérző angiodysplasiák kezelésére nincs szükség, ha nem mutatnak semmiféle friss vérzés jeleit.
A kapszulás endoszkópiát követően a kisbélben talált elváltozások további megértéséhez hasznos lehet a ballon enteroszkópiás vizsgálat, mivel a kapszulás endoszkópiával nem mindig lehetséges a kívánt részletességű képalkotás. A kapszulás endoszkópiával nem végezhető biopszia vagy egyéb szövettani vizsgálat, így az egyetlen diagnosztikai módszer, de nem kezelési eszköz. A ballon enteroszkópiával a kisbélben található elváltozások biopsziája elvégezhető, és szükség esetén ablációval is kezelhetők.
A Meckel-divertikulum, amely egy veleszületett bélrész, amely leggyakrabban a terminális ileumban található, szintén gyakori oka az elrejtett GI vérzésnek, különösen gyermekeknél. A divertikulum belső falától szekretált savas gyomornyálkahártya fekélyeket okozhat, amelyek vérzést idéznek elő. A vérzés gyakran fájdalmatlan alsó GI vérzés formájában jelentkezik, és a gyermekek gyakran sötétvörös, bordó színű székletet ürítenek. A Meckel-divertikulum vérzésének diagnózisa a Meckel-szkennelés segítségével történik, amely gyermekeknél körülbelül 90%-os érzékenységgel és specifitással bír.
A COVID-19 fertőzés és a GI vérzés kapcsolatának vizsgálata is fontos, mivel a fertőzés alatt előfordulhatnak kisebb mértékű GI vérzések, amelyek gyakran maguktól elállnak. A COVID-19-betegséggel kapcsolatos GI vérzés rendszerint a vírusos fertőzés miatti nyálkahártya-gyulladás következménye. Az ilyen típusú vérzés többnyire önállóan, kis mértékben jelentkezik, de súlyosabb esetekben, például stressz fekélyek vagy ischaemiás vastagbélgyulladás esetén endoszkópiás kezelés válhat szükségessé.
Mivel a COVID-19-betegséggel összefüggő GI vérzés jellemzően enyhe és önmagában eláll, a legtöbb esetben nem szükséges endoszkópiás vizsgálat. Az endoszkópiás vizsgálatok, mint az EGD vagy kolonoszkópia, csak akkor szükségesek, ha a vérzés súlyos, és a beteg hemodinamikai instabilitással küzd. Az orvosi személyzet számára a megfelelő védőfelszerelés biztosítása elengedhetetlen a fertőzés terjedésének elkerülése érdekében.