Miért fontos a Bezlotoxumab alkalmazása a C. difficile fertőzés megelőzésében és a mikroszkópos colitis kezelése?

A Bezlotoxumab egy teljesen humanizált monoklonális antitest, amely a Clostridioides difficile (C. difficile) B típusú toxinjaival kötődik, és ezzel semlegesíti a toxint, korlátozva annak a vastagbélre gyakorolt káros hatását. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) jóváhagyta ennek az orvosságnak a használatát a C. difficile fertőzés kezelésére, egyetlen 10 mg/kg-os adag intravénás infúzió formájában, amelyet 60 perc alatt kell beadni. A Bezlotoxumab rendkívül drága gyógyszer, ezért kifejezetten olyan betegek számára ajánlott, akiknél fokozott a betegség kiújulásának kockázata. A gyógyszer kiegészítő kezelést jelent az antibiotikumos terápiával szemben, mivel kimutatták, hogy képes megelőzni a C. difficile fertőzés visszaesését (akár 10%-kal a placebo csoporthoz képest), különösen azoknál a betegeknél, akiknél több rizikófaktor is fennáll a fertőzés visszatérésére. Fontos megemlíteni, hogy a Bezlotoxumab használata szívelégtelenséghez vezethet, különösen azoknál a betegeknél, akiknek már meglévő szívbetegségük van.

A mikroszkópos colitis (MC) egy krónikus gyulladásos betegség, amely a vastagbelet érinti, és amelyet krónikus, nem véres, vizes hasmenés jellemez. A betegség során a kolonoszkópiás vizsgálat során nem figyelhető meg a vastagbél nyálkahártyájának durva eltérése, de a szövettani minták kóros eredményeket mutatnak. A mikroszkópos colitis a középkorú embereknél fordul elő leggyakrabban, és elsősorban a nőknél gyakori. Két típusa létezik: a kollagénes colitis (CC) és a limfocitás colitis (LC). Mindkét forma hasonló tüneteket mutat, de a szövettani vizsgálatok különbségeket mutatnak.

A mikroszkópos colitis leggyakoribb klinikai tünetei közé tartozik a krónikus, nem véres hasmenés (95%), a fogyás (91%), a hasi fájdalom (40%), az urgency érzés (29%) és az éjszakai hasmenés (22%). Ezen tünetek közül egyesek a betegek számára súlyosabbak lehetnek. A kollagénes és limfocitás colitis klinikai megjelenése szinte azonos, ezért a végleges diagnózist szövettani vizsgálat alapján lehet felállítani. Az IBS-szel való szoros szimptomatikus átfedés is gyakori: a statisztikák szerint azoknak a betegeknek, akiknél mikroszkópos colitis diagnózisát állapították meg, akár 33%-a előzőleg IBS-es beteg volt, és félük megfelel az IBS diagnosztikai kritériumainak is.

A mikroszkópos colitis diagnózisa nem könnyű, mivel a laboratóriumi tesztek és a képalkotó vizsgálatok általában nem adnak egyértelmű választ. A kolonoszkópiás vizsgálat gyakran normális, bár a vastagbél nyálkahártyáján finom változások észlelhetők. A biológiai markerek, mint a C-reaktív fehérje, az eritrocita ülepedési sebesség, és a széklet kalprotektin, magasabb szintet mutathatnak, de ezek nem specifikusak. A mikroszkópos colitis diagnózisában a legfontosabb eszköz a szövettani mintavétel, amely a legbiztosabb módja a betegség kimutatásának.

A mikroszkópos colitis kezelése kezdetben diétás változtatásokkal történhet, amelyek magukban foglalják a koffein, az alkohol és esetleg a tejtermékek elkerülését, valamint a betegséghez kapcsolódó gyógyszerek felfüggesztését. Az antidiarrhoikumok, mint a loperamid, vagy a koleszteramin alkalmazása szintén hatékony lehet. A budesonid orális alkalmazása (9 mg naponta) 6-8 hétig eredményes lehet a tünetek csökkentésében, különösen a kollagénes colitis esetén. Azonban a tünetek a kezelés abbahagyása után gyakran visszatérnek, és sok beteg számára szükséges a budesonid fokozatos elhagyása. A Bismuth subsalicylate és a sulfasalazin, illetve a mesalamin szintén hatékonyak lehetnek néhány beteg számára, míg a probiotikumok nem mutattak többet, mint a placebo.

Mire alkalmas a báriumos nyelésvizsgálat és milyen diagnosztikai szerepe van az emésztőrendszer radiológiai képalkotásában?

A báriumos nyelésvizsgálat egy fluoroszkópos-röntgenes eljárás, amely az orális, garati és nyelőcsői nyelési folyamatokat vizsgálja. Ez a módszer különösen értékes a dysphagia, azaz nyelési nehézségek okainak feltárásában, mivel nem csupán strukturális eltéréseket mutat ki, hanem a nyelőcső motilitását, működését is képes értékelni. Az endoszkópiával ellentétben, amely elsősorban a nyálkahártya enyhébb gyulladásainak kimutatására, illetve szövettani mintavételre alkalmas, a báriumos vizsgálat ionizáló sugárzás felhasználásával működik, és a motilitás zavarának diagnosztikájában kiemelkedő szerepet tölt be.

A báriumos vizsgálat kulcsszerepet játszik a gastrooesophagealis reflux betegség (GERD) előtti műtéti előkészítésben, mivel lehetővé teszi a nyelőcső kiürülésének értékelését, a hiatus hernia típusának és jelenlétének meghatározását, valamint a nyelőcső motilitásának vizsgálatát. Fontos azonban megjegyezni, hogy reflux hiánya a vizsgálat időpontjában nem zárja ki a betegséget, ezért a báriumos vizsgálatot önmagában reflux kizárására nem szabad alkalmazni.

A motilitási zavarok közül az achalasia, a szkleroderma és a nyelőcső görcsök diagnosztizálhatók báriumos vizsgálattal. Az achalasia jellegzetes tünete a nyelőcső alsó záróizomának (LES) súlyos szűkülete, amely nem képes megfelelően ellazulni, ami kontrasztanyag felgyülemléshez és az eszköz lumenének kitöltöttségéhez vezet. Az esophageal spasmus esetén a vizsgálat normális lehet, ha a görcs éppen nem aktív, de jellegzetes, többszörös perisztaltika nélküli kontrakciók során ún. parafa dugó (corkscrew) megjelenést mutathat. A szkleroderma esetén a nyelőcső izomzatának működése gyenge vagy hiányzik, a szűkület gyakran rigid, néha fekélyes.

A gyomorfekélyek differenciálásában bár vannak olyan röntgenes jellemzők, melyek jóindulatú vagy rosszindulatú fekélyre utalhatnak, ezek nem helyettesítik az endoszkópos vizsgálatot és szövettani mintavételt. Az ilyen röntgenes jegyek részletezése fontos, de a klinikai kontextus mindig meghatározó.

Fontos megérteni, hogy a képalkotó vizsgálatok nem önmagukban, hanem a klinikai tünetekkel és egyéb diagnosztikai módszerekkel együtt adnak teljes képet. A képalkotás eredményei sokszor nem egyértelműek, ezért azok értékelése, a beteg kórtörténetének ismerete, valamint az egyéb vizsgálatokkal való összevetés nélkülözhetetlen. A radiológiai kontrasztanyagok megválasztása a klinikai helyzettől függ, és nem mindegyik alkalmas minden helyzetben, hiszen egyes anyagok alkalmazása súlyos szövődményeket okozhat, ha nem megfelelően használják.

Milyen szerepe van a radiológiai beavatkozásoknak a májdaganatok kezelésében?

A modern orvosi technológia fejlődése új lehetőségeket kínál a májdaganatok kezelésére, különös figyelmet fordítva a minimálisan invazív beavatkozásokra, melyek közül a perkután, képalkotó vezérelt kezelési módszerek jelentős szerepet kapnak. Az ilyen beavatkozások közé tartozik a transarteriális kemóembolizáció (TACE), a transarteriális embólia (TAE), a szelektív belső sugárkezelés (SIRT), valamint a perkután kemikai és hőablációk. Ezen eljárások célja a májdaganatok hatékony kezelése, figyelembe véve a betegek egyéni állapotát és a tumor helyét, típusát.

A TACE, amelyet leggyakrabban hepatocelluláris karcinóma (HCC) kezelésére alkalmaznak, a kemoterápiás gyógyszer, például a doxorubicin, olajjal kevert bejuttatásával és embólia anyagokkal való embolizálással történik. A legújabb finomított eljárások során a gyógyszert kibocsátó golyócskákat alkalmaznak, amelyek egyaránt szolgálnak kemoterápiás szerként és embólia anyagként, ami növeli az eljárás hatékonyságát. A TACE a középsúlyos HCC-ben szenvedő betegek standard kezelési eljárásává vált, mivel a Barcelona Klinikai Májrák Osztályozási Rendszer (BCLC) szerint ez a kezelés a betegség középsúlyos stádiumaiban hatékony.

A TACE alkalmazásának egyik fő indikációja a májdomináns, operációra nem alkalmas daganatok kezelése. A hepatocelluláris karcinóma esetén a TACE nemcsak definitív, hanem palliatív kezelésként is alkalmazható, sőt, hídkezelésként is szerepet kap a májtranszplantáció előtt. Emellett alkalmazzák az eljárást más típusú májdaganatok, például a cholangiocarcinoma, neuroendokrin tumorok, colorectális karcinóma, emlőrák és puha szöveti szarkómák esetén is.

A betegek túlélési esélyei a kezelést követően változóak, azonban a középsúlyos HCC esetén várható medián túlélés körülbelül 16 hónap, míg TACE után ez az időszak körülbelül 20 hónapra nő. Ez az adat megfelel az onkológiai kezelések hatékonyságának értékelésére vonatkozó szabványos kritériumoknak.

A TACE alkalmazása előtt fontos a megfelelő kiválasztás, hiszen bizonyos kontraindikációk és kizáró tényezők is léteznek. A tumor státuszától függően egyes betegek számára a kezelés nem javasolt. Ha például a daganat teljesen resectálható, a TACE nem indokolt, valamint a túlzott mértékű májrák, a magas bilirubinszint és a májfunkciós zűrzavarok is kizáró tényezők lehetnek. A kezelést nem szabad alkalmazni azoknál a betegeknél sem, akiknek a teljes májat több mint 50%-ban rákos szövetek foglalják el.

A beavatkozás után gyakran előforduló postembolizációs szindróma (PES) enyhe vagy mérsékelt tünetekkel jár, mint például láz, hasi fájdalom, étvágytalanság, hányinger és fáradékonyság. A PES a betegek akár 90%-ánál jelentkezhet és jellemzően 24-48 órával a beavatkozás után kezdődik, általában önmagától, támogató kezelés mellett javul. Bizonyos esetekben a tünetek súlyosbodhatnak, és hosszabb hospitalizációt is igényelhetnek.

Fontos, hogy a radiológiai eljárásokkal kapcsolatos döntéseket mindig egy multidiszciplináris orvosi csapat hozza meg, figyelembe véve a beteg általános állapotát, a daganat típusát és elhelyezkedését, valamint a különböző kezelési lehetőségek előnyeit és kockázatait.

Milyen előnyei vannak a nukleáris orvosi eljárásoknak a gyomor-bél vérzés lokalizálásában és más terápiás alkalmazásokban?

A gyomor-bél vérzés pontos lokalizálásának és kezelésének egyik kihívása a perisztaltikai mozgások és az idő múlása miatt jelentkező késlekedés. Ha a beteg vérzése intermittáló, akkor a vizsgálatot akár 24 órával később is el lehet végezni anélkül, hogy újabb jelölt vörösvérsejteket injektálnánk. Azonban a késlekedett képek hátránya, hogy a normál perisztaltikai aktivitás és a vérzés kezdete közötti időeltolódás miatt nehéz lehet meghatározni a vérzés pontos helyét.

A nukleáris orvosi eljárások nemcsak diagnosztikai eszközként használhatók, hanem terápiai lehetőségeket is kínálnak. Az egyik ilyen alkalmazás az Yttrium-90 (90Y) mikroszféra kezelés, amely egy újabb minimálisan invazív módszer a nem rezekálható májdaganatok kezelésére. Az Yttrium-90 mikroszféra célzott sugárkezelést biztosít a hepatocelluláris karcinóma (HCC) és a májáttétek számára, miközben minimális kockázatot jelent a szomszédos szövetekre. A kezelés előtt a 99mTc-MAA (mikrószferikus albumin aggregátum) vizsgálatot végeznek, hogy biztosítsák a 90Y mikroszférák biztonságos eljuttatását a célzott területre. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a sugárzás csak a daganatra irányuljon, miközben minimalizálják a rendszeres sugárkezelésből származó káros hatásokat.

A nukleáris orvosi eljárások emellett a PET (pozitron emissziós tomográfia) segítségével is alkalmazhatók a daganatok azonosítására. A leggyakrabban használt radiofarmakon az 18F-fluorodeoxi-glükóz (18F-FDG), amely a glükóz anyagcseréjét jelzi. A daganatok fokozott 18F-FDG felvétele miatt ezek a vizsgálatok képesek érzékelni a metabolikusan aktív területeket, amelyek gyakran a daganatokra jellemzőek. A PET-vizsgálat előnye, hogy rendkívül érzékeny és lehetővé teszi a daganatok méretének és elhelyezkedésének pontosabb meghatározását, bár a rövid félidő és a szállítási problémák bizonyos korlátozásokat jelentenek a hozzáférhetőségében.

A gyomor kiürülésének vizsgálata, amely folyékony vagy szilárd fázisú radionuklid készítményekkel történhet, szintén gyakran alkalmazott nukleáris orvosi eljárás. A folyékony fázisú vizsgálatokat általában csecsemőkön végzik, míg a szilárd fázisú vizsgálatok felnőttek esetében, általában egy éjszakai éhgyomorra történő étkezés után történnek. A gyomor kiürülésének vizsgálata segít megérteni az emésztési zavarokat és a gyomor funkcionális rendellenességeit. Az ilyen típusú vizsgálatok elvégzésekor a normál értékek intézményenként változhatnak, azonban általában a 50%-os kiürülési idő 135 percen belül van.

A nukleáris orvosi eljárások előnye, hogy képesek érzékelni a szövődményeket, például az operációval eltávolított lép esetén kialakuló szplenózist vagy melléklep tissue megjelenését, amely gyakran felelős a nem megfelelő kezelésért vagy a krónikus hasi fájdalomért. A szplenózis pontos lokalizálásában a legérzékenyebb eljárás a hőkárosodott 99mTc-RBC szkennelés, amely hatékonyan képes észlelni a kis mennyiségű szövődményeket, még akkor is, ha azok a hasi vagy medencei régiókban találhatók.