A szív- és érrendszeri betegségek kialakulása az egyik legfontosabb szövődmény a mátranszplantációt követően, amelyet gyakran az immunszuppresszív kezelés kombinációja fokoz. Az immunszuppresszív gyógyszerek, különösen a calcineurin inhibitorok (CNI-k), mint a ciklosporin, és a szteroidok, számos olyan élettani változást idéznek elő, amelyek közvetlen hatással vannak a keringési rendszerre.

A hipertónia, amely gyakran jelentkezik a transzplantált betegek körében, leginkább az immunszuppresszív gyógyszerek következményeként alakul ki. A CNI-k szűkítik az afferens arteriolákat, ami a nátrium és víz visszaszívódásához vezet, így növelve a vér térfogatát és ezáltal a vérnyomást. A szteroidok szintén hozzájárulnak a hipertónia kialakulásához, mivel mineralokortikoid hatásuk révén serkenthetik a nátrium visszatartást. Ezen kívül, a diszlipidémia a post-transzplantációs betegek akár 70%-ánál is megfigyelhető, ami részben a máj szintézisének megváltozása, valamint a gyógyszerek hatásaival magyarázható. A legtöbb transzplantált betegnél valószínűleg krónikus vesebetegség (CKD) alakul ki, amit több tényező is előidézhet: hosszú távú CNI-használat, hipertónia, cukorbetegség, elhízás, diszlipidémia, pretranszplantációs vesebetegség és perioperatív akut vesekárosodás.

A transzplantációt követően új-onset diabetes mellitus (NODALT) is kialakulhat, amelynek előfordulása 14%-44% között mozog. A NODALT kialakulásához vezető tényezők közé tartozik a prediabetes, a korábbi steatosis vagy steatohepatitis, illetve olyan szervátültetett graftok, amelyek steatosisban szenvedtek, vagy donorok, akik keringési halálon estek át. A szteroidok és a CNI-k növelhetik az inzulinrezisztenciát és csökkenthetik a béta-sejtek szekrécióját. A NODALT különösen magas kockázattal jár a szív- és érrendszeri betegségek és a post-transzplantációs halálozás szempontjából.

A mátranszplantált betegek számára a daganatos betegségek is fokozott kockázatot jelentenek, mivel a májátültetés során az immunoszuppresszív kezelés megnöveli a de novo daganatok (DNM) előfordulásának esélyét. Ezen betegeknél a bőrdaganatok, mint a nem melanoma típusú bőrrákok (pl. laphámsejtes karcinóma, bazális sejtes karcinóma, Kaposi-szarkóma) fordulnak elő a leggyakrabban. A Kaposi-szarkóma előfordulásának relatív kockázata akár 500-szoros is lehet a normál populációhoz képest. Az Epstein-Barr vírus által okozott posttranszplantációs limfoproliferatív betegség (PTLD) a második leggyakoribb daganat a májátültetett betegek körében, és leginkább az első évben fordul elő, mivel az immunszuppresszió fokozott adagolása hozzájárul a kialakulásához.

A vastagbélrák a PSC (primer szklerózáló cholangitis) betegek körében nagyobb kockázatot jelent, mivel az előfordulásuk 5,6%-ra nőhet. A tüdőrák és a fej-nyaki daganatok is fokozott kockázattal jelentkezhetnek, a dohányzás és az alkohol fogyasztása pedig további rizikófaktoroknak számítanak.

A csontbetegségek szintén jelentős problémát jelentenek a májátültetettek számára. Az összes transzplantált betegnél előfordulhat csontvesztés az első 4 hónapban, amely elsősorban a kortikoszteroidok és a CNI-k mellékhatásai, valamint a posztoperatív mozgáshiány miatt gyorsul. A kortikoszteroidok hozzájárulhatnak a csontritkulás mellett az oszteonekrózis kialakulásához is, ami leggyakrabban a combcsont fejet érinti. Azonban az első 4 hónap után az újabb csonttömeg-gyarapodás és a törés kockázatának fokozatos csökkenése figyelhető meg.

A májátültetett betegek életminőségére és hosszú távú egészségére gyakorolt hatásokat tehát nem csupán az immunszuppresszív kezelés okozhatja, hanem a transzplantáció utáni rehabilitáció, az alapbetegségek kezelése, a rendszeres szűrővizsgálatok és az életmód szerepe is elengedhetetlen a sikeres utókezelés érdekében. A betegeknek tisztában kell lenniük a különféle metabolikus, kardiovaszkuláris és daganatos kockázatokkal, és együtt kell működniük a kezelőorvosaikkal, hogy megelőzzék a hosszú távú szövődmények kialakulását.

Miért fontos az achalasia kezelése, és milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Az achalasia egy krónikus betegség, amelynek nincs végleges gyógymódja. A kezelés célja a tünetek enyhítése, az ételürítés javítása, valamint a betegség előrehaladásának és a nyelőcső kitágulásának megakadályozása. A jelenleg elérhető kezelési lehetőségek közé tartoznak a gyógyszeres, endoszkópos és sebészeti terápiák. A betegség kezelése bonyolult, és minden esetben figyelembe kell venni a beteg egyedi állapotát.

A gyógyszeres kezelés alapvetően nem képes helyreállítani a nyelőcső simaizom-működését vagy a záróizom aktivitását. A gyógyszerek célja inkább a tünetek csökkentése és a nyelőcső ürítésének javítása. Az alkalmazott leggyakoribb gyógyszerek a nitrátok és a kalciumcsatorna-blokkolók. A nitrátok növelik a nitrogén-monoxid (NO) koncentrációját a simaizomsejtekben, ezáltal elősegítik a simaizom ellazulását. A kalciumcsatorna-blokkolók csökkentik a sejtek kalciumfelvételét, ami szintén csökkenti a záróizom nyomását. Bár a gyógyszeres kezelés a legegyszerűbb lehetőség, hatékonyságuk korlátozott, és gyakran nem tartósak.

A botulinum-toxin alkalmazása endoszkópos kezelési módszerként a leggyakoribb alternatívája a gyógyszeres kezelésnek. A botulinum-toxint intramuszkulárisan injektálják az alsó nyelőcső záróizomába (LES), és hatására a záróizom rövid távú bénulása következik be, amely csökkenti a funkcionális elzáródást a nyelőcső alsó szakaszán. Az injekció hatása általában 3-12 hónapig tart. A botulinum-toxin alkalmazása különösen azoknak a betegeknek javasolt, akik komoly egyéb betegségekkel küzdenek, és nem alkalmasak műtéti vagy más, tartósabb kezelésekre.

A legszélesebb körben alkalmazott sebészeti beavatkozás a Heller-myotomia, amelynek során a nyelőcső izomzatát 6 cm-es hosszúságban vágják át. A myotomiát gyakran kombinálják egy részleges fundoplikációval, hogy megelőzzék a gastroesophagealis refluxot (GERD) a beavatkozás után. A laparoscopos Heller-myotomia (LHM) a klasszikus myotomiás eljárás minimalizált invazivitása mellett gyorsabb gyógyulási időt biztosít, és jobb vizualizációt eredményez a nyelőcső alsó izomrétegeiben. A LHM előnye, hogy kevesebb szövődménnyel jár, és az eljárás során kevesebb időt igényel, mint a nyílt műtétek.

A pneumatikus dilatáció (PD) szintén egy olyan eljárás, amely a nyelőcső alsó záróizomának tágítására szolgál. Ez az eljárás ballonkatéterekkel történik, és lehetőséget ad a záróizom szöveteinek nyújtására, hogy a nyelőcső kiürítése javuljon. Bár a PD hatékonynak bizonyult az achalasia kezelésében, a betegek körülbelül egyharmada esetében 5 éven belül ismételten előfordulhatnak a tünetek, így rendszeres kezeléseket igényelhet. Az optimális eredményeket azok a betegek érik el, akiknél a nyelőcső még nem dilatált, és akiknek az alsó nyelőcső záróizomának nyomása 10 mm Hg alatt marad.

Az achalasia kezelése minden esetben egyéni döntés alapján történik, figyelembe véve a beteg életkorát, egészségi állapotát és egyéb társbetegségeit. Az orvosok minden egyes esetet alaposan mérlegelnek, hogy a leghatékonyabb kezelést válasszák, és figyelembe vegyék az egyes beavatkozások kockázatait és előnyeit. Az optimális kezelési stratégia kiválasztása kulcsfontosságú a betegség előrehaladásának megakadályozása érdekében, és elengedhetetlen a beteg hosszú távú jóléte szempontjából.

Milyen mellékkezelései vannak a colitis ulcerosának?

A colitis ulcerosa kezelésében az indukciós és fenntartó terápia alapvetően nem különbözik egymástól, azonban fontos figyelembe venni a betegek állapotát és a kezelési célok elérését. Ha a beteg klinikai választ vagy remissziót ér el, fontos a betegség aktivitásának objektív mércékkel történő értékelése, meghatározva egy célt és optimalizálva a terápiát, amíg a cél el nem éri a kívánt szintet. A STRIDE-II irányelvek segítenek a "célzott kezelési" megközelítés alkalmazásában.

Az UC kezelésében alkalmazott kiegészítő terápiák között az egyik a mikrobiomterápia, amely a probiotikumok használatát jelenti. A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok, amelyek megfelelő mennyiségben fogyasztva jótékony hatással vannak a gazdaszervezetre. Az IBD-s betegek mikrobiomjában csökkent a diverzitás, de a gyulladás pontos következményeit még nem teljesen értjük. A mesalamin kezelésen lévő enyhe UC-s betegek esetében kis kutatások bizonyították, hogy az E. coli Nissle 1917 használata adjuváns terápiaként kedvező hatást mutathat. IBD-ben szenvedő, ileoanalis pouches műtéten átesett betegek esetén a VSL#3 (Visbiome) probiotikum kombinációja – amely Lactobacillus, Bifidobacterium és Streptococcus törzseket tartalmaz – csökkentheti a pouchitis előfordulását és visszaesését. A székletmikrobiom-transzplantáció (FMT) jelenleg csak a C. difficile fertőzések kezelésében és visszaesésük megelőzésében alkalmazható, UC kezelésében nincs ismert szerepe.

A vitaminok és táplálékkiegészítők fontos szerepet játszanak az UC kezelésében. A D-vitamin, amely az immunrendszerre is hatással van, az IBD-s betegek akár 79%-ában hiányzik. A D-vitamin hiánya növeli a betegség kiújulásának kockázatát és az elégtelen terápiás válasz esélyét, így a 30 ng/mL alatti szintek esetén javasolt a kiegészítés. Az omega-3 zsírsavak gyulladáscsökkentő hatásúak, és bár a kutatások eredményei vegyesek, azok a betegek, akik omega-3-ban gazdag étrendet követnek, kevésbé hajlamosak az UC-ra. A kurkumin (kurkuma) gyulladáscsökkentő hatású, és egy 50 beteget vizsgáló tanulmány alapján 3000 mg kurkuma adjuváns terápia mellett kedvező eredményeket mutatott. A kannabisz használata növekedett az IBD-s betegek körében, leginkább a GI tünetek javítására, de a legtöbb kutatás nem mutatott jelentős hatást klinikai válaszra. Egy kis tanulmány azonban javulást mutatott a klinikai tünetekben és az endoszkópos gyulladásban, bár a CRP vagy a széklet kalprotektin szintje nem változott.

A szűrő kolonoszkópiák gyakorisága fontos kérdés UC-ben. A diszplázia és a kolorektális neoplázia szűrésének jelenlegi irányelvei szerint a UC-ben szenvedő betegeknél a szűrést 8 évvel a tünetek megjelenése után kell elkezdeni. Az elfogadott gyakorlat az, hogy 1–5 éves intervallumokban végeznek kolonoszkópiát a kolorektális neoplázia kockázati tényezői alapján. Ezen tényezők közé tartozik a betegség időtartama, kiterjedése, aktivitása, PSC, a családi anamnézis és a pseudopolipózis. Azoknak a betegeknek, akik PSC diagnózisát kapták, a szűrésnek a diagnózis időpontjában kell elkezdődniük, majd évente ismételni.

Amennyiben diszpláziát találnak a kolonoszkópián, a további lépések a lelet típusától függnek. A látható elváltozásokat el kell távolítani és szövettani vizsgálatra kell küldeni. Ha diszplázia van jelen, ajánlott azt egy második patológus által megerősíteni. A részleges vagy eltávolíthatatlan elváltozásokat tovább kell küldeni a fejlettebb endoszkópos technikákhoz vagy műtétre. Az invisibilis diszplázia esetén, amely véletlenszerű kolonoszkópiás mintavétel során nyújt eredményt, szintén szükséges a második patológusi vélemény és következő chromoendoszkópiás vizsgálat.

A kemoprevenció szerepe UC-ben vitatott. Egyes kutatások szerint a hosszú távú mesalamin kezelés csökkentheti a kolorektális rák kockázatát UC-ben, de a 5-ASA vegyületek hatékonysága ellentmondásos. A thiopurinok, mint a 6-MP, védőhatást gyakorolhatnak a kolorektális rák ellen, különösen a gyulladás csökkentésével. A legfontosabb a gyulladás megfelelő kezelése és a rendszeres szűrő kolonoszkópiák elvégzése.

Bár sok beteg számára hasznos lehet diétás változtatásokat bevezetni, jelenleg nincs olyan étrend, amely egyértelműen előnyös lenne UC-ben. Az aktív gyulladással rendelkező betegek számára a rövid távú diétás korlátozások, például az alacsony maradványtartalmú diéta, laktózmentes vagy nem felszívódó cukrok kerülése, valamint a magas zsírtartalmú ételek, alkohol és koffeintartalmú italok elkerülése javasolt. Mivel minden beteg másképp reagál, a táplálkozási tanácsadás elengedhetetlen lehet, különösen azoknak, akik a táplálkozási hiányosságokkal küzdenek.

A stressz hatása UC-re szintén komoly tényező. A stressz és az IBD tüneteinek súlyosbodása közötti kapcsolatot már számos kutatás dokumentálta. Az IBD-s betegek körében gyakoribbak a szorongásos és depressziós rendellenességek, és egyre több adat mutat arra, hogy a poszttraumás stressz is jelen van. A stressz kezelésének és a pszichés állapotok felismerése fontos része lehet a kezelésnek. Az IBD-ben szenvedő betegek számára ajánlott a megfelelő mentálhigiénés szakemberekkel való együttműködés, és egyesek számára szorongásoldó vagy antidepresszáns kezelés szükséges lehet.

Milyen előnyökkel jár a laparoscopos műtét különböző hasi betegségek esetén, és milyen technikai szempontokat kell figyelembe venni?

A laparoscopos sebészet egyre inkább előtérbe kerül a különböző hasi műtétek során, köszönhetően számos klinikailag bizonyított előnyének. Különösen a laparoscopos appendectomia bizonyult előnyösnek az open műtéttel szemben, felnőtt betegek esetében jelentősen csökkentve a posztoperatív fájdalmat, a sebfertőzések kockázatát, valamint lerövidítve a kórházi tartózkodás idejét és a normál életbe való visszatérést. Fontos kiemelni, hogy még a gangrenózus vagy perforált appendicitis esetén sem ellenjavallt a laparoscopos megközelítés; sőt, bizonyos esetekben a műtéti idő és a posztoperatív komplikációk tekintetében kedvezőbb eredmények érhetők el ezzel a módszerrel.

A laparoscopos cholecystectomia és appendectomia terhesség alatt is biztonságosan elvégezhető, bármely trimeszterben, a magzati elhalás vagy koraszülés kockázatának növekedése nélkül. A műtéti pozicionáláskor azonban fontos a méh nyomásának elkerülése az inferior vena caván, különösen a második és harmadik trimeszterben. Az intraabdominális hozzáférést a méh magasságához kell igazítani, és a pneumoperitoneum nyomását 15 mm Hg alatt kell tartani a magzati biztonság érdekében.

A kurábilis vastagbélrák kezelése során a laparoscopos colonrezekció biztonságos és hatékony módszer, amennyiben betartják az onkológiai alapelveket, mint például a primer ér ellátás proximális lekötése, megfelelő nyirokcsomó-eltávolítás és az en bloc rezekció megfelelő távolságokkal. Ha az onkológiai standardokat nem lehet biztosítani, akkor nyílt műtét javasolt.

A laparoscopos sebészet szerepe a traumaellátásban is jelentős, különösen tompa hasi sérültek esetén, ahol a laparoscopia csökkenti a laparotómiás beavatkozások számát, a vérveszteséget és a kórházi tartózkodás időtartamát. Ez különösen fontos, ha a hollow viscera sérülése merül fel.

A műtétet követően 24 órával készült felálló röntgenfelvételen előfordulhat szabad hasi levegő, ami laparoscopos műtét után 24–39%-ban, nyílt műtét után akár 60%-ban is előfordulhat, és nem mindig jelez patológiás állapotot. A CO₂, amit a laparoscopiánál használnak, gyorsabban felszívódik, mint a levegő, amely a nyílt beavatkozás során jut be. Ugyanakkor bármilyen posztoperatív szabad levegő észlelése esetén gondosan ki kell zárni a perforáció lehetőségét.

A gastrooesophagealis reflux betegség (GERD) endoszkópos kezelése az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül, többek között submucosalis injekciókkal és plicatióval. Bár ezek az eljárások hatékonyabbak a gyógyszeres terápiánál, nem bizonyultak felülmúlónak a fundoplikációval szemben. Az oesophagus korai stádiumú malignitásainak minimálisan invazív kezelése is fejlődik, amelyről részletesebb információk találhatók más fejezetekben.

A rectum minimálisan invazív sebészete, mint a transanalis minimálisan invazív sebészet (TAMIS), kombinálja a transanalis endoszkópos mikrosebészetet és az egypontos laparoscopiát, lehetőséget nyújtva az alacsony rectalis elváltozások hatékony eltávolítására, akár jóindulatú, akár rosszindulatú folyamatok esetén. Ez az eljárás alternatívát jelenthet nagyobb beavatkozások, például az abdominoperinealis rezekció helyett jól kiválasztott esetekben.

A COVID-19 világjárvány idején is a laparoscopos sebészet biztonságosnak bizonyult, a fertőzés aeroszol útján történő átvitelének veszélye nem bizonyított. Ennek ellenére a műtét során fokozott óvintézkedéseket kell alkalmazni, és csak akkor kell a nem operatív kezelést választani, ha az a beteg biztonsága szempontjából indokolt.

A klinikai gyakorlatban a laparoscopos műtétek alkalmazása számos előnyt hordoz, de a biztonságos kivitelezéshez alapvető anatómiai és technikai ismeretek elengedhetetlenek. Minden esetben mérlegelni kell a beteg állapotát, a beavatkozás jellegét és a műtéti körülményeket, hogy az optimális eredményt érhessük el.

Fontos megérteni, hogy bár a minimálisan invazív technikák számos előnyt kínálnak, nem helyettesíthetik a klasszikus onkológiai és sebészeti elveket. Az anatómia, a beteg specifikus kórtörténete és a műtéti technika komplexitása mind meghatározó tényezők, melyeket figyelembe kell venni a beavatkozás tervezésekor és végrehajtásakor. Az előrelépő technológiák alkalmazása és a folyamatos klinikai kutatások elengedhetetlenek az egyre hatékonyabb és biztonságosabb kezelések biztosításához.

Hogyan befolyásolják a fertőzések és a különböző betegségek a vastagbél és a bélrendszer működését?

A bélbetegségek, különösen a fertőző eredetűek, és a szervi működészavarok, amelyek hatással vannak a vastagbélre és a bélflórára, komoly hatással lehetnek a beteg életminőségére és kezelésének sikerére. A Clostridium perfringens fertőzések az akut hasmenés gyakori okai közé tartoznak. Ezen kívül a bélfal sérüléseit, a vastagbél perforációját vagy a toxikus megacolon kialakulását is előidézhetik. A kezelés során a sebészeti beavatkozások széles spektruma áll rendelkezésre, amelyek közül a totális proktokolektómia is alkalmazható, amennyiben a konzervatív kezelési lehetőségek nem bizonyulnak hatékonynak. A fertőzés következményei között gyakran megfigyelhetők a véralvadási zavarok is, amelyeket korrekcióra szorulnak a beavatkozás előtt. Ezen beavatkozások sikeressége nagymértékben függ a megfelelő előkészítéstől, beleértve a koagulációs paraméterek figyelemmel kísérését és az esetleges komorbiditások kezelését.

A bélflóra egyensúlyának felborulása nemcsak a hasmenést, hanem számos egyéb szervi zavarokat is előidézhet. A Cobalamin (B12-vitamin) hiánya például súlyosbítja a toxikus megacolon kialakulását, mivel a bélben zajló anyagcsere-folyamatok zavara következtében csökken a tápanyagok felszívódásának hatékonysága. Ezért a vitaminhiányok kezelése kulcsfontosságú a komplex bélbetegségekkel küzdő betegek számára.

A vastagbél állapota szoros összefüggésben áll a különböző szervi megbetegedésekkel is. A kolorektális daganatok, például a vastagbélrák, gyakran genetikai eredetűek, és a családi előzmények alapjául szolgálnak. A daganatok fejlődése szoros összefüggésben állhat a bél motilitásával és a bélflóra diszbiózisával. A legújabb kutatások a vastagbélrák és a Crohn-betegség közötti összefüggést is felvetették, jelezve, hogy ezen krónikus gyulladásos betegségek a bélrendszer szerkezeti és funkcionális változásait idézhetik elő, amelyek hozzájárulnak a daganatok kialakulásához.

A Crohn-betegség tünetei és kezelése külön figyelmet érdemelnek, hiszen a betegség nemcsak a bélfal gyulladását okozza, hanem a belek különböző szakaszainak szűkületeit, sőt, a bélfal perforációját is. Az autoimmun gyulladásos betegségek kezelésében a biológiai terápiák, mint az anti-TNF szerek, és az újabb bioszimiláris készítmények alkalmazása is elterjedtek. A megfelelő kezelési stratégia kidolgozása elengedhetetlen a beteg életminőségének javítása érdekében, és szoros kapcsolatban áll az orvosi vizsgálatokkal, például a kolonoszkópiával vagy a számítógépes tomográfiával, amelyek segítségével nyomon követhetjük a betegség előrehaladását.

A bélperforációk, legyenek azok akut hasi panaszok vagy krónikus bélbetegségek következményeként, komoly sürgősségi helyzeteket okozhatnak. Az ilyen állapotok diagnosztizálása és kezelése során a sebészeti beavatkozások és az endoszkópos eljárások alkalmazása kulcsfontosságú, hiszen ezek segíthetnek a betegség lefolyásának kontrollálásában és a beteg életének megmentésében. A bél perforációjának leggyakoribb oka a diverticulitis vagy a Crohn-betegség szövődményei lehetnek.

Fontos megjegyezni, hogy a bélflóra zavara és a fertőző betegségekkel összefüggő bélbetegségek kezelése szoros interdiszciplináris együttműködést igényel. A megfelelő diagnosztikai eszközök, mint a molekuláris genetikai tesztelés vagy a széklet alapú szűrővizsgálatok alkalmazása segíthet a betegségek korai felismerésében és a kezelési terv meghatározásában. Az olyan kiegészítő kezelések, mint a prebiotikumok, probiotikumok vagy a megfelelő étrend beállítása, szintén hozzájárulhatnak a bélflóra helyreállításához és a gyógyulás elősegítéséhez.

A bélbetegségek kezelésében a megfelelő orvosi stratégia mellett a páciens együttműködése is kiemelkedő fontosságú. A helyes táplálkozás, az életmódbeli változások és a rendszeres orvosi ellenőrzések elengedhetetlenek a betegség hosszú távú kezelésében és a komplikációk elkerülésében. A krónikus bélbetegségekkel küzdő betegek számára az optimális kezelési terv felállítása nemcsak a gyógyszeres terápiát, hanem a szoros orvosi monitorozást és a beteg állapotának folyamatos figyelemmel kísérését is magában foglalja.

Hogyan befolyásolják a genetikai betegségek a májat, és hogyan lehet ezeket kezelni?
Hogyan befolyásolják a versengő értékek a tények észlelését?
Mi a bőrtünetek és azok okai a különböző bőrbetegségekben?