A természet mint részvényes: A vállalatirányítás új dimenziója

A vállalatok szerepe a társadalomban és a gazdaságban egyre inkább kibővül, amikor a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venniük döntéseik során. A természet mint részvényes koncepciója egy olyan innovatív jogi megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a vállalatok érdekeltté tegyék a természetet a vállalati döntéshozatalban, anélkül, hogy gazdasági hasznot kellene szereznie. Ennek a megközelítésnek a célja nemcsak a környezet védelme, hanem a vállalatok működésének és döntéshozatali mechanizmusainak átalakítása is. A természet részvételének erősítése új jogi struktúrákat igényel, amelyek nemcsak etikai, hanem gazdasági szempontból is fenntarthatóvá teszik a vállalatokat.

Egy figyelemre méltó példa erre a Patagonia esete. 2022-ben a cég bejelentette, hogy "A Föld lesz az egyetlen részvényese", ami jogilag azt jelenti, hogy a vállalat 98%-át egy környezetvédelmi szervezet, a Holdfast Collective kapja. Ez a szervezet évente az összes nem újra befektetett profitot megkapja, hogy támogassa a természet védelmét és a biológiai sokféleséget. A maradék 2%-ot pedig egy új alapítványhoz, a Patagonia Purpose Trust-hoz irányítják, amely biztosítja, hogy a vállalat céljait – mint a környezetvédelem – figyelembe vegyék a vállalat irányításában.

A Patagonia példája a steward ownership nevű jogi struktúrát alkalmazza, amely azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa a kontroll és a vállalat céljainak szoros összekapcsolódását. A steward ownership alapelvei szerint a profitok nemcsak gazdasági eszközként, hanem a vállalat céljainak előmozdításaként is értelmezhetők, így a nagy részüket újra befektetik a cégbe, miután a tőke biztosítók visszakapják befektetett pénzüket. A Patagonia és más hasonló vállalatok példájával a társadalom egy új lehetőséget talál arra, hogy a környezet és a vállalatok érdekei összhangban legyenek.

A Tony's Chocolonely, a híres etikus csokoládégyártó vállalat is hasonló megoldást alkalmaz, de más jogi struktúrát választott. A "golden share" modell segítségével a cég biztosítja, hogy külső entitások, amelyek nem rendelkeznek gazdasági érdekeltséggel, de vétójoggal bírnak, felügyeljék a vállalat működését. Ezt a modellt a Tony's Mission Lock néven ismerték el, amely egy független jogi entitásként működik. A célja, hogy megakadályozza a vállalat külső kontrollját, így biztosítva a csokoládéipari rabszolga-mentes normák, valamint a társadalmi és környezeti felelősségvállalás megőrzését.

A vállalatok irányításában a természet részvételének kérdése a klasszikus részvényesi érdekek átgondolását igényli. A hagyományos vállalatirányítási modellben a részvényesek főként pénzügyi haszonszerzésre törekednek, míg a természet esetében inkább az a cél, hogy a környezeti szempontok szerepet kapjanak a döntéshozatalban. A természet jogi képviselete nemcsak gazdasági szempontból, hanem társadalmi és etikai szinten is kulcsfontosságú lehet a fenntarthatóság előmozdításában.

A természet mint érdekeltségi csoport jogi definíciója folyamatosan bővül, különösen azokban az országokban, ahol a vállalati törvények már elismerik a környezeti hatások figyelembevételét a vállalatok irányításában. Az Egyesült Királyságban például a cégek igazgatói kötelesek figyelembe venni a környezeti hatásokat is, amikor a cég érdekeit képviselik, míg Indiában a vállalati jogok kifejezetten előírják, hogy a környezetvédelmet az üzleti érdekekkel egyenrangú prioritásként kezeljék.

A globális gazdaságban a természetre gyakorolt hatás nem csupán etikai, hanem pénzügyi szempontból is figyelembe veendő. A környezeti kockázatok és hatások közvetlenül befolyásolják a vállalatok sikerességét, ezért a természet, mint érdekeltségi csoport, jogi és gazdasági értelemben is egyre fontosabb szereplővé válik. A fenntarthatóságra irányuló vállalati stratégiák és a természet jogainak elismerése olyan tényezők, amelyek alapjaiban változtathatják meg a vállalatok és a társadalom közötti kapcsolatokat.

Hogyan szabályozzák a geotermikus energia hasznosítását Ausztráliában?

A geotermikus energia a megújuló energiaforrások közé tartozik, amely jelentős potenciállal rendelkezik az ausztrál fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentésében és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésében. Bár a geotermikus energia kezdeti ígéretei nem teljesültek, az utóbbi években komoly érdeklődés övezi az ipari szintű hasznosítását. Az ausztrál államok és területek mindegyike rendelkezik saját, geotermikus energiával kapcsolatos jogszabályokkal, amelyek elősegítik az energiaforrások feltárását és kihasználását. Azonban az egyes jogszabályok között jelentős eltérések találhatók, és a szabályozás az egyes területeken eltérő módon közelíti meg a geotermikus erőforrásokkal kapcsolatos kérdéseket.

Ausztráliában a geotermikus energia fő forrásai a geotermikus forró száraz kőzetek és a geotermikus víztározók. Az előbbi különösen ígéretes, mivel az ország több területén is jelentős hőmennyiség található a mélyebb rétegekben, ahol a földkéreg természetes radioaktív bomlása révén hő keletkezik. A hőmérséklet akár 200 °C-ra is emelkedhet 5 kilométeres mélységben. Az ilyen típusú energiatermeléshez speciális technológiák alkalmazására van szükség, mint például a víz bejuttatása a repedezett kőzetekbe, amelyet azután a hő felmelegít és visszajuttat a felszínre, hogy meghajtja a turbinákat és elektromos áramot generáljon.

Bár Ausztráliában a geotermikus energia kihasználása nem hozott azonnali kereskedelmi eredményeket, az elmúlt években a szektorban megfigyelhető a növekvő érdeklődés, amelyet az olyan új technológiai lehetőségek is táplálnak, mint a "zöld hidrogén" termelésének lehetősége. A geotermikus energia nemcsak az energiaellátás diverzifikálásában, hanem a fenntartható energiaforrásokhoz való hozzáférés biztosításában is kulcsszerepet játszhat.

Ausztráliában a geotermikus energia jogszabályozása az egyes államokban és területeken eltérő formát ölt. Queenslandben, Victoriában és az Északi Területen kifejezetten a geotermikus energia hasznosítására vonatkozó törvények vannak érvényben. Új-Dél-Walesben (NSW) és Tasmaniában a bányászati jogszabályok szabályozzák a geotermikus energiával kapcsolatos tevékenységeket, míg Dél-Ausztráliában és Nyugat-Ausztráliában a kőolaj- és földgázkutatásra vonatkozó törvények irányítják a geotermikus energia hasznosítását. Az ausztrál fővárosi területen jelenleg nincs geotermikus energia szabályozás.

A Queensland Geotermikus Energia Törvénye 2010 (Qld) részletesen szabályozza a geotermikus energia feltárását és hasznosítását. A törvény szerint a geotermikus energia a föld természetes hőjéből származó energia, amelyet az állam tulajdonol, és a föld minden geotermikus erőforrása kizárólag az állam birtokában van. Ezen kívül a törvény az explorációs engedélyek és a termelési engedélyek kiadását is szabályozza, meghatározva, hogy kik jogosultak geotermikus kutatásokat végezni.

A geotermikus energia kutatásához és termeléséhez szükséges engedélyek különböző típusokban kaphatók, amelyek közé tartoznak az explorációs engedélyek és a geotermikus termelési bérletek. Queenslandben a geotermikus kutatási tevékenységek végzéséhez a jogosultságot megszerző személyeknek érvényes engedéllyel kell rendelkezniük. A törvény különböző engedélyezési eljárásokat ír elő, például a "nyitott területi" eljárást, amely lehetőséget biztosít a területek nyilvános ajánlattétel alapján történő felfedezésére.

A geotermikus energia jövőbeli hasznosításában számos kihívás is rejlik, különösen az infrastruktúra kiépítésével és a kezdeti beruházásokkal kapcsolatosan. A sikeres geotermikus projektekhez szükséges az innovatív technológiai fejlesztések folyamatos integrálása, valamint a jogszabályi keretek és az ipari szabványok folyamatos frissítése, hogy a geotermikus energia ténylegesen képes legyen versenyezni más energiaforrásokkal.

A geotermikus energia lehetőségei tehát hosszú távon jelentősek, de az ipari szintű kihasználásához szükséges jogi és gazdasági feltételek mellett további fejlődésre van szükség. Az új technológiák és a megfelelő jogi háttér biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a geotermikus energia az egyik meghatározó energiaforrássá váljon Ausztráliában.

Miért fontos a használt étolaj (UCO) szabályozása és globális szerepe a fenntarthatóságban?

A használt étolaj (UCO), amelyet korábban hulladéknak tekintettek, ma már fontos erőforrásként van jelen a körforgásos gazdaságban. Az UCO lehetőséget biztosít a környezeti károk csökkentésére, a megújuló energiaforrások támogatására és a gazdasági növekedés elősegítésére. Ennek ellenére a globális politikai környezet körülötte még mindig fragmentált, következetlen, és érzékeny a visszaélésekre. A szabályozások világszerte eltérnek, ezért fontos, hogy a döntéshozók és a piaci szereplők figyelemmel kísérjék az UCO-val kapcsolatos nemzetközi és regionális jogi kereteket.

Az UCO és a sárga zsír közötti különbségek jogi és környezeti szempontból is fontosak. Bár sokan a két fogalmat felcserélhetően használják, a sárga zsír valójában az UCO szűrt és feldolgozott változata, amelyet általában biodízel előállítására használnak. Az UCO és a sárga zsír eltérő minőségi szabványokkal rendelkeznek, és az előbbi általában tisztább, ami kedvezőbb a környezetvédelmi előírások szempontjából. Az UCO hulladéknak minősül, amelyet biztonságosan kell begyűjteni és kezelni, mivel a nem megfelelő elhelyezés például vízelvezető rendszerek eldugulásához és ökológiai károkhoz vezethet.

A nemzetközi politika és jogalkotás jelentős szerepet játszik az UCO globális piacán, különösen a megújuló energiaforrásként való alkalmazásában. Az Egyesült Államokban, például, az UCO-t a Megújuló Üzemanyag Szabvány (RFS) részeként ismerik el, és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok (LCFS) szabályozása ösztönzi az ilyen típusú alapanyagok gyűjtését és felhasználását biodízel előállítására. Az EU Megújuló Energia Irányelve (RED) szintén szerepet játszik abban, hogy az UCO-t környezetbarát üzemanyagok forrásaként alkalmazzák, miközben csökkenti a szén-dioxid kibocsátást a közlekedésben és más iparágakban.

A technológiai és politikai újítások segítenek a globális UCO kereskedelemben felmerülő problémák megoldásában, például a blokklánc alkalmazása, az ISCC tanúsítványok, valamint az ár-ellenőrzési rendszerek javítják a nyomonkövethetőséget és a minőségbiztosítást. A világ különböző régióiban, például Ázsiában, Kínában, Indonéziában és Japánban, egyre inkább előtérbe kerülnek a fenntartható UCO stratégiák. Az UCO globális piacának szabályozása tehát kulcsfontosságú, hogy megőrizzük az erőforrások fenntarthatóságát és elkerüljük a visszaéléseket.

Az UCO és a sárga zsír globális piacon való versenyképessége is különböző. Az UCO általában magasabb áron forog, mivel tisztább és kevesebb feldolgozást igényel a biodízel gyártásához. Ezzel szemben a sárga zsír – amely változó minőségű és gyakran állati zsírokat is tartalmaz – alacsonyabb áron értékesíthető, de használatát szigorúbb környezetvédelmi előírások szabályozzák.

A körforgásos gazdaságban az UCO bemutatja a lineáris "kivéve, készít, eldob" modelltől a regeneratív rendszer felé való áttérést. Ezen átmenet megvalósításához azonban elengedhetetlenek a hatékony begyűjtési és újrahasznosítási rendszerek, amelyek biztosítják a hulladék kezelésének biztonságos módját és az alapanyagok minőségét. A nemzetközi együttműködés, a szabályozások összhangja és a célzott ösztönzők segíthetnek abban, hogy az UCO valóban megfeleljen a fenntarthatósági és gazdasági potenciáljának.

A globális energia- és hulladékgazdálkodási rendszerekben az UCO szerepe folyamatosan bővül, és ennek kihasználása egyaránt fontos a környezeti hatások csökkentésére, a gazdasági növekedés ösztönzésére, és a fenntartható fejlődés előmozdítására. Az UCO, mint megújuló energiaforrás, mind globálisan, mind regionálisan egyre inkább kulcsfontosságú szereplővé válik, amely komoly lehetőségeket rejt a jövő energiaellátásában és hulladékgazdálkodásában.

Miért nem sikerült eddig hatékonyan eltávolítani a fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó támogatásokat?

Az interkormányzati kezdeményezések koordinációjának hiánya szintén jelentős problémát jelent. Az energia- és környezetirányítási intézmények széttagoltsága és a kérdés átfogó jellege miatt számos intézmény foglalkozik a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának csökkentésével. Bár önmagában nem lenne probléma a több intézmény jelenléte, a koordináció hiánya gyakran felesleges erőfeszítéseket eredményez. Érdekes módon a két olyan intézmény, amelyektől az ilyen kezdeményezések vezetését várnánk (az UNFCCC és a WTO), nem játszanak kiemelkedő szerepet ezen kezdeményezések terén.

A fosszilis tüzelőanyagok támogatásának globális elterjedtsége azt jelzi, hogy az eddigi kezdeményezések hatása korlátozott volt. 2009 és 2021 között a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztási támogatása 312 milliárd dollárról 440 milliárd dollárra nőtt. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a kezdeményezések teljesen hatástalanok voltak, mivel sokkal több információ áll rendelkezésre a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának természetéről, mértékéről és káros hatásairól, mint valaha. Azonban a támogatások csökkentésére tett erőfeszítések továbbra is gyenge hatásfokkal bírnak, mivel sok ország még mindig nem ismeri el, hogy támogatja a fosszilis tüzelőanyagokat, nemhogy reformokat hajtana végre ezen a téren.

Sok ország, köztük Szaúd-Arábia, Olaszország és az Egyesült Királyság, továbbra sem hajlandó csökkenteni a fosszilis tüzelőanyagokra adott támogatásokat, míg más országok újabb támogatási programokat vezetnek be. Azok az országok, amelyek reformokat hajtottak végre a támogatások terén, gyakran visszavonják vagy módosítják elkötelezettségeiket. Az ilyen reformok visszavonása különösen a választási ciklusok és az olajár-robbanások idején figyelhető meg. Az olyan országok, mint Indonézia, Malajzia és Brazília, gyakran visszafordítják a reformokat, miután az olajárak emelkednek, és a politikai érdekek felülírják a környezeti célokat.

A fosszilis tüzelőanyagok csökkentésére tett nemzetközi erőfeszítések sikertelenségét részben az is magyarázza, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem fő fórumának, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) nem sikerült szorosabban összekapcsolnia a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetését és a klímaváltozás elleni küzdelmet. Ennek következtében sokáig elkerülték, hogy a fosszilis tüzelőanyagok támogatását a klímavédelmi célkitűzések részévé tegyék, és csak fokozatosan kezdődtek meg az ezen a területen tett nemzetközi lépések.

A fosszilis tüzelőanyagok elleni nemzetközi intézkedések és az azokhoz kapcsolódó politikai gazdasági tényezők közötti összefonódás mind azt mutatják, hogy az elkövetkező években még számos kihívás áll előttünk a támogatások teljes kivezetése terén. Az eddigi tapasztalatok alapján a jövőbeni reformoknak nemcsak hogy világos és kötelező határidőket kell tartalmazniuk, hanem az interkormányzati és ipari szereplők közötti koordinációnak is javulnia kell, hogy valódi változások történhessenek. A jövőbeni siker kulcsa az lesz, hogy hogyan tudjuk kezelni a fosszilis tüzelőanyagok elleni küzdelmet a nemzetközi politikai és gazdasági érdekek keretein belül, miközben hatékony mechanizmusokat alakítunk ki a globális együttműködés és a végrehajtás érdekében.